Új Szó, 2001. február (54. évfolyam, 26-49. szám)

2001-02-06 / 30. szám, kedd

Kultúra ÚJ SZÓ 2001. FEBRUÁR 6. Operakedvelők figyelmébe Pozsony. Operadélutánra invitálja a műfaj kedvelőit a Szlovák Nem­zeti Galéria és az ESKO Művészeti Ügynökség február 8-án, 17 órai kezdettel. (Vízi Kaszárnya, 1. emelet, Rázus-rakpart 2). A rendez­vény a következőket kínálja: megemlékezés a Verdi-centenáriumról (részletek az Attila és a Luisa Miller című operák régi filmfelvételei­ből); a 90 éve született világhírű svéd tenorista, Jussi Björling életút­ja; Salvatore Baccaloni olasz basszista miniprofilja; operakuriózu­mok; egy ismeretlen epizód Puccini életéből; egy ária több arca - Bellini Normájának ismert áriája, a Casta diva 12 operadíva - Callas, Sutherland, Caballé, Bumbry, Scotto stb. - előadásában, (vk) SZÍNHÁZ POZSONY SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Hamlet 19 HVIEZDOSLAV SZÍN­HÁZ: A segéd 19 KIS SZÍNPAD: A játék vége 19 MOZI POZSONY HVIEZDA: Elsodorva (am.) 15,17.45, 20.30 OBZOR: A vörös bolygó (am.) 16 Viharzóna (am.) 18, 20.30 MLADOST: A sejt (am.) 15.30, 17.30 Az ügynök halála (ném.-am.) 20 CHARLIE CENTRUM: Ghost Dog - A szamuráj útja (am.) 17,20.30 Apádra ütök (am.) 17.30 Tán­cos a sötétben (dán-svéd) 18,20.15 A vörös bolygó (am.) 18 A halott férfi (am.-ném.) 20 Aki bűntelen (szlovák) 19.30 KASSA DRUZBA: Human Traffic (am.) 16,18,20 TATRA: Ghost Dog-A sza­muráj útja (am.) 15.30, 17.45, 20 ÚSMEV: Elsodorva (am.) 15.30, 18,20.30 CAPITOL: A sebezhetetlen (am.) 15.45,18, 20 DÉL-SZLOVÁKIA ROZSNYÓ - PANORÁMA: A sebezhetetlen (am.) 17,19 LÉVA - JU­NIOR: Eliska, a vadon bolondja (cseh) 16.30 Cool túra (am.) 19 NAGYKAPOS-ZEMPLÉN: A tengeralattjáró (am.) 18 Meghalt Iannis Xenakis francia zeneszerző Különleges utakon járt MTI-HÍR Párizs. Hosszú betegség után vasár­nap elhunyt a görög származású Iannis Xenakis francia zeneszerző, a kortárs zeneművészet egyik kiemel­kedően sokoldalú alkotója. 78 éves volt. A romániai Brailában 1922- ben született tehetséges fiatalember egyaránt érdeklődött az asztrofizi­ka, a matematika és a filozófia iránt. Az athéni műszaki főiskolán kezdett mérnöki tanulmányait azonban megszakította, hogy csadakozzon a kommunista ellenálláshoz, amikor Mussolini hadai 1941-ben elözön- lötték Görögországot. 1947-ben menekült Franciaországba, ahol ta­lálkozott Le Corbusier-val, a kor meghatározó építészével. Az 1958- as brüsszeli világkiállításon mutat­ták be közösen készített építményü­ket, a Philips-pavilont. Ezzel párhu­zamosan zeneszerzéssel is foglalko­zott. Az 1955-ös németországi do- naueschingeni fesztiválra írt Metas­tasis című zeneműve botrányt oko­zott, de azonnal nevet is szerzett Iannis Xenakisnak. Ekkortól alkal­mazott matematikai modelleket műveiben. Később ismét új irányo­kat keresett, a fény és a zene viszo­TA SR-felvétel nyát kutatta; visszanyúlt az antik görög zene hagyományaihoz, elemi energiákat jelenített meg művei­ben, elektroakusztikai módszerek­kel élt, s a számítógép is szerepet ka­pott munkásságában. A francia becsületrend kitüntetettje, a francai szépművészeti akadémia tagja. 1999-ben megkapta a svéd ki­rályi zeneakadémia Polar-díját, amelyet „a muzsika Nobel-díjának” tekintenek. Franciaországon kívül az Egyesült Államokban is évekig tanított zeneszerzést. Püski Sándor köszöntése 90. születésnapján Értékeket mutatott fel MTI-TUDÓSÍTÁS Budapest. Püski Sándor könyvki­adót 90. születésnapján köszöntöt­ték vasárnap a Petőfi Irodalmi Mú­zeumban. Ä bensőséges ünnepsé­gen részt vett Püski Sándorné, aki több mint hat évtizede Püski Sándor társa a kiadói munkában is. Döbrentei Kornél író, költő Püski Sándor és felesége életét és mun­kásságát méltatva szólt arról, hogy a magyar múlt értékeinek felmuta­tásával, erkölcsi tartásukkal nélkü- lözheteden fogódzókat adtak, s a nemzed emlékezet folytonosságát teremtették meg az egymást követő nemzedékek számára. Ratzky Rita, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazga­tója az életút főbb állomásairól szól­va utalt arra: Püski Sándor 1938- ban nyitotta meg könyvesboltját, egy évvel később alapította meg a Magyar Élet Könyvkiadót. A köny­ves műhely főként a népi írók műve­it jelentette meg. Püski Sándor szer­vezője volt az 1942. és az 1943. évi szárszói konferenciának. Kiadóját 1950-ben államosították, 1962-ben hamis vádakkal bebörtönözték. A Püski házaspár 1970-ben az Egye­sült Államokba emigrált. Püski Sán­dor 1975-ben New York-ban hozta létre a Püski Kiadót, amelynek gon­dozásában az egykori Magyar Élet szerzőgárdáján kívül az akkori Ma­gyarországon politikai okokból köz­lési lehetőségekhez nem jutott szer­zők munkáit adta közre. Az 1989 óta tevékenységét ismét Budapes­ten folytató Püski Sándor és felesé­ge krisztinavárosi könyvesháza iro­dalmi és szellemi műhely: zarán­dokhelye lett a magyarországi és a határokon kívüli íróknak, költőknek és képzőművészeknek egyaránt. A 90 esztendős Püski Sándort teg­nap a Magyar írószövetségben Beke György író, Fűzi László irodalom- történész, Kocsis István író és Pomogáts Béla irodalomtörténész, az írószövetség elnöke köszöntötte. Beszélgetés Rónay László jeles irodalomtörténésszel, az ezüstkor nemzedékének krónikásával Portré helyett - Márai Sándorról Rónay László 1990-ben meg­jelent Márai-monográfiája egyike volt az első művek­nek, amelyek az újrafelfe­dezett író életét, pályáját kö­zelebb hozták az olvasók­hoz. A kiváló irodalomtörté­nészt és kritikust az író nép­szerűségének titkáról fag­gattuk. RÁCZ VINCE Beszélhetünk-e Márai-kultusz- ról? Mi lehet Márai titka? Kultuszról biztosan beszélhetünk, efelől nincs is kétségem. Egy író­nak akkor van kultusza, amikor el­kezdik olvasni, felhívják rá a fi­gyelmet, bekerül abba a vérkerin­gésbe, amelyet irodalmi köztudat­nak nevezünk, és ráadásul nem csupán bekerül, hanem úgy kerül bele, hogy azok, akik olvassák, na­gyon nagy írónak tartják. Titka biztosan van, és ez a titok egyrészt megmutatkozik abban, ahogyan írt és amit írt, másrészt abban, hogy ma sem tudjuk pontosan, mi­ből áll az életműve. Égy sereg mű­ve abban a bizonyos hajóládában van elrejtve, amely mostanában került haza, s amelynek a feldolgo­zása még tart. Altkor fejthetjük majd meg a titkot, ha elolvastuk a teljes Márait. Én azonban fonto­sabbnak tartom a titoknak a stílus­rétegét, tehát azt, hogy milyen stí­lusban írt, mert az tényleg egyedülálló és különleges. Márai A gyertyák csonkig égnek című regénye 1998-ban olaszul is megjelent, a világ lassan kezd felfigyelni rá, Giorgio Press- burger is írt róla kritikát. Olasz- országi sikere kapcsán merül fel a kérdés: mi akadályozza azt, hogy egy magyar író külföldön is elismertessék? Van-e esélye annak, hogy Márai kitörjön eb­ből a bűvös körből? Azt hiszem, neki igen. Rajta kívül talán Szabó Magdának, Németh Lászlónak, bár ezt már óvatosab­ban mondanám. A többieknek nem igazán sikerült bekerülniük a világirodalomba. Márainak az az előnye velük szemben, hogy ő hangsúlyozottan a polgárság írója volt, és ez a réteg szerintem erőtel­jesebben van jelen Nyugat-Euró- pában, mint nálunk, tehát valószí­nűleg számukra ezek a művek ért­hetők. Hozzá kell azonban ten­nem, hogy A gyertyák csonkig ég­nek című regényét nem tartom a legjobb regényének. Nagyon meg­lepődtem, hogy Olaszországban ekkora sikere volt.. Nem eredményez a feltétlen tisztelet kritikátlan fogadtatást? Ehhez nem tudok hozzászólni. Az biztos, hogy amíg Márai élt, erős kritikával fogadták jó néhány mű­vét, most pedig nem nagyon írnak róla kritikát. Van rajongás, de ma­napság magyar kritikáról nem na­gyon beszélhetünk. Azelőtt, ha megjelent egy könyv, az lelkes iz­galmat keltett. Ma túl sok könyv je­lenik meg, és a kritikák mintha po­litikai pártállás szerint tagolódná­nak, tehát nem jelentenek megbíz­ható mércét. Mit gondol a humor szerepéről az írásaiban? Máraival egyszer találkoztam éle­temben, és egyáltalán nem tette rám humoros ember benyomását. Inkább kellemetlen, nehezen hoz­záférhető volt. Persze én gyerek voltam, és ő éppen apámmal be­szélte meg azt, hogy Magyaror­szágról el fog menni, amit aztán meg is írt a Föld! Föld! című emlé­kezésében. Nagyon kevés művé­ben van jelen a humor, inkább iro­nikus volt. Én az iróniát nagyon szeretem, közel áll hozzám. Nem tudom, hogy általában az emberek hogyan fogadják, de nekem na­gyon rokonszenves. Meghatározó magatartási for­mája Márainak az ellenállás, el­lenállás az ellen, ami barbár, a rendszer ellen. De vajon számít­hatott-e arra, hogy valaha is lesz olyan rendszer, amely ember- központú? Nem volt-e eleve száműzött mindenhol? Talán egyedül Olaszországban érezte jól magát vándorlásai során. Nekem az az érzésem és az a ta­pasztalatom - persze nekem nincs annyi, mint Márainak volt hogy egy tisztességes értelmiséginek minden körülmények között egy kicsit ellenállónak kell lennie, mert én még nem találkoztam olyan rendszerrel, amely tényleg emberközpontú lett volna. Mind­egyik azt mondja magáról, hogy az, de a valóság nem egészen iga­zolja ezt az állítást. Tehát hiába mondja azt, hogy én most a szegé­nyek érdekét képviselem, én a ta­nárok érdekét képviselem, én most felemelem ezt a réteget, mert nem emeli fel. A magyar politikusok nagy részéből ugyanis hiányzik az a szemlélet, amelyet Szekfű Gyula nagyon helyesen Széchenyinek tu­lajdonított: az áldozatkész, hazafi­as szellemiség. Hogyan jelentkezik a kiválasz­tottság-tudata? Nevezhetjük-e így az ő sajátos művészszerep­felfogását? Nem válik kicsit pa- tetikussá, mikor erről beszél? Biztos, hogy volt benne egy jó adag szerepjátszás. Én elég sok írót ismertem, mindegyikben volt valami ilyesmi, csak ő talán egy pi­cit még hiúbb volt a többieknél. Önmaga szobra. Ő volt az író úr, akit megsüvegelnek, amikor meg­érkezik valahová. Szerintem a kiválasztottságérzése inkább ab­ból adódott, hogy nagyon^ finnyá­san nézett az emberekre. Ő a saját műveltségében meg a saját várá­ban nagyon jól érezte magát. Akit nem engedett oda be, azt lenézte, ez a kornak is jellemzője volt egyébként, mert elég sok vita folyt abban az időben a tömegember­ről, aki befolyásolható. Hogyan jellemezhető a vallás­hoz fűződő viszonya? Mint tud­juk, a köznapi értelemben Márai nem volt vallásos. Ezzel kapcsolatban Szabó Ferenc jezsuita atyának van egy nagyon érdekes írása. Ő azt mondja, hogy Márai, különösen élete végén, mintha visszatért volna azoldioz az ideálokhoz, amelyeket gyerek­korában szívott magába Kassán. Nekem az az érzésem, hogy Istent elfogadta létezőnek, de semmi­képpen nem fogadta el az egyhá­zat mint olyat. Szabadgondolkodó polgár volt, és nem hiszem, hogy azokat a kötöttségeket, amelyeket az ember, ha hívő és egyháztag, elfogad, ő elfogadta volna. Na­gyon jól mutatja ezt a Szent Januárius vére című regénye, amely egyértelműen jelzi, hogy nem nagyon hitt a csodákban sem. De azért ha az ember figyelmesen elolvassa a Harminc ezüstpénzt, amely Júdásról szól, akkor látja: Márainak is fontos volt az, hogy a világra eljött a jó hír, és ezt a jó hírt valamiképpen meg kellene hallani. Wim Wenders The Million Dollar Hotel című alkotását Ezüst Medve Díjjal jutalmazták a berlini filmfesztiválon Szobák, folyosók, titkok, vágyak, álmok ERDÉLYI EDIT Wim Wendersnek, az európai kine­matográfia egyik legsajátosabb rendezójék annyira megtetszett a U2 együttes frontemberének, Bonónak és barátjának, Nicholas Kleinnek a forgatókönyve, hogy azonnal elvál­lalta a film rendezését. Magát a történetet akár krimiszerű thrillemek is nevezhetnénk, hiszen a millió dolláros szállodában (ön) gyilkosság történt. Izzy (Tim Roth), a szálloda egyik lakója leug­rott a tetőről. Ám az is lehet, hogy valaki „segített” neki. Hamarosan kiderül, hogy Izzy egy gazdag mé­diamágnás fia volt, és a papa kéré­sére kezdi meg a nyomozást a szál­lóban Skinner FBI-nyomozó (Mel Gibson), aki igencsak furcsa figura. Mi pedig a főszereplő, a gyermeteg Tom Tom (Jeremy Davies) retro­spektív elbeszélése során megis­merkedhetünk a millió dolláros ho­tel lakóival, életével. A Los Ange- les-i szálló hajdanán a felső tízezer kedvelt helye volt, ma már csak tönkrement, kitaszított, lelkileg sé­rült emberek lakják, akik féltve őr­zik titkaikat. A főszereplő Tom Tömön kívül itt tengeti életét fur­csa képekkel teleaggatott szobájá­ban Geronimo, az „indiánfőnök”, ebben a hotelben zongorázgat az „ötödik” Beatles-tag, Dixie (a mel­lékszereplők közül az ő figurája a legsikerültebb; Peter Stormare egyenesen fantasztikus a szerep­ben). Itt él a szépséges Eloise (Milla Jovovich) is, aki fiktív alak­nak képzeli magát. Skinner tehát a nyomozás során végigfaggatja a la­kókat, de teljesen mindegy neki, hogy valóban az igazi gyilkost kap­ja-e el. Wenders filmjében ugyanis egyáltalán nem lényeges, hogy Izzy öngyilkosságot követett-e el, vagy valaki lelökte a tetőről. A ren­dező számára ennél sokkal fonto­sabb, hogy vontatott, szürke, esős képei segítségével sajátos wendersi légkört varázsoljon a vászonra. Phedon Papamichael operatőr va­lóban kitűnő munkát végzett. Nem kevésbé tökéletes a film zenéje sem, amely - s ezt már minden ze­nerajongó tudja - a U2 munkája. A The Million Dollar Hotel kisebb- nagyobb epizódokból áll össze, s ezek viszik előbbre a történetet. Wenders azonban elsősorban arra összpontosít, hogy a tipikus ameri­kai álomvárost, a felhőkarcolóiról ismert Los Angelest más szemszög­ből láttassa, mutassa be. Az ő mil­lió dolláros hotelje még a húszas években épült, szobái, folyosói ezernyi titkot rejtenek és meg­számlálhatatlan álmot, vágyat őriznek - éppen úgy, mint furcsa lakói, akiknek az élete, féltve őrzött titkaik és kimondott igazságaik bennünket is elgondolkodtatnak. Hiszen mindannyian szeretetre, megértésre, szerelemre, tisztaság­ra vágyunk. A baj csak az - mint Tom Tom mondja hogy amíg élünk, nem tudatosítjuk, milyen szép az élet... Tom Tom (Jeremy Davies) és Skinner nyomozó (Mel Gibson) (Fotó: Itafilm)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom