Új Szó, 2001. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
2001-01-27 / 22. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2001. JANUÁR 27. Kultúra Alföldi Róbert: „Eszembe sem jutott, hogy én eddig miért nem kaptam meg Hamletet. Ha majd jön valaki, aki miattam rendezné meg, akkor boldogan eljátszanám!" Szerelem, misztika, manipuláció és komputerek Sorra veszi Shakespeare drámáit. Először A velencei kalmárral szállt ringbe a Budapesti Kamaraszínházban. Győzött. A vihart a Vígszínházban hozta létre. Csak úgy dörgött-villám- lott az előadás. Volt, aki dicsérte, volt, aki nem. Hidegen senkit sem hagyott. Most a Hamletre készül. Nyitrán. SZABÓ G. LÁSZLÓ Ha így folytatja, Alföldi Róbert Shakespeare-szakos rendező lesz. Nyitra után ugyanis, még ebben az évben, újabb Shakespeare-drámá- kat visz színre. A makrancos hölggyel kezd Gyulán, a Macbeth- tel folytatja a Tivoliban Budapesten, majd a Szentivánéji álmot adja tovább Szegeden. Harminchárom éves. Eddig inkább színészként serénykedett. Most is játszik több helyen. Iván a Karamazov testvérekben. Happy Az ügynök halálában. Orin az Amerikai Elektrában. Nyitrán, a színházi fesztiválon évről évre visszatérő vendég volt. Legjobb rendezéseit exportálta egészen addig, míg egyszer csak egyedül őt hívták - rendezni. Március 20-án kezdi a próbákat, s épp a névnapját követően, június 9-én lesz a bemutató. Március 9-én, tizenegy nappal az első nyitrai próba előtt Amadeusként lép színpadra a szolnoki színház közönsége előtt. Salieri: Darvas Iván. A darabot Szikora János rendezi. Nyitra után pedig Biberach jelmezét ölti magára Gyulán. Gazdag év, mondhatja bárki. Telített hónapok. „Amióta elszerződtem a Vígszínházból, csupa izgalmas dolog történik velem” - vélekedik Alföldi Róbert. Európa színpadait úgy járja be Hamlet, mint a helsingőri várat atyja szelleme. Hol itt, hol ott tűnik fel. De mondhatnám azt is: Hamlet élt, Hamlet él, Hamlet élni fog. Biztosan azért, mert nagyon sok titka van. És ezért döntött úgy, hogy ez legyen az első külföldi rendezése? En más darabot ajánlottam Nyitrán. Ők a Hamletiéi jöttek. Ezen aztán meg is lepődtem rendesen. Heteken át minden éjszakámat Hamletnek adtam. Úgy gondoltam, hogy olyan költői, esszenciális előadást csinálok, amely rólunk szól, akik harmincegynéhány évesen fordulóponthoz értünk az életben. Ilyenkor tesszük fel ugyanis a kérdést, most válik fontossá a „hogyan tovább?”. Rengetegszer elolvastam már a darabot. Annak, amit én szeretnék belőle csinálni, nem sok köze van ahhoz, amit eddig láttam. Véres, durva, fájdalmas, emocionális színdarabbal töltöm az éjszakáimat. Én eddig csupa filozofikus hangvételű előadást, mélázó Hamle- teket láttam. Lassú, halk, ködös, inkább lírai, mint misztikus előadásokról tudok én is. A mi Hamletunk más lesz. Csináltam egy szövegkönyvet, amelyben mindent lejegyeztem. Fellini az egész filmjét megrajzolta. Én leírtam, hogy ki, mit, miért, hogyan és hova. Átírta a darabot? Nem írtam át. Semmit nem írtam át. A jegyzeteim arról szólnak, hogy mi fog történni és miért. Hogy ki hogyan néz, és az mit jelent. Olyan lesz az egész előadás, mint a díszlet, amelyet Kentaur tervezett. Szürke és szúrós. Igazából ez olyan generációs előadás lesz. Az öreg fatert kivéve, aki ugye, nincs, mindenki fiatal lesz. Még Claudius is. Hamlet atyja itthagyott egy világot, amely csak úgy működik, ha valaki tiszta vagy nem tiszta eszközökkel belép oda. Nekünk már nem is biztos, hogy működni fog. Ez majd később derül ki. Furcsa érzeteim vannak az egészről. Ez az első lendület, amit elmondok. Minden gondolatom nagyon friss. Még nem ültünk össze a munkatársaimmal, hogy átrágjuk magunkat a darabon. Egy biztos: megpróbálok nagyon erősen a kapcsolatokra koncentrálni, hogy tüzetesebben felmutathassam mindegyiket. Én azt gondolom, hogy Claudius és Gertrud hihetetlenül szerelmesek egymásba, és nem is annyira a korona megszerzése a fontos számukra, mint inkább az őrült szerelmi