Új Szó, 2001. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
2001-02-12 / 35. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2001. FEBRUÁR 12. Politika 5 Hájos Zoltán ügyvéd véleménye szerint még sok kérdés vár tisztázásra az új törvény kapcsán Csőstül jöhetnek a csődeljárások Február elsején életbe lépett a tavaly módosított csődtörvény utolsó eleme is. Dr. Hájos Zoltán dunaszer- dahelyi ügyvéddel az eddigi tapasztalatokról, illetve a várható változásokról beszélgettünk. TUBA LAJOS Mennyiben tartja reálisnak azt a sajtóban megjelent hírt, hogy nálunk csődeljárás alapján eddig mindössze 12 céget töröltek nyilvántartásból? Elméletileg elképzelhető, de a gyakorlatban biztos, hogy sokkal több csődeljárás zárult le. Ezen a területen azonban még mindig nagy a bizonytalanság. Velem is megtörtént már, hogy a csődeljárás lezárása után a céget visszaadtam a felszámolóbiztosnak, aki viszont ezután egy sor nehezen érthető adminisztratív akadállyal szembesült. A bíróság például igazolást kért arról, hogy a cégnek nincs adóssága az állammal szemben, pedig a csődeljárás lényege éppen az, hogy amit lehet, szétosztanak a hitelezők között, a cég többi kinnlevősége viszont elveszik. Vagyis, amikor esetemben a végrehajtó, más esetekben a statutáris képviselő megpróbálja töröltetni a céget a nyilvántartásból, ilyen - sokszor csak formális - problémák miatt a folyamat alaposan elhúzódhat. A csődeljárás lényege, hogy a rossz cégek eltűnjenek a piacról. Korábban azok, akik hiába próbálták behajtani a kinnlevőségeiket, csak legyintettek ennek \\ A csődeljárás lé- ' nyege, hogy amit lehet, szétosztanak a hitelezők között, a cég többi kinnlevősége >> viszont elveszik. ^ hallatán. Mennyiben változott a helyzet a csődtörvény tavalyi módosítása óta? A csődeljárás lényege, hogy szabályozza a felszámolásra kerülő vállalkozás vagyonának pénzzé tételét és szétosztását a hitelezők között. így tisztul meg ugyanis a gazHájos Zoltán: A hitelezők helyzete kétségkívül javult (A szerző felvétele) daság azoktól a cégektől, melyeknél egyébként befagyna a partnereik pénze. Csődbe az kerülhet, akinek a könyvelés szerint több a passzívuma, mint az aktívuma, február elsejétől pedig ez egészült ki azzal, ha valaki a megegyezett fizetési határidő letelte után harminc nappal nem képes törleszetni a kötelezettségeit több partnerének. Én nem hiszek abban, hogy a mostani változás már működőképessé teszi ezt a folyamatot. A csődeljárás működő piacgazdaságban teljesíti a küldetését. Nálunk azonban a legtöbbször nem azért nem tud fizetni valaki, mert csaló, hanem mert ő sem kapja meg a pénzét a többiektől - ilyen helyzetekre a csődeljárás sem jelent valódi megoldást. Attól tartok, hogy az említett kitétel sok tisztességes vállalkozó életét keseríti meg. Az új helyzetben a csődeljárások számának növekedése várható. Mennyire készültek fel erre a kereskedelmi bíróságok? Megtörténhet, hogy az új helyzetben sokan könnyebben kezdeményeznek csődeljárást, de ez felelősséggel is jár. A bíróság ilyen esetben kinevez egy előzetes vagyonkezelőt, aki megvizsgálja a javaslat időszerűségét. Ha kiderül, hogy nem volt ok a csődeljárásra, a sértett különféle címen kártérítési pereket is indíthat. Ami a bíróságokat illeti, nálunk három helyen foglalkoznak ilyen ügyekkel, így valóban kérdés, mennyire bírják majd a megszaporodott munkát. Azért is, mert a tavalyi módosítás sok új procedurális kötelezettséget rótt a bírókra, ami pedig tovább lassította a folyamatot. Ki változtathatna ezen a helyzeten? Szerintem erről az igazságügyi tárcának kellene gondoskodnia. Az biztos viszont, hogy sokat segítene, ha a bírókat műszakilag jobban felszerelnék, sőt akár titkárokat is kaphatnának, hiszen ma egy sor időrabló adminisztratív munkát is kénytelenek saját kezűleg végezni. Az viszont érvényes, hogy ha két partnernek nem fizet harminc napon túl, akkor csődeljárást kezdeményezhetnek ellene? A bíróság még ebben az esetben is mérlegelheti a körülményeket. így például, ha egy ezer embert foglalkoztató, több milliárd koronás forgalmú, csak átmeneti fizetési gondokkal küszködő cég ellen néhány tízezer koronás követelések miatt kezdeményeznek ilyent, a bíró nagy valószínűséggel nem ítéli adekvátnak a javaslatot. Miért érdemes valakinek önmaga ellen csődeljárást kezdeményezni? Itt nincs választási lehetőség, ha valakinél az eladósodás mértéke eléri a megadott szintet, kénytelen megtenni ezt a lépést. Normális viszonyok között egy vállalkozónak tudnia kell, mikor kerül arra a pontra, amikor már nem érdemes tovább erőltetnie a vállalkozását. Ha jól felméri a helyzetét, akkor nem kell attól tartania, hogy partnereinek nagy veszteséget okoz. Ilyen helyzetben az újrakezdés esélyei is sokkal jobbak. Ehhez azonban sok évtizedes vállalkozói kultúrára van szükség, az elmúlt egy évtized során ez nálunk még nem alakult ki. A módosítással kapcsolatban a legnagyobb változást talán a hitelezők helyzetének javulásában várták. Miként működik ez a gyakorlatban? A hitelezők helyzete kétségkívül javult, hiszen a jelzáloggal rendelkezőkön kívül a felszámolás során most már mindeki egyenrangú. Az Nem hiszek abban, hogy a mostani változás már működőképessé teszi ezt a folyamatot. is tény viszont, hogy a csődbiztos meglehetősen bizonytalan helyzetbe került. A csődeljárás során az az időszak a legválságosabb, amikor a csódbiztos átveszi a vagyont, gondoskodik a védelméről és a felértékeléséről. Ez nagyon kemény időszak, és most megtörténhet, hogy a hitelezők ezután egyszerűen lecserélik egy nekik jobban megfelelő emberre. Ez szerencsére eddig csak elméleti veszély, ilyen esetről nem tudok. Ezeket a kérdéseket azonban tisztázni kell, különben újra komoly problémák merülhetnek fel az eljárás során. Ez főként abból állhat, hogy a csődbiztos az elején tisztázza a legnagyobb hitelezőkkel, számítanak-e a munkájára. Nyitni szeretnének a kis- és középvállalkozók felé Jozef Mikussal teljessé vált az SDKÚ pártstruktúrája Japánoké lesz a bank Regionális megerősödést TA SR-HÍR Stubnyafürdő. A Devin Bank részvényesei a közeljövőben az eddigi 1-ről 4 millárd koronára akarják emelni a bank alaptőkéjét. A hétvégén megtartott rendkívüli közgyűlésen az igazgatótanács egy részét lecserélték, az új igazgató Pavol Rusnáklett. Rusnákbejelentette: az alaptőke-emelés után a részvények 75 százalékát külföldi befektetőknek adják el. A befektetőkről csak annyit árult el, hogy két japán társaságról van szó. Bár a bank részvényeinek közel 10 százaléka már most is egy japán vállalat tulajdona, de ez nem azonos az új befektetőkkel. A radikális tőkeemeléssel a bank megbízhatóságát szeretnék stabilizálni, illetve tovább javítani. A változások ellenére nem térnek el eredeti stratégiai orientációjuktól, tehát továbbra is gépipar támogatása a fő cél, de a kis- és középvállalkozók felé is nyitni akarnak. Tóthová úgy véli, az új alkotmányt is módosítani kell majd Süketnémák párbeszéde SITA-HÍR Pozsony. Ladislav Orosz baloldali képviselő szerint az alkotmánymódosításról szóló parlamenti vita süketek és némák párbeszéde. A koalíció megpróbálja elmagyarázni, miért van szükség a változtatásokra, az ellenzék meg éppen az ellenkezőjét állítja. Az MKP azzal, hogy javasolni fogja preambulum megváltoztatását, az ellenzék malmára hajtja a vizet, hiszen azok újra megpróbálják felkorbácsolni a magyarellenes érzelmeket. Ezzel szerinte Szlovákiában még mindig lehet pontokat szerezni. Az önkormányzati reformot, ezen belül a déli megye kérdését el kell különíteni az alkotmánymódosítástól, és később kell majd tárgyalni róla, egyébként jelenleg a kormány nem is támogatja azt. Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője a Szlovák Rádió hétvégi vitaműsorában jelezte, egészségtelennek tartja azt, hogy egyes képviselők az alkotmánymódosítással kapcsolatban a polgárok nemzeti érzelmeire próbának hatni, amikor valamiféle belső, vagy külső veszélyről beszélnek. Katarina Tóthová, a HZDS képviselője úgy látja, ha majd a polgárok elolvassák a módosított alkotmányt, rájönnek, hogy több része az ország önálíóságát ássa alá. Ezeket szerinte újra meg kell majd változtatni. SITA-HÍR Eperjes. „Az SDKÚ a koalíciós tanácsban elfogadott formájában támogatja az alkotmánymódosítást” - jelentette ki Mikulás Dzurinda a párt központi tanácsának hétvégi ülésén. A pártelnök szerint most az a legfontosabb, hogy a kormánykoalíció megszavazza az alkotmány- módosítást, ezzel újabb pozitív jelet küldve a polgárok és a külföld felé, hiszen megmutathatják, hogy a kormánykoalíciónak megvan az akarata, hogy az új évezredbe egy erősebb, demokratikusabb országot vezessenek be, mely nyitott a többi demokratikusan gondolkodó Távozik Tibor Marcinka, az Beszédes az SITA-HÍR Mosóc (Mosovce). Viharos és ingerült hangulatán zajlott tegnapelőtt az SOP elnökségi ülése, melyen lemondott a párt belső kapcsolataiért felelős alelnök, Tibor Marcinka. Távozását azzal indokolta, hogy munkájához nem kapta meg a megfelelő támogatást a pártvezetéstől. Lemondása után sem hagyja el a pártot, hiszen továbbra is a besztercebányai kerületi tanács elnöke marad. Az alelnemzet felé. Dzurinda elmondta, a KDH abortuszt tiltó javaslatáról nem tárgyaltak. A tanács Jozef Mikus személyében megválasztotta új elnökét. Ezzel a lépéssel a pártstruktúra teljessé vált. Mikus a párt regionális szintű megerősödését tűzte ki céljául. Szerinte a régiók megerősödésének legcélratörőbb módja a köz- igazgatási reform még ebben a választási ciklusban történő elfogadása. Ebben Dzurinda is egyetértett, s jelezte, az SDKÚ miniszterei a közeljövőben gyakrabban utaznak majd ki a régiókba, és a párt fontosabb tanácskozásait is vidéken tartják majd. SOP második embere új alelnök nöki jogkörök ellátásával ideiglenesen Vladimír Beszédest bízta meg az elnökség. Új alelnököt március közepén választanak. Az elnökségi ülésen komolyan bírálták Pavol Hamzík elnököt. Felrótták neki a párt alacsony támogatottságát, a központ és a régiók közti kommunikáció hiányát és azt, hogy nem tudott megegyezni Pavol Ruskóval abban, hogy a Markíza magántelevízió volt igazgatója milyen módon lépjen be a pártba. RÖVIDEN Nagyköveti állásajánlatot kapott Weiss Pozsony. Peter Weiss (SDE) tegnap a Markíza televízió egyik műsorában elismerte: nagyon komoly ajánlatot kapott Szlovákia németországi nagyköveti posztjának betöltésére. Egyelőre mégsem akar az üggyel foglalkozni, mivel jelenlegi célja az „SDE - modern szocialista párt” elnevezésű programtervének elfogadtatása. Ez a program szerinte egyértelmű irányt mutat, hogy milyen módon lehet kilábalni a válságból, amelybe a párt jutott. (TA SR) Olaj ömlött a forró csövekre Jaslovské Bohunice. Az atomerőmű 3. blokkjában szerelés közben a forró csövekre 1,5 liter olaj ömlött ki, ami azonnal füstölni kezdett. Az atomerőműben dolgozó tűzoltók a biztonság kedvéért közbeléptek, bár nem volt rájuk szükség. A baleset során senki sem sérült meg, a környezeten és a műszaki berendezésekben sem esett kár. (SITA) Különleges ügyészséget szeretne a KDH Pozsony. Dániel Lipsic szerint azáltal, hogy tavaly a bűntettek több mint 50 százalékát sikerült felderíteni, az igazságszolgáltatás jó irányba halad. A KDH alelnöke jelezte, az igazságügyi minisztérium már készíti a büntető törvénykönyv módosítását. Ha a kormányban nem sikerül elfogadtatni, a KDH képviselői indítványként fogja javasolni a különleges ügyészség létrehozását. Lipsic szerint ennek segítségével az ügyészek, bírák és nyomozók nagyobb sikerrel vehetnék fel a harcot a maffia ellen. (SITA) Malchárek nem nyilatkozik a vagyonáról Pozsony. Jirko Malchárek SOP-s képviselő önszántából nem hajlandó bemutatni vagyonnyilatkozatát. „Akit érdekel, annak megmutatom, de a teljes nyilvánosság elé hozást egyszerűen populista lépésnek tartom” - mondta. Diana Dubovská sem akarja az információkat közétenni, ő azzal érvel, hogy a pártvezetésből egyelőre senki sem szólította fel erre. A párt több képviselője, köztük Pavol Hamzík pártelnök mégis bárki számára megtekinthetővé tette vagyonnyilatkozatát az interneten. (SITA) Hiába várt a várnál a zöldségleves Pozsony. Egy, a kötelező katonai szolgálat ellen tiltakozó szervezet aktivistái tegnap 80 adag zöldséglevest főztek a parlament előtt, amit a hontalanoknak és a szegényeknek akartak kiosztani. Ezzel az akcióval akarták felhívni a kormány és a képviselők figyelmét, hogy a a hadsereg helyett a szociális helyzet javítására kellene költeni az állam pénzét. Mivel sem a szegények, sem a hontalanok nem jöttek fel a várhoz az ebédért, a kész ételt végül átszállították a vasútállomáshoz, és ott osztották ki. (TA SR) Malíková magánéletére kíváncsiak Pozsony. Jaroslav Paska SNS-képviselő szerint Anna Malíková pártelnöknek, aki állítólag Moszkvába utazott a hétvégén, ma már a parlamentben kellene lennie. Stefan Zelník frakcióvezető visszautasítja azokat a sajtóhíreket, melyek szerint ő akarná Malíkovát lejáratni. Pártelnöke leváltásával kapcsolatos kósza híreket is visszautasította, bár hozzátette, mindenki leváltható, de errről a témáról egyelőre nem tárgyalt a frakció. Azt viszont elismerte, hogy a frakció felszólította Malíkovát, számoljon be magánéletéről. (TA SR) Dzurinda Svédországban a bővítésről Pozsony. Az Európai Unió bővítése és Szlovákia NATO-csatlakozá- sa lesz a fő témája Mikulás Dzurinda szlovák és Göran Persson svéd kormányfő mai stockholmi tárgyalásának. Ma délután a szlovák miniszterelnök a svéd főváros Külpolitikai Intézetében tart előadást a Szlovák Köztársaság külkapcsolatainak prioritásairól és az egyesülő Európa jelentőségéről. (SITA) Kormánydöntés a következmények enyhítéséről Ukrán vízumkönnyítés MTI- ÉS TA SR-HlR Kijev/Pozsony. Az ukrán kormány február 7-i határozata értelmében az Ukrajnába utazó szlovák állampolgároknak a jövőben nem kell meghívólevelet benyújtaniuk a vízumkérelemhez. A kormány sajtóosztályának hét végi tájékoztatása szerint ezzel Ukrajna megtette azt a lépést, amely lehetővé teszi a szlovák fél által 2000 júniusában egyoldalúan bevezetett vízumkényszer hátrányos következményeinek enyhítését, s egyben felgyorsítja a vízumok kiadásakor kedvezményekben részesülők körére vonatkozó ukrán-szlovák kormányközi megállapodás megkötését. Ennek tervezete szerint a második világháborús veteránok, a 16 év alatti gyermekek, a súlyos beteg rokon látogatására vagy temetésre utazó állampolgárok kölcsönösségi alapon a konzuli díj megfizetése nélkül kaphatnának vízumot. A szlovák kormány január 24-én járult hozzá a vízumrendszer egyszerűsítéséről szóló megállapodás megkötéséhez. A szlovák külügyminisztérium pozitívan fogadta Ukrajna döntését. Boris Gandel minisztériumi szóvivőjelezte, a két ország között folynak a tárgyalások a vízumkötelezettség további enyhítéséről. Eddig az európai uniós országok, Kanada, az Egyesült Államok, Japán és Svájc állampolgárai kaphattak ukrán vízumot meghívólevél nélkül. Ellenzéki képviselők tiltakoztak a rámenős újságírók miatt Ján Cuper filmérzékeny SITA- ÉS TA SR-HÍR Pozsony. Több ellenzéki képviselő, köztük Ján Cuper is jelezte: kellemetlen számára, hogy az újságírók beleegyezése nélkül fényképezik a parlamentben, a folyosókon gyakran lerohanják kérdéseikkel. Ezért a parlament elnökének szigorítania kellene az újságírók mozgását a parlamentben, vagy legalább arra kellene őket kötelezni, hogy tartsák be az eddigi szabályokat. A parlament sajtóosztályán elmondták, foglalkoznak majd az újságírókkal, de olyan megoldást keresnek, ami mindkét fél számára elfogadható lesz. Több újságíró elmondta, az a politikus, aki fél a sajtótól, inkább válasszon más foglalkozást.