Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-08-09 / 32. szám
2000. augusztus 9. « 33. évfolyam 8 588001 690311 Szlovákiai magyar családi magazin Sport _______________ „F ortuna kárpótolhatna!” Kökény Bea jelentős sikerrel szeretne búcsúzni"! C a sportágtól. 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 2000. augusztus 12-étől 18-áig Riport Kicsiben van az erő - vallják a tárnokiak, akik nem a nagy dolgokban keresikQ a megmaradást, ö A világ bármely országában akad egymillió tehetetlen ember Márkahűség szlovák módra Barak László______________ Sz lovákiában a helyzet változatlan, Vladimír Meciart ugyanannyian, ugyanúgy imádják, mint amikor először választásokat nyert. Valaki a minap némi szkepszissel vegyített cinizmussal kijelentette: egymillió buta ember a világ bármely országában találtatik. Egymillió potenciális választópolgárt jelent ugyanis az a harmincszázaléknyi népszerűségi index, amelyet közel egy évtizede mérnek a közvélemény-kutatók a HZDS (Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom) javára. Hogy az említett egymillió ember úgy buta, ahogy van, az talán túlzás, no és lehet, hogy igazságtalan értékelés is. Mindenesetre elgondolkodtató tény, hogy egy, a politikai vulgariz- mus, a gazdasági bűnözés meg a gátlástalan hazudozás stigmáját viselő politikai mozgalom ennyi feltétlen és mindenekfölött kitartó hívet tudhat magáénak. Nyilvánvalóan azért, mert Kö- zép-Európában a politikai történésekhez kizárólag érzelmi alapon viszonyulnak azok szenvedő alanyai. Ezért sikeresek errefelé a selejtes áruval házaló vigécek, az önmagukat természetgyógyásznak tituláló szélhámos kuruzslók. Akik csakúgy, mint a demagóg politikusok, kész recepteket kínálnak az álmok megvalósulására, a gondok és a legkülönbözőbb válsághelyzetek megoldására., Miközben gátlástalanul kifosztják a könnyedén behálózott -‘áldozatokat. A döntést azonban mindig a „kuncsaft” hozza meg, mint ahogyan a pofára esés is az ő osztályrésze. Vereségeinket viszont fölöttébb Közép-Európában a politikai történésekhez kizárólag érzelmi alapon viszonyulnak azok szenvedő alanyai. nehéz beismerni, főként ha a körülmények folytán képtelenek vagyunk befolyásolni a történéseket, amelyek döntéseink pillanatától már rajtunk kívül mennek végbe. Más választás híján aztán vigaszként marad az önigazolás, a szerencsétlen márkahűség. Úgymond, ha már bóvlit vettem, nem röhögtetem ki magam azzal, hogy be is vallom. Ha rosszul focizik a „csapatom”, akkor is kitartok mellette. Meciar a miénk, még ha gazember is... Summa summarum, a világ bármely országában akad egymillió szerencsétlen, tehetetlen ember. Ennek következménye azonban egészen más egy tíz-húszmilliós nemzet esetében, mint ha ötmillió nyian vagyunk... További problémát jelent Szlovákiában, hogy más személyi alternatíva sincs. A gazemberségnek ugyanis nem alternatívája a tehetetlenség, az alkalmatlanság. Amint a csalónak nem alternatívája a kontár, a rablónak a tolvaj. 1998-ban, Meciar választási fiaskóját követően sokan elhittük, hogy könnyedén megváltható lesz a rossz világ. Aztán ahogyan napról napra szembesültünk azzal, amit ránk hagyott a leváltott politikai kurzus, kiderült, ötmillió embernek kell megfizetnie mindezért, a szó szoros értelmében a saját zsebéből. Most természetesen azokra irányul a népharag és az elégedetlenség, akik behajtják rajtunk az „általunk” fölhalmozott adósságot. Félő hát, hogy ezért a jelenlegi kormányon verjük majd el a port a következő választásokon. Ami egyáltalán nem lenne baj, ha a kapuk előtt nem ugyanazok a figurák kísértenének, akik prédaként kezeltek bennünket közel egy évtizeden keresztül. Szlovákiában a csapdahelyzet úgy tűnik, változatlan... A katolikus egyházfőnek is kijár a pihenés. II. János Pál pápa Les Combes nyaralóhelyről nézi az olasz Alpokat. ta sR/AP-feivétei Vezércikk Tájkép, háttérben OECD-vel Kövespi Károly ___________ Na pokig tartott a népünnepély a hazai napilapokban, amikor a múlt hét elején azt próbálták a választópolgárok fejébe csö- pögtetni, hogy Szlovákiának végre hatalmas áttörést sikerült elérnie nemzetközi szinten. Való igaz, az OECD- tagságot az Európai Unió előszobájának szokták tartani. A leggazdagabb országok klubjába való felvétel ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az ország valóban gazdag, és minden tekintetben jól áll a szénája. Vehetjük úgy is, mint a külföld jóindulatú támogatását, a VSZ- féle tranzakciókért járó vállveregetést. A frenetikus öröm egyrészt érthető, hiszen a kormány külpolitikája bárminek nevezhető, csak sikerágazatnak nem; elég a sorozatosan nyakunkba varrt vízumkötelezettségekre gondolnunk, amit egyetlen posztkommunista ország nyakába sem dobáltak ekkora buzgalommal (más kérdés, hogy nem a mai kormány hibáztatható mindezért). Ennél azonban nyugtalanítóbb, hogy a belpolitika sem tündököl mindent elhalványító sikerekkel. Soroljuk? Unalomig ismert a tájkép, kezdve a munkanélküliség riasztó és csökkenést mutatni nem akaró arányával (amely a gazdaság szerkezetátalakítása nélkül nem is fog csökkenni), folytatva az egészségügy ellehetetlenülésével (például a szociális biztosító adóssághegyével vagy az elnök félrekezelésének és a minisztercserének népszínművével), az oktatás pénztelenségével, a privatizáció körüli idegesítő totojázással (a tortát már akkor szeletelték a reszortok, amikor még be sem gyújtottak a sütőben), az igazságügy és a belügy bénaságával (amely együttesen sem képes dűlőre jutni, gengszter-e a volt titkosszolgálati főnök, vagy nem, hárítva a felelősséget a képviselőkre; a képviselő urak azonban fontosabbnak tartják a nyaralást, mint egy kínos ügy befejezését, így Lexa a legnagyobb lelki nyugalommal válogathat a világatlaszban, hová húzza el a csíkot, lehetőleg Kamcsatkáig vagy a Tűzföl- dig). De ami bennünket leginkább érint és izgat: a kisebbségi politika (ha van ilyen) tekintetében jottányi előrelépés sem történt, ha csak nem tekintjük eredménynek a kissé megjavult társadalmi légkört, hogy nincsenek atrocitások. Tartok tőle, igaza volt Tőkés Lászlónak, aki pár hónapja azt mondta, hogy a román kormány egyetlen sikerágazata a kisebbségi kérdés: mivel esze ágában sincs megnyugtatóan kezelni, bevonta a magyarokat a kormányba, és ezzel el lett intézve a dolog. Tőkés püspök ugyanezt akár nálunk is nyilatkoz- hatta volna. Napokig tartott a magyarázkodás, ki hogyan szavazott a közigazgatási törvényről a kormányban, ami jövőnk meghatározó kérdése, majd elült a cirkusz, s a minden csoda három napig tart jelszó árnyékában nyugodtan nyaralgatha- tunk tovább. Őszre úgyis elfújja a dolgot a szél, és senkit sem fog zavarni, hogy a közigazgatási törvény ellentmond a Magyarország és Szlovákia között kötött államközi (tehát nemzetközi) szerződésnek. Egyszóval Szlovákia aratgatja a külföldi sikereket, miközben a kormány pártjainak többsége mostanság át sem lépné a parlamenti küszöböt, mert a polgárok nem gondolkodnak külföldiül. Ok itthon vásárolják a kenyeret meg a tejet, és igencsak rossz néven veszik, hogy még alig fejeződött be az aratás, a búzát még meg sem őrölték kenyérnek, máris emelgetni akarják az élelmiszer árát. Még nem érezni a rossz termés hatását az országban, de az áremelés előzékenyen elébe megy a jövendő hiánynak. S közben mindenki úgy tesz, mintha nem volna Meciar, Fico meg Malíková, mintha a következő választásokat a külföld nyerné meg majd a demokrata, keresztény és balos uraiméknak. De hát van még két évünk - gondolják kormánypárti uraimék. Csak azt felejtik, hogy az ígéreteket illik megtartani, különben elfogy a türelem. Az istenadta nép mindig is jobban hisz a populizmus lovagjainak, akik úgy ígérgetnek, hogy nem lehet szavukon fogni őket.
