Új Szó, 2001. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

2001-01-29 / 23. szám, hétfő

Sportvilág úrsZÓ 2001. JANUÁR 29. A boldog André Agassi. Ausztráliában nem talált emberére, a francia Klement még megszorítani sem tudta. (TA SR/EPA) Ausztrál nemzetközi teniszbajnokság: bombameglepetés a női egyes döntőjében Capriati és Agassi nyert Börtönbüntetés edzőverésért San Fernando. Negyvenöt nap börtönre ítéltek egy apát, aki bántalmazta a ba- seball-játékos fiát lecserélő edzőt. Az ítélet végrehajtását három évre felfüggesztették. Mitchell Craig Gluckman először a 11 éves gyereke mezét a tréner arcába dobta, majd megragadta torkát, vé­gül életveszélyesen megfe­nyegette. (MTI) Elhunyt Noszály Sándor Budapest. Életének 61. évé­ben váradanul elhunyt idő­sebb Noszály Sándor, a hajda­ni sokszoros válogatott, több­szörös bajnok és csúcstartó magasugró. Először 1960-ban ért el rekordot (2,05 m), s ő volt a hazai magasugrók kö­zül az első, aki túljutott a 2,10 m-en (1967). Részt vett 1960- ban a római olimpián (13. lett 2,03-mal), 1960-ben a szófiai Universiadén (6., 1,99), 1962-ben a belgrádi, 1966- ban a budapesti Eb-n (9., il­letve helyezeden 2 m-rel). Két gyermeke teniszezőként ara­tott sok sikert. (MTI) Fowler ódája Litmanenről Liverpool. Robbie Fowler, a Liverpool labdarúgója az ege­kig magasztalta a finn Jari Litmanent, aki az FC Barcelo­nától érkezett a szigetországi csapatba. „Jari maga a csoda -jelentette ki a válogatott csatár. - Csak tanulhatunk tő­le. Ő először a csapatra gon­dol, aztán önmagára. Amióta nálunk van, nagyszerű a han­gulat. Nemcsak a mérkőzése­ken küzd szíwel-lélekkel, ha­nem az edzéseken is példát mutat. Ráadásul mindent tud, amit egy klasszis futbal­listának tudnia kell.” (MTI) A BMW bemutat­ta új autóját Silverstone. A Forma-l-es BMW-Williams csapat Silvers- tone-ban bemutatta a nagykö­zönségnek a márciusban kez­dődő idényre épített autóját. Az FW23-ra keresztelt kocsi új V10-es motorja lehet a garan­cia arra, hogy a két pilóta, a német Ralf Schumacher és a kolumbiai Juan Pablo Monto­ya egy-egy alkalommal a leg­jobbak között végez, esedeg futamot nyer. (MTI) Melbourne. Vasárnap véget ért az idei első Grand Slam- viadal, az ausztrál nyílt te­niszbajnokság. A férfiaknál a várakozásnak megfelelően a címvédő André Agassi nyert, ám a nőknél óriási meglepetés született! MTI-TUDÓSÍTÁS A 24 éves amerikai Jennifer Capriati (12. kiemelt) megszerezte pályafu­tása első egyéni Grand Slam-győ- zelmét, miután a női egyes döntőjé­ben 63 perc alatt 6:4, 6:3 arányban legyőzte a világelső svájci Martina Hingist. A tengerentúli játékos re­mekül kezdett, határozott és rend­kívül pontos alapvonalütéseivel ala­posan meglepte álmosan kezdő 20 éves ellenfelét. Capriati 4:0-ra elhú­zott, majd 5:2-nél már a szet­telőnyért adogatott. Hingis ekkor breakelt, de már nem tudott fordíta­ni. A 31 perces első játszmát kö­vetően a svájci világklasszis néhány percig kisebb fölénybe került, de 2:2-nél egy kettőshiba miatt 0-ra ve­szítette el adogatását. A rendkívül bátran támadó amerikai teniszező ezután sem csökkentette tempóját, szinte folyamatosan rohamozott a nagyon bizonytalanul játszó rivális ellen. Hingis a mérkőzés végén már nem is harcolt igazán, megadta ma­gát a pályafutása legnagyobb sike­rét elérő Capriatinak. A döntő sorsát a pontosabb játék döntötte el, Cap­riati 20, míg Hingis 32 önhibát vé­tett. - Nem is hiszem el, hogy ez megtörtént. Korábban szinte senki sem bízott abban, hogy üyen sikert érhetek el. De ha valaki hisz magá­ban, akkor bármi megeshet - nyilat­kozta a boldog Jennifer Capriati.- Nem tudom, hogy mit is mondhat­nék. Jennifer túlságosan jól játszott a döntőben, nagyszerű teljesít­ményt nyújtott. Remélem, hogy a következő melboume-i tornák egyi­két megnyerem - mondta Hingis. ♦ A 6. helyen kiemelt amerikai Andre Agassi 1 óra 47 perc alatt 6:4, 6:2, 6:2-re diadalmaskodott a fran­Korábban szinte senki sem bízott abban, hogy üyen sikert érhetek el. da Amaud Clement ellen "a férfi egyes döntőjében. A tengerentúli vi­lágsztár 1995 és 2000 után harmad­szor győzötttt Melboume-ben. Az egykori világelső szokásának meg­felelően elsősorban az alapvonalról teniszezett, míg francia riválisa bá­tor támadójátékkal igyekezett meg­lepetést okozni. Agassi taktikája volt a jobb, két breakkel 4:1-re elhú­zott, de ekkor néhány percre meg­torpant. Clement ezt kihasználva 4:3-ra zárkózott fel, de a fontos pon­toknál rendre hibázott, s nem tudott fordítani. Az európai teniszező 12 nyerő ütéssel vétette észre magát, de ehhez ugyanennyi önhiba is pá­rosult. A 32 perces első szett után fölénybe került a címvédő, nagyon jól mozgatta ellenfelét, kétszer is el­vette adogatását. Agassi a pontos­ságra törekedett, míg Clement fan­tasztikus ütései mellé nagy hibák is becsúsztak. A tengerentúli klasszis fokozatosan növelte előnyét, s 27 perc alatt nyerte meg a második játszmát. A folytatás néhány percig érdekesen alakult, Agassi azonnal elnyerte riválisa szerváját, de Cle­ment breakkel válaszolt. Az egykori világelsőt nem zavarta meg a várat­lan esemény, rendkívül pontos já­tékkal megtörte ellenfele lendüle­tét, s sorozatban nyerte a játékokat. A francia rendkívül sokat hibázott, esélye sem volt a fordításra. Andre Agassi 830 500 ausztrál dol­lárt kapott sikeréért, míg Amaud Clement 415 250 dollárral vigaszta­lódhat. Az amerikai a három melbo­ume-i diadal mellett 1992-ben Wimbledonban, két évvel ezelőtt a Roland Garroson, míg 1994-ben és 1999-ben a US Openen is győzött. Agassi: - Nagyon nehéz és kemény munkát végeztem a felkészülés so­rán, de mindent megért. Nagy cé­lokkal érkeztem Ausztráliába, s örü­lök, hogy üyen jó teljesítménnyel ér­tem el a sikert. Néhány évvel ezelőtt nem a tenisz élvezett elsőbbséget életemben, s most is azt érzem, hogy az igazi csúcsteljesítmény még előttem áll. Amaud Clement: - Ko­rábban elképzelhetetlen volt szá­momra, hogy Grand Slam-döntőt játsszak. Gratulálok Andrénak a tor­nagyőzelemhez és fantasztikus pá­lyafutásához. A döntőben sokkal jobb volt, nem lehetett legyőzni. Észak-amerikai profi jégkorongliga: Hossa és Gáborík 2-2 góllal járult hozzá csapata sikeréhez Adam Oates megelőzte Peter Síastnyt TA SR-JELENTÉS New York. Tizenkilenc mérkőzést játszottak a hétvégén a jégkorong NHL-ben, 17 szlovák hokis jutott szóhoz. Kitett magáért Marián Hos­sa, az Ottawa csatára a Florida elle­ni találkozón. A támadó két góllal és egy gólpasszal vétette magát ész­re. Döntetlen eredménnyel zárult a rendes játékidő, Hossa a hosszabbí­tásban szerzett találatával nyerte meg csapata az összecsapást. Ez volt a szlovák játékos 21. gólja eb­ben az idényben. Csapattársa, a lé­vai Ivan Ciernik ezúttal csupán pár percet töltött a jégen. Hosszabb szünet után szerzett ismét pontot Miroslav Satan, a Buffalo csatára gólpassza után Hamel volt eredmé­nyes. Azonban ez sem segített, mert a Buffalo hazai környezetben 2:1- re kikapott a Bostontól. Marian Gáborík, a Minnesota szél­sője két alkalommal iratkozott fel a góllistára Los Angelesben, és nagy érdeme van abban, hogy csapata 4:1-re megnyerte a mérkőzést. A Montreal-Washington (4:2) ranga­dón Adam Oates, a vendégek kö­zépcsatára egy alkalommal bizo­nyult eredményesnek. Ez volt a washingtoni támadó 1240 pontja az NHL-ben, ezzel megelőzte Peter Sfastnyt. Tehát jelenleg Adam Oates a 24., Peter St’astny a 25. az örök­ranglistán. EREDMÉNYEK - SZOMBAT: Buffa­lo-Boston 1:2 (0:1, 1:0, 0:1), gól­ütők: Hamel, ill. Eloranta 2; 18 700 néző. New York Rangers-New York Islanders 2:3 (1:1, 0:0,1:2), Toms, Dvorak, ill. Isbister 2, Czerkawski; 18 200 néző. Detroit-Anaheim 3:2 (1:2, 0:0, 2:0), Brown, Yzerman, Fjodorov, ill. Hrkac, Tepanier; 20 000 néző. Florida-Ottawa 4:5 - hosszabbítás után (1:0, 2:2, 1:2 - 0:1), Bure, Kozlov, Prospal, Boyle, ill. Hossa 2, Bonk, Phillips, Jasin; 13 000 néző. Dallas-San Jósé 1:2 (0:0, 0:1, 1:1), Wright, ill. Suter, Sturm; 17 000 néző. Colorado-Chicago 5:2 (3:0, 0:2, 2:0), Forsberg 2, Messier, Sakic, Yelle, ül. Sullivan 2; 18 000 néző. Edmonton-Phoenic 1:1 - hosszabbítás után (0:0, 0:1, 1:0 - 0:0), Grier, ill. WUson; 16 700 néző. VASARNAP: Los Angeles-Minneso- ta 1:4 (0:0, 0:1, 1:3), Belanger, Ul. Gáborík 2, Sutton, Walz; 18 000 néző. New York Islanders-Buffalo 1:2 (0:1, 0:0, 1:1), Scatchard, ill. Andreychuk, Barnes; 14 000 néző. Pittsburgh-Atlanta 5:1 (2:0, 2:0, 1:1),' Hrdina, Kovaljov, Stevens, Lang, Jágr, ill. Murphy; 17 000 néző. Carolina-Phüadelphia 3:4 (2:1, 1:2, 0:1), Wiüis, O’Neill 2, Ul. Lankow, Ranheim, White, Gagne; 18 700 néző. Montreal-Washington 4:2 (1:0, 1:1, 2:1), Koivu, Petrov, Souray, Küger, ill. Oates, Konowal- chuk; 20 000 néző. Boston-New Jersey4:3-hosszabbításután (1:1, 1:1, 1:1 - 1:0), Thornton, Ward, Szamszonov 2, ill. Sykora, Brilin, Amott; 17 500 néző. Toronto-New York Rangers 3:1 (1:0,0:0,2:1), Be­rezin, Tucker 2, ill. Fleury; 19 000 néző. Columbus-Anaheim2:l (0:1, 0:0, 2:0), Sanderson 2, Ul. Choui- nard; 18 000 néző. Florida-Tampa Bay 3:2 - hosszabbítás után (1:1, 0:1,1:0-1:0), P. Bure 2, NUson, til. Módin, Holzinger; 14 600 néző. Nashvüle-Colorado 1:5 (1:0, 0:2, 0:3), Jacsmenyev, Sakic, Skoula, Ni- eminen, Hejduk, Tanguay; 17 000 néző. St. Louis-San Jose 3:4 ­hosszabbítás után (1:1, 2:1, 0:1 - 0:1), Corso, Mayers, Young, ill. Su­ter, Matteau, Nolan, Stuart; 15 000 néző. Calgary-Vancouver 3:5 (0:1, 2:2,1:2), StiUman, Bure, Lowry, ill. Lachance, D. Sedin, Ruutu, Diriken, Näslund; 17 000 néző. A KANADAI PONTVERSENY ÁLLÁ­SA: Joe Sakic (Colorado) 51 mérkő­zés - 72 pont (29 gól + 43 gól­passz), Theoren Fleury (NY Ran­gers) 51 - 67 (29 + 38), Jaromír Jágr (Pittsburgh) 50-66 (28 + 38), Alekszej Kovaljov (Pitsburgh) 50 - 57 (27 + 30), Brian Leetch (NY Rangers) 51 - 57 (14 + 43), Doug Weight (Edmonton) 53 - 57 (12 + 45), Zigmund Pálffy (Los Angeles) 42 - 56 (24 + 32), Donald Audette (Atlanta) 45 - 56 (23 + 33), Mar­kus Näslund (Vancouver) 51 - 54 (31 + 23), Luc Robitaille (Los Ange­les) 50 - 54 (21 + 33),... 15. Marián Hossa (Ottawa) 49-52 (21+31),... 23. Peter Bondra (Washington) 50- 49 (26 + 23),... 64. Pavol Demitra (St. Louis) 34 - 38 (19 + 19),... 72. Jozef Stümpel (Los Angeles) 40-37 (12 +25),... 85. Miroslav Satan (Buffalo) 49 - 35 (15 + 20). Tizenegyedik csapatában játszik a 33 éves NBA-kosaras Brown, a csúcstartó MTI-INFORMÁCIÓ New York. Különleges csúcsot állí­tott fel Chucky Brown, a Golden State Warriors 33 éves játékosa. A kosarasnak a Golden State a tizen­egyedik NBA-csapata. Rajta kivül a bajnokság történetében csak Tony Massenburg cserélt ilyen sokszor klubot, ő azonban a Boston Cel- ticsben és jelenlegi együttesében, a Vancouver Grizzliesben is két­szer szerepelt.- Amikor elkezdtem játszani, nem erre a rekordra vágytam - mondta Brown. - Ezzel a teljesítményem­mel, minden bizonnyal, bekerülök a Hírességek Csarnokába, de erre egyáltalán nem vagyok büszke. Brown állomáshelyei: Cleveland Cavaliers, Los Angeles Lakers, New Jersey Nets, Dallas Mave­ricks, Houston Rockets, Phoenix Suns, Milwaukee Bucks, Atlanta Hawks, San Antonio Spurs és Charlotte Hornets, Golden State Warriors. Massenburg jelenleg a Nyugati­főcsoport leggyengébb gárdájában, a Vancouver Grizzliesben (11 győ­zelem, 32 vereség) csak alkalman­ként lép pályára. Ebben az idényben 16 találkozón átlagban 1,3 pontot és 1,9 lepattanót szerzett.- Négy alkalommal is csak tízna­pos szerződést írtam alá, ráadásul mindig gyenge csapatokhoz kerül­tem, ahol a vezetők nem terveztek hosszú távra, állandóan változtat­tak a keret összetételén - mondta Massenburg. A 34 éves kosaras eddigi együtte­sei: San Antonio Spurs, Charlotte Hornets, Boston Celtics, Golden State Warriors, Los Angeles Clip­pers, Toronto Raptors, Philadelp­hia 76ers, New Jersey Nets, Hous­ton Rockets. Áprilisban lesz a horvát származású Hingis-rajongó pere Levelekkel ostromolja MTI-JELENTÉS Miami. Két hónap múlva, április 2- án kezdődik annak az 50 éves férfi­nak a pere, aki tavaly a miami te­niszverseny idején zaklatta a svájci Martina Hingist. A horvát születésű, ausztrál állampolgárságú Dubravko Rajcevicet, aki hosszú ideje szerel­mes levelekkel ostromolja a sztárt, letartóztatta a rendőrség, és kétmil­lió dollár óvadék ellenében helyez­ték szabadlábra. A férfi elismerte: rendszeresen szokott virágot küldeni a 20 éves Hingisnek, de tagadta, hogy zak­latta volna. A svájci klasszis kije­lentette, nem megy el a tárgyalás­ra: „Nem kívánok egy levegőt szív­ni ezzel az emberrel. Félek tőle.” Birkózás: Alexander Leipold az olimpiai aranyérmét akarja „Ártatlan vagyok...” MTI-INFORMÁCIÓ Lipcse. Alexander Leipold felleb­bezést nyújtott be a NOB végrehaj­tó bizottságának határozata ellen: a testület pozitív doppingtesztje miatt megfosztotta a 76 kilós né­met szabadfogású birkózót sydneyi aranyérmétől. Leipold úgy véli: ha hazájában felmentették, akkor kül­földön sem tekinthetik bűnösnek. - A kezemben van az ítélet, amely világosan kimondja, hogy megint versenyezhetek, tehát ártatlan va­gyok - jelentette ki Leipold. - Eb­ben az esetben azonban nem vehe­tik el tőlem az olimpiai aranyérmet. Leipold szeptember 30-án birkó­zott utoljára: a sydneyi olimpia döntőjében 4:0-ra nyert az ameri­kai Brandon Slay ellen. A mér­kőzést követő doppingvizsgálat so­rán azonban a szervezetében az anabolikus szteroidok közé tarto­zó nandrolont találtak. A NOB orvosi bizottsága előtt Lei­pold október 16-án azt mondta, hogy tudatosan soha sem doppin­golt, a tiltott szer valószínűleg va­lamilyen táplálékkiegészítőn - melynek összetételét nem ismerte- keresztül juthatott a szervezeté­be. Egy héttel a meghallgatás után a végrehajtó bizottság úgy határo­zott, hogy Leipoldnak vissza kell adnia az aranyérmet, a nemzetkö­zi szövetség (FILA) pedig kétéves eltiltással büntette. A német szövetség (DRB) szó­vivője szerint a felmentő határozat nem bizonyítja egyértelműen Lei­pold ártatlanságát.- Az eljárás során több formai hi­bát követtünk el, Leipold ezért bir­kózhat ismét Németországban. A pozitív tesztről október 3-án kap­tunk hivatalos értesítést és az alap­szabályunk értelmében ilyenkor egy héten belül dönteni kell a vét­kes sorsáról, nálunk azonban csak október 19-én született meg az el­marasztaló ítélet. A másik gond, de ez már az alapszabály hibája, hogy a nemzetközi eltiltás nem vo­natkozik automatikusan a német- országi versenyekre is, erről a DRB-nek minden esetben külön kell döntenie. Leipold a hétvégén a német csapatbajnokságban a VfK Schifferstadtban lép szőnyegre. Ké­téves nemzetközi eltiltása továbbra is érvényben van. Repül a két hokis; ki tudja, hol áll meg - a korong (TA SR/EPA)

Next

/
Oldalképek
Tartalom