Új Szó, 2001. április (54. évfolyam, 77-99. szám)

2001-04-14 / 87. szám, szombat

2001. április 14., szombat 5. évfolyam, 15. szám Látogatóban az érsekújvári Mechúra Ferencnél. A hetvennyolc esztendős, csillapíthatatlan tudásszomjú ezermester egyvalamit nem tűr az életében, az unalmat Hímes ZALABA ZSUZSA sötét fiókok mélyén és a szekrények polcain ezer meg ezer csoda lapul. Saját kezűleg készített kép- és ke­resztrejtvények, szal­maszálból kivágott, miniatűr alak­zatokkal díszített hímes tojások. A falakon lenyűgöző pontossággal festett tányérok és képek. Az ódon szekrényekben kiszabott és össze­varrt ruhák, kabátok, az ágy fölött óriási méretű faliszőnyeg - mind­mind az érsekújvári Mechúra Fe­renc alkotásai. A hetvennyolc esztendős, máig csillapíthatatlan tudásszomjú ezermester egyvalamit nem tűr az életében, az unalmat. Szünte­lenül tesz-vesz, évről évre több tucat húsvéti tojást készít. Apró műalkotásait megcsodálták már Szlovákiában, Németországban és Magyaroszágon is. „A tehetség és a képesség adomány. Minden­kinek máshoz van tehetsége. Az én történetemben a legérdeke­sebb mégis az, hogy hosszú-hosz- szú évekig mással foglalkoztam, eszem ágában sem volt tojást fes­teni, díszíteni és alkotásokat el­helyezni rajta. A feleségem halála óta foglalkozom ezzel, követve, tovább folytatva az ő munkáját. Azelőtt is festettem képeket, de a képzőművészet összes fortélya a nejem szenvedélye volt. Aztán ahogy fokozatosan magával raga­dott ez az érdekes foglalatosság, egyre inkább kezdtem rádöbenni arra, hogy az ötletek és a szépség kimeríthetetlen, véget nem érő birodalmában vájkálok. Az sem lebecsülendő, hogy a tojásdíszí­tésig és -festésig izgalmas és hosszadalmas út vezet. A szalma­szálat meg kell puhítani, s a belő­le készített hold, csillag vagy egyéb formájú alakzatokat ezer­féle eszközzel lehet csak kialakí­tani. Ezeket kitalálni és töprenge­ni újabb és újabb ötleteken óriási kaland, az ember nem is gondol­ná, mennyi élettel tölti meg az ilyesmi a bensőnket” - meséli a hobbijainak élő és azokból erőt merítő Mechúra úr. „Miközben a szalmaszálakat beáz­tatom, majd vasalom, a gondola­taim ezerfelé kalandoznak. Intel­tojásait külföldön is csodálják ligenciateszteken töröm a fejem, logikai feladatokat oldok meg - egyszerűen tréningezem. Felütöm az idegen szavak szótárát, s ellen­őrzőm a tudásomat, vagy éppen új szavakat tanulok meg, s feljegy­zem őket a jelentésükkel együtt” - folytatja beszámolóját lázas tekin­tettel az ezermester, aki büszkén emlékszik vissza a kezdetekre, fia­tal korára... Mint mondja, nélkü­lözhetetlen tégla volt ő a falban, a szakmai élet több területén is megállta a helyét. Dolgozott ide­haza a Bat'a cipőgyárban, majd rá­termettségének köszönhetően a Magyarországon megalakuló Ti­sza Cipőgyárba került. „A verseny- szellem mindig is munkálkodott bennem, ezért is becsültek meg egész életemben a kollégáim és a feletteseim. Végül az Érsekújvári Járási Hivatalba kerültem, ahol a hátralevő éveimben felelős állást töltöttem be” - jegyzi meg Feri bá­csi, aki nyugdíjas éveiben egy éle­tet bőségesen betöltő foglalatos­ságba kezdett: alkot. A páratlan szépségű húsvéti dísztojások messze földön elkápráztatták az idős úriember kiterjedt családjá­nak barátait és ismerőseit. Orvo­sok, hivatalnokok, polgármeste­rek és üzletemberek őrizgetik az ezermester műremekeit mind ideheza, mind külföldön. Az értékes kincsek sokaságában ücsörgő érsekújvári nyugdíjas vé­get nem érő álmokat szövöget. Számol, ír, tervez, javít - önmaga orvosa és mozgatórugója. Egy önálló kis világot teremtett a nagy­világban, s e különös birodalmat szüntelenül bővíti és szépíti. Mechúra Ferenc véget nem érő álmokat szövöget A kellékek és az ezermester műremekei (A szerző felvételei) Sokan ahelyett, hogy ünneplőbe öltöztetnék lelkűket, gyűlöletet szítanak Feltámadás és megbékélés PÉTERFI SZONYA Örülnünk kellene, mert bár még nem nagyon érződik, mégis itt a tavasz, s vele együtt a feltámadás ünnepe. Lakásaink csendjét végre a fekete rigók és a verebek hajnali csicsergése veri fel, a szürke regge­leket pedig a sárgán virító arany­eső látványa vidítja fel egy kissé - nézi a buszmegállóban várakozók morcos arcát régen látott, nagy­mamakorú ismerősöm. - Persze - folytatja, - értem én, hogy az eltelt közel ötven év alatt a húsvét he­lyett csak a természet újjáéledését köszönthettük, de úgy tűnt, sok családban mégis mélyebb értel­met kapott az ünnep. Bár akkor is nagyokat ettek, ittak az emberek, de mintha valahogy kedvesebbek, barátságosabbak, elnézőbbek let­tek volna egymással. És aki átlépte a templom ajtaját, nem fortyogott azon, hogy a szomszéd feleségé­nek miből telik új kabátra, hanem magába szállva gondolkodott el életvitelén, jó és rossz szokásain. És megbékélve önmagával, a vi­lággal hagyta el a templomot. Nem fordult elő az, ami a minap a szülőfalumban - fogja halkabbra a szót. Elmeséli, hogy évek óta né­hány asszonnyal ügyelnek arra, hogy tempomukat élő virágok te­gyék szebbé. A minap épp a hús­véti virágdísszel bíbelődtek, ami­Gyűlölettől fuldokolva kérte számon, milyen jogon beszélnek a templomban magyarul. kor egy a gyónásban vétkeitől megszabaduló, a községben évti­zedek óta élő feketekendős társ­nőjük összeszólalkodott velük. Gyűlölettől fuldokolva kérte szá­mon, milyen jogon beszélnek a templomban magyarul. Nagyon tévednek, ha azt hiszik, hogy csak maguké az Isten háza. A faluban élő szlovákok is adakoztak a fel­újítási munkálatok mielőbbi befe­jezésére - rikácsolta torz hangon. Az asszonyok döbbenten csitítani próbálták, volt aki anyanyelvén, volt aki magyarul, de hasztalan. A templom előtti lépcsőkön újra rá­zendített. Leírhatatlan alpári hangnemben ócsárolta a falubé­lieket, a község vezetőit, a fnagyar politikusokat, de még az anyaor­szági magyarokat is, akik mind hozzájárultak ahhoz, hogy neki elnyomásban kell élnie. - Míg élt az ura, soha nem volt baja senki­vel, hiszen odahaza főleg magya­rul beszéltek, ám amióta meghalt, és valamiféle szlovák egyesületbe jár, azóta megváltozott. Már nem áll meg a beszélgető asszonyok mellett, köszönés nélkül megy el mellettünk. De amit legutóbb pro­dukált, az lelken ütött. Jóhisze­műen oda mentem hozzá és meg­kértem, Annus, ne gyűlölködj, gondolj az ünnepre, a feltámadás­ra. Mire ő: erre gondolok szünte­len. Fel! Támadás! Ellenetek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom