Új Szó, 2001. április (54. évfolyam, 77-99. szám)
2001-04-23 / 93. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2001. ÁPRILIS 23. Sportvilág Farkas Ágnes: „A gólokhoz jó lövőhelyzetek kellenek, ezért pedig a csapattársak harcolnak meg." Találatok, pofonok és emlékek Legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a női kézilabda Bajnokok Ligája- negyeddöntőn tizenhét gólt szórt az orosz Akva Volgograd hálójába. Sokáig emlékezetes, ritka teljesítmény! Erről és önmagáról is nyilatkozott a Nemzeti Sportnak Farkas Ágnes, a Ferencváros világhírű átlövője. Ezt közöljük kivonatosan. INTERJÚ Bármit is hoz a jövő, a tizenhét gólja emlékezetes marad. Hála istennek, volt már hasonló élményben részem, kétszer is eljutottam idáig. Legutóbb éppen ősszel, Győrben, a bajnokin. Megjegyzem, akkor ezzel együtt kikaptunk. Úgy tűnik, a tizenhetes az én számom, mert tovább még nem sikerült jutnom. Ez egyébként nem egyetlen ember érdeme, hiszen a gólokhoz jó lövőhelyzetek kellenek, ezért pedig a csapattársak harcolnak meg, méghozzá nagyon keményen. Nagyon jól sikerült az elmúlt egy éve, mintha most komolyodott volna meg igazán, úgy tűnik, most lett minden tekintetben érett játékos. Bejártam Tolnát-Baranyát, megfordultam Dortmundban, Kaproncán, Dunaújvárosban. Aztán visszajöttem a Fradiba, ahol szuper közösség fogadott. Jó a háttér, jó a munka, jó az edző. Ebben a csapatban benne van a lehetőség, hogy feljusson a csúcsra. Ráadásul úgy, hogy a szlovák kapus Miklósován kívül nincs idegenlégiós a keretben. Az azért jó érzés, hogy Magyarországon ennyi tehetséges ember van. A Volgográd elleni budapesti visszavágón hatalmas teher hárult önre. Voltak olyan szituációk, amikor kívülről egyértelműen az látszott, a társak Farkas Ágitól várják a megoldást, azaz a gólt. Ilyen az élet, most én vagyok a soÁgi figurát indít ros, ezt el kell vállalni. Jól ment a lövés, idővel eufórikus hangulatba kerültem. Egy-egy mérkőzésnek vannak különböző fokozatai. Az elején megpróbálja az ember helyzetbe hozni a játékostársait. Aztán egyre nő a feszültség, és ahogy a nemzetközi helyzet fokozódik, úgy szűkülnek be a lehetőségek. Egyre nagyobb a kényszer, és a vége felé már csak magamban bízhatok. Ilyenkor már nincs választási lehetőség, nem lehet a jobbnál is jobb helyzetre várni. Egyszerűen muszáj lőni... Feltűnő volt, hogy mennyire fegyelmezetten viselkedett a pályán. A Győr elleni bajnokin ti- zenegynéhány gólos vezetésnél (Archív felvétel) egy semmiségen összekapott a bírókkal, amiért kiállították, az oroszok ellen azonban a legnagyobb, megtorlatlanul hagyott pofonok után sem reklamált. Sőt, ha megszólította a játékvezető, kedélyesen rámosolygott, bólogatott, és tette tovább a dolgát. Két rutinos norvég bíró vezette a meccset, méghozzá nagyon jól. Ismerem őket, és ők ismerik az én stílusomat. Nem fújtak fölöslegesen bele a támadásainkba, nem provokáltak. Azért kapott szépen a védőktől. Ez benne van a kézilabdában. Már megszoktam, hogy a meccsek után tele vagyok nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel. Most is ütöttek- vertek, de nem kell félni, én sem maradtam adósa senkinek. Bod- nyevával például kezet fogtunk, mint két jó pajtás, aztán a következő támadásuknál összefutottunk. Pechére... Az utóbbi időben sok csapatban megfordult, szinte évente cserélt klubot, országot. Lehet, hogy most vége a vándoréletnek? Tán csak nem azt akarja hallani, hogy maradok-e a Fradiban? Miért, marad? Szeretnék, csakhogy ennek sok összetevője van. Nem tudom, miként alakul a Ferencváros anyagi helyzete. Ha nem oldódnak meg a gondok, ha továbbra is hónapokat csúsznak a fizetések, akkor bizony el kell gondolkozni a folytatáson, és itt nem csak rólam van szó. Persze sokat jelent a közönség, az összetartozás, a Fradi-szív, de azért pénzből él mindenki. Az eddigi váltások nem ösztönzik a stabilitásra, nem bánta meg egyik szerződését