Új Szó, 2001. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
2001-02-08 / 32. szám, csütörtök
RÉGI ÓINK-FOTÓVERSENY ÚJ SZÓ 2001. FEBRUÁR 8. FOTOVERSENY Ez a felvétel közvetlenül a háború után készült. Pleva Gyulát ábrázolja Karvárói, feleségével Teréziával, gyermekeikkel Kálmánnal, Terikével és Amálkával. A két szülő és a sors iróniája, hogy éppen a karon ülő kisbaba nincs már az élők sorában. A felvételen, amelyet az unokák, Cséfalvay Bettina és Kitti küldtek Tonkházáról, az aranykezű nagymama, Tóth Erzsébet, minden családi ünnep szervezője látható. Ugyancsak a két unoka küldte a nagypapát, a felsőpatonyi Tóth Jánost ábrázoló fényképet, akitől szintén sok szeretetet és gondoskodást kap az egész család. Mária néni mindig kedves volt, vidám egyéniségével sokunkat megmosolyogtatott /-* / i I rr I / « ■ I // I Szép idők, regi idők KOHÁN ISTVÁN ária néni, akiről írásom szól a közelmúltban távozott el az élők sorából. Ismeretségünk és szakmai együttműködésünk azzal kezdődött, hogy feletteseim engedélyezték, miszerint alkalmazhatok egy olyan munkaerőt, aki megfelelő lesz kutatási feladataim teljesítésénél sokoldalúan segítségemre lenni, mindenekelőtt a számítástechnika és gépírás területén. A sajtóban megjelent hirdetésre többen is jelenteztek, köztük Mária néni is, aki akkor nyugdíjas volt és szavai szerint egyéb személyes elfoglaltsága nem lévén, lehetősége lesz sokoldalúan hozzájárulni a hivatalos teendők elvégzéséhez. Miután röviden ismertettem a feladatait, pillantást vetett könyvszekrényemre és íróasztalomra, ahol több magyar nyelvű szakmai kiadvány volt látható. Ezek után, mivel eddig a beszélgetés szlovák nyelven folyt, kissé bizonytalanul ugyan, de magyarul megkérdezte, bizonyára tanulmányozom a magyar nyelvű szakirodalmat, ami azt jelenti, jól beszélek magyarul. Miután igennel válaszoltam, kifejezte azon óhaját, hogy ha felvételt nyer intézetünkbe, szívesen olvasgatna majd magyar nyelvű szakkönyveket, ezzel is hozzájárulván munkájának eredményes elvégzéséhez, valamint magyar nyelvtudásának tökéletesítéséhez. Kisvártatva magyarázatként még hozzátette, hogy bár szlovák nemzetiségű családban született, már gyermekkorában, játszótársai révén megismerte és annyira megszerette a magyar nyelvet, hogy a későbbiek folyamán minden alkalmat megragadott magyar nyelvtudásának tökéletesítéséhez. Mikor felvételt nyert intézetünkbe megkért, lehetőleg magyar nyelven is magyarázzam meg neki a szakmai tennivalók menetét. Amikor alkalom adódott, elmesélte életének történetét, amit a továbbiakban igyekszem röviden és hűen tolmácsolni. Elmondta, egyszerű emberek gyermekeként egy hétgyermekes családban látta meg a napvilágot Kassán. A családban kizárólag szlovákul beszéltek, bár szülei magyarul is tudtak. édesapja alkalmi munkás volt, s műit ilyen, az első Csehszlovák Köztársaságban gyakran volt munka- nélküli. Édesanyja viszont, annak ellenére, hogy hét gyermeket nevelt fel, egészen nyugdíjba vonulásáig állandóan takarítónőként dolgozott a kassai főpostán. Gyakran vállalt alkalmi munkát is, főként a posta vezető tisztségviselőinek háztartásában, ahol később Mária néni is gyakran besegített. Amikor aztán elérkezett a behatás ideje az elemi iskola első osztályába, az akkor már gyerek Mária néni mindkét nyelvet egyformán jól beszélte, mivel mint már említettem, utcájukban sok magyar család lakott, akiknek tagjaival, felnőttekkel és gyerekekkel egyaránt mind ő, mind pedig szülei magyarul beszéltek. Mivel a magyar tanítási nyelvű iskola lakásukhoz közel volt, míg a szlovák nagyon távol, ahová csak villamossal juthatott volna el, ha szüleinek lett volna rá pénze, a család úgy döntött, hogy a kis Máriát magyar iskolába íratják, ahol az öt osztályt sikeresen elvégezte. Mint mondani szokta, életének ez volt a legszebb korszaka, amikor is tökéletesítette magyar nyelvtudását, legalább részben megismerte a magyar irodalom