Új Szó, 2001. február (54. évfolyam, 26-49. szám)

2001-02-17 / 40. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2001. FEBRUÁR 17. Régió 3 Százötvenezer koronával járult hozzá a város önkormányzata a felújítási munkálatok költségeihez Felavatták a nagytermet ROZSNYÓ A Csemadok Rozsnyói Alapszerve­zetének vezetősége csütörtökön ünnepélyes keretek között avatta fel a szervezet székházában talál­ható nagytermet, amelynek felújí­tása a múlt héten fejeződött be. Beke Zoltán, a rozsnyói Csemadok megbízott elnöke az ünnepségen köszönetét mondott a város önkor­mányzatának, amely 150 ezer ko­ronával járult hozzá a munkálatok költségeihez, a Bagira építőválla­lat vezetőjének Badin Ágnesnek, aki megelőlegezte a felújítás költ­ségeit, és a Csemadok dolgozóinak áldozatos munkájukért. Az ünne­pélyen részt vett Kardos Ferenc, Rozsnyó polgármestere, több ön- kormányzati képviselő, és Tamás Barnabás putnoki polgármester. A nagyterem a Csemadok Búzavirág néptáncegyüttesének, valamint az Aprócskák gyermekcsoportnak szolgál próbateremként, de más is igénybe veheti, (kápé) A Csemadok nagytermének átadásán a Gömöri Ifjúsági Társaság mellett működő Zenebarátok Klubja megze­nésített verseket adott elő (Iveta Komendová felvétele) A munka adott, a tervek elkészültek, már „csak"a pénzre várnak Gömörben Kij avítj ák a kátyúkat K1RÁLYHELMEC Irodalmi vetélkedő tanulóknak A Csemadok Bodrogközi Területi Választmánya a régió alapisko­láinak felsőtagozatos és a nyolc­éves gimnáziumainakk tanulói számára hirdet vetélkedőt Jókai Mór és művei címmel, kiegészít­ve az író regényei alapján készült rajzokkal (cselekmények, csata­jelenetek, főszereplők megrajzo­lása, stb.) A vetélkedőre előrelát­hatóan márciusban került sor, be­nevezni február végéig lehet a Csemadok tertületi választmánya királyhelmeci irodájában, vagy a 0949/6321375-ös telefonszá­mon. (k-t) Logikusnak tűnhet, hogy az enyhe tél után a Szlovák Út­ügyi Igazgatóság (Slovenská správa ciest) területi üzemei anyagilag megszilárdulnak, hiszen az elmúlt hetekben jó­val kevesebb munkát adott gépeiknek a hóesés. RIMASZOMBAT Vannak helyzetek, amikor a tények szögesen ellentmondanak a feltéte­lezéseinknek. Ladislav Hladovec, az igazgatóság rimaszombati igazgató­ja elmondta, az előző évekhez ké­pest az idén kevesebb szóró- és üzemanyag fogyott, de a megtakarí­tás nem nevezhető jelentősnek. Mi­vel előre nem tudhatták, milyen lesz az idő, a dolgozók állandó készült­ségben voltak, tehát a tervezett bé­reket nagyrészt kifizették. Valamivel több jut a kátyúk feltöl- tésére és egyéb apró javításokra? kérdeztük Ladislav Hladovecet. Reméllem, igen. Bár úgy tudom, hogy a tavalyihoz képest a költség- vetésünk kevesebb. Úgy tűnik mintha az idén keve­sebb lenne a javítani való a köz­utakon. Ez nem igaz, sok helyen az első osz­tályú utakon is akad tennivalónk. Milyen nagyobb beruházásokat terveznek? Rimaszombatban a temető melletti bekötőutat, a híddal együtt szeret­nénk felújítani. Ez mintegy 14,5 millió koronába kerül. Útburkolat­javítást a következő szakaszokon tervezünk: Feketeréméi 1,7 kilo­méter, Bátkánál 1,5 kilométer, Fü­ge között, ami az első osztályú uta­kat illeti, de szükség lenne néhány alacsonyabb osztályú útszakaszon is elvégezni a burkolatjavítást. Most még nem tudom, mennyi pénzt kapunk, ha csak két alkalom­ra valót, akkor Feketeréten és Bátkában kezdjük el a szükséges útburkolat-javítást, (tt) Tavaly 1894 esetben döntöttek gyermekek sorsáról Dőljön el, ki tud jobb töltött káposztát főzni Káposztás találkozó DUNASZERDAHELY Kiskorúak a KOMÁROM A járási hivatal szociális főosztályá­nak munkatársai az elmúlt évben 1894 esetben vettek részt bírósági tárgyaláson. Ezeken általában gyer­mekek sorsáról döntöttek: főleg a hátrányos helyzetben élő fiatalkorú elhelyezésérőll, de a tárgyalt esetek között voltak olyanok is, amikor kis­korú követett el bűncselekményt. .Járásunkban jelenleg több az olyan eset, amikor kiskorúak terhére kö­vérnek el bűncselekményt, bár az utóbbi időben gyakrabban fordul elő, hogy kiskorú követ el bűncse­lekményt felnőtt személy ellen”, mondta Novák Tamás, a járási hiva­bíróságon tál szociális főosztályának vezetője. A járásban legutóbb egy 15 éves fia­tal több késszúrással sebesítette meg édesanyját. Az esetet a rendőr­ség vizsgálja, a fiatalkorút átmeneti­leg javítóintézetbe helyezték. Ez az eset, mivel súlyos bűncselekmény­ről van szó, nyilvánosságra került, de az osztályvezető szerint a gyer­mekekkel szemben elkövetett bűn- cselekmények nagy része el sem jut odáig, hogy az ügyben megkezdőd­jön a vizsgálat. Ennek főleg az az oka, hogy a kiskorúakkal szembeni erőszakos cselekményeket főleg családon belül követik el és a család­tagok értehetően nem tesznek felje­lentést hozzátartozójuk ellen, (km) Nagy sikerrel zárult novemberben Dunaszerdahelyen a Csallóközben élő bodrogköziek első tálálkozója. Közel ötvenen gyűltek össze, akiket az ország egyik végéből a másikba vetett a sors. Eredetileg úgy tervez­ték, hogy csak egy év múlva talál­koznak újra, de az ünnepi vacsora alatt olyan parázs vita alakult ki a Csallóközből és Bodrogközből szár­mazó feleségek között arról, hogy kell igazi töltött káposztát főzni, hogy megszületett az elhatározás; töltött káposztás találkozót kell ren­dezni. Dőljön el nemes versengés­ben, ki tud jobb töltött káposztát főzni. A találkozóra február 23-án pénteken este Dunaszerdahelyen a Hviezdoslav utcai alapiskolában ke­rül sor. A belépő töltött káposzta, de nem kötelező. A bortermelőknek vi­szont majdhogynem kötelező a sa­ját termelésű bor. Aki nem hoz, el­árulja magát, hogy nincs jó bora. Ez­úttal meghívták a találkozóra a Lat­orcán túlról, az Ung-vidékről szár­mazókat is, mert nehezményezték, hogy a korábbi találkozón mellőz­ték őket. Most legalább száz főt vár­nak. Aki csak most szerzett tudo­mást a készülő eseményről, jelent­kezzen Móricz Zoltánnál, Somor- ján, vagy Mag Gyulánál Dunaszer­dahelyen. (-ágyi) KÖZLEMÉNY Új helyeken kapható a Vasárnap A Vasárnapot megvehetik az alábbiüzletekben is. Albár: Majorovics Mihály, Amadékarcsa: Horváth Margit - Ideál, Balázsfa: Benkovsky Milan, Balony: Csicsay Pavol, Fekete & spol., Bodak: Herberger Károly, Bögellő: Bőgi László, Jednota, Bős: Bartal József, Garady Gyula - JUGA, Bartal Zsuzsanna - Dunaj, Rákóczi Viola, Béli Margit - Tempo, Baranyai Gabriella, Bős-Kispetjés: Jednota, Csákány: Jednota. Csenke: Kiss Róbert, Jednota, Cséfalva: Tóth Gabriel Csécsénypatony: Irena Cmehylová, Belkovics Lívia, Csilizradvány: Jednota, Csikász Éva - ABC - Cs, Dercsika: Jednota, Dióspatony: Fekete Mária 1, Nagy Vince - Napsugár Shop, Fekete Mária 2, Doborgaz: Jednota, Dunatőkés: Jednota, Katona Anna - FLÓRA 1 Egyházgelle: Minimarket - Léczes János, Füssi Gizella - Piroska ABC, Egyházkarcsa: Lukács Anikó-Viktória, Ekecs: Majer Mária - MAR1CA, Veres Anikó - Potraviny, Fábiánffy Márta, Epetjes: Katona Anna - FLÓRA 2, Majorovics Magdaléna, Etrekarcsa: Dunai Erzsébet (i Felbár: Jalaksová Lydia - Davros, Felsőpatony: Belkovics Péter, í Felsőpatonyrét: Flaska Zsuzsanna, Felsővámos: Vaculka Tímea, Hegyéte: Virág Tibor, Illésháza: Tóth Erzsébet - Muskátli, Gabi Diskont, Izsa: Szűcs István Izsap: Jednota, Királyfiakarcsa: Jednota, Kislúcs: Neilinger Éva, Kisudvarnok: Farkas Adriana, Jednota, Lég: Jednota, Csiba Anna, Mad: Jednota, Macháza: Nussová Elena, Medve: Kulacs Alojz - K - obchod, Mihályfa: Jednota, Mórockarcsa: Nagy Mária, Nagybudafa: Cséfalvay Ilona, Nagymagyar: Jednota, Nagymegyer: Zsemlye Mária, Nemcek Frantisek - SHOP, 12. Rampasková Mária Nagypaka: Jednota, Nagyudvarnok: Ondrej Musitz, Nyárasd: Kovács Terézia - Élelmiszerbolt, Beke Adriana - Csillag ABC, Nagy Irma - Vegyesáru, Nyékvárkony: Derzsi Mária - Pamaroge, Ógelle: Jednota, Olgya: Bohony Katalin, Pinkekarcsa: Jednota, Pódatejed: Póda Katalin, Szakács Zsuzsan­na, Padány: Jednota, Szarva: Jednota, Szap: Jednota, Úszor: Alzbeta Kapustiarová, Vajka: Jednota, Vásárút: Both Szabina - TINA, Kovács Julianna - Júlia ABC. Alapiskolások alkotásai a Honismereti Múzeumban Gyerekszemmel a világ ÉRSEKÚJVÁR Az érsekújvári Honismereti Mú­zeumban hatodik alkalommal rendezték meg a Városunk, köz­ségünk gyermekszemmel című kiállítást. A közkedvelt verseny hatodik évfolyamába az Érsekúj­vári járás 43 alapiskolája és há­rom művészeti alapiskolája kap­csolódott be, 506 egyéni és kol­lektív munkával. A meghirdetett témakörök megmozgatták a gyermekek fantáziáját és a Ha műépítész lennék, Ideális város, álmaim faluja, Mit hiányolok vá­rosomból, falumból, vagy a Leg­szebb szünidőm elnevezésű té­mákra változatos alkotások szü­lettek. A munkák a gyermekek szülőföld iránti szeretetét, elvá­rásait, vágyait, elképzeléseit, környezetükről kialakult kritikus szemléletét tükrözik - sok színnel és bájjal. A kiállítás március 8-ig tekinthető meg az érsekújvári Honismereti Múzeumban, (gi) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: VÁLTOZÓAN FELHŐS ÉGBOLT, CSAPADÉK NEM VALÓSZÍNŰ, 4-8 FOK A Nap kel 06.57-kor - nyugszik 17.16-kor. A Hold kel 03.05-kor- nyugszik 11.55-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 310, apad; Medve: 175, apad; Komárom: 245, apad; Párkány: 190, apad. ELŐREJELZÉS Változóan felhős lesz az égbolt. Csak elvétve for­dulhat elő csapa­dék. A kora dél­utáni hőmérsék­let általában 4 és 8 fok között, észa­kon 2 fok körül várható. Az észak­nyugati-északi szél helyenként élénk lehet. Az előrejelzés szerint vasárnap és hétfőn is a maihoz ha­sonló, változóan felhős időre szá­míthatunk. Gyengül a szél. Regge­lente sokfelé köd képződhet. A leg­alacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 2 és mínusz 6 fok között, északon a völgyekben mí­nusz 8 fok körül, a legmagasabb nappali 2 és 6 fok között alakul. ORVOSMETEOROLOGIA Kedvező lesz az időjárás hatása. Ennek ellenére kissé rosszabbod­hat az összpon­tosítókészség, s csökkenhet a szellemi és fizikai tel­jesítőképesség is. Romolhat a reu­mával küszködök állapota. Kímél­jék magukat a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők; kerüljék a nagyobb megterhelést és a stressz­helyzeteket. Enyhe panaszokra kell számítaniuk a légzőszervi betegsé­gekkel küszködőknek is, s elvétve előfordulhatnak emésztési zavarok. Nyugtalanná válhatunk. Az előre­jelzés szerint holnap is kedvező fronthatás várható. Hétfőn CT '-J­f'OjíívS ij(j------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­-—rrr-------------------------------------­♦ Pecze Károly, a sasszelídítő ♦ Az MLSZ volt elnöke segíteni ♦ Beszélgetés Dominik Hrbatyval akarja a magyar focit '!

Next

/
Oldalképek
Tartalom