Új Szó, 2001. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
2001-03-08 / 56. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2001. MÁRCIUS 8. El Politika Új döntés kell Meciar ügyében Pozsony. A Legfőbb Ügyészség megvizsgálta a Vladimír Meciar volt kormányfő ellen a jutalmazási ügyben indított eljárás anyagát, s megállapította, eddig még nem kapta meg az összes bizonyítékot, melynek segítségével megállapítható lenne a gyanúsított tettének veszélyessége a Btk. harmadik bekezdése értelmében. Ezért nem hagyta jóvá az első járás ügyészségnek az eljárás megszüntetésére irányuló javaslatát, s felszólította, hozzon új döntést az ügyben. Ismeretes, Meciar 1993 és 1998 között 13,7 millió koronát osztott szét jutalomként kormányának tagjai között. (TASR) Gyilkosság a képernyőn Pozsony. Újabb ügyben kezdeményezett eljárást a ffek- venciatanács a Szlovák Televízió ellen. A közszolgálati adó ugyanis 2000. november 26- án - a déli órákban - Thaiföld- ön készült dokumentumfilmet mutatott be A világ képekben című műsorban a Yapa nevű új kábítószerről. A televízió azzal sértette meg az emberi méltóság és az emberségesség védelméről szóló törvényi rendelkezéseket, hogy bemutatta azt a képsor, melyen egy, az említett drog hatása alatt álló benszülött elvágja egy kislány torkát. (SITA) Volt rendőrök követelése Pozsony. „Az ökör is tudja, mikor elég” - szólította fel lemondásra a belügyminisztert az igazságtalanul elbocsátott rendőrök szervezete. Ján Vojtek titkár szerint Ladislav Pittner kudarcot vallott „az egész vonalon”, s bár ő a miniszter, a belügyi tárcát már régen más irányítja. A szervezet ugyanígy megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy Ján Korecnek, a nagyszombati atomenergetikai kutatóintézet igazgatójának meggyilkolása ügyében egy magas rangú rendőrtiszt vejének a neve is felemerült. (SITA) Ladislav Pittner (Archív fotó) Brano Ondrus az internetezőkért Pozsony. A Monopóliumellenes Hivatal szerint a Szlovák Távközlési Vállalat visszaél piaci helyzetével, és nagy mértékben korlátozza a gazdasági versenyt. Brano Ondrus, a Demokratikus Baloldal Pártjának alelnöke az internetes szolgáltatók egyesületével együtt több hónapja törekszik a díj- csökkentésre. Ezzel ugyanis növekedne a felhasználók köre. Ondrus elmondta, igyekezetük a vállalat és a távközlési tárca ellenállásába ütközött. Az alelnök szerint a minisztérium ugyanúgy felelős a fennálló helyzetért, mivel nem tett egyetlen korlátozó lépést sem a díjak leszorítására „Nem tartom tisztességesnek a minisztérium magatartását” - tette hozzá. Ha nem történik változás, a baloldal a távközlési törvény módosítását fogja kezdeményezni. (les) Bajorország azt szeretné, ha Szlovákia az első körben kerülne be az EU-ba. Ezt tegnap Edmund Stoiber bajor miniszterelnök nyilatkozta a Rudolf Schuster szlovák államfővel tartott találkozója után. (TASR-felvétel) Az MKP nem támogathatja a jelenlegi nyugat-szlovákiai állapot megőrzését Mindig nyílt lapokkal Pozsony. A Magyar Koalíció Pártja, amely annak idején a legélesebben bírálta a Meciar-kabinet által kivitelezett megoldást, most nem támogathatja azt a javaslatot, mely szerint a nyugati országrészben változatlan marad a helyzet. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Kvarda József alelnök, az MKP közigazgatási szakértője szerint ha a párt egyik javaslatát sem veszik figyelembe, lehetetlen szavatolni, hogy a közügyekbe minden polgár hatékonyan bekapcsolódjon. A reform az ország valamennyi lakosa számára rendkívül jelentős folyamat, ezért az MKP bízik abban, hogy partnerei megértik, a reformot nem lehet megvalósítani valamennyi kormánypárt támogatása nélkül. Bárdos Gyula frakcióvezető elmondta, a párt továbbra is kész tárgyalni mindenkivel. „A kérdés túl komoly ahhoz, hogy az MKP javaslatait tárgyalás nélkül lesöpörjék az asztalról” - mondta Bárdos. Ráadásul a párt semmi újjal nem állt elő. Partnerei már a kormányalakításnál tisztában voltak azzal, hogy a közigazgatási felosztás az MKP számára rendkívül fontos kérdés. „A párt kezdettől nyílt lapokkal játszott” - hangsúlyozta a frakcióvezető. Az MKP nem gondolkodott más megoldásban, mint amiben eredetileg megegyeztek, vagyis a 12 megyés, 12 kerületes változatban. Ettől az alapelvtől most a Demokratikus Baloldal Pártja és a Polgári Egyetértés Pártja is elhajlik. „Az MKP tartja magát az eredeti vonalhoz” - hangsúlyozta Kvarda és hozzátette, a párt a reform megkezdése mellett van, de nem a lakosság egy csoportjának kárára. Az utóbbi időben többször felröppent kérdéssel kapcsolatban, vajon az MKP képviselői nem bánták- e meg, hogy megszavazták az alkotmánymódosítást, Bárdos elmondta, a párt képviselői azért támogatták a módosítást, mert jó javaslatnak tartották, amely fontos a polgárok, valamint az integrációra és a közigazgatási reformra készülő Szlovákia számára egyaránt. Senki a képviselők közül nem sajnálja, hogy támogatta a javaslatot, az MKP soha nem kötötte össze a szavazást a reformmal, (szm) Jozef Marko szóvivő cáfolta, hogy a sajtóban megjelent cikkek hatására léptek Rendet csináltak a U. S. Steel cégnél JUHÁSZ KATALIN Kassa. A múlt héten látott napvilágot az a meglepő hú, mely szerint a U. S. Steel vállalatnál dolgozó amerikai menedzserek egyszerű turista- vízummal tartózkodnak Szlovákiában, emiatt havonta arra kényszerülnek, hogy rövid időre elhagyják az ország területét. A középvezetők családtagjaikkal együtt a hidasnémeti határátkelőn átlépnek Magyarországra, majd néhány perc múlva ismét beutaznak az országba. A munkatörvénykönyv külföldiekre vonatkozó cikkelyei szerint tartózkodási engedélyért nem folyamodó turistáknak tilos bármilyen munkavégzés az ország területén. A Kassán tartózkodó szakemberek az amerikai anyavállalat, nem pedig a kassai U. S. Steel alkalmazásában állnak, itt-tartózkodásukat azonban több hónaposra tervezik. A szervezési hanyagság napvilágra kerülését John Goodish legálisan Kassa. Munkavállalási engedéllyel John H. Goodish, a kassai vállalat elnöke sem rendelkezik, jóllehet, kisebb-na- gyobb megszakításokkal 1997 óta Szlovákiában dolgozik. Neki azonban nincs is szüksége a hatóságok beleegyezésére, mivel vállalkozóként tartózkodik Kassán, (juk) követően a járási munkahivatal illetékese közölte, hogy ellenőrizni kívánják a vállalat dolgozóinak munkajogi helyzetét, a kerületi rendőrkapitányság határrendészeti osztályának vezetője pedig a tartózkodási engedélyek átvüágítására készül. Jozef Marko, a vállalat szóvivője szerint az ellenőrök semmi törvényelleneset nem találnak, mivel a napokban valamennyi adminisztratív mulasztást sikerült pótolni. A mintegy húsz amerikai szakember már legálisan végzi munkáját, az engedélyekhez szükséges kérvényeket egy héttel ezelőtt juttatták el a munkahivatalba. Kérdésünkre Marko cáfolta, hogy a vállalat vezetősége a sajtóban megjelent cikkek hatására fogott volna hozzá a helyzet gyors rendezéséhez. Lassan haladnak a tönkrement Perspektíva egészségbiztosító ügyének rendezésével Kinek kedvez a későbbi felszámolás? VRABEC MÁRIA Léva. Az egészségügyi minisztérium ugyan „nagylelkűen” megtérítette a Perspektíva egészségbiztosító tartozásainak 71%-át, de a gyógyszerészek úgy gondolják, ez csupán a hallgatás ára, hogy ne firtassák, miért késik a biztosító felszámolása. Katarina Hruskovi- cová, a lévai regionális gyógyszerészkamara elnöke elmondta, hogy bár az eddig törlesztett kinnlevőség is nagy segítség volt számukra, a gyógyszerforgalmazóktól kapott bírságokat csak a Perspektíva teljes felszámolása után fizeti ki az Általános Egészségbiztosító. „Végeredményben elégedettek lehetnénk, de kérdem én, miért jó a minisztériumnak, hogy költségvetésen kívüli forrásokat keres az adósság rendezésére, miközben a felszámolás már harmadik éve húzódik” - tette hozzá. Azt még Roman Kovác miniszter sem tudja, hogy a fennmaradó 29%-ot miből fogja megtéríteni, mint ahogy a gyógyszerészek képviselőjének arra a kérdésére sem tudott válaszolni, miért nem indult bűnvádi eljárás a Perspektíva vezetői ellen, amikor nyilvánvaló, hogy a biztosítót kiszipolyozták. Információink szerint a Perspektíva vezérkarához közeli személyek máig is az egészségügyi minisztérium törvényalkotói osztályán dolgoznak, és oroszlánrészük van abban, hogy a biztosító könyvelésének áttekintése ilyen sok időt vesz igénybe, a már kész jegyzőkönyveket pedig titkosnak minősítette a tárca. Könyvelés kilencvenezer koronáért Léva. Kiderült, a felszámolást végző könyvelő illetménye havi 80-90 ezer koronát tesz ki, és a több millióra rúgó adósságot végül az Általános Egészségbiztosítónak, vagyis az államnak kell megtérítenie. Már csak hab a tortán, hogy időközben az Általános Egészségbiztosító fizet a legnagyobb késedelemmel a gyógyszertáraknak - jelenleg például még csak a múlt szeptemberi számláit rendezi, (vm) Michal Sykora nyilatkozata a közigazgatási reformról Határozzon a kormány ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. „A regionális önkormányzatok, vagyis a megyék határát és a megyeszékhelyeket a kormánynak kellene kijelölnie, a parlamentben felesleges erről a kérdésről vitát kezdeni” - véli Michal Sykora. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának elnöke ezt a szervezet tegnapi sajtóértekezletén jegyezte meg azzal kapcsolatban, hogy kedden tárgyalt Mikulás Dzurinda kormányfővel, és megegyeztek abban, hogy mielőbb el kellene fogadni a regionális önkormányzatokról szóló törvényt, amely meghatározná a megyehatárokat, a megyeszékhelyeket, a regionális önkormányzatokra, vagyis a megyei parlamentre átruházandó hatásköröket, valamint a finanszúozás módját. Sykora helyesnek tartaná, ha a törvényt alkotmányos többséggel fogadnák el. Úgy véli, a nemrég elfogadott alkotmánymódosítás az önkormányzatok szempontjából jónak mondható, főleg azután, hogy nem hagyták jóvá azt a képviselői javaslatot, mely szerint a számvevőszék ellenőrizhette volna a községek gazdálkodását. Sykora úgy véli, a községi rendezésről szóló törvény módosításában meg kell határozni, melyek a községek eredeti jogkörei és melyek az államtól átvett jogkörök, mert ez utóbbiakat a számvevőszéknek is joga van ellenőrizni, az eredeti jogkörök ellátása azonban kizárólag az önkormányzatra tartozik. A jogköröket két lépésben adnák át az ön- kormányzatoknak; az első csomag, amelybe az anyakönyvvezetés, az okúat-hitelesítés, az egészségügyi, oktatási és szociális hatáskörök, valamint a vízellátással és csatornázással kapcsolatos jogkörök tartoznak, 2002. január elsején, a továbbiak 2003. január 1-jén kerülnének át az önkormányzatokhoz, (gl) Tisztelt Olvasó! E heti telefonos közvélemény-kutatásunk kérdése: Mindenképpen ragaszkodnia kellene az MKP-nak Komárom megye kialakításához? IGEN: 0972 262 300 NEM: 0972 262 301 Hívásaikat ma éjfélig várjuk. Egy hívás díja maximum 5 korona. Migas és Dzurinda pártja továbbra is a módosításért Választási vita várható HÍRÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A Demokratikus Baloldal Pártja a koalíciós tanács jövő heti ülésén valószínűleg felszólítja partnereit, hogy kezdjenek vitát a választási törvény módosításáról. Az egyik előterjesztő, Ladislav Orosz bízik abban, hogy a koalíciós partnerekkel való megegyezés után várhatóan áprilisban a parlament elé kerül a törvénytervezet. Bárdos Gyula, a Magyar Koalíció Pártjának frakcióvezetője azonban megismételte: nincs szükség a választás szabályainak megváltoztatására. Visszavág a maffia? Rajzanak az albánok Pozsony. Angyal Imre megerősítette, hogy az utóbbi napokban Csehországból és Magyarországról albán alvilági személyek érkeztek Szlovákiába, hogy leszámoljanak itteni ellenlábasaikkal. A gyülekezés azzal függ össze, hogy a múlt héten szétvertek egy olyan pozsonyi szórakozóhelyet, amelyet albánok üzemeltettek. Az országos rendőrfőparancsnok első helyettese szerint a hatóságok figyelemmel kísérik az albán maffia tagjainak és a szlovákiai vetélytársaknak a mozgását egyaránt. (t; ú) Emlékeztetett: a baloldal által javasolt módosítás már 1999-ben napirendre került, s a koalíció egy része akkor sem támogatta. Szerinte a választásokat követő évben kellene megváltoztatni a szabályokat, ennek a hagyománynak kell kialakulnia. A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió szintén támogatja a módosítással kapcsolatos vitát; Mikulás Dzurinda, a párt elnöke felszólította koalíciós partnereit, próbálják átértékelni eddigi álláspontjukat. A Kereszténydemokrata Mozgalom hétfői tanácskozásának napirendjére tűzte a kérdést, (ú) Ezúttal egy sérült van Újabb iskolai lövöldözés Washington. Újabb iskolai lövöldözés volt az Egyesült Államokban: ezúttal Pennsylvania állam Williamsport nevű településén, egy katolikus középiskolában nyitott tüzet tegnap diáktársaira egy tizenéves lány. A tettest, aki az első jelentések szerint egy 13 éves lányt sebesített meg, őrizetbe vették. Mindössze két nappal korábban a kaliforniai San Diego egyik elővárosában egy 15 éves fiú két diáktársát agyonlőtte, 13 további személyt - többségük szintén az iskola tanulója - pedig megsebesített. (MTI) Megtorlás Indiában rosszul végzett házimunka miatt Kínozzák, eladják őket ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. „Számos országban úgy bánnak a nőkkel, mint egy árucikkel. Ha bántalmazzák őket, nem mindig szolgáltatnak igazságot ügyükben” - mutatott rá Ingrid Králová, az Amnesty International emberi jogi szervezet szlovákiai képviselője. A nők 20%-ának már volt része szexuális és pszichikai zaklatásban. Az Egyesült Államokban naponta 700 ezer nőt kínoznak. Indiában a nők 40%-át gyakran bántalmazza a félje hűtlenség és rossz házimunka megtorlása címén. A fegyver- és kábítószerkereskedelem után a harmadik leg- nagyob hasznot hozó vállalkozás a leánykereskedelem. Évente négymillió embert adnak el. „Szlovákia szerencsére nem tartozik a rendkívül veszélyeztetett államok közé” - mondta Králová, ugyanakkor elismerte, nálunk is előfordul házastársi erőszak, s erre a washingtoni kormány Szlovákiáról szóló jelentésében is rámutatott, (sza)