sem? Az idő múlásával arányosan az emlékek is mindig megszépülnek. Ráadásul, ha okos az ember, akkor mindenhol tanul valamit. Kaproncán, a Podravkánál például határozottan jól éreztem magam, marasztaltak is, ám mindenképpen haza kellett jönnöm az olimpia miatt. Külföldről lehetetlen lett volna végigcsinálni a felkészülést, és semmiképpen sem szerettem volna lemaradni Sydneyről. Itthon pedig a Dunaferrt választotta. Utólag már lehet okoskodni, hogy miért Dunaújvárosba szerződtem, de akkor ez tűnt a legjobb lehetőségnek, pontosabban ez volt az egyetlen realitás. Több oka van, hogy az az év sem nekem, sem a csapatnak nem úgy sikerült, ahogy terveztük. Dunaújváros és a Népliget között az olimpia jelentette az összekötő kapcsot. Szépen csülogó ezüstre, vagy zsebből kihullott aranyra emlékszik, ha Sydneyre gondol? Az ezüst kétségtelenül szépen csü- log, ám lehetett volna arany is. Továbbra is vallom, hogy utólag könnyű bölcs dolgokat mondani, ám azt hiszem, volt egy olyan fordulópont, amit nem kellett volna meghúznia a kapitánynak. Persze ez is csak utólagos bölcselkedés. Emlékszem a kilenc évvel ezelőtti bajnoki döntő ötödik meccsére, amikor a dönteüen utáni büntetőpárbajban az egyébként remekül játszó, és még ifjúsági korú Farkas Ági hetest hibázott. Akkor sokan úgy vélték, nehezen tudja majd feldolgozni a történteket. Túljutottam rajta, bár annyi megmaradt bennem, hogy oda máig nem lövöm a hétméterest. A pályafutásom során sokszor voltam nehéz szituációban sérülés vagy éppen egyéb problémák miatt, ám mindig fel tudtam állni. Pedig egyre nehezebb, és nem csak nekem. Megemelem a kalapom valamennyi NB I-es játékos előtt, mert egyre nehezebb a pályán maradni. Farkas Ági meddig akar a pályán maradni? Igyekszem, hogy 2004-ben ott legyek az olimpián... NÉVJEGY Név: Farkas Ágnes Született: 1973. április 21., Budapest Magassága: 184 cm Súlya: 70 kg Klubjai: Bp. Építők (Hargita KC), Bp. Spartacus, Ferencváros, Borussia Dortmund, Pod- ravka, Koprivnica, Dunaferr, Ferencváros Legjobb eredményei: olimpiai ezüstérmes (2000, Sydney), Európa-bajnoki aranyérmes (2000, Románia), világbajnoki ezüstérmes (1995, Magyarország-Ausztria), Európa-bajnoki bronzérmes (1998, Hollandia), 4x magyar bajnok (1991, Építők, 1994,1995,1996 Ferencváros), 5x Magyar Kupagyőztes (1992 Építők, 1994, 1995,1996 Ferencváros, 2000 Dunaferr), 2x horvát bajnok (1998,1999 Podravka Koprivnica), 2x Horvát Kupa-győztes (1998,1999 Podravka Koprivnica), Német Kupa-győztes (1997, Borussia Dortmund) Mától Oszakában 600 játékos részvételével utoljára rendeznek teljes programú asztalitenisz világbajnokságot Ezúttal szerény magyar remények MTI-ELŐZETES Történelminek nevezhető asztali- tenisz vb rajtol hétfőn Oszakában: a május 6-ig tartó esemény a sportág utolsó teljes programú világbajnoksága lesz. Japánban a házigazdák 92 férfi és 68 női együttes, összesen több mint 600 játékos részvételére számítanak. A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) korábbi döntése alapján 2003-tól a páratlan években egyéni, a párosokban csapat vb-t rendeznek. Szerény reményekkel várja a vb- rajtot a magyar csapat: - Nem számítok kiemelkedő eredményekre - mondta az elutazás előtt az MTI- nek Fülöp István, a női válogatott szövetségi kapitánya. - Bátorfi Csilla sérüléssel bajlódott, Tóth Krisztina és Fazekas Mária betegségen esett át. Ennek ellenére remélem, hogy párosban és a csapatban nem vallunk szégyent. A nőknél az Európa-bajnok, olimpiai 4. helyezett klasszisok - Bátorfi Csilla (16. a világranglistán) és Tóth Krisztina (18.) - a kulcsemberek, mellettük Éllő Vivien (85.) és Molnár Zita (102.) indul. Fazekas Mária (93.) klubja segítségével utazik, az egyéniben és a párosban áll asztalhoz. A női csapat legutóbb holtversenyben a 9. helyen végzett. Szerencsés esetben most a nyolc közé jutás látszik reálisnak. Ä csoportban Franciaország a könnyebb