Új Szó, 2001. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
2001-01-04 / 3. szám, csütörtök
22 Sport ÚJ SZÓ 2001. JANUÁR 4. Lengyel kapus az Arsenalba? London. Angol lapértesülések szerint a Premier League 2. helyén álló Arsenalban folytatja pályafutását Jerzy Du- dek, a Feyenoord és a lengyel labdarúgó-válogatott kapusa. A 27 éves játékos nyártól védene a londoni klubban, amely 4.5 millió fontot fizetne a holland csapatnak. A sziget- országi újságok szerint ezzel az átigazolással bizonytalanná vált az első számú hálóőr, a 37 éves David Seaman sorsa. Az angol válogatott rutinos tagja korábban úgy nyilatkozott, hogy visszavonul, ha klubja távozásra szóh'tja fel. (MTI) Luis Figo otthon is próféta Lisszabon. Az élvonalban tevékenykedő edzők az arany- labdás Luis Figót választották meg az év labdarúgójának Portugáliában. A Real Madrid szupertechnikás világsztárját „csak“ 17 tréner látta a legjobbnak, mert egy megkérdezett szakember nem vett részt a voksoláson. A 28 éves középpályás a belga-holland közös rendezésű Európa-baj- nokságon nagyszerű teljesítménnyel járult hozzá az elődöntőig menetelő válogatott sikeréhez, és klubcsapataiban, a Barcelonában, majd a Reálnál is rendkívül hasznosan futballozott. A második helyen is Eb-csillag, a Fio- rentinában légióskodó Ruí Costa végzett, harmadikként pedig az EURO 2000-en a németek ellen mesterhármast elérő Sergio Conceicao (Parma) következik, (ns) Yeboah megúszta a börtönt Frankfurt. A tartományi bíróság adócsalás bűntette, illetve kísérlete miatt 360 ezer márkás pénzbírsággal sújtotta Anthony Yeboahot. A Hamburg ghánai támadója azonban még így is boldog lehet, hiszen az ügyész eleinte többéves fegyházbüntetés kiszabását kérte, de még a záróbeszédben is 16 hónapos felfüggesztett börtönbüntetést javasolt. „Nagyon boldog vagyok, hogy végre ismét futballozhatok“ - kommentálta az ítéletet Yeboah, akinek 153 tárgyalási napot kellett végigszenvednie. Mint ismeretes, a támadót, illetve az Eintracht Frankfurt két egykori vezetőjét, azzal vádolták, hogy látszatszerződést kötöttek egymással Yeboah reklámjogaira, és a megállapodásban foglalt díj valójában a labdarúgó fizetéskiegészítése volt. (ns) Mandlíková ikreket vár Prága. A 38 éves Hana Mandlíková anyai örömök elé néz: minden idők egyik legjobb teniszezőjének ikrei lesznek. - Valóságos csoda, el sem tudom mondani, milyen boldog vagyok - nyilatkozta Mandlíková, akit egy időben intim szálak fűztek honfitársához, Jana Novotnához. - Egész életemben arra vágytam, hogy gyermekem legyen. A jelenleg Floridában élő egykori kiválóság az USA-ban szüli meg gyermekét, mert nem szeretne repülni: „Az én koromban már veszélyes a szülés, nem akarok kockáztatni. Biztosíthatok mindenkit, az ikrek cseh állampolgárok lesznek, nem fogják elfelejtem gyökereiket. Mandlíková - aki két alkalom mai (1980,1987) nyerte meg az ausztrál nyűt bajnokságot és egyszer (1981) a Roland Garrost-kijelentette: egyelőre nem megy férjhez amerikai barátjához. (MTI) Hetvenhárom évesen is sokat segíthet sportágának (Fotó: Somogyi Tibor) A kenguruk országában már vevők lennének Puskás Ferenc futballiskolájára Nem csak gazdagoknak Budapest. Nincs mit tagadni: Puskás Ferencnél nincs a világon jobban ismert magyar. Ebből egyenesen következik, hogy a legendás játékos neve - jó célokra felhasználva - nagy segítségére lehet a magyar futballnak is. ÖSSZEÁLLÍTÁS És itt jó értelemben vett reklámértékre kell gondolni, arra az erőre, amely révén, ha élnek ( és nem visszaélnek...) a Puskás névvel, a hajdani világsztár ma, 73 évesen is sokat segíthet sportágának, amelyben egész életét élte. Ezt az erőt - és Öcsi bácsi sokszor hangoztatott szándékát - szeretné valósággá tenni a Puskás Marketing Kft., amely a világhírű névadó üzleti és médiaügyeinek intézése mellett már évek óta igyekszik szerepet vállalni minden olyan kezdeményezésben, amellyel gyermekek futballozását segítheti, s amely méltó a sportszerűség, a virtuozitás és a tisztesség védjegyeként ismert Puskás névhez. Nemcsak Öcsi bácsi eredeti aláírásával ellátott többezernyi kitűnő minőségű bőrlabdát vagy a névadó életművét feldolgozó díjnyertes filmet és könyvet dobott piacra a Puskás Marketing Kft., de támogatta a magyarországi S. O. S.- gyermekfalvak törekvéseit, azzal, hogy Puskás Ferenc FlFA-nagykö- veti szerepet vállalt a szervezetnél, valamint útjára indította a Puskás Ifjúsági Vándorkupa nevű utánpótlástornát. A cég most - hosszú előkészítő munka után - nagy vállalkozásra Puskás Ferenc FIFA- nagyköveti szerepet vállalt a szervezetnél. készül: Puskás elképzelései alapján saját szisztémával, felkészült szakemberekkel futballiskolát kíván indítani. Mint ismeretes, Puskás Ferenc, miután hazatért az emigrációból, négy mérkőzésre szóló szövetségi kapitányi megbízása mellett utánpótlás-igazgatóként dolgozott az MLSZ-ben, s nyugdíjasként is számtalanszor hangoztatta: a magyar futball megújulásának egyetlen lehetősége a gyerekek megfelelő nevelése, képzése. Puskás édesapja futballedző volt, s a világ egyik legismertebb, legnagyobb tudású játékosa több ízben említette őt példaként arra, miként kell megszerettetni a gyerekekkel a labdarúgást, s miként kell jó játékost, egyben erős egyéniségű, kiváló jellemű embert nevelni a kicsikből. Nos a Puskás Öcsi Futball Iskola ezeken az elveken alapuló, kimondottan profi játékosok nevelésével foglalkozó, részint bentlakásos intézet lenne, amely egyúttal általános műveltséget, nyelvtudást és nemzetközileg elfogadott diplomát, a sporthoz kapcsolódó szakmai végzettséget is nyújtana diákjainak. A leendő sportiskola mindezt valószínűleg a Tiéd a Jövő Alapítványnyal együttműködve valósítaná meg, amely több alsó-, közép- és felsőoktatási intézményt is működtet Puskás Ferenc által meghatározott szakmai program iránt külföldről is érdeklődnek. Csak egyetlen adalék: Ausztráliában például már szerették volna megalapítani a Puskás Öcsi Futball Iskolát, (sr) A NIKÉ 1. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA CSÜTÖRTÖK, JANUAR 4. SZUPERAJAN- LAT, Kosárlabda NBA: 150. New York-Orlando 1,4-15,0-3,21,25-1,5 Kosárlabda NBA: 149. Miami-New Jersey 1,25-13,0 -3,3-3,0-1,15; 151. Minnesota-Se- attle 1,5-12,0-2,4-2,1-1,35; 152. Chicago-Washington 1,7-10,0-2,0 -1,8-1,5; 153. Houston-Detroit 1,45 -12,0-2,6-2,3-1,3. Férfi kosárlabda Szuperliga: 188. CSZKA Moszkva-BC Split 1,313.0- 3,1-2,7-1,15; 189. EP Istanbul -Plannja Lulea 1,05-14,0-8,0-5,5- 1,0; 190. Oostende-Krka Novo Mes- to 1,35-13,0-3,0-2,6-1,2; 191. Pa- nathinaikosz-Villeurbanne 1,214.0- 4,0-3,5-1,1; 192. Leverku- sen-Scavol. Pesaro 1,8-10,0-1,91,7-1,6; 193. MDP di Siena-Alba Berlin 1,85-10,0-1,85-1,65-1,65; 194. Macc. Tel-Aviv-Part. Belg- rád 1,3-13,0-3,1-2,7-1,15; 195. Liet. Vilnius-Ülker Istanbul 2,111.0- 1,65-1,5-1,9. PÉNTEK, JANUÁR 5. Jégkorong Extraliga: 294. Slovan Bratislava-Skalica 1,2-4,4-4,51,05-2,4; 295. Martin-Kosice 2,33,4-1,9-1,45-1,35; 296. L. Mikulás -Poprad 2,3-3,4-1,9-1,45-1,35. Cseh hokiliga: 297. Tíinec-Karl. Yary 1,55-4,5-3,6-1,25-2,0; 298. C. Budéjovice-Vsetín 2,1-4,0-2,41,45-1,55; 299. Havííov-Sparta Praha 2,55-4,0-2,0-1,55-1,45; 300. Zlín-Kladno 1,45-4,8-4,1-1,2 -2,2; 301. Slavia Praha-Vítkovice 2,15-4,0-2,4-1,45-1,55; 302. Plzen -Pardubice 2,1-4,0-2,4-1,45-1,55; 303. Znojmo-Litvínov 2,1-4,0-2,41,45-1,55. Lengyel hokiliga: 312. Oswiecin -Tychy 1,35-4,8-5,1-1,15-2,5; 313. Stoczniowiec-Polonia Bytom 3.1- 4,2-1,7-1,8-1,3; 314. Kryni- ca-Podhale 1,4-4,8-4,5-1,2-2,3; 315. Katowice-Sanok 1,3-4,86,0-1,1-2,65. Német hokiliga: 316. Eisbären -Augsburg 1,8-4,2-2,85-1,35- 1,7; 317. Moskitos Essen-Frankfurt 2,2-4,0-2,3-1,5-1,5; 318. Hannover-Kassel 2,0-4,0-2,55-1,45- 1,55; 319. Köln-Schwenningen 1,35-4,8-5,1-1,15-2,5; 320. Mannheim-Krefeld 1,65-4,2-3,3-1,3- 1,85; 321. München Barons-Ca- pitals 1,7-4,2-3,1-1,3-1,8; 322. Revier Löwen-EG Düsseldorf 1,84.2- 2,85-1,35-1,7; 323. Nürnberg -Iserlohn Roost. 1,55-4,5-3,6-1,25 -2,0. Osztrák jégkorongliga: 332. Lus- tenau-Zeltweg 1,55-4,5-3,6-1,25- 2,0; 333. DEG Klagenfurt-Innsb- ruck 2,85-4,2-1,8-1,7-1,35; 334. Graz-Klagenfurt AC 3,5-4,2-1,6- 1,9-1,25; 335. Kapfenberg-Linz 3.5- 4,2-1,6-1,9-1,25. Labdarúgó Francia Kupa - a legjobb 16 közé jutásért: 336. Ren- nes-FC Nantes 2,45-2,6-2,6-1,25- 1,3; 337. Cannes (2)-Valence (3) 1.6- 3,0-4,6-1,1-1,7. SZOMBAT, JANUÁR 6. Svájci hokiliga: 604. Bern-Amb- ri 1,75-4,2-3,0-1,3-1,75; 605. Chur-Kloten 3,9-4,5-1,5-2,1-1,25; 606. Langnau-Fribourg 1,9-4,02,7-1,4-1,6; 507. Lugano-Chaux de F. 1,1-6,0-10,2-0-,2; 608. Rap- perseil-Zürich SC 2,7-4,0-1,9-1,6 -1,4; 609. Zug-Davos 2,1-4,0-2,41,45-1,55. Belga n. labdarúgóliga: 631. Mons-FC Liége 1,5-3,2-5,1-1,1- 1,9; 632. Oostende-Dessel Sport 2,2-2,8-2,8-1,25-1,35. Skót II. labdarúgóliga: 633. Ayr United-Clyde 1,7-3,0-3,9-1,15- 1,6; 634. Raith Rovers-Gr. Morton 1,5-3,2-5,1-1,1-1,9; 635. Airdrie- Livingston 3,5-3,0-1,8-1,55-1,2; 636. Alloa Athletico-Inverness Cal. 2,45-2,8-2,45-1,3-1,3; 637. Ross County-Falkirk 2,9-2,8-2,11.4- 1,25. Olasz labdarúgó A-liga: 638. Ju- ventus-AC Fiorentina 1,6-2,8-5,21.05- 1,7; 639. Vicenza-Bari 1,852.8- 3,6-1,15-1,5. Spanyol labdarúgó-bajnokság: 640. Malaga-Athl. Bilbao 2,0-2,83.1- 1,2-1,45. II. labdarúgóliga: 641. Beds Sevilla-Levante 1,85-2,8-3,6-1,151,5. Portugál labdarúgó-bajnokság: 642. Sporting L.-Campomaioren- se 1,25-4,2-7,2-0-2,8; 643. Alver- ca-Pacos Ferreira 2,2-2,8-2,81,25- 1,35; 644. FC Porto-Amadora 1,15.4- 12,2-0-3,7. Labdarúgó Francia Kupa - a legjobb 16 közé jutásért: 653. Au- xerre-Red Star (3) 1,25-4,0-7,9-0- 2,8; 654. Toulouse-Niort (2) 1,62.8- 5,2-1,05-1,7, 655. Le Havre (2)-Marseille 3,0-2,6-2,2-1,35- 1,2; 656. Ajaccio (2)-St. Etienne 3.4- 2,6-2,0-1,45-1,2; 657. Guin- gamp-Amiens (3) 1,25-4,0-7,9-0- 2,8; 658. Bordeaux-Lille 1,85-2,83.6- 1,15-1,5; 659. Sedan-Lyon 2.1- 2,6-3,2-1,2-1,4. Csank szerint 4-5 külföldi sztárjátékos kell egy élcsapatba Minden a pénzen múlik NEMZETI SPORT „Mit gondol, a következő tíz évben milyen esélyei lehetnek egy, a magyar bajnokságban edződő csapatnak a nemzetközi tornákon? És mi kell ahhoz, hogy egy hazai klub külföldön is eredményes legyen?“ -kérdezte Huszár István, az MLSZ nemzetközi osztályának vezetője Csank Jánostól, a Ferencváros edzőjétől.- Sok tőkeerős szponzor kell - adta meg tömören a választ Csank János. A Ferencváros mestere persze azért bővebben is kifejtette, hogy ő miben is látja a magyar foci fellendülését. -Az ugyanis a támogatóktól függ, sikerül-e a nemzetközileg is jegyzett együttest összehozni. Szerintem az a követendő megoldás, ha az anyagi megerősödés után az élcsapatok igazolnak négy-öt külföldi sztárjátékost. Természetesen nem a legnagyobbak közül, mert őket aligha lehetne megfizetni, de mégis olyan neveket kellene Magyarországra csábítani, amelyek hallatán az ellenfelek edzői is felkapják a fejüket. Ilyen játékos egyébként például a már nálunk futballozó Pinte Attila, aki szlovák válogatott, és ő már külhonban is ismert. Azonban kellene még néhány hasonló kvalitású játékos, akik a hazai futballistákkal kiegészülve erős csapatot alkothatnának. Csank Jánostól aztán arról érdeklődtünk, vajon a magyar klubok előretörése tényleg csak pénzkérdés, vagy egyéb akadályok is felmerülhetnek.- Minden a pénzen múlik. Szakmailag nem lenne probléma, hiszen a magyar fiatalok is tudnak focizni, a külföldi erősítés azonban elengedhetetlen - vallja. A sok-sok bankó persze nemcsak a légiósok megvásárlására kell, hanem a körülmények javítására is. Ugyanis a ferencvárosi tréner azért azt is nagyon szomorúnak tartja, hogy mostanság alig hetvenezer igazolt futballista van, holott az ideális létszám ennek a négy-ötszöröse lenne. A feltételek megvalósulása esetén már realitás lenne a nemzetközi siker. Na, de ezügyben aktuális a kérdés: mi is számunkra a nemzetközi siker?- A Bajnokok Ligájába kerülés, vagy az UEFA-kupában a tavaszt megérni már mindenképpen az - felelte erre a mesteredző. - Persze, egy-két fordulót megtenni a BL-selejtezőben is komoly feladat, mert már ott is nagyon kemény ellenfelekkel szemben kell bizonyítani. Ha egy rangos klub üti el a magyar bajnokot a továbbjutástól, az megmagyarázható, de azt semmiképpen sem szabad engedni, hogy égy középcsapat tegye ugyanezt. Az a cél, hogy a kontinens második vonala ellen reális sanszunk legyen. Nos, kérdés, hogy a magyar bajnokság színvonala elég-e ennek az esélynek a megteremtésére. Mert a létszámcsökkentés ugyan izgalmasabbá teszi a sorozatot, de nem biztos, hogy ettől még eget verő lesz a nívó - mint ahogyan az ősszel sem volt az. Di Stefano: „Az összjáték és a néző kiszolgálása vezérelt" A nagymamák is tudják MTI-JELENTÉS Madrid. Puskás és a mágikus Hidegkúti játékára mindig is nagy- nagy boldogsággal gondolok vissza- többek között erről is vallott Alfredo di Stéfano, a Real Madrid legendás labdarúgója, akivel az El País közölt inteijút abból az alkalomból, hogy nemrég a csapat tiszteletbeli elnökévé választották.- Pályafutásom alatt két dolog vezérelt: az összjáték és a közönség kiszolgálása. A labdarúgás kollektív műfaj, nincs helye az önzőskö- désnek, bár az igazi egyéniségeket, a fifikás játékosokat nagyon is szeretem - hangsúlyozta. A 74 éves Di Stéfano úgy véli, nagyszerű dolog az, hogy szinte az egész világon tért hódított szeretett sportága.- Már a nagymamák is tudják, mi az a labdarúgás, kik az igazi sztárok. Én is elég sokat ülök a képernyő előtt. Az angol, az olasz és persze a spanyol bajnokság érdekel igazán. Di Stéfano úgy gondolja, hogy egyes játékosok - például Raúl, Zidane, Figo, Beckham, Guardiola, Roberto Carlos és Rivaldo - igen is megérdemlik a csillagászati összegeket. A legendás játékos vállalkozott a Pelé-Maradona összehasonlításra is. Ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a brazilt egy nemzetközi vállalkozás támogatja, míg az argentin egyszerű ember, és ezért „senkinek nem kegyelmez”. Mara- donát hiúnak nevezte, de kijelentette: „a labdával szenzációs dolgokat művelt”. Ma a harmadik viadallal folytatódik a siugró négysánverseny, két nap után a japán Kaszai (jobbról) áll az élen (TS AR/AP)