Új Szó, 2001. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

2001-01-03 / 2. szám, szerda

Panoráma ÚJ SZÓ 2001. JANUÁR 3. NAPTAR Január 3 EGY GONDOLAT Az előítéletek a civilizáció pillérei. André Gide NÉVNAP Genovéva és Benjámin A Genovéva asszonyt, illetve szövőnőt jelent, s ősi germán eredetű, a Benjámin pedig héber név, s a szerencse fia jelentéssel bír. Ma Gyöngy­vér és Daniela nevű isme­rőseinket is köszöntsük! MAjÉVFORpULOjNK 90 éve született John Sturges amerikai filmrendező. Pálya­futását dokumentumfilmek­kel kezdte, a második világ­háború idején több mint negyven filmet forgatott a lé­gierő megrendelésére. Ez­után játékfilmeket kezdett készíteni, egy évtizedig külö­nösebb visszhang nélkül. El­ső sikerét 1955-ben a Rossz nap Black Rockban című filmjével aratta, amelyért megkapta az Oscar-díjat is. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 45 éves Mel Gibson amerikai színész, Oscar-díjas rendező. Ausztráliában nevelkedett, s kiváló szörfösként szerepelt először filmben. így figyel­tek fel rá, s miután eljátszot­ta a Mad Max főszerepét, vi­lágszerte híres lett. Nálunk is ismert filmje a Palimadár, a Halálos fegyver, a Halha­tatlan szerelem, a Váltságdíj, és a Maverick. A rendezéssel is sikerrel próbálkozott, hét Oscart nyert Rettenthetetlen című filmjével. Michael Schumacher (1969) német autóversenyző, három­szoros Forma-l-es világbaj­nok. NAP! VJCC A csinos fiatalasszonytól kér­dik a kolléganői:- Nagyon fáradtnak látszol. Nem aludtad ki magad?- Nem, a postás hajnali ötkor felébresztett. De ez volt az utolsó eset.- Miért, bepanaszoltad a főnökénél?- Nem, csak többet nem al­szom vele. Üvegbe lehet zárni a repülőgépről felfogott erdőillatot is Rózsaillat a világűrből A spanyol Pireneusokban hat kiránduló meghalt, öt ember pedig eltűnt az ország északi részén, a mentőalaku­latok két fiatal síelő megfagyott holttestére bukkantak. Ripoll városától északra a hegyi mentők megtalálták an­nak a 45 éves férfinak a holttestét, aki két társával indult gyalogtúrára a hét végén. - (ÍTK/AP) Globális felmelegedés: egy nemzetközi kutatócsoport következtetései Öt nemzedék feljegyzései MTI-PANORAMA Washington. Egy nemzetközi ku­tatócsoport arról tanúskodó régi feljegyzéseket gyűjtött össze, hogy nem csak a légköri hőmérséklet emelkedik évről évre, hanem an­nak a módja is változik, ahogyan a tavak és a folyók befagynak az északi féltekén. A legrégibb megfi­gyelés 1443-ból való. Számos ta­nulmányjutott már arra a következ­tetésre, hogy a globális hőmérséklet a XIX. és XX. század fordulóján hir­telen emelkedni kezdett. Ebben az időszakban, az ipari forradalom csúcspontján az emberek melegházi hatást keltő gázokat kezdtek pum­pálni a légkörbe. Egy nemzetközi kutatócsoport az emberek közvet­len megfigyeléseit, öt nemzedék fel­jegyzéseit tanulmányozták. Ilyen egyszerű módon nyertek betekin­tést abba, ami az utóbbi 150 évben történt. Megtalálták például azokat a gondos feljegyzéseket, amelyeket a Szuva-tónál a japán sinto vallás papjai készítettek. Hitük szerint a tóparti szentélyekben lakozó iste­nek a tó jegén közlekedtek. A Németország és Svájc határán fekvő Boden-tavon, amikor vize té­len befagyott, a hagyományoknak megfelelően a két ország egy-egy kongregációja Mária-szobrot vitt át. Kanadában a hajózás és a szőr­mekereskedelem miatt az 1700-as évek elejétől készítettek feljegyzé­seket a folyók befagyásáról. A kuta­tók megállapítják: az összegyűjtött feljegyzések világos irányzatot je­leznek. A tavak és a folyók most át­lagosan 8,7 nappal később fagynak be, mint 150 évvel ezelőtt, és a jég­páncél 9,8 nappal korábban kezd repedezni. Ez azt jelenti, hogy az utóbbi 150 évben a levegő hőmér­séklete 1,8 Celsius fokkal emelke­dett. Arra a kérdésre, hogy mi okoz­za ezt a melegedést, nem ad választ a tanulmány. New York. Illata alapján a laikus nehezen tudná meg­különböztetni egy hagyo­mányos parfümtől. Pedig a legújabb illatszer a legmo­dernebb technológia szüle­ménye, hiszen a Discovery segítette világra. MTI-PANORÁMA Az IFF amerikai illatszeripari óriás, amely évente mintegy 110 millió dollárt használ fel kutatásra merész programot indított útjára 1998 ok­tóberében. „Felküldtünk a Disco- veryvel a világűrbe egy rózsát, mert tudni akartuk, változik-e a virág illa­ta a súlytalanság állapotában. A fel­lövés előtti és utáni illat elemzése ki­mutatta, hogy valóban megválto­zott három fő kémiai összetevője. „Új, növényibb illat jött létre, olyan, amilyent eddig nem ismert az em­beri’ - közölte a kutatási program vezetője. Az IFF további terveihez tartozik más növények űrbejuttatá­sa, ugyancsak a Discoveryvel, annak 2001 februári missziója során. Az űrben keletkezett új illat meg­állapításához a szakmában már néhány év óta egy Head Space nevű készüléket alkalmaznak, amelyet eredetileg az amerikai egyetemek használtak környezet- védelmi céllal a levegő elemzésé­re. A készülék javított változatával helyben fel lehet fogni a növények illatát és azonosítani lehet kompo­nenseiket. A műszer üvegbúrába foglyul ejtett molekulákat elemez, megszámlálja őket, a készülék és a vegyész az eredmény alapján labo­ratóriumban, szintetikus anyagok­ból is elő tudja állítani ugyanazt a keveréket. A Head Space elkészíti az illat hű fotókópiáját, amelyet aztán az illatszergyártók rekonst­ruálhatnak. Ezzel a módszerrel olyan virágok illatát is le lehet má­solni, amelyekkel hagyományos módszerekkel nem boldogulnak. Például az orchideáét, vagy a glici- niáét. Az űrt megjárt rózsa meg­változott illata már benne van egy márkás parfümben. De a fenti esz­közökkel az illatszerészek vadabb álmai is megvalósulhatnak. Üveg­csébe lehet zárni a repülőgépről felfogott amazóniai erdőillatot, Venezuela és Brazília határánál emelkedő Neblina szent hegyei­nek, magas hegycsúcsok ködjének illatát. Yves Rocher és Patou már nem is kezdő ezen a területen. Megsebesült a szilveszteri petárdáktól Kórházba ment az eb MTi-HIR Foggia. A dél-olaszországi Foggiá- ban a kórházba vonszolta magát egy kutya, amely megsebesült a szilveszteri petárdáktól. A juhász­kutyát nemcsak sikeres betegellá­tásban részesítették a kórházban, hanem rögtön új nevet is adtak ne­ki az orvosok és az ápolók: az új évezredre tekintettel Terzónak (Harmadik) keresztelték el. Az okos állat, amely megérezte, hogy bajában hol kell segítséget keres­nie, már jól van és szeretetteljes ápolásban részesül. Jennifer Lopez sztárallűrjeivel sokkolta a BBC-t Madonna trónj ára tör MTI-PRESS London. Jennifer Lopez szinte sok­kolta a BBC Top Of The Pops című 37 éves múltra visszatekintő műsor készítőit, amikor a műsor felvételé­re 60 fős kísérettel érkezett és 10 öl­tözőt foglalt le. Tizenegy dekoratőr borította be muszlinnal, csipkével a szobákat, nem beszélve a mindent elárasztó orchideákról. A sztár ra­gaszkodott ahhoz is, hogy a mikro­fonállvány és a mikrofon hófehér le­gyen. A konyhafónökök is kitettek magukért: az extravagáns csirkeköl­HOROSZKÓP teményektől a kubai desszertekig és a gyümölcstálakig minden volt, ami szem-szájnak ingere. A próbák ide­jén az énekesnő ragaszkodott a sa­ját fodrászához és egy különleges szélgéphez, ami megfelelő intenzi­tással fújta a fürtjeit. A BBC nem vállalta, hogy mindezt finanszíroz­za. A költségeket Jennifer fedezte, aki e látványos külsőségekkel is iga­zolja a gyanút, hogy a jelen popki­rálynője, Madonna trónjára pályá­zik. Ezt erősíti az a hír is, hogy lako­dalmát Puff Daddyvel ő is Nagy-Bri- tanniában szeremé megtartani. Kos: ■H Remek üzleti híreket Ij^a kap, melyek pozitív ha- fással lesznek karrierjé­re. Tehetséges kollégája segítsé­gével a vártnál hamarabb végez­het egy nagyszabású munkával. Bika: ■■ Kerülje az összetűzést rokonaival, próbáljon vi- ta nélkül közös nevezőre jutni velük, legyen engedékeny. Családtagjai sokat segíthetnek a házimunkák elvégzésében. Ikrek: ■■■ Ha még egyedülálló, ESS most mindent elkövet, ■■■ hogy közelebb kerüljön egy vonzó személyhez, akit az el­múlt napokban ismert meg. Le­gyen türelmes. Rák: ■|JM Nagyon izgul egy ma esti ]Ty'2l találkozó miatt, melyen több fontos személy is je­len lesz. Ha ügyesen tárgyal ve­lük, azzal jelentősen megkönnyíti karrieije fellendítését. Oroszlán: ■H Nem bízik meg munka- társaiban, mindent ■■■ egyedül szeretne elin­tézni, ám erre egyszerűen nincs ideje. Próbálja meg elfelejteni előítéleteit. Szűz: ■HH ígéretesen indul a napja, E de ahogy halad a mun- káival, egyre több aka­dályba ütközik, és ez kissé elked­vetleníti. Számos házimunkával van elmaradva. Mérleg: ■■ Fogadja el a kollégái által felkínált segítséget, hisz így sokkal hamarabb vé­gezhet mai feladataival. Egy zű­rös pénzügyi helyzetet csak szak­értő segítségével oldhat meg. Skorpió: ■■H Ez a nap kedvez az uta- L» ;a zásnak, a befektetések- nek és az otthoni ügyek­nek. Meglepő sikereket érhet el egy kreatív ötlettel, mellyel meg­könnyíti a feladatok elvégzését. Nyilas: Barátja komoly problé­mákkal küszködik, és minden támogatásra szüksége van. Kerülje az összetű­zéseket kollégáival, próbáljon meg a munkájára koncentrálni. Bak: Munkahelyén nagy a felfordulás, de azzal, hogy panaszkodik, nem ér el semmit. Próbáljon meg a körülményekhez képest jó ered­ményeket elérni. Vízöntő: A mai események egyál­talán nem a tervei szerint alakulnak, és ha nem tud gyorsan alkalmazkodni a megvál­tozott helyzethez, estére komoly veszteségeket könyvelhet el. Halak: Ha elfeledkezik egy csa­ládi évfordulóról, azzal megbántja egyik roko­nát. Egy rövid, de eseménydús összejövetelen együtt mulathat néhány közeli ismerősével. Vasárnap A Vasárnap és a Hang-Kép e héten megjelenő számából: ♦ Ezredévkezdő - Vrabec Mária vezér­cikke ♦ Kiútkeresés a szegénység csapdájá­ból - Bauer Edit, a szociális tárca államtit­kára: közhasznú munka már nem csak sepregetés meg medertisztítás lehet. ” ♦ Reménykedők, fanyalgók és óvato­sak - Január elsejétől Svédország az Eu­rópai Unió soros elnöke, fél év múlva pe­dig Belgium veszi át ezt a tisztet. ♦ Félsikerek a félidőben - A gazdaság területén Szlovákia eseményekben na­gyon gazdag évet zárt 2000-ben. ♦ Gazdag, szép, zsúfolt európai fővá­rosok - Az európai nagyt'árosok turisz­tikai vonzása, elsősorban kulturális kí­nálatuknak köszönhetően, tovább fog növekedni. ♦ Kőbánya lesz Tornagörgőn? - A jelek szerint nem a védetté nyilvánítás, hanem a teljes pusztulás vára Gömör-Tomai- karsztvidékre. ♦ Vita az érettségi vizsgáról - Elsősor­ban a pedagógusokon múlik, milyen állás­pont győz az érettségi vizsgák körüli vitá­ban. > ♦ Az ifjú W. új szenvedései - Ulrich Plenzdorf műve divathullámként söpört végig a korabeli Európán. ♦ Del Piero, a szerénykedő könyvelő - Beszélgetés a torontói Juventus gólesős csatárával, aki igencsak nehezen viseli, ha az újságírók a magánéletéről faggatják. A Hang-Kép címoldalán Csollány Szilveszter - Egy évtized a világ élvonalában, tíz érem különböző vi­lágversenyeken. Már csak az olimpiai arany hiányzott. Iskola a határon - Csípős, borongós novemberi reggelen zötyög velünk a vonat Ipolyság felé. A helyi gimnáziumban a diáknap nem egy fakuló emlék, hanem egyre színesedő, jópofa ünnep minden évben. A titok nyitja egyszerű. Csapatmunka. Kapcsolatok és felkészült értelmiségi háttér. Hagyományőrzés és szórakozás - „Stafírung, guzsaly, héhő, tacskakendő...”-a mai gyerekek, vagy xalán már szüleik számára is ismeretlen fogalmak, kifejezések. Akik azonban Katalin-napkor ellátogattak a komáromi Magyar Kultúra Házába, aREV-be, nemcsak e szavak értelmét tanulhatták meg, hanem még sok-sok érdekességet megtudhattak. Természetes színek, nőies vonalak - Az idei téli szezon divatszíne a már szinte elfeledett, ám roppant hálás és hatásos bordó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom