Új Szó, 2001. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
2001-02-14 / 37. szám, szerda
t 3 ÚJ SZÓ 2001. FEBRUÁR 14. Régió Vezetője, aki egyben egyetlen jelenlegi alkalmazottja, általában házon kívül van, telefonja nem válaszol Virtuális fejlesztési ügynökség (Iveta Komendová felvétele) KASSA Huszonöt kabát tolvajait fülelték le Három fiatalember vasárnap éjjel 25 kabáttal távozott a Hrádok étterem ruhatárából. Az értékes bundákat és télikabátokat nem a figyelmetlen személyzet segítette rájuk, hanem maguk zsákmányolták őket úgy, hogy harapófogóval kivágták egy rosszul bezárt ablak védőrácsát és bemásztak az őrizetlenül hagyott ruhatárba. Az étterem tulajdonosának tettükkel 120 ezer koronás kárt okoztak volna, ha lett volna idejük túladni a zsákmányon. A kassai rendőrök azonban fürgébbnek bizonyultak, a három elkövetőből ketten már rács mögött vátják az ítéletet. Valamennyi kabát visszakerült tulajdonosához, (jk) IPOLYBOLYK Eladta a repülőtér betonját Az eset még tavaly nyáron történt, de a bűncselekményre csak a napokban derült fény. A történet főszereplője az a 47 éves vállalkozó, aki 85 darab útpanelt adott el, a betonlapok a losonci székhelyű Aeroklub tulajdonát képezték, (fo) PÓTOR Jogosítvány nélkül vezetett Jogosítvány nélkül vezette Skoda Favorit gépkocsiját a pótori J. H. (Nagykürtösi járás), akit a rendőrség hajnali kettőkor a szomszédos Losonci járás területén, Lónyabánya közelében igazoltatott. A „merész” fiatalember megtanulta a kreszt, sőt le is vizsgázott belőle, de tavaly december elején 20 hónapra bevonták a jogosítványát. A rendőrség vizsgálatot indított J. H. ellen, (kas) ROZSNYÓ Kié lesz Vándor Bálint? Bálint-estet szervez szombaton, 18 órától a rozsnyói Csemadok-szék- házban lévő Krajcár klubban a Gömöri Ifjúsági Társaság és a Csema- dok helyi alapszervezete. Az est keretében a résztvevők zenés-irodalmi összeállítást hallhatnak a rozsnyói Zenebarátok Klubjának (ZBK) előadásában. A szervezők közösségi játékokkal és tombolával teszik színesebbé az estet. Az idei tombolában harmadik alkalommal kerül kisorsolásra a „Rozsnyói Vándor Bálint-díj”, amelyet a szerencsés nyertes egy évig tudhat majd magáénak. A belépés ingyenes, (kápé) Befejeződött a nyomozás az EKO-ZAR Rt. ügyében 132 milliót sikkasztottak Február 6. óta nem működik a Rozsnyói Regionális Fejlesztési Ügynökség. ROZSNYÓ Holnap jár le annak a pályázati programnak a benyújtási határideje, amelyet az építésügyi és regionális fejlesztési minisztérium írt ki az év elején a nagyarányú munkanélküliséggel sújtott járások kis- és középvállakozásainak támogatására. A pályázatról lapunk hasábjain is hírt adtunk. Ezt követően felkereste rozsnyói fiókszerkesztőségünket egy helybeli polgár, s elpanaszolta, a járási hivatal regionális fejlesztési osztályán kapott pályázati ívekkel elment a Rozsnyói Regionális Fejlesztési Ügynökségre, amelynek dolgozói a projektum megírásához nyújtott segítség helyett megpróbálták lebeszélni arról, hogy vállalkozásba kezdjen. így végül egy pályázatírásban járatos könyvelővel készíttette el pályázatát fizetség fejében. A hír hallatán az elmúlt hét keddjén felkerestük a Rozsnyói Regionális Fejlesztési Ügynökséget, hogy megérdeklődjük, mire szolgál az intézmény, Idk a dolgozói, s megkérdezzük, miként járnak el a Az iroda ajtaján nincs semmilyen tájékoztatás a nyitva tartásról. pályázatok ügyében hozzájuk forduló váltakozókkal szemben. A rozsnyói öregkórház E-pavilonjá- ban székelő ügynökségen azonban csak a Fogyasztók Érdekvédelmi Társulásának egyik munkatársát - bizonyos Kracún urat - találtuk, aki közölte, az ügynökség vezetője és egyetlen jelenlegi alkalmazottja, Miroslav Boldis úr A katonai eskü letétele nélkül is a Szlovák Hadsereg tagjává válik minden olyan fiatalember, aki a besorolás után jelentkezik a számára kijelölt alakulatnál, mert a honvédelmi törvény nem teszi kötelezővé az eskütételt. Ezzel a problémával jelenleg a nyitrai gyorsbevetési osztag parancsnokai kénytelenek foglalkozni, mert az egyik újoncuk arra hivatkozva, hogy ő az adventista egyház tagja, nem volt hajlandó letenni a katonai esküt. A nagytapolcsányi fiatalember azért nem kérte a civilszolgálatot, mert csak azután vált az adventista egyház tagjává, hogy már besorozták, utólag pedig erre nincs lehetőCsak az ajtó van nyitva éppen városon kívül van. Megpróbáltuk tőle megtudakolni az ügynökség küldetését, de ő csak annyit mondott: ót és kollégáit tavaly elbocsátották az ügynökségtől, ezért egyedül Boldis úr hivatott tájékoztatást adni e témákban. Az általa megadott mobiltelefonszám tárcsázásakor azonban készülékünk nem létező állomást jelzett. Ezután az építésügyi minisztériumban is érdeklődtünk a rozsnyói ügynökségről. A tárca egyik munkatársától annyit tudtunk meg, hogy az ország többi regionális fejlesztési ügynökségéhez hasonlóan a rozsnyói intézmény működési költségének felét is az építésügyi minisztérium állja. Ezen kívül megkaptunk Boldis sége. A történtek ellenére a fiatalember letölti katonai szolgálatát és parancsnoka szerint az utasításokat is teljesíti, mindössze emberalakú céltáblára nem hajlandó lőni. Mivel a törvény szerint az eskütétel csupán ünnepélyes aktus, és nem ettől függ, hogy valaki katona vagy sem, Letölti katonai szolgálatát, csak emberalakű céltáblára nem lő. a szóban forgó fiatalember ellen semmüyen megtorlást sem foganatosítottak, de a katonai rendőrség vizsgálja, vajon nem hat-e bomlasz- tóan az egységére is az adventista egyházhoz való tartozása, (vra) úr új mobiltelefonjának számát (0907/466116). Az első tárcsázásra azonnal jelentkezett is a keresett úr, de miután közöltük vele, hogy az általa vezetett ügynökség munkájáról szeretnénk érdeklődni, annyit mondott: fontos megbeszélésen van, s kikapcsolta a telefont. Azóta ez a telefon is süketen cseng ki. Február 6-a és 13-a között nem sikerült további információkat szereznünk sem a Rozsnyói Regionális Fejlesztési Ügynökség munkájáról, sem arról, ki próbálta meg lebeszélni panasztevó olvasónkat vállalkozói szándékáról. Az iroda ajtaján azóta sem szerepel semmilyen tájékoztatás az ügynökség nyitvatartási idejéről, vagy esetleSzázötvenegy évvel ezelőtt Rimaszombatban született Blaha Lujza, a „nemzet csalogánya”. A Kazinczy Ferec Kulturális Értékközvetítő Társaság tavaly hagyományteremtő szándékkal rendezte meg az Országos Szlovákiai Magyar Blaha Lujza Ének- és Táncfesztivált. Az idei nyugat-szlovákiai elődöntőjét múlt pénteken tartották Érsekújváron:. Az elődöntőt Molnár Andrea szervezte. Kor szerint négy kategóriában, népdal, műdal és táncdal, valamint néptánc, modem tánc, társas, akrobatikus és színpadi táncban versenyeztek közel 200-an. Nehéz dolga volt a zsűrinek - melynek elnöke Nagy Iván népdalges megszűnéséről, s az ügynökség ott feltüntetett telefonszámának tárcsázásakor (733 1384) csak faxjel hallható a készülékből. Egyébként az építésügyi minisztérium pályázati programjának kiírása óta 38 vállalkozó kérte ki a tárca pályázati íveit a Rozsnyói Járási Hivatal Regionális Fejlesztési Osztályának dolgozóitól, de tegnapig kitöltve még egyikük sem nyújtotta be. A történtek alapján valószínűsíthető, hogy ha a felerészt állami költségvetésből finanszírozott Rozsnyói Regionális Fejlesztési Ügynökségének segítségén múlna, akkor az idén Rozsnyóról egyetlen pályázat sem érkezne a minisztériumhoz, (kmot-) kutató, tagjai: Józsa Mónika karnagy, Tóbis Ferenc népdalgyűjtő és Zoja Palkóvá koreográfus voltak - hiszen valóban színvonalas produkció közül kellett kiválogatniuk a döntőbe jutott előadásokat. A zsűri döntése alapján a Rimaszombatban május 11—tői 13-ig megrendezendő döntőben 22 produkció képviseli majd a nyugatszlovákiai régiót. A II. Országos Szlovákiai Magyar Balaha Lujza Ének-és Táncfesztivál érsekújvári elődöntője este gálaműsorral ért véget, amelyet Csanda Endre a város polgármestere nyitott meg. A műsorban felléptek a döntőbe jutott versenyzők, a Csemadok érsekújvári városi szervezete színtársulatának tagjai és a Vándor együttes, (km) NYITRA Befejeződött a nyomozás a nyitrai EKO-ZAR részvénytársaság vagyonának szétlopása ügyében, és a kerületi ügyész a cég igazgatótanácsának három tagja, Frantisek B., Tibor V. és Róbert S. ellen emelt vádat csalás, sikkasztás, valamint a gazdasági kapcsolattartás szabályainak megszegése miatt. Az EKO-ZAR 1994-ig a nyitrai építkezési vállalat részeként működött, és hatalmas géppark volt a tulajdonában - a vagyonát 310 millió koronára, kinnlevőségeit 3,6 millióra becsülték fel, 1998-ra pedig a vagyonból mindössze 121 millió maradt, adóssága pedig 55 millióra rúgott. Ajól menő cég részvényeinek 51%-át 1995-ben vásárolta meg a nyitrai EKO-ZAR Kft., de a Nemzeti Vagyonalapnak csak az ár első részletét törlesztette és máig is adósa több mint 45 millióval. 1997 júliusában a vagyonalap beleegyezése nélkül kettévált a részvénytársaság és a valódi érték töredékéért húszéves törlesztési határidővel ingatlanjait, valamint a gépek túlnyomó többségét eladta a helyi Nitrametal Rt.-nek. Mint kiderült a kedvezményes ár nem volt véletlen, mert Tibor V. az EKOP-ZAR igazgatótanácsának tagja a Nitrametal részvénytársaságban is vezetőposztot töltött be, két társa pedig a támogatásért és a hallgatásért részesült a bevételből. Az EKO-ZAR számára látványosan előnytelen szerződések alapján 1996 és 1999 között potom 40 millióért elkótyavetyélték a cég érsekújvári és duna- szerdahelyi kirendeltségeinek vagyonát is, majd amikor bekövetkezett a csőd, az egész céget eladták egy trencséni társaságnak. 1999 júniusában az EKO-ZAR valamennyi alkalmazottja felmondást kapott, de akkor már hónapok óta nem dolgoztak, saját iniciatívájukból az udvaron található gépeket szedték szét és alkatrészenként hordák a hulladékgyűjtőbe, hogy valami pénzhez jussanak. A Nemzeti Vagyonalap 1999-ben tett feljelentést a cég vezetése ellen, a kapcsolatok és üzletkötések felgöngyölítése csaknem két évig tartott, és végül a 132 müliót elsikkasztó három vezető elleni vádemeléssel ért véget, de a vizsgálati fogság elrendelését az ügyész nem tartotta szükségesnek, (vm) Sorozás után vált az adventista egyház tagjává Eskü nem tesz katonává NYITRA Megrendezték a nyugat-szlovákiai elődöntőt Nem kímélték a zsűrit ÉRSEKÚJVÁR VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: TÚLNYOMÓAN DERÜLT ÉGBOLT, 5-9 FOK ELŐREJELZÉS A Nap kel 07.02-kor - nyugszik 17.11-kor. A Hold kel 00.00-kor - nyugszik 10.18-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 325, apad; Medve: 195, apad; Komárom: 255, apad; Párkány: 200, apad. ORVOSMETEOROLÓGIA Jobbára derült lesz az égbolt. Csak északon valószínű felhősö- dés, s ott helyenként hózápor is lehet. A kora délutáni hőmérséklet 5 és 9 fok között, északon és néhol keleten is 3 fok körül várható. Az északnyugati-északi szél délnyugaton és keleten erős lesz. Csütörtökön és pénteken is a maihoz hasonló, túlnyomóan napos, enyhe időre számíthatunk. Gyengül a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet holnap mínusz 1 és mínusz 5, holnapután mínusz 2 és mínusz 6, a legmagasabb nappali holnap 6 és 10, pénteken 9 és 13 fok között lesz. Kedvező lesz az időjárás hatása. Javul az összpontosítókészség, fokozódik a szellemi és fizikai teljesítő- képesség. A szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők azonban kíméljék magukat: kerüljék a nagyobb megterhelést és a stresszhelyzeteket. A délelőtti órákban panaszokra kell számítaniuk a légzőszervi betegségekkel küszködők- nek. Az érzékenyeket és az alacsony vémyomásúakat hányinger és migrénes jellegű fejfájás gyötörheti. Emelkedhet a vérnyomás. Az előrejelzés szerint holnap nem várható változás a fronthatásban. Csütörtökön í a \(;) ó) Nj ♦ Személyiségközpontú óvodát ♦ Galántán a tanárok is tudnak ♦ Várlak a „vár-lak”-ba indítanak viselkedni