ellenfél, Hongkong tavaly a legjobb nyolc között végzett. Az első helyezett a legjobb 8 közé kerül, míg a másodikra nyolcaddöntő vár a kieséses második szakaszban. A legjobb esélye a Bátorfi-Tóth női párosnak van, ők egyesben a 16 között lesznek kiemelve. Kik képviselik a magyar férfiakat? Demeter Lehel (a világranglistán 226.), LindnerÁdám (156.), Pázsy Ferenc (82.) és Zwickl Dániel (174.), valamint klubköltségen Marsi Márton (173.). A férfiak legutóbb a 17. helyen végeztek, s ezzel megőrizték első kategóriás tagságukat. - Az előkelő csoportban a házigazda japánok és görögök ellen kevés az esélyünk - mondta Te- mes Péter a válogatott szakvezetője. Az első osztályban maradáshoz nem őket akarjuk megverni, hanem elsősorban a rájátszás párharcát kell megnyerni. Nehezíti a helyzetet, hogy a vasárnapi érkezés miatt csak néhány óránk marad az átállásra. A páros számokban most először csak azonos országbeliek alkothatják a duókat. A magyarok - női páros: Bátorfi, Tóth; Éllő, Fazekas; férfi páros: Pázsy, Lindner; Zwickl, Demeter; vegyes páros: Pázsy, Molnár; Lindner, Éllő; Marsi, Fazekas Szabályváltoztatásokat szándékozik bevezetni a nemzetközi szövetség kongresszusa, amely a vb idején ülésezik: várható, hogy jelentős újítást vezetnek be az adogatás szabályait és a játszmák hosszát illetően. A szerva előírásai kizárják majd, hogy az adogató jár tékos a fogadó elől a szabad kezével eltakarja a labdát, a hagyományos 21 pontos játszmákat pedig felváltja a 11 pontig tartó szett, amitől izgalmasabbá, pergőbbé, s a televízió számára közvetít- hetőbbé válik a sportág. Kik a címvédők? Férfi csapat: Svédország; női csapat: Kína; férfi egyes: Liu Kou-liang (kínai); női egyes: Vang Nan (kínai); férfi páros: Kung Ling-huj, Liu Kuo-liang (kínai); női páros: Vang Nan, Li Csü (kínai); vegyes páros: Ma Lin, Csang Jing-jing (kínai). A csapatversenyek ma és kedden csoportmérkőzésekkel kezdődnek meg. Szerdán a nyolcaddöntőkre kerül sor. Csütörtökön a női, pénteken a férfi negyeddöntőket bonyolítják le. A női elődöntőket pénteken, a férfiakét szombaton rendezik. A női fináléra szombaton, a férfi döntőre vasárnap kerül sor. RÖVIDEN Kezdődik a súlyemelő Európa-bajnokság Trencsén. Ma 16.30-kor a trencséni sportcsarnokban kezdetét veszi a férfi és női súlyemelő Európa-bajnokság. A hatnapos viadalon 36 ország 274 versenyzője vesz részt, ebből 90 nő. Ezek még nem a végleges adatok, a szervezők szerint az utolsó pillanatig történhet változás. A résztvevők ma még pihennek, a küzdelmek holnap délelőtt 10 órakor kezdődnek. Dušan Vavrovič, a Szlovák Súlyemelő Szövetség elnöke elmondta, a kontinensviadalon látogatást tesz a nemzetközi szövetség tiszteletbeli elnöke, Wally Hollanda, valamint az EWF főtitkára, Marina Ergolani Casadeia is. (TASR) Protič Krisztina: egy nap két győzelem Bojnicky/Diósförgepatony. Szombaton két futógyőzelmet szerzett Protič Krisztina, a MAC Rača versenyzője. Délelőtt a Galgóc melletti Bojničkyben megnyerte a nők 5 km-es országúti viadalát, majd Diós- förgepatonyban is rajthoz állt. A csallóközi községben 61 indulóval huszadszor rendezték meg a 10 km-es utcai versenyt, s a nők mezőnyében itt is Protič Krisztina végzett az élen. Ideje 45:19 perc. Két komáromi hölgy, Fraj Tímea (2., 49:08) és Mézes Renáta (3., 51:13) került még dobogóra. A férfiak között a pozsonyi Králik (Slávia UK) lett az első (32:02), harmadik az zsitvabesenyői Magyar Imre (AMK Nové Zámky), (sr) Schmitt Pál meglepetésre számít Budapest. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság első embere úgy gondolja, jó esélye van arra, hogy Antonio Samaranch után őt válasszák meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöki tisztségébe. „A kanadai és a belga vetélytársam jelenleg előnyösebb helyzetben van nálam, de ha két évvel ezelőtt lett volna esedékes a váltás, szinte biztos, hogy ma én állnék a NOB élén” - vélekedik Schmitt. Rajta kívül négyen pályáznak Samaranch helyére, ám az 5 jelölt közül Schmitt az egyedüli, akinek olimpiai aranyérme van. „Előfordulhat, hogy sokak meglepetésére én kerülök ki győztesen a csatából.” (TASR) Pálkovács bajnok, gútai érmek Nagyszombat. Szombaton rendezték Szlovákia egyéni cselgáncsbajnokságát. A férfiak 100 kg-os súlycsoportjában Pálkovács Zoltán győzött klubtársa, Gogh Tamás (Dukla Banská Bystrica) előtt. Két érem vándorolt Gútára. Vincze Ferenc tanítványai közül Fülöp Edit 57 kg-ban a második, Csütörtöki Marián 60 kg-ban a harmadik helyet szerezte meg. (SITA) Rómában elárverezik az olimpiai stadiont Róma. Mintegy 250 millió márka a római olimpiai stadion kikiáltási ára, amely elképzelhető, hogy az AS Roma vagy a Lazio futballcsapatának tulajdonába kerül. Olasz lapértesülések szerint az év végéig biztosan elkel az intézmény. Az olimpiai stadionban 1960-ban rendezték az ötkarikás játékokat, majd 1990-ben ezen a pályán játszották a labdarúgó vüágbajnokság döntőjét, amelyet Németország csapata nyert meg. (SITA) Hasim Rahman szenzációs sikere Johannesburg. Az amerikai Hasim Rahman óriási meglepetést okozva, az ötödik menetben kiütéssel győzött a brit Lennox Lewis ellen, elhódítva a Boksz Vüágtanács (WBC) és a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) nehézsúlyú világbajnoki övét. Elemzők szerint Rahman sikeréhez fogható szenzációra utoljára 1990-ben volt példa, amikor az amerikai Mike Tyson kapott ki honfitársától, Buster Douglastől. Az ötödikben, fél perccel a vége előtt az amerikai bokszoló, kihasználva Lewis pillanatnyi figyelmetlenségét, jobbhoroggal vetett véget a küzdelem- nek.Lewisnak hat és fél éves veretíenségi sorozata szakadt meg. (MTI) Gyermekrabszolgák Akpoborie hajóján? Lagos. Rabszolga-kereskedelem gyanújába keveredett Jonathan Akpoborie, a német labdarúgó Bundesliga élvonalában szereplő VfL Wolfsburg nigériai idegenlégiósa. A The Guardian című lap szerint a nigériai felségjelzésű Etireno nevű hajó - amely 1998 óta Akpoborie tulajdona - kedden horgonyzott le Benin City kikötőjében, s a hatóságok az ellenőrzés során 43 kimerült, kiskorú utasra bukkantak. A rendőrség őrizetbe vette a kapitányt és a személyzetet, a vád ellenük: gyermekkereskedelem. (MTI) Közeleg a következő Komárom-Komárno utcai futóverseny Huszonhetedszer Április harmincadikán újabb évfolyamát nyitja a Komárom-Komár- no nemzetközi utcai futóverseny. Pontban délben huszonhetedszer vágnak neki az adéták a két várost összekötő távnak, amely a nők és az ifjúságiak számára négyezer, a férfiak esetében tízezer méter. Sebő Beáta, a Komáromi Városi Hivatal osztályvezetője: „A rajt ezúttal a jobb parton, azaz a magyarországi Komáromban lesz, a befutó pedig nálunk. Mifelénk mostanában kevesebb pénz jut a díjazottak megjutalmazására, ám a verseny így is vonzó lehet egyrészt az értékes különdíjak, másrészt jellegzetesen jó hangulata miatt. Április húszadikáig még jelentkezhetnek az érdeklődő délszlovákiai futók akár az interneten is - a http:// www.komarno.sk címen. Rangot ad a viadalnak, hogy védnökei között találjuk Deutsch Tamás és Müan Ftáčnik minisztereket, valamint a Szlovák Olimpiai Bizottság elnökét, František Chmelárt. Kérjük, hogy a versenyzők hozzák magukkal útlevelüket. A rajtpénz a felnőtteknél 100, az ifjúságiaknál 50 korona. A pénzt C típusú utalványon kell feladni, az 543/-726/1200 számlaszám feltüntetésével, (tel.: 0819- 7730-392) (bt) NBA Philadelphia. Meglepetéssel kezdődött az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság rájátszása. A Keleti Főcsoport győztese, a Phi- ladephia 76ers minimális különbséggel kikapott otthon az Indiana Pacerstől. A playoff első fordulójának első mérkőzései - Keleti Főcsoport: Philadelphia-Indiana 78:79, Miami-Charlotte 80:106. Nyugati Főcsoport: Utah-Dallas 88:86, San Ántonio-Minnesota 87:82. A párharcok három győzelemig tartanak. (SITA)