Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-11-08 / 45. szám
Kultúra 2000. november 8. T) Könny és mosoly egyszerre jelenik meg az arcokon” — mondja Mikó István Chaplin a deszkákon „Úgy érzem, már nem vagyok Chaplin. Ötvenéves múltam.’’ BárányJános _______________ Mü nchenben járt a nyáron a Cirkuszhercegnővel. Már másodszor érte utol ez az operett. Tíz évvel ezelőtti partnernője, Med- nyánszky Ági mellet Pelikánt, a pincért játszotta. Most A kölyök című musicalt rendezte a Jókai Színházban. Karácsonyfával, gyertyákkal. Mikó István színidirektor, színész és rendező Komáromban dolgozott az elmúlt hetekben. Miért éppen Chaplint idézték meg? Kettőjük közül ki szereti jobban a mozit? Mindketten szeretjük a mozit. Chaplint meg imádjuk! Azon gondolkodtunk, hogy kellene egy olyan figurát találni, aki még nem szerepelt magyar színpadon. A történet legyen érdekes, a műfaj meg zenés játék, mert arra bejönnek a nézők. Azt már nem tudom, melyikünk dobta be Chaplin nevét, teljesen mindegy. Egyszer csak beugrott, hogy érdemes kitalálni köré egy színdarabot. Megjelent önök előtt, amint kacsázik, megbotlik, majd megemeli a keménykalapját? Ezt akarták bemutatni? Vagy akadt más szempont is? A kölyök című film színpadra alkalmazható helyszíneken játszódik, s szerepel benne egy kisfiú. Azt szokták mondani, ha gyerek van a színpadon, az már fél siker. Az elő- és utójátékban pedig megtörtént események szerepelnek. Charlie Chaplin önálló akart lenni, saját filmvállalattal, hogy ne függjön másoktól, egyedül dolgozhassa ki a filmjeit. És valóban meghalt a kisfia. Meddig tartott a musical létrehozásának folyamata? Pozsgai Zsolt elég gyorsan dolgozik. Megfontoltan, összeszedve minden energiáját. Hamar készen volt a szövegkönyvvel. Közben Nagy Tibor mutatott nekem néhány dalt Bradányi Iván szövegeire, ő is akart valami zenés játékot, csak nem volt hozzá története. Ezeket vettük alapul a későbbi munkához. Miután Zsolt megírta a darabot, következett a hangszerelés. Abban vettem tevékenyen részt. A Kalákában is ezzel foglalkoztam, a Mindhalálig Beatles című zenés műsorunk már a háromszázadik előadás felé tart, jómagam is szerzek színházi zenét, van ez ügyben némi tapasztalatom. A dalok hangszerelése és rögzítése aprólékos és hosszú műhelymunka eredménye volt. A főváros részéről megfogalmazódott az az igény, hogy próbáljunk minél több pénzt szerezni a darabokhoz. A kölyök is úgy jött létre, hogy lett egy szponzorunk. Gaál Gábor adott nagyon-nagyon sok pénzt a bemutatóra. Ó fizette az egész produkciót, ő lett a jogtulajdonos. Az Arizona után a József Attila Színházban Hegedűs D. Géza rendezte az előadást. Változtatott a szövegkönyvön, tömörebbé tette. A komáromi Jókai Színházban ezt vettük alapul. Vidnyánszky Attila nyilatkozta nemrég a Betlehem csillaga című rockopera rendezése után, hogy megnézte belülről a zenés műfajt, és tapasztalta, olyan törvények vannak, hogy szinte maga magát rendezi. A rendező nem sokat tehet hozzá. Osztja ezt a véleményt? Ez a műfaj valóban leráz magáról bizonyos rendezői koncepciókat. Ha az ember nagyon erőszakosan viszonyul hozzá, nem fog sikerülni. Hogy átvegyük ezeket az emlegetett törvényeket, arra kevés lenne ez az inteijú adta tér. Amikor az ember énekben vagy mozgásban nyilvánul meg egy produkcióban, csak egyféleképpen teheti. Másképp nem lehet. Persze hogy vannak különböző koreográfiák, más és más hangok. De énekeim csak egyféle módon érdemes. Ahogy a színpadi éneklés belső törvénye diktálja. A színészek, akik szerepet kaptak a darab ősbemutatójában, bizonyára kitörő örömmel fogadták annak idején az új musical születését. Tíz év után ezt már nem tudnám megmondani. Keresztes Ildikónak, az akkori női főszereplőnek ez volt a kiugrása. Mindjárt élete első szöveges színpadi szerepében. Milyen érzés volt Chaplinként meghajolni az előadás végén? A bemutató napján, december ti- zennyolcadikán tudtam meg, hogy másnap már nem én vagyok az Arizona Színház igazgatója. Eljátszaná még egyszer a szerepet? Azt nagyon ki kellene találni. Úgy Dömötör Ede felvétele érzem, már nem vagyok Chaplin. Nemrég múltam ötvenéves. Alkatilag is idősebb lettem a szerepnél. Úgy tudom, Kukola Józsefet kifejezetten ön választotta erre a szerepre a Jókai Színházban. Nagyon képlékeny, jó mozgású, szép hanggal rendelkező színész, van lírája és humora. Ügyes, tehetséges fiú. Ráadásul van egy érdekes mozgáskultúrája. Kicsit magasabb, mint ahogy Chaplint elképzeljük. Pedig Chaplin nem is volt alacsony. Jól megtermett, hórihorgas, nagy darab partnereket sikerült választania a filmjeihez. Hogy a kisember domináljon Megható a csavargó meg az utcagyerek története. Könny és mosoly egyszerre jelenik meg az arcokon. Legalábbis ez a produkció célja, mert ez egy édes-bús musical. Emlékszem, a mi előadásunkat nagyon szerették a nézők. Váratlan volt a szembesülés azzal, hogy a színpadon megjelent Chaplin, akire üyen-olyan módon emlékszünk valahonnan, és élni kezdett. Egy olyan lírai történetben, melyen néhol nevethetünk, de drámai jeleneteket is látunk. Regény I fjabb koromban, áz ötvenes-hatvanas évek fordulóján jó párszor voltam tanúja, hogyan adomázott a mi Tizenkettedik Lelkészünkről az „intelligens ultiasztal” három nagy öregje, Antalóczi doktor, a nyugalmazott körorvos, Feuer ügyvéd, akit az osztályellenség szekértolójaként fosztottak meg a praxisától, meg a nyugdíjas Mihalkó matematikatanár, mert ők a tízes-húszas években mindhárman jól ismerték még az addigra megvénült napot. A bőbeszédű derék lelkésznek ekkortájt már minden eszmefuttatása az ő Mikszáth Kálmán cimborájánál kötött ki, s hol kérkedett a nagy palóc valamikori barátságával, hol pedig még holtában is vetélkedve annak szellemével, feltolni igyekezett magát hozzá, vagy olykor fölébe. Ekképpen tudnivaló volt, hogy ha valahai papunk nem oly lelkiismeretes ember, aki mindig a mi hitbuzgalmi és szellemi fölemelkedésünket választja legelső kötelességéül, akkor sokoldalú kiműveltsége és tálentuma a Kálmánéval vetekedő pályára is predesztinálhatta volna őt. Hiszen vegyük csak, hogy Selmecen nemcsak hogy hamarab kezdett ő versköltéssel foglalkozni, mint az e példát éppen őtőle elleső Mikszáth, hanem még a stilisztikai helyesenírásra is őneki kellett okítani a keményfejű szklabonyait, aki akkortájt bizony szívesebben eszelt ki tréfát és kópéságot, mint önképzőköri műveket. Mely műfajokban pedig ugyan kinek a hősies ódái és költői elbeszélései vitték el az érdemkönyvi pálmát, ha nem őneMilota előadásai a méhekről _______Závada Pár______ 15 .rész ki, a Tizenkettediknek a „Palkó bácsi halálára” meg a „Furfangos csolnakos” címűje?, mely utóbbi, humoros kicsengésénél fogva, közderültségi sikerrel szavalta- tott el a líceumi örömünnepségen is szerzője által! Matunálás után pedig kinek a versét nyomták ki Jókai Üstökösében szintén?!, ugye. Míg a Kálmánka zöngeményét viszont őneki volt muszáj megigazgatnia, és nem azért mondja, hogy ne tette volna meg ezt szívesen a barátjáért, de azt a zsengét bizony úgy kellett neki ajánló felszólamlásokkal betuszkoltatni az emlékkönyvbe, mit a diák Petőfi szellemének szenteltek hajdan! [...] Aztán vegyük a nyelveket! Melyekből, ugye, ahányat nem bírunk, annyi emberrel vagyunk kevesebbek. Hát akár szégyellte a Kálmány, akár sem, de nem tanult meg rendesen se latinul, se németül egész életében, utóbbit nemhogy nem röstellte, hanem később is avval hivalkodott, hogy ő hazafi- ságból bliccelte el a németórákat. Ugye, a líceumban kötelező görögöt, a fölvehető franciát és angolt már nem is mondom, melyeken (és persze németül) jómagam viszont nem pusztán olvastam és előadásokat hallgattam Haliétól Párizson át Londonig, hanem amelyekből Schiller és Lessing jó néhány költeményét, valamint Zchokkénak pár humoros elbeszélését le is fordítottam [...] Idézte föl Antalóczi doktor Tizenkettedik lelkészünk valahai szónoklatát. De Mikszáth az ilyet nem ambicionálta, szólt a folytatás. Mi több, meg fogtok botrán- kozni nyilván, de nemcsak hogy a kultúmyelveket nem sajátította el, hanem még szlovákul is csak alig-alig és tessék-lássék beszélt! Az ő tót atyafiai nyelvét is csak mímelte, itt-ott fölszedte és feljegyezte, megjegyzem, hibásan! egy-egy kiszólásukat, szavajárásukat, hogy elbeszéléseibe azután mint díszítő egzotikusságokat beletoldozgassa, s evvel őneki készen is volt az ide- gennyelv-ismeret. [...] De hát hiába próbáltam én agitálni a Kálmányt, még amikor, elvégezvén a pozsonyi teológiát, 1870- ben meglátogattam őt mint pesti joghallgatót, és biztattam, hogy el ne tespedjen már, az ég szerelmére!, hanem tanuljon még! S ne abban spekuláljon, hogy máris becsücsül a balassagyarmati főszolgabíró mellé esküdtnek, ahol majd eltunyul, hanem kerekedjék föl, és induljon a világba tanulmányútra, most van itt annak az ideje. ogy könnyű nekem, de őneki hol van erre pénze. Micsoda?, hogy nekem?, hiszen jól tudod, hogy az én apám még nehezebb sorsú gazdálkodóember, mint a tiéd!, hát azt hiszed, hogy ő fizeti ki mellényzsebből Heti kultúra Könyvespolc Test - Tér Grunwalsky Ferenc fotóalbuma Ladányi Andreáról Grunwalsky Ferenc közismerten sokoldalú ember. Miközben saját filmrendezői elképzeléseit megvalósítja, operatőrként, forgatókönyvíróként hűséges alkotótársa tud lenni, mondjuk, Jancsónak vagy Szomjas Györgynek. Ezen túl rendezett már eddig számos tévés dokumentumot és filmetűdöt, csinált rádiójátékot, és nemegyszer adta már bizonyságát írástudó mivoltának heti- vagy napilapok hasábjain is. A fényképezés területére sem csak afféle műkedvelőként ruccant át, hanem mindjárt egy olyan probléma vizuális megfejtésébe fogott mely, magukat a fotóművészeket is foglalkoztatja csaknem száz éve. A kamerával megörökített emberi test titkait vizsgálja. Az 1995- ben megjelent, fekete-fehérben fotózott, többalakos aktalbuma, a Danaidák, meglehetősen felkavarta a vizualitás újdonságai iránt fogékony közvéleményt. Ebben olyan, szinte brutális őszinteséggel tárta fel a női test formáiban megmutatkozó drámaiságot, tragédiát, ahogyan addig mások még nem tették. A múlt századi akttanulmányokat idéző szemtelenséggel megformált képekben a testek az érzékiségben egyszerre tetten érhető élet és halál közös, egy tőről fakadó misztériumát hordozták. Nem meglepő, hogy Grunwalsky azóta továbbgondolta a fényképezett test ábrázolásának problémáit, és tavaly a II. Országos Fotóhetek keretében a Ludwig Múzeumban bemutatott kiállításával újabb területre lépett. Ezúttal a testnek, ráadásul a mozdulatot állóképpé transzformáló táncalaknak és az azt körülvevő térnek a kölcsönhatásai foglalkoztatták. Vasárnap Kisgaléria Kovács Zita: Tested melegével nekem az utamat? (mert akkor készültem a berlini szemeszterekre), hát a magunkfajta, mondom, nem úgy, mint a grófok, hanem megpályázza a stipendiumokat, s úgy utazik! De Kálmány csak legyintett, hogy neki más tervei vannak. S míg én aztán a berlini egyetemen mélyítettem teológiai tudományomat, s a protestáns szellemnek a maga egyszerűségében is megkapó nyüvánulását a nap mint napi életben közvetlenül is szemléltem, hogy abból jövendő pályámhoz merítsek lelkesedést, amiként a porosz népnek a franciákon vett diadalából származó örömmámora is maradandó benyomást tett rám, addig Mikszáth az ő balassagyarmati principálisának lánya körül legyes- kedett már, hogy aztán még a szülői beleegyezést is nélkülözve szöktesse meg ezt a Mauks Ilonkát Pestre. [...] Élményektől roskadozva kerestem föl Mikszáth cimborámat, kiről megírták már nekem, hogy Pesten a Magyar Néplapnál redaktorkodik, s noha ővele nem leveleztem, tudtam azt is, hogy időközben elbeszélések írására adta a fejét, amibe rögtön bele is bukott szegény, mert . a maga költségén kinyomtatott könyvét a kutya sem veszi. Dacára ennek, igen megörült nekem mégis a Kálmány, s arra biztatott, újam meg a Néplapba úti élményeimet. S erre föl engem, mi tagadás, megcsapott ismét a nyomdafesték bódító szaga, és némi rejtve ácsingózó hiúságot is feltámasztott bennem a nyilvánosság, ez a tarka condrá- jú, könnyűvérű némber, mely léhán csábítja olykor az embert a bizony felette múlékony és illanékony közismertséggel. Buzgón vetettem hát papírra egy sorozatnyi élménybeszámolót, s eközben hevesen vívódott bennem egyfelől az, hogy nagyon is megértem én a mindenáron írni akaró Kálmányt, aki a siker késlekedése, sőt a nyomor gáncsolása dacára is kitart programjánál, másfelől viszont az, hogy talán bűn ennyire önösnek lenni, erre az egyetlen, önző becsvágyra föltenni valakinek nemcsak a maga életét, de betegen csüggedő páijának sorsát is, nem szólva a szolgálat parancsának gőgös sutba hajításáról, mely kötelességek teljesítésével pedig az ember az övéinek feltétlenül és örökké tartozik. (folytatjuk)