lángolás. És arra sem mernék megesküdni, hogy az a fater, aki szellem alakjában itt összevissza mászkál, az olyan nagyon jó ember volt. Neki is megvannak a bűnei. Az ösztönök érdekelnek. Az ösztönök és a kapcsolatok. Ha igaz a tétel, mely szerint minden kornak megvan a maga Hamletje, akkor a dán királyfi története az adott kor társadalmi látlelete. Sok minden érdekel a darabban. A szerelem, a misztika, a manipuláció... ... s akárcsak A velencei kalmárban, itt is a komputerek, az internet világában játszódik a történet. Ha kihagynám a számítógépeket, mi vallana a mára? A forma nem ül majd rá a tartalomra? A vihar kapcsán ugyanis néhány kritikusa ezt vetette a szemére. Mi volt A viharban? Vörös sivatag, pár sziklával. Itt csak egy ágy lesz meg egy szék. Egyébként a nyitraiak is azt kérdezték: ugye, nem fog felemelkedni a színpad? Meg kellett nyugtatnom őket, hogy nem. Mellesleg a forma mindig csak eszköz ahhoz, amit szeretnék. Én nem hiszem, hogy attól maiak a rendezéseim, mert a szereplők öltönyben vannak, és videót használok. A jelmez és a színpadkép akár a reneszánsz stílusjegyeit is magán viselhetné, de ha öltöny van és videó, az jobban segít. Polonius nő lesz. Érdekes ötlet. Megvan rá az okom. Alkatilag nem találtam megfelelő színészt a szerepre, ezért kapta színésznő. Ez a Polonius legalább nem lesz olyan zsidós, papucsban járó, vicceket mesélő ember. Vagy nagyon bárgyú. Az én Poloniusom testesen, férfiasán nőies. így egy csomó mindennek teljesen más felhangja lesz a darabban. Drámaibbá válik a dráma. Minden kap egy kis gellert. Minden durvább és végletesebb lesz. Tartogat még hasonlóan merész ötletet? Rosencrantz is nő lesz. Hamlet, Guildenstern és Rosencrantz már sok mindenen túl vannak. Nagyon jó haverok, sokféle kalandot megéltek. Ha Rosencrantz nő, Guildenstern fiú, akkor sokkal inkább az ösztönökre hatóan lehet csábítani. De a két sírásó is furcsa szerzet lesz. Az ő jelenetük nálam a boncteremben játszódik. De hogy ők boncnokok, ördögök vagy angyalok, azt nem lehet tudni. A világ mindenesetre süllyedés előtti stádiumában van. Nem is biztos, hogy meg lehet menteni. Bocsánatot kérek, hogy ezt mondom, de most már csak a pusztulás vár rá. Utána viszont újrateremthető. Ophéliáról pedig az a véleményem, hogy őt a mama nyomorította meg azzal, hogy „lányom, neked így és így kell viselkedned, mert ez és ez a helyzeted”. Ophélia egész élete arról szól, hogy meg kell felelnie bizonyos elvárásoknak. Ő pedig meg akar felelni. A testvérének, a mamájának, mindenkinek. Közben elkövet egy árulást. Belemegy a kihallgatósdiba, amit nálam Hamlet észrevesz. Eddig minden általam látott előadásban megőrült egy helyes kislány. Én azt gondolom: Ophélia zárkózott ember, aki egyszer csak felszabadul, és boldogságában őrülten sikoltozik. Nem egészen egy hónappal a próbák elkezdése előtt mennyire foglalkoztatja az előadás? Mindennap átvesz bizonyos jeleneteket, felnagyít, vizsgál, elemez? Vagy már el is tűnt minden kérdőjel? Lehet, hogy nagyképűen hangzik: nekiállni volt csak nagyon nehéz. Az első óráktól, napoktól, hetektől iszonyúan féltem. Aztán belezúgtam. Abból, amit most magam előtt látok, a nyolcvan százalék a színpadon is ott lesz. Az megmarad. Ott, ahol szükségszerű, pon- tosítok. Jönnek ugyanis a barátaim, a munkatársaim, és undok módon felteszik a maguk kérdéseit, hogy „ez most miért így van, és miért nem úgy?”, én meg korrigálok, hogy minden pontos legyen. Tisztítok. Kidobom a fölösleges dolgokat. Hetvenhat oldalra húztam meg a darabot, annak az egynegyede instrukció. Leírás. Valahogy mégis úgy érzem, nem lesz rövid az előadás. Állítólag megnehezítettem a dolgomat, mert minden ugródszkát kivettem a színészek alól. Mi maradt akkor? Egy nagy, közös gumiágy? Igen. Színészileg nincsenek felfutások, titkolózások. Vannak részek, ahol ugyan nincs szöveg, mégis sok minden történik. Sokan mondják, hogy a Hamlet az egyik legnehezebb Shakespeare-darab, és ez tartja rettegésben a rendezőket. Szerintem nem nehezebb, mint a többi műve. Egyszerűen rendkívül jó darab. Híresen kiváló. Mint a Macbeth. Tele van szimbólumokkal. Mindenki megfogalmazhatja benne magát. Az is, aki játssza, és az is, aki nézi. Miközben az egész egy átlátszó családi történet. A Troilus és Cressidát ötszáz- szőr kell elolvasnom, mire megértem, ki miről beszél. A Hamlet elsőre érthető. Apa, anya, új papa, szerelem, feladat, alkalmas vagyok rá vagy sem. Mire születtem, és mit várnak tőlem? Minek tudok megfelelni, mit kaptam, miben vagyok képtelen élni? Erkölcs és etika. Ez a kettő a történések mozgatórugója. Hogy mit lehet és mit nem. És ha jól megnézzük, mindenki azt csinálja, amit nem lehet. Az egyik öl, a másik elárul, a harmadik hallgatózik. Belezavar, mérgez, cselsző. Ráadásul egy családon belül. Miközben az a kérdés sem mellékes, hogy ki szerzi meg a hatalmat az országban. Claudius persze nem a koronáért öl. Az Fortinbrasnak fontos. Nem tudom, miért, Claudiusszal valahogy mindig mostohán bánnak a rendezők. Azt gondolják róla, hogy rohadék. Pedig nem az. Ő szerelemből öl. Nem lehet felmenteni, mert valóban bűnös, de nem hideg, tiszta aggyal követte el végzetes tettét. Róla mindig a Czeizel-per jut az eszembe. Mi a jobb? Ha kikerül a csecsemő külföldre, és nagyon jó körülmények között nő fel, vagy ha itthon megy tönkre egy gyerekotthonban vagy egy nevelőintézetben? Ha arra gondolok, melyik megoldás jobb a gyereknek, akkor azt mondom: nem érdekel, ki mennyi pénzt kapott érte. És mi is egy erkölcsi dilemma előtt állunk, ahol minden megkérdőjelezhető. Laertes? Róla azt szokták mondani, hogy olyan hamleti figura. Ő belekényszerül valamibe. Szerintem kettős életű ember. Otthon olyan, amilyen, aztán elmegy Párizsba. És nem véletlen, hogy éppen oda. A koponyának milyen szerepet szán? Nálam sem marad el, csak nem az lesz a funkciója, mint amit a nézők már megszoktak. Hogy jön Hamlet, kezében a koponyával, és elkezdi, hogy „Lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés...” Nálam a boncteremben fognak focizni vele. Sorra vette, hány Hamletet látott eddig? Láttam Kulka Jánosét Pécsen. Laurence Olivier alakítását filmen. De Szmoktunovszkijt johban szerettem. Mel Gibson Hamletján nagyon jól szórakoztam. De még jobban Kenneth Brannagh filmjén. Legutóbb a litvánok előadására mentem el. Örülök, hogy megnéztem. A rendezői gondolkodásmód szabadsága egyszerűen lenyűgözött. De olyan igazán nagy Ham- let-élményem nincs. Valahogy mindegyik előadáson unatkoztam egy kicsit. Külföldön, idegen nyelvű közegben sosem dolgozott még. Mi a kérdés? Hogy félek-e? Én csak a munka miatt izgulok. Hogy jól sikerüljön. Nem sajnál kiadni a kezéből egy ekkora színészi lehetőséget? Eszembe sem jutott, hogy én eddig miért nem kaptam meg Hamletet. Ha majd jön valaki és azt fogja mondani, hogy miattam akarja megrendezni a darabot, hogy rám akar kitalálni mindent, akkor igen! Boldogan eljátszom. De csak úgy „általában”, ilyen vágy nincs bennem. Különben is, én már inkább rendezőnek érzem magam. Ezt épp most mondja, amikor az Amerikai Elektra Óraijaként még az ellenségei is az egekig dicsérik? Tudom, miről beszélnek. Színészi visszatérésről. Mintha elment volna. Ez csak azért van, mert az utóbbi években kevesebbet játszottam. Egyébként nagyon régen volt ilyen jó próbaidőszakom, mint most az O’Neill-darabban. Minden órát, minden percet élveztem a kollégáimmal. A nyitrai próbákról hol Pestre, hol Szolnokra viszi majd a kocsi. Reggel küenctől délután egyig rendezni fog, este játszani. Közben gyűjti majd a ldlométereket. De legalább kialszom magam. Évek óta ugyanis nagyon keveset alszom. Persze hogy bírom. Ha azt csinálja az ember, ami érdekli őt, ha egyik munkájától sem kell szenvednie, akkor nem fárad el olyan gyorsan. És van nekem egy áldott jó tulajdonságom: ha felszállók egy járműre, két perc alatt mély álomba zuhanok. Kocsi, vonat, repülő, autóbusz, nekem teljesen mindegy.