alkotásait, ami egész életére kihatással volt. Mivel a sors úgy hozta, hogy ezután a városnak egy másik részébe költöztek, további tanulmányait, nevezetesen a polgári iskola négy osztályát és a kereskedelmit már szlovák tanítási nyelvű iskolákban végezte, mivel lakásukhoz ezek estek közelebb. A magyar nyelvhez azonban továbbra is hű maradt, gyakran szerepelt magyar ének- és színjátszócsoportokban. Lelkesen énekelt a magyar nyelvű istentiszteleteken is, ahol minden alkalommal lelki megnyugvást talált. Bár szülei egyszerű munkások voltak, szerényen ugyan, de becsületesen éltek, s ilyen szellemben nevelték gyerekeiket is. Életükben jelentős változást hozott, amikor a város- sokgyermekes családról lévén szó- rendkívül kedvező feltételek mellett telket juttatott számukra, családi ház építésére. Szülők és gyerekek maguk fabrikálta szekereken hordták össze az építőanyagot a közeli téglagyárból és erdőből, míg a szakmai munkákat barátok, rokonok, családtagok végezték el, akiknek viszont szükség esetén ők segítettek. Mivel a lakáshoz kert is tartozott, a későbbiekben már a gyümölcsöt, zöldséget is maguk termelték, s mivel a közelben legeltetésre alkalmas területek is voltak, még egy tehénkét is tartottak, ami ugyancsak nagy segítségükre volt. A kommunista párttal soha nem szimpatizáltak. Vegyes érzéssel emlékezett a kassai munkásfelvonulásokra, melyeknek résztvevői „Munkát, kenyeret, az uraknak kötelet” jelmondattal tették változatosabbá a város életét. Magával a párttal csupán egyetlen alkalommal került közelebbi kapcsolatba, amihez, bár kellemesen kezdődött, végső soron szomorú tapasztalatai fűződtek. Történt ugyanis, hogy az égjük nyári vasárnap a kommunista párt helyi szervezete tánccal egybekötött teadélutánt rendezett az akkori Slovan - Szálló nagytermében. Nővérével együtt éppen a szálló előtt sétálgatott, amikor az egyik fiatal aktivista - feltehetően a csekély érdeklődésre való tekintettel meghívta őket erre a rendezvényre, ahol jól beuzsonnáztak és kellemesen mulattak. Mire hazaértek, bizony későre járt már. Amikor aztán édesanyjuk kérdésére elmondták, hol jártak, a szegény mama csaknem szívrohamot kapott, s miután magához tért, egy jókora vesszővel úgy elverte mindkettőjüket, hogy a verés helyét egész életükön át érezték. Hát azért dolgozok én éjt nappallá téve mondta, hogy a kommunista teadélutánon való részvételem miatt feletteseim - ha ez a fülükbe jut - kitegyenek az állásomból? Azután, megértve szegény mama bölcsességét és előrelátását, a legmesszebbmenően elkerültek minden ilyen rendezvényt. Életének legszomorúbb korszaka 1938 és 1945 közé esik. Miután ugyanis Kassa 1938 őszén magyar fennhatóság alá került, cseh nemzetiségű férjével Brünnbe kellett költöznie. Még meg sem született kislányuk, amikor férjét politikai gyanú vádjával a nácik bebörtönözték majd elhucolták és valószínűleg kivégezték, mivel soha semmit nem tudott meg további sorsáról. Brünn- ben aztán teljesen magára maradva kényszermunkásként egy fegyvergyárban dolgozott egészen 1945-ig, a második világháború végéig. Annak ellenére, hogy itt megtanult csehül és németül, s néha szlovákul is volt alkalma beszélni, leginkább a magyar nyelv gyakorlása hiányzott számára. Csak akkor nyugodott meg valamelyest, amikor szerény kis otthonában eldúdolhatta kedvenc magyar nótáit. A háború befejezése után, mihelyt csak lehetett visszaköltözött Kassára és nyugdíjasként tovább dolgozott, utoljára a mi intézetünknél. Serényen látogatta a magyar kulturális rendezvényeket, dalolgatta kedvenc magyar nótáit. Remélem ha egyszer majd találkozunk az örökkévalóságban, magyarul idézhetjük majd fel élményeinket. A szerző illusztrációs felvételei 1> ( '■ C y ( \ i IO j/ J v J ’A i JUJ J\! J\ u m nt wiWin A mellékletet szerkesztette: Fábián Éva és Malik Éva Levélcím: Régióink, Grand Press Rt., Prievozská 14/A, P.O. BOX 49, 824 88 Bratislava, tel.: 07/58238310
