Új Szó, 2001. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
2001-02-02 / 27. szám, péntek
8 Gazdaság és fogyasztók - hirdetés ÚJ SZÓ 2001. FEBRUÁR 2. gazdasági hírmorzsák Nő az orosz kőolajexport Moszkva. Oroszország februárban harmadával, havi 12 millió tormára növeli kőolajexportját. A többletkivitelre vonatkozó engedélyek kiadását az orosz fél azzal indokolta, hogy decemberben és januárban nem használták ki az exportlehetőségeket, jelentős mennyiségű kőolajtermék halmozódott fel a finomítókban és az olajcégeknél, s az orosz piac is eléggé telített. Januárban Oroszország kilencmillió tonna kőolajat exportált. (MTI) A Vivendi Csehországban Párizs. A Vivendi Universal SA leányvállalata, az Environne- ment vízszolgáltatási szerződést kötött a prágai önkormányzattal, s így az ellátott lakosok számát tekintve Csehország elsőszámú vízszolgáltatójává válik. A megállapodás értelmében a Vivendi 6,1 milliárd koronáért megvásárolja a prágai víz és csatornázási művek 66 százalékát. A riválisok - a Water Limited és a Suez Lyon- naise des Eaux - 89, illetve 74 millió eurót kínáltak. (MTI) Ismét tárgyalások az IMF-fel Moszkva. A tavalyi eredménytelen tárgyalások után Oroszország és az IMF ismét megbeszéléseket folytat a valutaalap Moszkvának szánt fejlesztési hiteleiről. IMF- szakértők már Moszkvában tájékozódnak Oroszország tavalyi pénzügyi eredményeiről és 2001- 2002-es fizetési mérlegének előrejelzéseiről. Az IMF-sza- kértók új együttműködési programot akarnak jóváhagyatni Moszkvával, és vizsgálják az idei makroökonómiai fejlődésre vonatkozó előrejelzéseket. (MTI) Az orosz LUKOIL terjeszkedése Szófia. Az orosz LUKOIL olajipari óriás terejeszkedni kíván a balkáni államokban és Kelet-Közép- Európában - közölte Ralif Szafin, a LUKOIL alelnöke Szófiában. A cég által kiválasztott országok a következők: Görögország, Törökország, Macedónia, Románia, Magyarország, Csehország és Szlovákia. A LUKOIL tavaly már indult a cseh PARAMO pardubi- cei kőolajfinomító privatizációjára kiírt versenypályázaton, azonban még az eredményhirdetés előtt visszalépett. (CTK) Magyarországi mobiltulajdonosok Budapest. Budapest. Becslések szerint 2001 végére 4,5 millió mobil előfizető lesz Magyarországon, s reményeink szerint az ügyfelek legalább fele továbbra is a Westel Mobil Távközlési Rt- hez tartozik majd - közölte Sugár András, a társaság vezérigazgatója. A vezérigazgató elmondta: már most is bizonyosra vehető, hogy az idén a mobil előfizetők száma meghaladja a vezetékes előfizetőkét: számuk már tavaly december végén meghaladta a 3 milliót, s azóta is dinamikusan nő. Az új ügyfelek több mint fele a 20 événél fiatalabbak közül kerül ki. (MTI) Antibiotikumok a baromfiólban Bécs. Az ausztriai húsbotrányok legújabb fejezeteként a News című hetilap beszámolt arról, hogy nem csak a sertéseknek, hanem a baromfinak is antibiotikumokat és egyéb készítményeket adagolnak a tenyésztők. A lap szerint az állatoknak adagolt gyógyszereket általában a feketepiacon, és zömmel a kelet-európai országokból szerzik be a tenyésztők. A szerek a nagy gyógyszergyárak termékeinek utánzatai, és nem tudni, mit tartalmaznak. így a sima gyógyszer-túladagolásnál jóval veszélyesebbek lehetnek. (MTI) Repedés az egyik turbinacsövön Prága. Repedést találtak az egyik turbinacsövön a Temelíni Atomerőműben. A későbbre tervezett teljes ellenőrzést egyebek között azért rendelték el már január közepén, mert a turbinacsöveken szokatlanul nagy rezgéseket észleltek. A Nova televízió már korábban közölte, hogy a Temelíni Atomerőmű 1. blokkjában több olyan berendezést, például turbinacsöveket, használtak fel, amelyeket ezelőtt kilenc-tíz évvel gyártottak, és ez most bizonyos problémák forrása. (MTI) Forgalomban a húszezerforintos Budapest. Tegnap került forgalomba a húszezerforintos. Egyidejűleg megújul az 500 forintos, ám a régi változat is forgalomképes marad. A legújabb címletű papírpénz gyártására a dátumváltásjegyében, tartalékcímletként még 1999-ben került sor. A bankjegy előoldalán Deák Ferenc arcképe látható. (MTI) Az ECB nem nyúlt a kamatokhoz Brüsszel. Európai Központi Bank - a várakozásoknak megfelelően - nem követte a Fed példáját, s továbbra is 4,75 százalékon hagyta az eurózóna irányadó kamatlábát. (NGO) Eredményes a Deutsche Bank Frankfurt. Megduplázódott tavaly a Deutsche Bank (DB) nettó nyeresége, ami jelentős mértékben köszönhető annak, hogy a bank értékesítette az Allianz AG-ben meglevő részesedését. Az elkövetkező három évben harmadával kívánja növelni profitját a DB, aminek érdekében 2600 munkahelyet szüntetnek meg, és strukturálisan is átalakítják a bankot. A változtatásoktól 1,5 milliárd eurónyi megtakarítást és az egy részvényre jutó profit 15%-os emelkedését reméli a frankfurti pénzintézet. Európa legnagyobb bankja, a DB 4,95 milliárd eurós adózás utáni eredménnyel zárta a tavalyi évet. (NGO) 2000. év eredményei - LG 23.06 termés t/ha 14% béták. nedvesség % bevétel Sk/ha Michalovce 12,34 23,5 41 453 Most 12,05 25,6 38 506 Kostol iste 9,27 17,8 34 869 Soporna 9,95 21,6 34 823 Minőség - hozamképesség - megbízhatóság -hozzáférhetőség... Tel.: 0903/724 891, 0903/728 270,0903/224 682,0903/224 697. Torgyán József soha nem látott eredményekkel dicsekszik, a statisztika viszont nem igazolja az „agrárcsodát" Még nehezebb agráresztendő Torgyán érvel, Orbán hallgat. Az agrárönkormányzatok és a statisztikai hivatal adatai szerint sem olyan rózsás a kép, miként azt az agrártárca vezetői állítják. (Archív felvétel) Budapest. Torgyán József magyar agrárminiszter és kisgazda pártelnök ismét a magyar közvélemény figyelmének középpontjába került. A házépítési és fia révén kenőpénzbotrányba keveredett minisztert az agrárszakma is élesen bírálja. ÖSSZEFOGLALÓ Szinte nincs olyan területe a mező- gazdaságnak, amely tavaly ne növekedett volna kiemelkedően - büszkélkedett Torgyán József magyar agrárminiszter a berlini Grüne Woche kiállításon. Még egy ilyen győzelem, és oda az egész mezőgazdaság - mond ellent a miniszter sikerpropagandájának Máhr András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára. Tamás Károly, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a napokban jelentette be, hogy a mezőgazdaság összes termelési értéke 2000-ben előreláthatóan 14%-kal, 1167 milliárd forintra gyarapodott. „Igen ám, de folyó áron számolva” - egészíti ki Máhr, rámutatva, hogy jóllehet a termelési érték valóban gyarapodott, ennek magyarázata a mezőgazdasági termékek felvásárlási árindexének több mint 20%-os, jóval az átlagos infláció feletti emelkedése. A termelés fizikai volumene tehát nem nőtt, hanem legalább 5%-kal visszaesett. A statisztikai hivatal adatai szerint sem olyan rózsás a kép, miként azt az FVM vezetői beállítják. Miközben a magyar gazdaság szárnyal, s a GDP az első három negyedévben 5,6%-kal nőtt, a mezőgazdaság bruttó hazai terméke éppen ezzel ellentétesen, 7,9%-kal lett kisebb a harmadik negyedévben, mint egy évvel korábban, s a kilenc havi adat is elmarad az 1999. megfelelő időszakára kimutatott értéktől. Tavaly az ötvenes évek szintjére, 10,2 millió tonnára zsugorodott a gabonatermelés, szemben az 1986- 1990-as időszak 14,2 millió tonnás ádagával. A rossz piacszabályozás hatására fogy a sertés- és a baromfi- állomány. Erinek következtében a hazai alapanyagra berendezkedett hústermelés is visszaszorult. Éppen az ellenkezője következett be, mint amit a szaktárca vezetése 1998-as deklarált céljaiban az állattenyésztés bővítésével akart elérni. Az viszont tény, hogy az antiinflációs politika sok év után már nem a mezőgazdasági felvásárlási árak rovására érvényesült. A termelés csökkenését az is magyarázza, hogy a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban mérséklődött a beruházási kedv. Az agrártárca év közben felfüggesztette a beruházások támogatását, mert forráshiány miatt kimerült a keret. Leplezetlen örömmel adta hírül a szaktárca államtitkára, hogy a tavalyi keserves, természeti csapásokkal sújtott esztendőben a nem végleges adatok szerint mégis 2,4 milliárd dollár exportbevételt ért el az ágazat, az agrár-külkereskedelmi aktívum pedig az első tíz hónap adatai alapján meghaladja majd az 1,5 milliárd dollárt. Az agrártermékek kivitele október végéig közel 1 százalékkal tett túl az előző év hasonló időszakán, s az export-import egyenlege is javult. Máhr András e számokat túl optimistának tartja. A 2,4 milliárd dolláros exporteredményre ugyan van esély, de a nagyobb behozatal miatt a szaldó így is a tavalyelőtti 1,3 milliárd dollárt közelíti. Az exportnövekedés valóban számottevő, de csak a bázishoz képest, mert 1999- ben az előző évhez viszonyítva 16,7%-kal zsugorodott a kivitel. Ráadásul a tavalyi eredmény árutömegben szintén nem takar kiviteli pluszt, inkább a magas világpiaci gabonaáraknak köszönhető. Az agrár-külkereskedelmi egyenleg az 1995-ben elért 1,92 milliárd dollárról folyamatosan romlott a tavalyra várható 1,5 milliárd dollárra. Az öt éve tartó lejtmenetben a csökkenő kivitel mellett az egyre duzzadó élelmiszerimport (1996-ban 0,94 millió dollár 1998-ban már 1,2 milliárd dollár) is szerepet játszik. Más sikerszámokat sem érzékel a szakma, így például az adózás előtti eredmény bő megduplázódását sem tapasztalták. A múlt évet a várakozások szerint most egy még nehezebb agráresztendő követi: a drágább takarmány, illetve az állategészségügyi előírásoknak a kergemarhakór miatti szigorítása az állattenyésztőket sújtja. A külső üzletrészek kifizetése - ami 20-30 milliárd forintot von ki az agrártermelésből - a szövetkezeteket hozza nehéz helyzetbe. A 40 ezer forintra felemelt minimálbér pedig egységesen komoly gondot okoz az agrárágazatban. A támogatások viszont egyre kevésbé fogják ellensúlyozni a pénzhiányt, annak ellenére sem, hogy az Orbán-Torgyán megállapodás értelmében két év alatt Az agrártárca év közben felfüggesztette a beruházások támogatását. papíron 180-190 milliárd - ténylegesen 110 milliárd - forint extra pénzt juttatnak az ágazatnak. Az idén elvileg 50 milliárd forint gyarapítaná az agrár- és vidékfejlesztés számláit, ám ebből kevés jut a termelés további fejlesztésére, tekintve, hogy a szaktárca jó előre tetemes, 50 milliárd forintra taksált fizetési kötelezettséget halmozott fel. így inkább csak a keletkezett lyukak betömködéséről lehet majd szó. Lyuk pedig van bőven, hiszen a piaci támogatás eleve kevesebb a kelleténél, a megemelt beruházási keretet pedig már tavalyi ígérvények terhelik. A Pénzügyminisztérium az FVM támogatási tervét kiigazítaná. Egyebek között azért, hogy ne lehessen egyes beruházásokat a termelő támogatásokból fedezni, vagy a piacra jutásiból a termelői támogatásokat. (A Figyelő alapján) Elvérezhetnek az agrárjavaslatok Budapest/Brüsszel. Bármilyen magyar agrárkereskedelmi javaslat elvérezne az Európai Bizottság előtt, mivel az EU továbbra is neheztel a kukoricavita miatt. A Világgazdaság című napilap uniós illetékesekre hivatkozva azt állítja, hogy a magyar-EU agrárkapcsolatok „klímája” ma olyan, hogy az Európai Bizottság bármilyen magyar agrárkereskedelmi javaslatot visszautasítana. Brüsszel még mindig a magyar kukoricaexport-stop miatt neheztel Magyar- országra. Uniós értékelés szerint déli szomszédaink nem tettek meg mindent a kukoricakonfliktus lezárásaként aláírt kétoldalú megállapodás végrehajtásáért. Ebből kifolyólag aligha várható, hogy Brüsszel engedélyezné a magyar pulykakvóta megemelését, s a lap szerint az sem zárható ki, hogy Brüsszel elodázza a ma- gyar-EU-s új boregyezmény végső jóváhagyását is. (ú) Európai Unió - Borúlátó becslések szerint a BSE-válsággal kapcsolatos idei kiadások akár a 3 milliárd eurót is elérhetik A megemelt költségvetés is kevés lehet HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Brüsszel/Berlin. Az Európai Bizottság 971 millió euróval növelte a szarvasmarhák szivacsos agysorvadásának (BSE) terjedése elleni harcra szánt összegeket, egyúttal azonban értésre adta, hogy az idei költségvetésből ennél egy fillérrel sem lehet többet kiszorítani, még a válság további mélyülése esetén sem. Michaele Schreyer, a bizottság költségvetési kérdésekért felelős tagja meggyőződésének adott hangot, hogy a most jóváhagyott költségvetés-kiegészítésből finanszírozhatók lesznek az idén szükségessé váló további intézkedések. A BSE-válság tavaly októberben kezdődött újabb hulláma egy ideje súlyosbodni látszó válságot idézett elő az unió marhahúspiacán, amelyet már eddig is átlagosan mintegy 30 százalékos fogyasztás- és árcsökkenés sújtott. A bizottság idei évre szóló legutóbbi becslései a fogyasztás további mintegy 10 százalékos visszaesésével számolnak, ami 800- 900 ezer torma, rosszabb esetben még ennél is nagyobb mennyiségű készletek felhalmozódásával fenyeget. A pótlólag rendelkezésre bocsátott összegből a közösség 700 millió eurót kíván fordítani a megsemmisítésre történő felvásárlások támogatására. Ennek a tagországokra nem kötelező programnak a keretében a tenyésztőktől felvásárolják, majd megsemmisítik azokat a 30 hónaposnál idősebb állatokat, amelyeken nem végeztek BSE-tesztet. A január 1-jén életbe lépett rendelkezések szerint ugyanis ilyenek nem kerülhetnek be a táplálkozási láncba, másrészt a tesztek teljes körűvé tételéhez még nem mindenütt van elég felszerelés és szakképzett személyzet. További 238 miihó euró intervenciós felvásárlásokra, 33 millió pedig a BSE-vizsgálatok kiterjesztésére fordítható a pótlólagos keretből. Schreyer tájékoztatása szerint a többletforrást részben az eu- róárfolyam gyengülésével kapcsolatos tavalyi megtakarításokból tudták biztosítani, de ezt meghaladó újabb, előre nem látható kiadásokat már csak más agrárágazatok támogatásának rovására lehetne fedezni. Az unió évi 90 milliárd euró körüli költségvetésének legnagyobb részét - viszonylag hosszabb idő óta mintegy a felét - a közös mezőgazdasági politika költségei teszik ki. A tavaly előtti berlini EU-csúcson jóváhagyott Agenda 2000 című intézkedéscsomag szerint a 2000 és 2006 közötti időszakban a közös mező- gazdasági politika költségvetését stabilizálni kellene - évi ádagban 42 milliárd euró körüli szinten -, de az idei évre szóló keretet már a most bejelentett kiigazítással túllépték. Ugyanakkor borúlátóbb becslések szerint a BSE-válsággal kapcsolatos idei kiadások akár a hárommilliárd eurót is elérhetik. A német agrárminisztérium közölte, hogy a fogyasztói bizalom visszaállítására és a piac élénkítésére csadakoznak az EU programjához, amely akár kétmillió marha levágását is előirányozhatja. Egyelőre nem tisztázott, hogy ez hány marha levágását jelenti Németországban, korábban ezt 400 ezerre tették. Németország tehát csadako- zik az EU önkéntes alapon működő programjához, amelynek keretében az unió fizet a levágott marhák után. A terv a tenyésztőknek közel piaci árat ajánl kompenzációként. A költségek 70 százalékát az EU, a maradékot a tagállamok fizetik saját gazdálkodóiknak. A jelenlegi becslések 1,2 milliárd német márkára (mintegy 600 millió euró) teszik a költségeket. (MTI) Nem kapnak pénzt a tagjelöltek Brüsszel. Az Európai Unió ugyan 971 millió eurót különített el a kergemarhakór okozta legsürgősebb kiadásokra, de ajelölt országok nem kapnak külön támogatást a tesztek bevezetésére. Ugyanakkor Szlovákia már kapott 50 ezer eurót a hiányzó laboratóriumi berendezések bevezetésére. A EU költségvetésének módosítását még a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia. Romano Prodi, a bizottság elnöke szerint az Unió a szigorú rendszabályok betartásával öt év alatt legyőzheti a kórt. (ú) VK-56/1