Új Szó, 2001. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

2001-01-29 / 23. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2001. JANUÁR 29. Politika - naptár NAPTAR Január 29 EGY GONDOLAT „Az emberek azért találták fel a sorsot, hogy hibáikat a világ zavarának terhére írhassák.” Romain Rolland NÉVNAP Adél Francia eredetű név. Ma Va­lér, Jácinta és Gáspár nevű is­merőseinket is köszöntsük! MAiÉVEORDULÓINK 115 éves az autó. 1886-ban e napon kapott szabadalmat háromkerekű járművére Kari Friedrich Benz. 135 éve született Romain Rol­land francia író. Stefan Zweig szerint ő volt „Európa lelkiis­merete”, mind irodalmár­ként, mind közéleti ember­ként a nemzetek közötti meg­értést hirdette. Fellépett a fa­sizmus ellen, s a sors fintora, hogy hazája felszabadulását csak néhány hónappal élte túl. Legismertebb műve A sze- .relem és halál játéka, amelyet manapság is nagy sikerrel ját­szanak a színházak szerte a világon. 1915-ben igazságsze- retetét és művészetét Nobel- díjjal ismerték el. 305 éve hunyt el V. Iván orosz cár. Mostohabátyja volt Nagy Péternek, a későbbi uralkodó­nak. Amikor Iván gyerekként trónra került, társuralkodónak mellé adták Pétert, így Iván gyakorlatilag nem vett részt az ügyintézésben. 30 évet élt. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 35 éves Romario brazil labda­rúgó. Miután a brazü váloga­tott tagjaként 1994-ben világ- bajnoki aranyérmet nyert, megválasztották az Év játéko­sának is. 70 éves Mádl Ferenc jogász, po-' litikus a Magyar Köztársaság államfője. Ma ünnepel még: Robert Pires (1973) francia labdarúgó, a válogatott tagja. Zalabai Zsigmond (1948) szlovákiai magyar kritikus és irodalomtörténész. NAP! yjcc- Mibe őrült bele az ausztrál törzsfónök?- Vett egy új bumerángot, és el akarta dobni a régit. Ötven év óta a legpusztítóbb földrengés Indiában - 15-30 ezer áldozat is lehet Kérdéses a stockholmi Arafat-Barak találkozó Tízezrek a romok alatt Megállapodás nélkül Újdelhi. Számos ország és nemzetközi szervezet aján­lotta fel eddig segítségét In­diának a péntek reggeli ka­tasztrofális földrengés okoz­ta károk enyhítésére. Folya­matosan érkeznek az ország­ba a külföldi - köztük két magyar - mentőalakulatok és segélyszállítmányok is. HÍRÖSSZEFOGLALÓ A péntek reggeli, 7,9-es erősségű rengést szombat estig még vagy kétszáz utórengés követte, tegnap reggel pedig újabb rengés rázta meg a katasztrófa sújtotta körzetet. Az észak-indiai Gudzsarát állam rendőrsége által közölt legutóbbi hivatalos adatok szerint több mint hatezer áldozatot találtak meg, a leginkább sújtott Budzs városában mintegy ötezret. A hatóságok sze­rint a végleges adat ennek többszö­röse lehet, mivel még sokan van­nak a törmelékek alatt. A vasárnapi indiai lapok 15 ezer és 30 ezer közé teszik az ötven év óta legpusztítóbb földrengés halálos áldozatainak számát. A Times of India tudósítá­sa szerint Gudzsarát államban több százezerre tehető a hajléktalanná váltak száma, és 33 ezer a sérülte­ké. A Zee News televízió úgy vélte, hogy még mintegy 125 ezer ember lehet a romok alatt. Több hírügynökség is beszámolt arról, hogy a már említett Budzs város egyik iskolájának romjai kö­zül 400 gyermek holttestét emel­ték ki. A szemtanúk drámai képet festenek a körülményekről. A hű­vös időben tízezrek töltik az utcá­kon az éjszakákat. Az indiai kor­mánynak egyelőre nincsenek pon­Budzs városa: két kislány a testvérét keresi a romok alatt. (TA SR/AP) tos adatai a földrengés okozta ká­rokról. A tragédia közepette bizta­tó az a közlés, amely szerint az elemi csapás nem fenyegeti a nyu­gati országrészben lévő atomerő­művek biztonságát, és csak mini­mális károkat okozott Gudzsarát állam kőolaj-, földgáz- és acélipari berendezéseiben. Súlyos károk ér­ték viszont a víz- és a telefonháló­zatot. Környezetszennyezéssel fe­nyeget, hogy olaj szivárog a leg­forgalmasabb kikötő, Kandia vizé­be. Épp a földrengés idején jött a világra egy kisfiú a katasztrófa ál­tal szintén sújtott Ahmadábád vá­rosában, egy magánklinikán - írja az Asian Age című helyi lap. A földmozgástól az épület nem dőlt össze, de a villany kialudt, és a szülés sötétben fejelődött be. A történtek kissé bizarr mementója- ként a kisfiú a Bhukamp (Földren­gés) nevet kapta. MTI-HIREK Jeruzsálem/Stockholm. Sem svéd, sem izraeli források nem erő­sítették meg Jasszer Arafat palesz­tin vezető és Ehud Barak izraeli miniszterelnök stockholmi találko­zójának hírét. Palesztin források korábban azt közölték, hogy a talákozóra kedden vagy szerdán kerül sor Stockholmban. A svéd kormányszóvivő szerint Stock­holm készen áll a találkozó meg­rendezésére. George Bush ameri­kai elnök szombaton telefonbe­szélgetést folytatott Ehud Barak­kal, és egyrészt a tábai tárgyalások részleteiről tájékozódott, másrészt bemutatkozó jellegű megbeszélést tartott az izraeli vezetővel. Megállapodás nélkül értek véget Moszkva várja Powellt Egyoldalú csökkentés Washington/Moszkva. George Bush amerikai elnök újságírók előtt megerősítette azt a választási ígére­tét, hogy az USA egyoldalúan csök­kenteni kívánja nukleáris fegyverei­nek számát. Washington azt reméli, hogy kedvezően tudja majd befolyá­solni a Moszkvával folytatandó fegyverzetellenőrzési tárgyalások alakulását. Az elnök másrészt azt is megerősítette, hogy nem mond le az országos rakétavédelmi rendszer (NMD) kiépítésének tervéről. „Moszkva már felvette a kapcsolato­kat az új amerikai kormányzattal” - jelentette be szombaton Ivanov orosz külügyminiszter, aki moszk­vai látogatásra hívta meg új ameri­kai kollégáját, Colin Powellt. (MTI) szombaton este, az izraeli-palesz­tin béketárgyalások az egyiptomi Tábában, de a két fél képviselői le­szögezték: ilyen közel még sosem jutottak a megegyezéshez. A meg­beszélésekről kiadott közös nyilat­kozatban reményüket fejezték ki, hogy képesek lesznek áthidalni a még meglévő nézetkülönbségeket a február 6-ra kitűzött izraeli mi­niszterelnöki választások után vár­hatóan felújuló tárgyalásokon. Az izraeli Eilatban nem hivatalos izraeli-palesztin konzultációk kez­dődtek. Palesztin részről Szaeb Erekat, izraeli oldalról pedig Gilád Ser olyan zárónyilatkozat összeál­lítását kezdte meg, amely rögzíti, hogy a tábai témák közül melyek­ben van nézetazonosság, és me­lyekben maradt meg az ellentét. Holokauszt Hivatalos emléknap Berlin/London/Róma. Az ausch­witzi haláltábor felszabadítása 56. évfordulóján tartott holokauszt- emléknapon a nácik múlt századi áldozataira emlékeztek több euró­pai országban. Németországban 1996 óta tartják hivatalosan az em­léknapot. Az ideinek külön jelentő­séget adott az, hogy fokozódik a neonáci bandák erőszakos tevé­kenysége. Nagy-Britanniában és Olaszországban az idén első ízben tartották meg a holokauszt-emlék- napot. Rómában Carlo Azeglio Ciampi elnök beszédében elismerte az ország felelősségét a holo- kausztban, és elítélte Mussolininak a faji megkülönböztetést tartalma­zó törvényeit. (MTI) Verheugen: nem lehetséges az egyidejű EU-felvétel Érdekes bolgár javaslat Reméhető, hogy a galápagosi óriásteknősöket nem veszélyezteti az olajszennyezés Beismerte hibáj át a kapitány MTI-JELENTÉS Davos. Elutasította szombaton az Európai Bizottság bővítési felelőse azt a bolgár javaslatot, hogy 2004- ben „politikailag” egyszerre ve­gyék fel az uniós tagságra pályázó tizenkét országot. Verheugen Da­vosban, a világgazdasági fórum helyszínén tartott sajtóértekezle­ten érdekesnek nevezte Sztojanov bolgár államfő felvetését, de úgy vélte, ma már túl késő lenne meg­változtatni a „bővítési játékszabá­lyokat”, amelyek differenciált és teljes értékű - nem pusztán politi­kai jellegű - csatlakozást vesznek alapul. Az egyidejű felvételhez meg kellene változtatni azoknak az országoknak a felkészülését, HOROSZKÓP amelyek egyszerre igyekeznek tel­jesíteni a politikai és gazdasági fel­tételeket. A bolgár elnök szerint a „politikai csatlakozás” azt jelente­né, hogy a várományos országok kezdetben csak szavazati jogukkal élnének, és tagokat küldenének az EU-bizottságba, amíg - belátható időn belül - nem igazodnak gazda­ságilag is az EU követelményeihez. Verheugen, aki előzőleg találko­zott Sztojanowal, már pénteken úgy nyilatkozott, hogy nem tartja reálisnak a bolgár elképzelést. Cá­folta viszont, hogy az EU késleked­ne az új tagok felvételével. Kwas­niewski lengyel államfő is azt mondta Davosban, hogy a bolgár javaslat a gyakorlatban kivitelez­hetetlen. MTI-HIREK San Cristóbal. A múlt héten bal­esetet szenvedett Jessica ecuadori tartályhajó kapitánya beismerte: nem használta azt a radarberende­zést, amelynek segítségével figyel­hette volna a tengerfenéken maga­sodó domborzatokat. Az 58 éves Tarquino Arevalót és 13 tengeré­szét a szigeteken egy katonai tá­borban őrzik előzetes letartózta­tásban, és ha felelősségük bizonyí­tást nyer, súlyos környezetszeny- nyezés vádpontja alapján szabad­ságvesztéssel is sújthatják őket. Az északiról nyugati irányba vál­tott tengeráramlatok következté­ben szombat estére megérkezett a Galápagos-szigetek legnagyobb és legnyugatibb tagjához, az Isabe- lához az az olajfolt, amely a tar­tályhajó zátonyra futása után ke­letkezett a szigetcsoport keleti fe­lén. Isabelán él a 10 ezer galápa­gosi óriásteknős nagy része. Rodolpho Rendón ecuadori kör­nyezetvédelmi miniszter szerint nincsenek veszélyben ennek a rit­ka állatfajnak a példányai, mert az olajfolt egy olyan partszakasznál jelent meg, ahol az óriásteknősök nem szoktak tartózkodni. Washington újfent kérte Kubától a két cseh állampolgár szabadon engedését Castro hisztérikus utasítása Kos: Oroszlán: Befolyásos ismerősének köszönhetően sikerülhet megragadnia egy olyan Kft Közeli baratja bajba ke­rül, ezért azonnal a se­gítségére siet, de lehet, 4b lehetőséget, mellyel sokat len­díthet karrierjén. Ügyeljen egészségére! Bika: Megismerkedik egy új emberrel, aki csodálatos egyéniségével teljesen lenyűgözi. Délután kedvező üz­leti híreket kap, melyek felvidít­ják. Kerülje a kockázatot. Ikrek: Üzleti ügyei remekül alakulnak, egyre köze­lebb kerül hosszú távú célkitűzéseihez, és ez boldogság­gal tölti el. Barátja egy kényes ügyben kéri segítségét. Rák: Keményen kell dolgoznia azért, hogy elérje kitű­zött céljait, de úgy érzi, ez minden fáradtságot megér. Családja más véleményen van, szerintük elhanyagolja őket. hogy ez a probléma már túl nagy falat Önnek. Csak megbízható információ alapján döntsön. Szűz: Befolyásos barátja révén bizalmas információk­hoz jut, melyeket kihasz­nálva szert tehet némi plusz­pénzre. Kedvező híreket kap, me­lyek befolyásolhatják karrierjét. Mérleg: Tárgyalásai során töre­kedjen az egyszerűség­re, mert ha mindent túl­bonyolít, üzletfelei könnyen fél­reérthetik. Beszélgessen el őszintén szerelmével. Skorpió: Ezen a napon nagy hasz­nát veheti új üzleti kap­csolatainak, hisz azok segítségével pillanatok alatt megoldhat egy bonyolult üzleti problémát. Nyilas: A mai napon csak akkor vállaljon el komolyabb megbízásokat, ha kellő erőt érez magában azok megva­lósításához, ugyanis egyedül kell boldogulnia mindennel. Bak: A mai napon könnyen a figyelem középpontjába kerülhet, hála egy sike­resen befejezett üzleti manőver­nek. Ezt könnyen felhasználhat­ja karrierje fellendítéséhez. Vízöntő: Ne csináljon pluszmun­kát magának azzal, hogy túlbonyolít egy egyszerű feladatot. Otthonában békés a hangulat, mindenkivel jól kijön, este kipihenheti magát. Halak: Ne engedje, hogy érzel­mei befolyásolják üzleti ügyeit, mert annak ne­gatív hatása lenne karrierjére. Szerelmi élete rendkívül boldog­gá teszi. MTI-HIR Washington/Havanna. Az USA újfent kérte Kubát, hogy a havan­nai hatóságok engedjék szabadon azt két cseh állampolgárt - Ivan Pilip exminisztert és Jan Bubeník egykori diákvezért -, akiket két he­te tartóztattak le a szigetország­ban. Washington már előzőleg is követelte - Clinton hivatali idejé­nek lejárta előtt két nappal - Ha­vannától az elengedésüket. Ri­chard Boucher külügyi szóvivő „nevetségesnek” nevezte a fogva tartottak ellen felhozott vádakat, amelyek szerint a két cseh állam­polgár az USA támogatásával az uralmon lévő kubai rendszer ellen szervezkedett volna. Fidel Castro kubai párt- és állami vezető arra kérte a szigetország prágai nagy- követségének dolgozóit, hogy ha kell, életük árán is védelmezzék meg a külképviseletet egy esetleg ellene irányuló támadástól. Castro ezt a parancsát a múlt héten tele­fonon adta ki David P. Escalona prágai ügyvivőnek. Havanna sze­rint az ügy kapcsán a cseh kor­mány hisztériát kelt, és ennek kö­vetkezménye volt a kubai nagykö­vetséget ért múlt heti atrocitás, amikor feldühödött tömeg kövek­kel zúzta be a külképviselet épüle­tének egyik ablakát. Csurka javaslatai Az FKGP-vel kötött koalíció - kényszerkoalíció Párbeszédre van szükség Magyarmentő akciók MTI-HIR Gödöllő. Elsöprő többséggel vá­lasztották újra az MDF elnökévé a párt szombati tisztújító országos gyűlésén Dávid Ibolya igazságügy­minisztert. Az elnöki beszámoló­ban elhangzott: az MDF természe­tes politikai partnerének és hosz- szabb távú együttműködésre is al­kalmas szövetségesének a Fideszt tekinti. Dávid Ibolya szerint bölcs döntés volt a koalíciós kormány megalakulásakor külön-külön koa­líciós szerződést kötni a Fidesznek partnereivel. A koalíció tökélete­sebb működéséhez azonban sajátos koordinációs tevékenységnek is kellett volna társulnia. Részletesen elemezte a Fideszhez és a Függet­len Kisgazdapárthoz való viszonyt. Kijelentette: az MDF tagsága érté­keli azt a nagy utat, amelyet a Fi­desz az elmúlt tíz évben megtett. A kisgazdapárttal kötött koalíció, mint azt formája is mutatja, kény­szerkoalíció, s mint megjegyezte: ebben teljes az egyetértés az FKGP elnökével, aki ezt maga is így ítéli meg. Az ellenzék és a koalíció kap­csolatáról azt mondta, hogy az el­múlt két és fél év feszültségekkel teli időszaka sok tanulsággal szol­gál. „A nemzet érdekei és alkotmá­nyos berendezkedésünk miatt ér­demi együttműködés szükséges a kormánypártok és az ellenzék kö­zött, tehát beszélő viszonyt kell lé­tesíteni a parlamenti pártok között” - szögezte le. Budapest. Csurka István, akit szombaton újraválasztottak a Ma­gyar Út Körök Mozgalom elnöké­vé, nemzetmegtartónak nevezte a MIÉP programját, amely ingyen adna földet azoknak a magyarok­nak, akik vállalják, hogy megmű­velik azt és felnevelnek legalább három gyereket. Szerinte a ma­gyarságot végveszély fenyegeti, és alaptalan remény, hogy a szomszé­dos országokban megoldják a ki­sebbségi magyarság gondjait. Ma­gyarmentő akcióra van szükség, azaz a határokon túl, nem egy tömbben élő magyaroknak lehető­séget kell adni arra, hogy Magya­rországra települhessenek. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom