Új Szó, 2001. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
2001-02-08 / 32. szám, csütörtök
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2001. FEBRUÁR 8. KOMMENTÁR Sáron nem ilyen jó GÖRFÖL ZSUZSA Minden várakozást alulmúltak az izraeli kormányfőválasztás eredményei. Amit látni kell: Ariel Sáron nem ennyire népszerű, s Ehud Barak nem volt ennyire rossz miniszterelnök. Csakhogy az izraeliek, akiknek immár a harmadik generációja nem ismer mást, mint az állandósult hadiállapotot, hajlamosak egyik végletből a másikba esni. Nem egészen két évvel ezelőtt elhitték, hogy éppen az ország zaklatott történelmének legsikeresebb katonája lesz képes megteremtem a hőn áhított békét. Barak mindent megígért, amire vágynak: biztonságot, tisztességes békét a palesztinokkal, Jeruzsálem egységét, a telepek nagy részének megőrzését, a nagyhatalmú rabbik befolyásának korlátozását, s ráadásul gazdasági fellendülést. Mivel másfél év alatt kiderült, hogy ha mindezt akarják, annak nagy ára van, már nem voltak hajlandóak több bizalmat hitelezni Baraknak. Készpénznek vették Sáron állításait, hogy az erő pozíciójából kell tárgyalni a palesztinokkal, akik Izrael számára nem partnerek, hanem a legyőzött ellenség. A palesztin vezetés is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Sáron ismét színre léphetett, ugyanis rossz tárgyalási taktikát választott. Egyszerre akart mindent, a felkínált engedményeket nem volt képes decensen elfogadni, elvárta volna, hogy Barakék kinyilatkoztassák, ezek igenis engedmények, és mea culpa mindazért, amit Izrael valaha is tett ellenük. Ráadásul Arafat a szélsőségeseit sem volt képes visszafogni, esetenként nyilván nem is akarta, sőt eszközként használta őket. Ezzel helyzetbe hozta Saront, akit anno tábornoktársai nem voltak hajlandóak vezérkari főnöknek megválasztani, mert túl vérszomjasnak tartották. Bírósági ítélet született arról, hogy kegyetlenkedései miatt Sáron sosem kaphatja meg a védelmi miniszteri posztot, ám a miniszterelnöki bársonyszék nincs a tilalmi listán. Sáron persze tisztában van azzal, hogy támogatottságát sokkal gyorsabban elveszítheti, mint Barak. Ezért is akar nemzeti egységkormányt, amelyben Baraknak szánja a védelmi, Simon Peresznek a külügyi tárcát. S közben arra is figyelme kell, hogy mit lép Benjámin Netanjahu, elődje a Likud élén. Izrael jelenleg legnépszerűbb politikusa azonban már március végén színre léphet. Ha addig nem lesz Izraelnek költségvetése, a parlament feloszlik, s nemcsak a képviselők mennek, hanem a kormányfő is. A szerző a köztársasági elnöki hivatal munkatársa JEGYZET fontos, hogy az előadó érthetően, tisztán beszéljen, ne af- fektáljon. De ennél sokkal fontosabb, hogy legyen saját véleménye a választott anyagról. Sőt, ő válasszon. De itt már nem ragadhatunk le a tetszik-nemtetszik kérdésénél. Erre nincs olyan válasz, hogy „csak”. Úgy azonosulhatok a választott szöveggel, ha minden szavát, minden mondatát, összes írásjelének logikáját értem. Ne adj’ isten az elhallgatásokat is. Például Hemingway kisprózájának remek párbeszédes részeit... A tanárokon, szülőkön múlik, mit és mennyit olvas a pódiumra lépő csemete, nem csak szezonban. Hogy együtt elemzik-e a versben, prózában megírt helyzeteket, tisztázzák-e a szereplők viszonyait, indítékait. Meglódítja-e az előadó fantáziáját egy-egy novellabeli figura jelleme, bármily vázlatosan írták is meg? Mert ha nem, akkor leendő közönségét sem érdekli a produkció. Minden szép lesz, tiszta, artikulált, érthető - csak steril, lélektelen. Ja, tessék felhagyni a mindenáron győzni akarással és az „egy istállóból minél többet futtatunk” elvvel. Ez nem lóverseny! Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (58238342) Rovatvezetők: Juhász László - politika (58238339), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238312), Tallósi Béla - kultúra (58238313), Urbán Gabriella - panoráma, téma (58238339), Fábián Éva - régió (58238310), Tomi Vince - sport (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49, 824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342, fax: 58238343 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 0949/6382806, Kassa: 095/6002225, Rimaszombat: 0866/5684214, Rozsnyó: 0942/7329857, Komárom: tel., fax: 0819/7704200, Nyitra: 087/6522543. Kiadja a Grand Press Rt. és a Petit Press Rt., Dostojevského rad 1, 811 09 Bratislava Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 52967472 Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Ziaéik - kereskedelmi osztály tel.: 59233201, fax: 52920051, Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály-, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233274, lapterjesztés, laprendelés: 59233403, fax: 59233339 Hirdetési osztály: 58238262, 58238332, 59233200, 59233240, fax: 58238331, 52920051, 52921372, E-maü: reklama@ujszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: B. Némcovej 32, 095/6709548, 6002210, fax: 095/6002229. Nyomja a GRAND PRESS, Bratislava. Teijeszti: a Szlovák Posta Rt., PrNS Rt., D. A. CZVEDLER KFT. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Grand Press terjesztési osztályán és a PrNS-ben. Külföldi megrendelések: Versus Rt., ES-vyvoz tlace, KoSická 1,813 80 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. E-mail: redakcia@ujszo.com Nyakig a szezonban BUCHLOVICS PÉTER Zajlanak a körzeti, járási szavalóversenyek, kampányszerűen élednek újjá a viták arról, hogy is kell verset, prózát mondani. Méricskéljük, egy-egy előadó sikerében mekkora része volt a szövegválasztásnak, a technikai fel- készültségnek, a rutinnak és mekkora a pillanatnyi koncentrálóképességnek. Ki kell ábrándítanom a nyerő szövegre és a technikai bravúrokra esküdőket - nincs recept. Van diák, aki egyszeri olvasás után is halálponto- san tudja a próza, a költemény összes értelmi-érzelmi összetevőjét, képes a legáttételesebb jelentés vagy a legagyafúrtabb szöveg mögötti tartomány megjelenítésére is. És van, aki elé öt vagon Montágh Imrét, Péchy Blankát rakhatunk, telefirkálhatjuk a gyerek szövegét nyüakkal, kacskaringókkal, agyonkottáz- hatjuk, mégsem születik belőle semmi hiteles, csak megfeleléskényszer, görcs és undor. Persze TALLÓZÓ LE MONDE Ha Svájc csak olyan külföldi hivatalos személyek ellen kezdeményezne eljárást pénzmosás miatt, akiket saját országuk hatóságai is bűnösnek tekintenek, csak a hazájukban kegy- vesztett állami funkcionáriusok jöhetnének szóba - jelentette ki Bernard Bertossa genfi főügyész, akit a svájci korrupciós üzelmek miatt New Yorkban letartóztatott Pavel Borogyin ügyéről kérdezett a francia lap. A genfi főügyész úgy vélekedett, hogy Washington pozitívan válaszol a Kreml volt gazdasági főigazgatójának kiadatását kérő svájci hivatalos megkeresésre. Ha Borogyint átadják Svájcnak, a rendelkezésre álló mennyiségű bizonyíték alapján vádat emelnek ellene pénzmosás és illegális jövedelmek begyűjtésére létrehozott titkos szervezet működtetése miatt. - Ha csak be nem következik az a „csoda”, hogy a gyanúsított bebizonyítja: az eltüntetett csúszópénzeket befizette az orosz állami kasszába - jelezte Bertossa. Ha valaki személyi adatainkra kíváncsi, jogunk van ismerni az ő és az információs rendszer működtetőjének kilétét Ami személyes és ami nem az A Szlovák Köztársaság Alkotmánya kimondja, hogy minden polgárnak joga van személyi adatainak védelmére. A vonatkozó jogszabályt 1998-ban fogadták el. Erről valószínűleg sokan tudnak, ám arról, hogy mik számítanak személyi adatoknak, mit kell az adatvédelmen érteni, és milyen jogaink vannak e téren, már kevésbé. SZABÓ MÓNIKA A név, cím, születési szám, családi állapotra, vallási, nemzetiségi hovatartozásra vonatkozó adatok és minden, az egyén mentális, gazdasági, szociális, kulturális identitására vonatkozó jegy személyi adatnak számít. Ezek gyűjtéséhez, feldolgozásához, eseteleg nyilvánosságra hozatalához pedig szükség van az érintett személy jóváhagyására. Hogy mi számít adatgyűjtésnek? Egy egyszerű pékiával élve, már a cipész is adatgyűjtőnek számít, hiszen elkéri ügyfele nevét és címét, ráadásul a lábméretéről is tudomást szerez. A suszter így adatrendszergazdává válik. Minden állami és közigazgatási, pénz- és egészségügyi intézmény információs rendszert működtet, melyben ügyfelei adatait tartja nyilván. A legmagasabb szintű információs rendszert azonban a Szlovák Titkosszolgálat üzemelteti. A személyi adatokat csak az érintett tudtával lehet feldolgozni. Ha valaki személyi adatainkra kíváncsi, nekünk is jogunk van ismerni az ő és az adott információs rendszer működtetőjének kilétét. Jogunkban áll tudni, hogy az adatszolgáltatás önkéntes alapon történik-e avagy kötelező. Ha kötelező, akkor jogunk van ismerni a jogszabályt, amely kötelezővé teszi az adatszolgáltatást. Arra is jogunk van, hogy megtudjuk, milyen célt szolgál az adatgyűjtés és -feldolgozás. Ha már rendelkezésre bocsátottuk adatainkat, még mindig meggondolhatjuk magunkat, és írásban kérhetjük azok törlését a rendszerből. Jogunk van ahhoz is, hogy a feldolgozás stádiumában információt kéijünk a rendszer üzemeltetőjétől adatainkról. Ezeket az információs rendszer működtetője köteles évente rendelkezésünkre bocsátani, és ez alapján kérhetjük például az adataink aktualizálását, javítását. írásbán tiltakozhatunk az ellen is, hogy adatainkat marketingcélokra használják. Ezt akkor indokolt megtenni, ha olyan cég keres fel bennünket termékajánlatával, melynek nem bocsátottuk rendelkezésére adatainkat. Az üzemeltető köteles eleget tenni kérésünknek, s ha ezt nem teszi meg, panasszal fordulhatunk az adatvédelmi állami felügyelethez. Szóljunk tehát néhány szót azon esetekről is, melyekben az adatvédelmi biztos eljárást indított. A Szlovák Biztosító megkövetelte, hogy a postai utalványon, melyen az érintettek a gépjármű-biztosítást fizették be, feltüntessék személyi számukat. A biztosítóról szóló jogszabály azonban nem teszi lehetővé, hogy az intézmény a a gépjármű-biztosítás kapcsán igényelje az adatot. Az adatvédelmi biztos felszólította a biztosítót, tekintsen el az adatgyűjtés e formájától. Érdekesen zárult a fővárosszerte elhelyezett biztonsági kamerák ügye. A városi rendőrség és a városi hivatal elfogadta az adatvédelmi biztos javaslatát, mely szerint a A cipész is adatgyűjtőnek számít, hiszen elkéri ügyfele nevét és címét. nyilvánosság tudtára kell hozni a tényt, hogy az adott területet kamerákkal figyelik. Mindenkinek jogában áll ugyanis tudni arról, hogy esetleg megfigyelik, és a történéseket rögzítik. Még nem zárult le az a vizsgálat, amelyet a szlovákiai csomagküldő szolgálatok szövetsége ellen folytatnak. Az adatvédelmi felügyelet a szövetség tagjainak számító marketingcégek információs rendsze reit ellenőrizte. Eredményre azonban nem jutott, mert bebizonyosodott, hogy az egyes csomagküldő cégek más, kizárólag személyi adatok adásvételével foglalkozó társaságoktól vásárolták az adatokat. így a vizsgálatot ezekre is ki kell terjeszteni. Az adatvédelmi felügyelet az egyik napilapban megjelent írás hatására vizsgálatot indított a Nemzeti Munkaügyi Hivatal ellen is. A járási hivatalokban ugyanis a romákat „R” betűvel jelölték meg, megsértve ezzel az adatvédelmi törvényt. Ez esetben elegendőnek bizonyult az adatvédelmi biztos figyelmeztetése. Az adatvédelmi biztoshoz több lakossági bejelentés is érkezett, mely szerint az egyik mobilhálózat-szolgáltató jogtalanul használja ügyfelei adatait. A szerződés megkötésekor ugyanis a vállalat másolatot készít a panaszos személyazonossági igazolványáról, sőt anyakönyvi kivonatáról. A biztos szerint ezt a gyakorlatot sajnos több intézmény is alkalmazza. Az információs rendszer működtetője ezzel lényegében törvénysértésre kényszeríti az érintettet. Ha az adatvédelmi felügyelet ellenőrzése során visszaélésekre derül fény, pénzbírsággal sújtható az adott intézmény. Am sokszor célravezetőbb a figyelmeztetés vagy az ajánlás. Annál is inkább, mert sok esetben nem lakossági panasz nyomán indul az eljárás, hanem a sajtó nyomására. A polgárok sokszor sejtik is, hogy adataikkal visszaéltek, mivel azonban nincsenek tisztában jogaikkal, nem tudják azokat érvényesíteni, és azt sem tudják, kihez forduljanak gyanújukkal. A lakosság tájékozatlanságát nagyon jól illusztrálják az alábbi felmérési eredmények. Az adatvédelmi biztos hivatala által végzett felmérésből kiderült, hogy a lakosság 80 százaléka nincs tisztában jogaival. A tájékozatlanság az Eperjesi kerületben (89%), az alapiskolai végzettséggel rendelkezők (88%), a munkások (87%) és a munkanélküliek (87%) körében a legszembetűnőbb. A növekvő műveltségi szinttel nő a tájékozottság. A főiskolát végzettek 46 százaléka, az érettségivel rendelkezők 25, a vállalkozók 33, a 30-39 év közöttiek 26 százaléka van tisztában jogaival. A kerületek közül a Pozsonyi és a Nagyszombati kerület lakosai a legtájékozottab-' bak az adatvédelem területén. Felmérés készült arról is, vajon a megkérdezettekben felmerült-e a gyanú, hogy személyi adataikkal visszaéltek. Kiderült, hogy a lakosSzlovákia lakosságának nyolcvan százaléka nincs tisztában jogaival. ság egyharmadában él a gyanú, kétötödük viszont úgy véli, még nem éltek vissza adataival, ötödük pedig nem foglalkozott a kérdéssel. Azok körében, akikben felmerült a visz- szaélés gyanúja, a főiskolai végzettséggel és érettségivel rendelkezők, valamint a negyven év fölöttiek voltak túlsúlyban. Ki ne kapott volna már olyan, színes postai küldeményt, melyben bizonyos cégek termékajáníatokkal szólítják meg a címzettet, holott az adott cégnek sem címüket, sem egyéb adataikat nem bocsátották rendelkezésére. Ez ellen mindenki védekezhet, feltéve ha tudja, hogy ehhez törvény adta joga van. Tíz megkérdezettből azonban háromnak nincs erről tudomása. A lakosság 64 százaléka még nem élt ezen jogával, s csupán 4 százaléka próbálta érvényre juttatni azt. Az adatvédelmi biztos ezért egyik legfontosabb feladatának a lakosság felvilágosítását, tájékoztatását tartja. Ezt szolgálja a www.da- taprotection.gov.sk internetes oldal is, melyen az érdeklődők mindent megtudhatnak az adatvédelemről és az adatvédelmi biztos hatásköréről. OLVASÓI LEVÉL Keserű narancs Tudomásukra szeretném hozni egy kedves párkányi ismerősöm szomorú történetét, aki sajnos a munkanélküliek nagy családjába tartozik. Éppen ezért duplán fölháborító az a módszer, amivel becsapták őt (őket). A mézesmadzagot úgy is nevezhetnénk, hogy na rancsszedés a Peloponnészoszi- félszigeten. Csupán „három hónap” egy isten háta mögötti farmon. Sok munka, jó kereseti lehetőség! A főszervező elbolondította az embereket, és az ő állítása szerint megszervezte az utat, csak sajnos elfelejtette közölni, milyen körülmények váiják az odaérkezőket. Ezért most megteszem helyette! Az út oda 4500 Sk fejenként, tessék kiszámolni, mennyi a sofőr és a hölgy nyeresége. Háromnapos zötykölődés után megérkeznek Anifibe. A látvány megrázó! A szállás csak egy istállóhoz hasonlítható. A férfiakat betömö- rítik egy húsz férőhelyes „szobába”, a nőknek valamivel kedvezőbb a helyzetük. Dohos, pókhálós, omladozó falak, koszos ágyak, a mosdók elrothadva, a zuhanyozók úgyszintén. A szállásért levonnak a bérből. A munka hétfőtől vasárnapig, reggel 7-től 18 óráig tart. Közben ebédre kihoznak egy sovány levest, akinek nem elég, annak ott van némi narancs, de időközben az is megunható. Három kamion megszedése után fejenként 500 Sk-nak megfelelő drachma a fizetség. Aki pedig nem látott narancsfát, az nem tudhatja, hogy a gyümölcsszedéshez kesztyű is kell, mert a fa tövises, felsértheti a bőrt. Jobb híján zokniban is lehet szüretelni! Ebben az időszakban az éjszakák még ott is hidegek, fűtés nincs. Aki egy kicsit érzékenyebb, és ez így volt az is- merősömmeí is, az fejvesztve rohan vissza a következő autóbusszal, mondanom sem kell, hogy Bulgárián és Románián keresztül. A határon még személyenként 8 márkát kell fizetni a határőröknek a korrupció miatt. Ezek azok az apróságok, amit a hölgy figyelmen kívül hagyott, csak annyit közölt, ne számítsanak luxuskörülményekre, ami tág fogalom! Kötelességemnek éreztem ismertetni az olvasóval ezt a rémtörténetet. Szeretném felhívni a figyelmüket, hogy ha találkoznának ilyen hirdetéssel, először győződjenek meg arról, milyenek is a körülmények, nehogy rosszabbul végezzék ezt a kiruccanást, mint az én kedves barátom. Bandor Éva Kassa