Új Szó, 2001. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
2001-03-22 / 68. szám, csütörtök
RÉGIÓINK ÚJ SZÓ 2001. MÁRCIUS 22. Magyarország külügyminisztere örömét fejezte ki, hogy „ilyen hosszú elszigeteltség után itt még mindig nagyon komoly szellemi erő van a magyarság részéről" Martonyi János fogadta a hallgatókat VARAGYA SZILVIA magyar külügyminisztériumban jártak a komáromi Selye János Kollégium keretén belül működő Diplomata Cabinet hallgatói. Megismerkedtek a diplomácia gyakorlatával, és fogadta őket Martonyi János külügyminiszter is. A budapesti út a Diplomata Cabinet idei második szakmai képzése volt. A hallgatók ellátogattak a Magyar Köztársasgá Külügyminisztériumába, ahol gyakorlati tanácsokat kaptak a diplomácia területéről. Szabó Zoltán, a Kollégium ügyvezető igazgatója elmondása szerint éppen a magyar külügyminisztérium az az intézmény, mely „a legnagyobb támogatást adta a Diplomata Cabinet életre hívásában, és huszonöt kiemelkedő tehetséges jogász-, politológus-, közgazdász-, újságíró- és tolmács-hallgatót karolt föl és képA budapesti út a komáromi Diplomata Cabinet idei második szakmai képzése volt. zett ki a gyakorlati diplomácia és külügyi tevékenységhez fontos készségek elsajátítására” - nyilatkozta. E tevékenységben mindenekelőtt Boros Miklós, Magyarország szlovákiai nagykövete valamint Lőrincz Csaba helyettes államtitkár személyét emelte ki. A Diplomáciai protokoll főosztályának részéről Bán András főtanácsos ismertette meg a hallgatókat a külügyminisztérium belső rendjével, a protokollosztály tevékenységével, és megválaszolta a gyakorlati protkollt érintő kérdéseiket. A csoportot Martonyi János, Magyarország külügyminisztere is fogadta, aki örömét fejezte ki, hogy „ilyen hosszú elszigeteltség után itt még mindig nagyon komoly szellemi erő van a magyarság részéről.” Majd hozzátette: „A magyarság jövője döntően attól függ, hogy sikerül ezt a szellemi erőt továbbfejleszteni, és hogy sikerül ezeknek a magyar közösségeknek fennmaradniuk.” Ugyancsak örömmel töltötte el, hogy formálódni látA Diplomata Cabinet tagjai Martonyi János, Magyarország külügyminisztere is fogadta a komáromiakat (A szerző felvételei) szik a határon túli magyarság politikai életének utánpótlása. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a harmadik évezred elején, ebben az átalakuló társadalomban, ahol a Kárpát-medence magyarsága A hallgatók érdeklődésének középpontjában a státustörvény és a Visegrádi Négyek jövője állt. szerinte ma már sokkal cselek- vőbb és optimistább, mint régebben, meg kell látni a lehetőségeit, mert „ha erről lemond, a vesztesek közé sodródhat”. A hallgatók érdeklődésének középpontjában a státustörvény és a Visegrádi Négyek jövője állt. Ez természetes, hiszen a jövő diplomatáinak valószínűleg mindennapos elfoglaltságaik közé tartozik majd ennek a két intézmények a létezése. Európa szívében magyar nemzetiségűként ez nem is lehet másként. A külügyminisztérium segítségét és támogatását a Kollégium ügyvivője díszoklevéllel köszönte meg. A képzés a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen fejeződött be. Rostoványi Zsolt, a nemzetközi kapcsolatok tanszékének vezetője üdvözölte a Cabinet- hallgatókat, majd Arday Lajos történész kandidátus és Blahó András tanszékvezető tartottak előadást a gyakorlati gazdaság- diplomácia és a nemzetközi diplomáciai érdekérvényesítés helyzetéről és lehetőségeiről. Szerkesztőségünk szeretne minél több magyar községet bemutatni a Régióink melléklet hasábjain. Kérjük a polgármesteri hivatalokat, jelezzék bemutatkozási szándékukat, hogy munkatársaink riportúton felkereshessék a községeket. Köszönjük. Megtartották a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny döntőjét Bodrogközben Limes-Anavum néven Regionális Kulturális Társulás alakult a mikrorégióban A műtői az előadóval a hallgatóig Megnyitnák a párkányi hidat GILÁNYI SÁNDOR udatos döntés lehetett, hogy a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny járási döntőjét Királyhelme- cen március tizenötödikén rendezték meg. Hiszen nagy nyilvánosság előtt magyar verset 1848-ban ezen a napon hallhattak elődeink először. Petőfi Sándor (járt Királyhelmecen is) reggel a pesti Pilvax-kávéházban szavalta el a Nemzeti dalt. Több, mint másfél évszázaddal később - a Csemadok Bodrogközi Területi Választmányának, Kopasz József elnök és Gecse Erzsébet szervezőtitkár, valamint a többi lelkes közreműködő kiváló munkájának gyümölcseként - kisiskolások és korábban született irodalombarátok népesítették be a művelődési házat. A jogosan meghatározott terjedelmi korlátok miatt nagyon nehéz lenne teljes képet adni az egyes kategóriákban történtekről. Következzék hát valami más - néhány személyes élménnyel is fűszerezve. Amikor életemben először kerültem az országos döntőbe, a tizenévesekre jellemző önbizalommal telítve ültem be a komáromi ünnepélyes megnyitóra. S akkor történt valami, amit életem végéig nem fogok elfelejteni. A függöny mögül előlépett Dráfi Mátyás, és megszólalt. Verset mondott. Ámul- va hallgattam - de félni kezdtem. Hogyan fogok néhány perc múlva azon a színpadon szavalni, amelyen a nagy művész hozzám is szól?! További sorsom most lényegtelen. Valamit el kellett döntenem: abbahagyom a vers- és prózamondást, vagy mindent élőről kell kezdenem. „Ezen gondolatok elmém környékezték”, midőn végighallgattam a királyhelmeci, a bodrog- szerdahelyi, a nagytárkányi körzeti versenyeket, majd a járási döntőt. Nincs jogom, sem kedvem pellengérre állítani a felróható hibák elkövetőit. Szerencsére a szívmelengető pillanatokból összehasonlíthatatlanul több van. El lehet-e felejteni a ladmóci kis elsős, Palcu Sándor küzdelmét a rászakadó „kollektív” magánnyal, amikor szeretett tanító nénijének egy másik terembe kellett átmennie egy másik versenyző diákjával. S Petőfi „druszája” ott állt szemben a zsűrivel és a százfejű közönséggel. A lángsírba menők elszántságával kezdte produkcióját, Szívmelengetö pillanatokból összehasonlíthatatlanul több van. de - nem találván a biztos pontot: a jóságos tanító nénit - bizony eltörött a mécses. Aztán végre visszajött, aki addig a legjobban hiányzott neki, és a mi Sándorunk újjászületett. Mosolyogva a hallgatóság elé állt, és ami ekkor következett, az néhány harcedzett felnőtt szemébe is könnyeket csalt. Magabiztosan, hibátlanul elmondta a költeményt, és máris rohant oda, ahol ölelő karok várták. Ha csupán ezért a néhány bodrogszerdahelyi percért rendezték volna az idei vers- és prózamondó versenyt, már akkor is megérte. A negyedik kategóriában magasan kiemelkedett a mezőnyből egy királyhelmeci gimnazista: Diószegi Mónika. A felnőttek csoportjában szereplők is „felköthették volna a textilt”, ha ő ott indul. Jegyezzük meg a nevét! Találkozunk még vele... És ha önbizalomhiányban szenvedne valaki, ne felejtse el hogy a későbbi országos győztes, az Ung-vidéki születésű Gilányi Valéria, de - időrendben próbálom felidézni - Fazekas Aranka, Dako Etelka, Pituk Mihály is a Bodrogközből indult. A felsorolás korántsem teljes, e sorok írójának memóriája is érzi az idő múlását. Azt, hogy a mai napig sem öregedtem hozzá a koromhoz, a könyveknek, az irodalomnak, a vers- és prózamondásnak is köszönhetem. Turczel tanár úrnak, akitől megtanultam: milyen a pedagógus, ha Ember. (Ma is elleshetne tőle néhány hivatásbeli trükköt egynémely „pedagőgös”.) Amikor a magyar irodalomról vagy történelmünkről beszélt, lehetetlen volt másra gondolni. S ha váratlanul kérdést tett fel, már az első hetekben többnyire Grendel Lajos és Bába Iván bizonyította: több Mis- trík professzor is kitűnt tudásával, toleranciájával. A keleti végekről Pozsonyba került elsőéves egyetemistának a Duna-parton rajzolta le egy füzetlapra, hogyan juthat el belvárosi lakásáig, ha - mondjuk szombaton este - éppen a retorika vagy a szlovák stilisztika rejtelmeire kíváncsi. Egyelőre ennyi. Hogy a címben nem pontosan a fentieket ígértem? Móricz Zsigmond talán kihúz a csávából: „...ha példával akarunk valamit illusztrálni, s az életből akarjuk venni a példát, egy társaság pár perc alatt száz variánst tud összeszedni. Az élet elég gazdag ahhoz, hogy ugyanazokkal a személyekkel ne játszassa le több változatát egy helyzetnek, őneki elég személyzete van, hogy itt így, ott úgy bonyolítsa le az eseményt”. S a végső tanulság? Nem az én felfedezésem, de igaz: ilyen az élet! BARTAL TÍMEA imes-Anavum néven Regionális Kulturális Társulás alakult nem is olyan régen a párkányi mikrorégióban. Tagjai alapító ülésükön célként fogalmazták meg a Párkány környéki falvak kulturális életének fellendítését, ezeken a területeken különböző programok, irodalmi, művészeti, társadalmi és művelődési előadások szervezését. Hangsúlyozták, hogy a társulás nem öncélú és nem a helyi Csemadok szervezetek megrövidítése vagy fullasztása érdekében, hanem azoknak segítséget biztosítva jött létre, amit már a minisztériumban bejegyzett alapszabályukban is rögzítettek. Mivel a társulásban főleg a határ- melléki területek érintettek, a határmenti kapcsolatok ápolására is igyekeznek odafigyelni. Nevét is innen kapta, hiszen „limes” a római korban határmelléket jelentett, míg az Anavum Párkány régi neve. Egyelőre legfontosabb feladatuk anyagi támogatás szerzése a működési költségekre, és azoknak a programoknak a megvalósítására, amelyeket a idei tervükben határoztak meg. Ezek között szerepel egy kulturális évkönyv kiadása, melyben a régió falvainak jellemzői és 2001-es rendezvényeik kapnának helyet. Terveznek továbbá regionális folklórtalálkozót, közösségfejlesztő tréninget főleg fiataloknak és egy nyári ifjúsági kézműves tábor létrehozását, ahol a fiatalság olyan mesterségeket sajátíthatna el, amik a későbbiekben hasznukra válhatnak. Nem titkolt vágyuk a Mária Valéria híd megnyitása, s általa a helyi turizmus felvirágoztatása. Regionális folklórtalálkozót is rendezne az új kulturális társulás (A szerző felvétele)
