Új Szó, 2001. április (54. évfolyam, 77-99. szám)

2001-04-19 / 90. szám, csütörtök

n Politika ÚJ SZÓ 2001. ÁPRILIS 19. Haltzel szenátor Bugár Bélánál Pozsony. „A NATO nemcsak védelmi, hanem politikai szer­vezet is, így a bővítés során a politikai kritériumokat, köz­tük a kisebbségi jogrendszer állapotát is figyelembe veszik”- mondta tegnap Michael Haltzel, az amerikai szenátus külügyi bizottságának tagja, miután találkozott Bugár Bélá­val, a parlament alelnökével. Bugár lapunknak elmondta, az amerikai vendég tisztában van a különféle kisebbségelle­nes megnyilvánulásokkal, azonban azt is világosan látja, nem ez jellemző Szlovákiára. „Haltzelnek az nem tetszett, hogy a koalíción belül is voltak magyarellenes megnyilvánu­lások” - mondta Bugár. (jéel) Csáky Pál üdvözli a Btk. módosítását Pozsony. Csáky Pál miniszter­elnök-helyettes pozitívan érté­keli a büntető törvénykönyv kormány által jóváhagyott módosítását. „Ezentúl nem­csak a faji indíttatású, hanem az etnikai vagy nemzetiségi hovatartozás miatt elkövetett bűncselekményeket is szigo­rúbban fogják megítélni, és senkinek sem szabad nyilvá­nosan nemzetet, kisebbséget, faji vagy nemzetiségi hovatar­tozás alapján személyeket gya- lázni, címükre negatív kijelen­téseket tenni Ez is büntetendő lesz. Ezt még kombinálni kell a képviselői mentelmi jog megvonásával, hogy e mögé bújva se tudjon senki kisebb­ségellenes hangulatot kelteni”- nyilatkozta Csáky. (sz-a) Csáky Pál (Archív fotó) Kukán és Stank a csatlakozásról Pozsony. Pénteken Brüsszel­ben Eduard Kukán külügy- és Jozef Stank védelmi miniszter találkozik az Észak-atlanti Ta­nács tagjaival, hogy megvitas­sák, milyen haladást ért el az elmúlt két évben Szlovákia a csatlakozási akcióterv megva­lósítása terén, valamint meg­határozzák azokat a területe­ket, amelyekre a jövőben na­gyobb figyelmet kell fordítani. Tárgyalási alapul a NATO Szlovákiában tevékenykedő delegációja által készített je­lentés szolgál, amely az elért politikai, gazdasági eredmé­nyeket, védelmi és katonai, il­letve a titkosított adatokat érintő kérdéseket összegzi. Szlovákia NATO-tagsága szempontjából Pozsony rend­kívülijelentőséget tulajdonít a találkozónak, melyet a NATO főtitkárhelyettese vezet, (szm) Jozef Macejko és a csúszópénz Pozsony. Csúszópénzt kínál­tak fel Jozef Macejko közleke­dési miniszternek egy eperjesi telekeladási ügyben. A tárca­vezető nem fogadta el a közve­títő által felajánlott 3 miihó koronát, így az állam 11 milli­óval többet keresett az üzle­ten. Jozef Macejko nem jelen­tette az esetet, mivel nincse­nek tanúi, ám a hatóságok a sajtóhír nyomán vizsgálatot indíthatnak az ügyben, (ú) Mosoly az arcokon, vízum a határon. Rudolf Schuster tegnap fogadta a moszkvai duma orosz-szlovák baráti csoportjának küldöttségét. A találkozón a szlovák államfő nagyra értékelte Vlagyimir Putyin orosz elnök prag­matizmusát, egyúttal kifejezte reményét, hogy mielőbb eltörlik a két ország között nemrég bevezetett vízum- kényszert, mivel bonyolítja az idegenforgalmat. (TASR-felvétel) Budiak: Nižňanskýnak kell javasolnia, mi kerüljön önkormányzati hatáskörbe Ki felel azért, hogy ki miért lesz felelős? Pozsony. A közigazgatási re­formért felelős kormánybiz­tos, Viktor Nižňanský köte­lessége javaslatot tenni a kormánynak, hogy az állam- igazgatástól mi kerüljön a ki­alakítandó megyei önkor­mányzatok hatáskörébe. KORPÁS ÁRPÁD Ivan Budiak, a belügyminisztérium államtitkára tegnap azért tett ilyen kijelentést, mert szerinte a sajtó egy része a belügyi tárcától várná el annak kimunkálását, hogy az ál­lamigazgatás milyen jogköreit adja át a leendő önkormányzatoknak. „A belügyminisztérium nem tárcák felett álló szervként lépett fel, ha­nem a reformba bevont reszortok egyikeként” - hangsúlyozta az ál­lamtitkár. Elismerte, a minisztérium a tárca­közi egyeztetések során összeállí­totta az átutalandó jogkörök jegy­zékét, ám ez jogilag nem tekinthe­tő mérvadó dokumentumnak. A kormány határozata értelmében a reformban érintett tárcáknak má­jus végéig részletesen ki kell fejte­niük, hogy a jogkörátruházások mennyiben érintik az egyes mi­nisztériumokat, illetve ágazatokat. Ezeket a hatástanulmányokat a belügyminisztérium egy ún. nagy illetékességi törvényjavaslatba foglalja. Ez határozza meg a me­gyei önkormányzatok vagyonjogi viszonyait, felépítését, szerveit és azok hatásköreit, az államhoz és a helyi önkormányzatokhoz fűződő viszonyukat, de rendelkezik a me­gyei képviselő-testületekről, a me­gyefőnökről, a főellenőrről és a megyei általános érvényű rendele­tekről. A belügyminisztérium a községi törvény módosítására is javaslatot terjeszt elő Budiak a megyei választásról ÚJ SZáTUDÓSÍTÁS Pozsony. A megyei választásokról szóló törvény tervezetében többségi elven alapuló rendszert javasol a belügyminisztérium. A kialakítandó megyei képviselő-testületekbe 27 egy-, valamint 79 két- vagy több- mandátumos körzetben választaná­nak képviselőket. A 106 javasolt te­rület kialakításakor az 1996-ig mű­ködő államigazgatási körzetek sze­rinti beosztásból indultak ki. A bel­ügyi tárca a községekről szóló tör­vény módosítására is javaslatot ter­jeszt a kormány elé. Ivan Budiak ál­lamtitkár elmondta, az önkormány­zatok működőképessége érdekében csak a legalább háromezer lelkes te­lepülésrészek önállósodását enge­délyezné a tervezet. A törvény meg­szabná azt is, miként járjon el a ke­rület azokkal a településekkel, ame­lyek nem felelnek meg az államtól átvett kötelességeiknek. A 20-50 ezerlakosú településeknek a javas­lat értelmében legfeljebb 15-19, a kevesebb mint ezer lakosú falvak­nak pedig maximum 5-7 képviselő­je lehetne. Helyi referendummal a községek különválásáról vagy csat­lakozásáról, polgármester-választás kiírásáról lehetne dönteni. Népsza­vazást csak akkor írhatnának ki, ha azt petícióban a lakosság legalább 30 százaléka kémé. (kor) Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetője a státustörvényről Nem jár automatikusan a támogatás MTI-TUDÓSÍTÁS Bukarest. Gyakorlatilag egy évre lesz szükség a szomszédos orszá­gokban élő magyarokról szóló tör­vény végrehajtásához szükséges in­tézkedések meghozatalához, a struktúrák kialakításához, jelentet­te ki Szabó Tibor. A Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke a Romániai Magyar Szó című lapnak adott interjújában hangsúlyozta, ha júniusban elfogadja a törvényt a parlament, fél év lesz a végrehajtás­hoz szükséges felkészülésre. „Október 31-éig a kormánynak döntenie kell arról, hogy az egyes támogatásokra, kedvezményekre a 2002-es költségvetésben pontosan milyen finanszírozási források áll­nak rendelkezésre, valamint létre kell hozni azt a szervezeti struktú­rát, amely a határon túl az ajánláso­kat ki tudja adni” - mondta. Ezzel párhuzamosan létre kell hozni a magyarországi hatóság megfelelő szerveit, amelyek az ajánlás alapján kiadják az igazolványt, és nyilván­tartásba veszik a jogosultakat. Ja­nuár elsejétől azokat a közhasznú szervezeteket is létre kell hozni, amelyek a támogatásokat kijuttat­ják a határon túlra. Szabó leszögez­te, hogy csak a törvény érvénybelé­pése után kérhetnek tanulmányi tá­mogatást azok a családok, ahol leg­alább két gyermeket nevelnek és a gyermekek magyar nyelven tanul­nak. A támogatás nem jár automa­tikusan. „Erre a célra lesz egy köz- alapítvány, s pályázati úton kell majd kérni egy közhasznú szerve­zeten keresztül. A gyermekenkénti támogatás mértéke attól függ, hogy a magyar költségvetés mekkora összeget tud biztosítani a közalapít­ványnak és mekkora lesz az igény­lők száma” - mondta. A HTMH el­nöke szavai szerint „a 20 ezer forint csak tájékoztató jellegű: a jelenlegi elemzések szerint gyermekenként ilyen nagyságrendű összegre lenne mód”. Hangsúlyozta azt is, hogy társadalombiztosítási ellátásban csak az a személy részesülhet, aki munkavállalóként Magyarorszá­gon járulékot fizet. Tőkés László a magyar igazolványról Kolozsvár. Tőkés László királyhágómelléki református püspök a Szabadság című lapnak adott nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy semmiképpen sem szabad egyik vagy másik szervezetnek monopolizálnia a tervezett magyar igazolvány kiállításához szük­séges ajánlás kibocsátását. A püspök emlékeztetett arra, hogy az erdélyi történelmi egyházak vezetői tavaly nyilatkozatban erősítet­ték meg az egyházak részvételi készségét. (MTI) A program mindenkinek szól, nem csupán romáknak Szerény szociális lakás a rászoruló polgárnak SZENTGÁLI ANIKÓ Pozsony. „Szociális bérlakások épülnek nagyon kedvező feltéte­lekkel, s bizonyos körülmények kö­zött szinte térítésmentesen kap­hatják meg őket a rászorulók” - részletezte Csáky Pál a kormány által jóváhagyott bérlakás-építési tervezetet. A miniszterelnök-helyettes hang­súlyozta, a lakásokat nem nemze­tiség alapján utalják ki. Az jogosult rá, aki kiszolgáltatott helyzetben van, rossz szociális körülmények között él. Tehát nemcsak romák­nak készült a program, bár valószí­nűleg ők jobban ki tudják majd használni. „A tervezetet a helyi önkormány­zatnak kell kidolgoznia, pontos megoldási javaslattal. Ezenkívül az aláírandó szerződésben kezes­séget kell vállalnia, hogy a lakáso­kat később is ilyen célra használ­ják. A program alapfilozófiája: az állampolgárnak vagy a munkájá­val, vagy a pénzével be kell száll­nia a projektumba, és az építkezést az önkormányzatnak kell kezde­ményeznie. A költségek 80%-át az állam automatikusan fedezi, a ma­radék 20% egyéb támogatásokból téríthető. Nagyon egyszerű laká­sokról lesz szó, melyekért majd szerény bérleti díjat kell fizetni” - mondta Csáky. A programba bármely önkormány­zat bekapcsolódhat, ha területén rendezettek a földtulajdoni viszo­nyok. Májusban népszerűsítő kampány kezdődik, év végére már elkészülhetnek az első lakások. A büdzséből 2,5 milliárdot különí­tettek el erre a célra, idén 200 mil­lió koronával számolnak. Valószínűleg távozik Vincent Danihel kormánybiztos Átszervezik a hivatalt ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. „Pozitívan értékelem Vincent Danihel hivatalának eddi­gi munkáját, ám úgy érzem, aktí­vabbnak kellene lennie és többet is tehetne” - mondta Csáky Pál ki­sebbségi miniszterelnök-helyettes, akinek már az asztalán van a roma ügyekért felelős kormánybiztosi hivatalban végzett ellenőrzésről készült jelentés. Ebből kiderül, a hivatal jelentős tartalékkal rendel­kezik, jobb szervezés és irányítás mellett lényegesen jobb és több eredményt tudna felmutatni. Ez indokolja az átszervezést. Nyilvá­nos, átlátható pályázatot hirdet­nek, s megszabják a szakmai és al­kalmassági feltételeket. A pályáza­ton bárki részt vehet, beleértve a jelenlegi alkalmazottakat is. Csáky nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy Vincent Danihel távozik a hivatal éléről. „Felmerült a két- funkciós modell is, mely egy meg­bízottal és egy igazgatóval számol. A biztosnak roma nemzetiségűnek kellene lennie, az igazgatónak el­sősorban jó menedzsernek” - mondta a miniszterelnök-helyet­tes. Ha minden a tervek szerint megy, Pozsonyban már júliustól, Kassán pedig augusztustól működ­ni fog a megújuló, bővített hatás­körű hivatal, (sza) A Bausch&Lomb társaság díjmentes szemvizsgálata Kontaktlencse a divat PÉTERFI SZONYA Pozsony. „Jelentősen nem romlik a népesség látása, a korszerű be­rendezéseknek köszönhetően a legkisebb látászavart azonnal di­agnosztizálni, orvosolni, korrigál­ni tudjuk. A látás javításának leg­egyszerűbb módja a szemüveg, ám a világon egyre terjed a korszerű kontaktlencse viselése. Noha Szlo­vákiában is nagy a választék, a távollátók csupán 2 százaléka cse­rélte fel szemüvegét a biztonságos kontaktlencsével” - mondta dr. Štefan Marko, a nyitrai kórház sze­mészeti osztályának főorvos­helyettese. Pedig a valamikori ke­mény alapanyag helyett ma már lágy, oxigénáteresztő anyagból ké­szülnek, s ennek köszönhetően vi­selésük kényelmes és biztonságos. A szemüveggel ellentétben a len­cse nem párásodik be, balesetnél nem sérti meg a szemet, a kontakt­lencse használatánál nem változik a periferikus látás sem. „A világon 1996-ban 65 millióan használtak kontaktlencsét, az európai orszá­gok közül legtöbben Dániában, Hollandiában és Luxemburgban, a távolba jól látni óhajtók 16-20 szá­zaléka. Feltételezhető, hogy öt év alatt számuk gyarapodott. Főleg azért is, mert megjelentek az egy héttől három hónapig, majd az egy évig is viselhető, illetve a »one day« kontaktlencsék” - tette hozzá Andrea Jelínková, az amerikai Bausch&Lomb társaság kereske­delmi igazgatója. A cég 1998-ban bővítette a választékot, a legújabb kontaktlencse 30 napon (29 éjsza­ka) át a helyén maradhat. A társa­ság április 24-én délután a pozso­nyi Pólus City Centerben az érdek­lődők számára lehetővé teszi, hogy díjmentes szemvizsgálat után kipróbálhassák az egynapos kontaktlencsét. Fenntartások a televíziós törvény tervezete kapcsán Fejetlenül, mint eddig ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A Televíziós Alkotók Uniója támogatja a Szlovák Televí­zióról szóló törvény tervezetét. Ľubomír Fifík elnök szerint olyan rendelkezések is bekerültek a ja­vaslatba, amelyeket már évek óta fontosnak tartanak: a tévétanács nagyobb jogköre, felügyelőtanács létrehozása. Fifík megjegyezte, a mai napig nem számolta ki senki, hogy elég-e a jelenlegi 75 koronás tévédíj. Az utóbbi években ugyanis 120%-kal nőtt a műsorkészítési költség, s ezt nem kompenzálják megfelelően. A tévé adóssága már elérte az 1 milliárd koronát. A ter­vezet szerint a kormány rendezné a tartozást, az unió szerint azon­ban az új jogszabály nem szavatol­ja, hogy a helyzet ne ismétlődhes­sen meg. Az is sokat segítene, ha a sugárzási díjat az állami költség­vetésből térítenék. Kifogásolják, hogy a pénzügyminisztérium to­vábbra is ellenőrizheti az intéz­mény gazdálkodását. Hiányzik a tervezetből a műsorkészítők jogál­lásának szabályozása, amely biz­tosítaná, hogy senki sem kénysze­ríthető olyan műsor készítésére, amely nézeteivel, meggyőződésé­vel ellentétes. Szó volt az újabb tö­meges elbocsátásokról is. Az unió szerint elfogadhatatlan, hogy elő­ször megválnak több mint 300 al­kalmazottól, s csak utána indul az intézmény szervezeti átépítése. „Az televízió vezetősége nem ké­szítette elő megfelelően ezt a lé­pést, s félő, hogy - ugyanúgy, mint az előző években - rengeteg jól képzett szakembertől válnak meg” - hangzott el a sajtóértekez­leten. (ngr)

Next

/
Oldalképek
Tartalom