Új Szó, 2001. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
2001-03-10 / 58. szám, szombat
2001. március 10., szombat 5. évfolyam, 10. szám A szülő sokszor a távolság miatt nem tudja rendszeresen látogatni gyermekét, így a szülő és gyermek közti érzelmi kapcsolat egyre sorvad, nem ritka, hogy teljesen megszűnik A legfontosabb a szeretet KIS PÉTER A 'l komáromi kórházhoz tartozó Béke utcai Csecsemőgondozó In- tézetből 1997. január elsején gyermekotthont alakítottak. Az irányítása átkerült a Nyitrai Kerületi Hivatal szociális osztályára. Az otthonban olyan apróságok élnek, akiket szüleik nem akarnak, vagy nem tudnak nevelni. Az országban általában az ilyenfajta gyerekotthonok a születésüktől fogva egészen három éves korukig gondozzák az apróságokat. A komáromi intézetben 2000 januárjáig csak másfél éves volt a legidősebb gyerek, jelenleg is legfeljebb két éves korukig gondozzák őket, utána átkerülnek a legközelebbi gyerekotthonba Nyitrára, Szakolcára vagy Malackába, ahol a korhatár három év. Az Érsekújvár és Komárom környéki kicsinyeknek így kétszer kell új otthonukat megszokniuk, mivel hároméves koruk elmúltával újból áthelyezik őket. Még belegondolni is szörnyű, mit érezhet az a szülő, akinek a szociális helyzetéből adódóan került állami nevelésbe a gyermeke. A több mint száz kilométeres távolságban lévő gyermekét - hiszen tudjuk, milyen drága manapság a közlekedés - nem tudja rendszeresen látogatni, a szülő és gyermek közti érzelmi kapcsolat így egyre sorvad, nem ritka, hogy teljesen megszűnik. Ezen az áldatlan állapoton szeretne az intézet igazgatónője, Silvia Doroticová változtatni. Sajnos, a Nyitrai Kerületi Hivatal, bár a kérvényt megkapta, anyagilag egyelőre nem bírja támogatni az igazgatónő elképzelését. Pedig a tervek igazán szépek. A jelenleg hasznáminisztériumi támogatást. Kilincsel, kopogtat a vállalatoknál, magáncégeknél, megpróbál önerőből összegyűjteni valamit. Komárom városa idén szánkókat adományozott a csöppségeknek, a komáromi székhelyű Investa leasing Slovakia befektetési társaság pedig tízezer latos épületrészekre egy tetőtéri beépítés kerülne, ahová átkerülnének az irodák, több szoba jutna a gyermekeknek, így akár hároméves korukig is Komáromban maradhatnának. Az igazgatónő azért nem várja ölbe tett kézzel a koronát adott az intézetnek, hogy minél előbb be tudják fejezni a már elkezdett építkezést. Egy kis épületszárnyat szeretnének kialakítani a bejárat mellett, ahol az egyszer használatos pelenkákat tárolják majd. A szerző felvételei A gyermekotthon befogadóképessége negyvenöt fő, jelenleg negyven gyermeket nevelnek itt, mivel az elmúlt hónapban két gyermeket sikerült elhelyezni nevelőcsaládoknál, egyet visszafogadott a családja, egyet pedig továbbküldték Nyitrára. Az igazgatónő elmondása szerint a gyermekotthon a régiók átrendezése után is állami irányítás alá fog tartozni. A nővérkék három műszakban dolgoznak, és nyolctíz gyerek jut egy-egy nevelőre, az éjszakai műszakban pedig egy nővér húsz gyermekről gondoskodik egyszerre. Egy gyermek ellátása jelenleg nagyjából tizenhat ezer koronába kerül havonta. (Az egy gyermek után járó anyasági juttatás 2740 korona, -a szerk. megj.-) Mivel ilyen magasak a fenntartási költségek, elképzelhetetlen, -hogy az önkormányzatok tartsák el az ilyen típusú gyermekotthonokat. Az állam jelenleg csak a fenntartási költségeket képes állni, minden - a bővítést célzó - befektetést szponzori adományokból valósítanak meg. Ottjártamkor örömmel tapasztaltam, hogy a kicsiknek valóban minden biztosítva van ahhoz, hogy a legmegfelelőbb körülmények közt nőjenek, fejlődjenek. A nővérkék odaadóan, sok-sok szeretettel gondoskodnak a gyermek- otthon minden kicsi lakójáról. A komáromi Béke utcai Gyermekotthon egy tiszta, rendesen működő, kitűnő ellátást biztosító nevelőintézet. Egyet azonban sajnos még a legnagyobb erőfeszítések árán sem tud a gyermekeknek nyújtani: a családi fészek melegét. Körülöttem minden az én érdekeimet és kényelmemet szolgálja, a rugalmas ügyintézést is beleértve Fanyővű, Vasgyórú, Hegy hengergőte CS. LISZKA GYÖRGYI Jutkának hívták, gyermekkori játszópajtásom volt, kedvesen bájos, bájosan kedves, csicsergő, csacsogó, de ha jól emlékszem, mindig azt kellett játszanunk, amit ő akart. Királynő is csak azért lehettem én, mert ő fürgébb volt, mozgékonyabb, nem állhatta az egy helyben ülést, szívesebben hajlongott hát körülöttem. Akkor azt gondoltam, kedvel, de legalábbis, hogy jó nekünk együtt játszani. Egyszer aztán olvasmányélményeimről meséltem neki. Pontosan emlékszem, harmadikosok voltunk. Soroltam a mesekönyveket, s azokból is kiemeltem kedvenc meséimet. Meg akartam osztani vele az élményt, át akartam adni belőle neki is. Nem hagyta. Türelmetlen hangon egyre csak hajtogatta: - Én is olvastam..., azt is olvastam..., ne meséld el, olvastam! Utolsó elszántsággal még egyszer nekifutottam, gondoltam, akkor is elmesélem neki azt a tegnapit, a Fanyűvő, Vasgyúró, Hegyhengergetőt, mert az nagyon tetszett.- Fanyűűűvőőőő...! - visított fel gunyorosan.- Igen, fanyűvő, mit nevetsz? - bámultam rá értedenül.- Annak semmi értelme, te hülye - kötekedett tovább. - És tudd meg, hogy én is tegnap olvastam, és az... Fanyővű!- Te vagy a hülye, mert a fanyővűnek nincs értelme. Világos, hogy fa-nyű-vő, az, aki nyüvi a fát, szaggatja ki. Olyan nincs, hogy nyővű... Esetleg lehetne nyővő, de hát nem az!- Mondhatsz akármit, az a mese akkor is a fanyővűről szól...- Persze, meg a vasgyórúról és hegyhengergőtéről - jegyeztem meg epésen, mert nem értettem, hogy állíthat ilyen butaságot. Képtelen voltam elmagyarázni, hiszen akkor még semmit nem tudtam igéről, melléknévről, deverbális nomenképzőről meg pláne nem, de nyolcéves eszemmel mégis éreztem, hogy ez másképp nem lehet.- Nem kell gúnyolódni - mondta sértődötten -, úgyis nekem lesz igazam, s majd megbánod. Nézzük meg a könyvben. Magabiztosan leemeltem polcomról a könyvet, föllapoztam a megfelelő oldalon, s afféle no mit mondtam kifejezéssel a szememben, az orra alá nyomtam.- No, mit mondtam, Fanyűvő! Látod, hogy nekem lett igazam?! - rikkantott fel önelégülten Jutka. S bár egy ideig még elvitatkoztunk azon, hogy nem én mondtam, de te mondtad, végül belefáradva, csalódottan, kifosztva maradtam ott egyedül, miközben Jutka a siker mámorában ugrándozott haza. Nagyon megrendíthette ez már akkor is ágaskodó igazságérzetemet, mert a mai napig sem felejtettem el. Cseperedve, növekedvén, okosodva, megedződvén, tudomást szerezve mindenféle képzőkről, ragokról, jelekről, azonban már csak úgy gondoltam visz- sza erre az akkor nagyon fájó igazságtalanságra, mint ártatlan kis gyerekségre. Mostanság viszont egyre többször az eszembe jut. Bűbájosán kedves, kedvesen bűbájos, csicsergő, csacsogó hivatalnoknők állítják, hogy nem adtam le a megfelelő okmányt, iratot, dokumentumot, hiába mondom az ellenkezőjét, mert ha igazam lenne, náluk meglenne. Aztán mikor idegtépő sorban állások árán beszerzem a másolatot, s viszem, legyen meg az ő akaratjuk, értetlenül néznek rám, ők ilyet nem kértek, hisz minden a legnagyobb rendben, teljes az aktám, még meg is mutatják. Ők olyat soha nem mondtak, hogy vigyek másolatot. (Nyilván én ajánlottam föl, hogy viszek.) Két hónap múlva kapom a fölszólítást, öt napon belül igazoljam, hogy mielőtt az ő hivatalukhoz kerültem, mely más hivatalokban vezettek, s hogy valamennyiből kijelentkez- tem-e, valamint azt is, hogy az ő hivatalukon kívül más hasonló hivatalokba még véletlenül sem jelentkeztem be. Szaladjak az igazolással, hogy a bűbájos, csicsergő kis kisasszonyoknak legyen mit kimutatniuk a fizetésükért, melyre az én fizetésemből is elvonnak. De én csak végezzem nyugodtan a dolgomat, mert körülöttem egyébként minden az én érdekeimet és kényelmemet szolgálja. A rugalmas ügyintézést is beleértve. Meg a korrekt díjszabást vice versa, tehát nekem is, még napnyugta előtt, kifizetik a béremet. Undorító, mert még annyit sem mond senki, hogy bocs, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy hiábavalóságok után szaladgáljunk, s hogy mások gátlástalanul a szemünkbe hazudjanak! ígérve hol munkát, hol a hozzá való jogot, hol kenyeret, hol a hozzá való jogot, esély- és jog- egyenlőséget, korrekt hozzáállást, gördülékeny, rugalmas ügyintézést, minőségi munkát s mi szemszájnak ingereddé egy a vége mindnek: FANYŐVŰ. Jutka a siker mámorában ugrándozott haza... (Illusztrációs felvétel)
