Új Szó, 2001. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

2001-01-18 / 14. szám, csütörtök

6 Politika ÚJ SZÓ 2001. JANUÁR 18. Megelőzte harmadszori leváltását, inkább önként távozik a Nemzeti Onkológiai Intézet igazgatói székéből Stefan Korec Véghezvitte a terveket, majd bedobta a törülközőt Stefan Korec fiatalon hagyta el az országot, ám a rend­szerváltást követően a szíve hazaparancsolta. 1990-ben pályázati nyertesként a po­zsonyi onkológiai intézet igazgatója lett. Kilencvenhá- romban a HZDS-kormány egészségügyi minisztere me­nesztette, de 1994-ben a Moravcík-kormány ideje alatt újra megpályázta az igazga­tói posztot. Azért, hogy befe­jezze a megkezdett munkát. PÉTERFI SZONYA Nem kapott rá esélyt, ismét cso­magolnia kellett, ugyanis az újabb HZDS-s miniszter újra me­nesztette. Sőt, az új igazgató az intézeten belül nem is talált Ön­nek megfelelő beosztást. Nem keseredtem el, hiába szorgal­mazta a családom, menjük vissza Amerikába. Itt akartam bizonyíta­ni, égett bennem a tettvágy. Átlép­tem ugyan a határokat, a brünni Masaryk Onkológiai Intézet igazga­tóhelyettese lettem. Az 1998-as választásokat követő­en harmadszor is részt vett a pá­lyázaton, és ismét beült az igaz­gatói székbe. A volt egészségügy miniszter a bársonyszéket latri­nával kombinált villamosszékhez hasonlította, s úgy tűnik, az Ön ülőalkalmatossága sem volt más. A múlt időt azért használom, mert február 9-én önként távozik poszljáról. Belefáradtam a szélmalomharcba. Harminc éve dolgozom a szakmá­ban, hazámban az USA-ban szer­zett tapasztalatokat szerettem vol­na foganatosítani. Meggyőződé­sem, hogy a szlovákiai rákbetege­ket gyorsabban, jobban, célszerűb­ben lehetne kezelni. A rendelkezés­re álló anyagiak elosztásán is sokat kellene javítani. Többször közöltem az új egészségügyi miniszterrel, hogy lépéseit nem helyeslem. Míg Roman Kovác a felettesem volt, nyilvánosan nem beszélhettem a hibákról. Most viszont „szabad” va­gyok. És feltárhatom az igazságta­lanságokat és ésszerűtlenségeket. Többes számot használ... Igen, mert tulajdonképpen három dolog bőszített fel. Az onkológiai intézet azért lett nemzeti, hogy a rászorulókat a legjobban felszerelt kórházban, a legkorszerűbb műsze­rek és eljárások segítségével kezel­hessük. A pozitronos kamerát még­is a Heyduk utcai onkológia kapta. A 220 millió koronás műszert az ál­lam (állítólag csak „kölcsönbe”) át­adta egy magán-kft.-nek. írásban is tiltakoztam az eljárás ellen, ám a miniszter azzal érvelt, az intéze­tünkben nincsenek meg a feltételek a műszer üzemeltetéséhez. Hagyta csak volna rám! Nem titok, hogy az egészségügyi miniszter felesége a Heyduk ut­cai kórház alkalmazottja. Roman Kovác nem ezért segíti az egyházi kft.-t? Meggyőződésem, ' hogy a szlová­kiai rákbetegeket gyorsabban, jobban, célszerűbben lehet- > > ne kezelni. Ki ismeri döntéseinek mozgatóru­góit? A tények önmagukért beszél­nek. Nálunk öt szakrendelő gárdája tudta volna hasznosítani a korszerű műszert. Sikerült elérnie, hogy az emlőrák megelőzésére és gyógyítására a kormány 54 millió koronát külö­nített el. A szakértői csoport ter­vezete 4 űj mammográf megvá­sárlását, 4 régebbi műszer kor­szerűsítését irányozta elő, össze­sen 44 millió koronáért. Filmvá­sárlásra pedig 10 milliót terve­zett. Az elképzelések az idén va­lósulnak meg, de már máskép­pen. Ez a második szívfájdalmam. A mi­nisztérium főszakértője jóváhagyta a mammográfok optimális elosztá­sát, hiszen nagyon jól tudja, hogy hány műszer elöregedett, sőt veszé­lyes. A szakemberek sem tagadják, hogy a vizsgálatok számának meg­duplázása sem lenne elegendő, de legalább elmozdulnánk a holtpont­ról. A minisztérium hivatalnokai másképp vélekedtek, s az előző mi­niszter által jóváhagyott tervezetet megváltoztatták. Hat hétig kilin­cseltem, hogy bejussak a miniszter­hez, de nem fogadott. Valakik el­döntötték tehát, hogy 44 millióért - három évre elegendő - filmeket vá­sárolnak, a műszerezettség javítá­sára pedig csak 14 milliót szánnak. Megszüntetik ugyan a filmhiányt, de félő, hogy megbízható mam- mográfhiány miatt a vizsgálatok ideje elhúzódik. Ha igaz, a módosítás ötlete a Heyduk utcáról indult. Nem tudom, én a minisztérium fő­szakértőjének véleményét tartot­tam fontosnak és mérvadónak. És a harmadik fájó pont? Az utolsó cseppet az jelentette, hogy a minisztérium a „végső kór­házak”, azaz a legjobban felszerelt egészségügyi intézmények műsze­rezettségének javítására szánt pénzből az onkológiára 74 millió koronát különített el. Véletlenül megtudtam, hogy a Nemzeti Onko­lógiai Intézet (NŐI) 34 millió koro­nát, de a Heyduk utcai ma- gán(egyházi)kórház 40 milliót kap. Es az omladozó, korszerűtlen po­zsonyi Egyetemi Kórháznak - mel­lesleg Tibor Sagát be akarta zárami -, 87 millió jut! Ezt követően levél­ben mondtam fel, a miniszter per­sze nem marasztalt. Az is lehet, hogy ha nem mentem volna ön­ként, harmadszor is leváltott(ak) volna. Stefan Korec: Emelt fővel távozom Irány Csehország? Dehogy. Megyünk vissza Ameriká­ba. Nem harcolok tovább, szél ellen nem lehet... Járási onkológus le­szek egy romantikus kis államban. Bár az említett dolgok nem na­gyon szivárogtak ki, voltak,_ akik bírálták. Azért, mert Tibor Sagát megbízásából véghez vitte a leg­drágább onkológiai szerek köz­ponti beszerzésének és megvá­sárlásának tervezetét. Arról volt szó, hogy a méregdrága orvosságokat egyenesen a gyógy­szergyár képviselőjénél rendeljük meg. Nagy tételekben, mert csak így szorítható le az áruk. Elértük, hogy 40 millió koronával olcsób­(Somogyi Tibor felvétele) ban jutottunk a gyógyító mérgek­hez. Ez nem azt jelenti, hogy kész­pénzt kaptunk volna, hanem azt, hogy a „nyereséget” gyógyszerbe fektettük, 220 millió koronát érő gyógyszerekért mi 180 milliót fi­zettünk. Mi a gond? Az, hogy a vásárlást a NŐI bonyolí­totta le, és nem az egyes kórházak. Az esetleges provízió elmaradá­sáról lehet szó? Nem állíthatok olyat, ami bizonyít­hatatlan. Tény, hogy a lépésünk egyeseknek nem tetszett. De nem voltak elégedettek a forgalmazók sem, hiszen kimaradtak az üzlet­ből, ám nem tapsoltak a gyógyszer- gyárak képviselői sem, mert az árak módosítása, leszorítása miatt keve­sebb nyereséget könyvelhettek el. És persze megorroltak a minisztéri­um hivatalnokai is, akik szintén ki­maradtak a „buliból”. Vannak, akik a versenytárgyalás elmaradását kifogásolják. A közbeszerzési törvény lehetővé teszi, hogy ha kizárólag egy cég gyárt egy bizonyos orvosságot, nem kell versenytárgyalást hirdet­ni. Hét világhírű gyártóval vettük fel a kapcsolatot, és 9 gyógyszer vé­teléről egyeztünk meg. A tervezet koordinálásával és megvalósításá­val a volt miniszter bízott meg. A kórházak tudták, hogy mennyi citosztatikumra van szükségük? Nem fordulhatott elő, hogy sokat rendeltek, és a drága orvosság kárba vész? Eddig senki sem mérte fel a gyógy­szerigényeket. Ezért az onkológiai részlegek csak hozzávetőleges szá­mítások szerint jelezték szükségle­teiket. De hogy követeléseik ne szárnyalják túl az anyagi lehetősé­geinket, csak annyit tervezhettek, amennyit képesek lettek volna megfizetni. Persze, nem fizettek a szállítmányért, de elismerem, hogy a kommunikáció zavaros volt. Tu­dom viszont, hogy a kedélyek meg­nyugodtak, jelenleg még elegendő gyógyszer áll az onkológusok ren­delkezésére. Úgy tűnik, nem jól készítették elő a terepet, miközben a hivatalos iratokban is több pontatlanság fordul elő. Való igaz, az időhiány miatt nem vettünk figyelembe néhány aprósá­got. És nem tudatosítottuk, hogy darázsfészekbe nyúlunk. De ez mind nem lényeges. Egy valami fontos: a rendelkezésre álló anyagi­ak célszerű felhasználásával több gyógyszert vásároltunk. Ezért tisz­ta lelkiismerettel és emelt fővel tá­vozom. „Mikor viselkednek majd úgy a politikusok, hogy mi, fiatalok, ne kényszerüljünk Szlovákia elhagyására, hogy a színvonalas életet ne a határon túl legyünk kénytelenek biztosítani?" Mikulás Dzurinda a világhálón válaszolt a polgárok kérdéseire (CTK-felvétel) illető főiskola akadémiai önkor­ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Két évvel az első hasonló párbeszéd után, kedden ismét a számítógép­hez ült Mikulás Dzurinda, hogy interneten válaszoljon az állampol­gárok kérdéseke. Áz alábbiakban a másfél órás kérdezz-felelekből köz­lünk részleteket. A kérdések nyelve­zetén a lehető legkevesebbet változ­tattunk, és a bennük felbukkanó esetleges pontatlanságokat sem ja­vítottuk ki. Emlékszem, a választások előtt duplájára emelt fizetéseket emle­getett, nem pedig kétszeres ára­kat. Európai uniós csatlakozásról volt szó, nekünk meg lassan már a Csehországba utazáshoz is ví­zumra lesz szükségünk. Érvényes a kormányprogram és az SDK választási programja is. Tavaly az OECD tagjává váltunk, és jelen­tős mértékben felzárkóztunk azok­hoz az országokhoz, amelyek az Eu­rópai Unióval való tárgyalásokban jócskán Szlovákia előtt járnak. Cse­hországgal szembeni vízumkötele­zettségről szó sem lehet, sőt Szlová­kia igyekszik tartani a lépést a viseg­rádi négyekkel. Miniszterelnök úr, az ön véle­ménye szerint, vajon ki hozza össze Migit Bugival?? Meciar? A Devin Bank? Mert a tárgyalások aligha. Én. Gondolja, hogy képes rá? Igen. Hiszen már vannak tapaszta­lataim e téren, ilyen például az álla­mi költségvetésről szóló törvény. Úgy gondolom, mindkét úr pártjá­nak ott kellene lennie a kormány­ban a következő parlamenti válasz­tások után is. Mikulás Dzurinda az interneten Azt mondják, gondol a fiatalokra is. Hogyan éljen meg egy fiatal fő­iskolai tanársegéd 8000 bruttó­ból, egy doktorandusz pedig 6750 bruttóból? Ha takarékoskodik is, háromezer koronás albérlete mellett nem hogy cipőre, sörre sem marad pénze. Köszönöm. Fokozatosan kiegyensúlyozzuk eze­ket a dolgokat. Amikor tavaly fel­emeltük az állami alkalmazottak bérét, elsősorban a pedagógusokra gondoltunk. Messze nem vagyunk még elégedettek, ám az elmúlt két évben leraktuk a jelenlegi, defor­mált bérrendszer megreformálásá­nak alapjait. Tisztelt miniszterelnök úr, aggo­dalommal figyeljük a magyar ko­alíció fokozódó követeléseit, amelyek túllépnek a Szlovák Köz­társaság érvényes jogrendjének keretén. Például karokat csak az mányzata hozhat létre, a magyar koalíció viszont egyebek mellett ezzel a követelésével (amelyet a kormánynak címeztek!) tudato­san blokkolja az alkotmánymódo­sítás elfogadását. Ki üt már végre a kezére a telhetetlen politikai zsarolóknak? Nem beszélnék zsarolásról. A politi­ka az érdekekről szól. A kormány- programban a kisebbségi pedagó­gusképzés minőségének javítása mellett köteleztük el magunkat. Je­lenleg is tárgyalunk e kötelezettség megvalósításának módjairól. Egy biztos, a megoldás az érvényes jog­rend keretein belül születik meg. A karral kapcsolatban csak annyit je­lenthetek ki, hogy megvalósulása esetén a kormány kiveszi a részét annak finanszírozásából, ám a dön­tés teljes mértékben az akadémiai tanács hatáskörébe tartozik. Tisztelt miniszterelnök úr, meg­oldja már végre az Ön kormánya a privatizációval kapcsolatos va­lamelyik ügyet, és bíróság elé állí­tanak végre valakit? Dolgozunk a megoldáson. Sok cé­get sikerült megmentenünk, mint például a pöstyéni gyógyfürdőt, a Nafta Gbelyt vagy mondjuk a Kelet­szlovákiai Vasművet. Lezártuk több privatizőr ügyének vizsgálatát, az ő ügyeik jelenleg a vádemelés stádiu­mában vannak. Őszinte leszek, ne­kem is úgy tűnik, hogy mindez na­gyon sokáig tart. De az is az igazság­hoz tartozik, hogy nem válthat) uk le az összes nyomozót, valamennyi ügyészt, sem az összes bírót. Tuda­tában vagyok, hogy a múltbeli Ssz- szefonódások hátráltatják és nehe­zítik ezeknek az ügyeknek a kivizs­gálását. Ha viszont kivárunk, és ki kell várnunk, lezárhatjuk ezeket az ügyeket. Tisztelt miniszterelnök úr, a villa­mos művek vezérigazgatója, Pilár úr egy cikkben elmondta, hogy 2000 januárja és októbere között a villamos művek 9,12 mil­liárd koronás hasznot hozott. Biztos vagyok benne, hogy a gáz­művek, az állami biztosító, a táv­közlés és mások is így vannak ez­zel. Közben pedig mindannyian egybehangzóan állítják, az ár­emeléssel az általuk nyújtott szolgáltatások költségeit a bevé­telek szintjére akaiják hozni - ez a fentiek tükrében nonszensz. Megmagyarázza nekem ezt az el­lentmondást? Egy biztos, nem szabadna előfor­dulnia olyasminek, hogy - például a gázárakon keresztül - az állam magáncégeket támogat. Nem sza­badna előfordulnia, hogy az SPP ol­csóbban adja a gázt, mint ahogy vá­sárolja. Ez csak az árszabályozás fo­kozatos feloldásával érhető el. Ez­zel párhuzamosan viszont mihama­rabb létre kell hoznunk egy műkö­dőképes szabályzószervet, amelyik biztosítja, hogy e cégek monopol­helyzetével ne éljenek vissza. Ez nem válasz. Én úgy gondolom, hogy az. Nem. Ha nyereségük van, nem érvelhetnek a költségek növeke­désével. Ez nem igaz.' Akkor mi az igazság? A negatív gazdasági eredmények­hez hasonlóan, e monopóliumok invesztíciós lemaradása is problé­ma. Példaként megemlíteném, ah­hoz, hogy az SPP az állami költség- vetés részére adózhasson, kölcsönt kell felvennie. Fel tudnék sorolni olyan magáncégeket, amelyeket az elmúlt években az állam több száz millióval támogatott olyan módon, hogy olcsóbban adta nekik a gázt, mint ahogy az SPP vásárolta. 1. Miniszterelnök úr, mi lesz a dé­li autópályával? Azt hiszem, egy üyen autópálya sokat segítene a keleti régiónak. 2. Hogyan képze­li azt, hogy a fiatalok új lakásokat fognak vásárolni, amikor esélyük sincs arra, hogy a munkájukkal ennyi pénzt keressenek? Az autópálya az ismert útvonalon halad majd. Azaz a Vág mentén, Kiszucán, a Szepességen, Eperjesen át Kassára, azzal, hogy egészen Uk­rajnáig meg lehessen hosszabbíta­ni. Szlovákia déli részét az autóutak kiépítésével és a városokat elkerülő utakkal javítjuk. Nyitrát és Po­zsonyt is ilyen, autópálya-szerű út­tal kötöttük össze. Idén Újbánya és Zsarüóca körül épül majd elkerü- lőút. így haladunk majd egészen Kassáig. A második kérdésével kap­csolatban: amint befejezem önök­kel a beszélgetést, az építésügyi mi­nisztériumba megyek, ahol Harna miniszter úr részletesen tájékoztat a 2000-ben átadott lakások számá­ról, arról, mit kell tennünk, hogy teljesítsük a 2001-re előirányzott lakásátadási terveket. Egyelőre annyit mondhatok, hogy az elmúlt két év alatt a tervezettnél ezer la­kással többet adtunk át. Konkrétan: 1999-ben több mint 10 000 lakást adtunk át, tavaly 12 500-nál is töb­bet, idén pedig 15 500-at szeret­nénk. A helyzet ezen a téren is, ta­lán lassan, de javul. Jó napot kívánok, miniszterel­nök úr, üdvözletemet küldöm Macedóniából. Meg szeretném kérdezni, mikor viselkednek majd úgy a politikusok, hogy mi, fiatalok, ne kényszerüljünk Szlo­vákia elhagyására, hogy a színvo­nalas életet országunk határain túl legyünk kénytelenek magunk­nak biztosítani. Most nem az ak­tuális szükségletekre, hanem fő­leg a kilátásainkra gondolok. Kö­szönettel, Jaroslav Tuzinsky, pü- lanatnyilag gostivarai lakos. Éppen az elmúlt két év bizonyítja, hogy, mondjuk, 2004-ben Szlová­kia az EU-ban lehet. A műszaki egyetem diákjainak egy hasonló kérdésre nemrég azt válaszoltam, nincs értelme Európába futni, hi­szen hamarosan Szlovákia is Euró­pában lesz. Ez már nem közhely. Ebben a félévben megnyitunk min­den EU-csatlakozáshoz szükséges fejezetet. Február 12-én Stock­holmba utazom, és remélem, jó hí­reket hozhatok majd ezzel kapcso­latban. Cjéel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom