Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-07-26 / 30. szám
10 2000. július 26. Kópé Benedek Elek Verssarok Rákos Sándor Ezer fecske Távoli partokon viola-égen, elindul a hajnal fehér ingében. Csúcsról csúcsra lépked fényes uszálya beleakad itt is, ott is fába, virágba. Nézzétek: itt lép a kért alatt éppen! Ezer fecske röpül kíséretében. Mikorra az égi házba megtérnek, a földeken fölhangzik az aratóének. Gondolkodom, tehát. Béla újságot olvasva ment az utcán. Úgy belemerült, hogy nem vette észre a lámpaoszlopot, és nekiment. Csillagokat látott. Vajon hányat? Előbb becsüld fel, mennyit, majd számold meg pontosan. A megfejtést küldd el levelezőlapon szerkesztőségünk címére, Kópé jeligével. Az ember és az ördög Volt egyszer egy szegény ember, akinek annyi gyermeke volt, mint a rosta lika. Felfaltak ezek mindent, már nem volt a háznál egy faiás, amit a szájukba dughatott volna a szegény ember. Mit csináljon, merre facsarodjék? Ő bizony elmegyen szolgálatot keresni. De vén volt szegény feje, bé- járt országot-világot, senki fel nem fogadá. Búsult a szegény ember, mi lesz a sok gyermekkel? Mire ő visszakerül, mind éhhalállal halnak meg. Amint így bucsálódnék magában, eli- be toppant az ördög:- Hová mész, te szegény ember?- Én bizony elindultam szó- gálatot keresni, de senki lélek fel nem fogad. Azt mondja az ördög:- Egyet se évelődjél, te szegény ember! Én felfogadlak. Meg is alkusznak, kezet csapnak, s elmennek az ördög házához.- No, te szegény ember - mondja az ördög -, itt neked egyéb dolgod nem lesz, csak fát kell hordanod az erdőből s vizet a kútból. - De hogy szómat össze ne keverjem, az ördögnek is annyi gyermeke volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Elsőbb az ördög ment el vízért, s hozott egyszerre egy ötvenvedres hordóval, de ezt az ördögkölykek egy hajtásra mind kiitták, s meg sem kottyant. Azt mondja az ördög:- Már most csak menj el te, s hozz te is egy hordócskával. Aj, megijedt a szegény ember! Hogy tudjon ő ötvenvedres hordóval hozni, mikor neki még egy veder is sok. Kapja magát, s egy ásóval elkezdi a kutat körülásni. Odamegy az ördög, s kérdi:- Mit csinálsz, te szegény ember? Azt feleli a szegény ember:- Én bizony azt gondolám, hogy nem kínlódok a vízhordással, hanem egyszerre az egész kutat hazaviszem.- Jaj, ne tedd azt, te szegény ember - mondja az ördög nagy ijedten -, inkább hordok én ezután is.- Jól van no - hagyja rá a szegény ember -, csak többet ne küldj engem vízért. Másnap elmegy az ördög az erdőbe, hoz egy jó hát fát, hogy volt legalább két öl benne. De az is úgy elfogyott egy nap, mintha nem is lett volna. Harmadnap elküldi a szegény embert, hozzon ő. El is megy ez, vesz egy nagy kötelet, s azzal az erdőt körül kezdi keríteni. Kérdi az ördög:- Mit csinálsz, te szegény ember?- Én bizony hazaviszem az egész erdőt, hogy ne kelljen annyit fáradni.- Jaj, ne vidd, te szegény ember, inkább viszek én ezután is. A szegény ember nem is bánta, s elmentek haza. Hanem az ördög szeretett volna már megmenekedni a szegény embertől, mert erősen megijedt a nagy erejétől. Kérdi tőle, mit fizessen az eddigi szolgálatjáért, mert nem tudja tovább tartani. Azt mondja a szegény ember: adjon, amit akar, megelégszik vele.- Jól van - mondja az ördög -, menj le a pincébe, van ott tizenkét hordó réz, tizenkét hordó ezüst, ugyanannyi arany, abból egy zsákot tölts meg s vidd el. A szegény ember egyet gondol, tizenkét bivalybőrből csinál egy zsákot, azt megtölti csupa arannyal, s azt mondja az ördögnek, hogy ha azt a zsákot oda nem viszi, ahová ő parancsolja, hát fiástul, mindenestül elpusztítja. Megijedt az ördög, felkapja a zsákot, s viszi a szegény ember után. Mikor egy jó darabot mentek volna, akkorát prüsszent az ördög, hogy a szegény ember ijedtiben hátraszökik vagy tizenkét lépésre. Kérdi tőle az ördög:- Mi baj, szegény ember?- A pipámat ejtettem el - feleli a szegény ember. Továbbmennek, s az ördög ismét prüsszent egyet, de akkorát, hogy a szegény ember hátraszökött vagy ötven lépésre. Kérdi az ördög:- Mi bajod, szegény ember?- Elejtettem a zacskómat - feleli a szegény ember. Továbbmennek, s estére megérkeznek a szegény ember házához. Hát, teremtő isten, egy egész ármádia gyermek omlik ki a házból, s futnak nagy rongyosan az apjuk elé! Meglátja az ördög azt a te- méntelen sok gyermeket, elkiáltja magát:- Tyű, aki áldója van! Ennyi még nekem sincs! S azzal nagy szörnyűlködve ledobta a zsákot, s úgy elfutott, mintha a szemit vették volna ki. A szegény ember pedig boldogul élt a sok pénzből, s máig is élnek, ha meg nem haltak. Holnap legyenek a ti vendégeitek! Magyar atomocska 3. Megáll az ész! Ozogány Ernő Szép volt Rutherford elképzelése, hogy az atom Naprendszerünk kicsinyített mása, csak egy baja volt: nem lehetett igaz. Gondoljunk bele: a negatív töltésű elektron rohangálás közben áramot gerjeszt, ami azzal jár, hogy elektromágneses sugárzást kell kibocsátania. Viszont ekkor csökkenne az energiája, és egyre szűkülő csigavonal mentén bele kellene zuhannia az atommagba. Ezzel szemben semmilyen kisugárzás nem mérhető, az elektronoknak eszük ágában sincs az atommagba csapódniuk. Volt más gond is: a dán Niels Bohr Thomson cambridge-i laboratóriumában kezd el foglalkozni a Rutherford- atommodell ellentmondásaival. Manchesterbe utazik, hogy a szerzővel kapcsolatba kerülhessen. Ruther- fordtól kívánja ellesni a doktori értekezéséhez a mesterfogásokat. Munkája ugyanis nem másról, mint a fémekben szabadon mozgó elektronokról szól. Kideríti, hogy ahogyan a nagy testek mozgásához Galilei és Newton szerint nem kell erő, ugyanúgy az elektron is a pályáján marad minden külső behatás nélkül. Viszont ha energiát nyel el, felugrik egy magasabb pályaszintre. Ha pedig visszaugrik, akkor fényt sugároz ki, pontosan úgy, ahogy azt Einstein megjósolta. Számításai közben érthetetlen eredményre jut: az atommag körül szaladgáló részecske csak meghatározott sugarú pályán mozoghat. Más pályák tiltottak számára. Bohr jelentős munkásságáért megkapta az 1922- es fizikai Nobel-díjat, viszont sejteni lehetett: a kérdésnek nincs vége, hiszen a miértre nem tudott választ adni. A történet 1924-ben folytatódik, amikor a fiatal francia herceg, Louis-Victor de Broglie elolvassa Albert Einstein tizenöt évvel korábban (!) írt cikkét. A német fizikus ebben arról elmélkedik, hogy a fény úgy viselkedik, mint nagyon apró, atomi részecskék egymás után küökött raja, amely hullámfelületet alkot. Einsteinnek köszönhetően sikerül megtalálni az újabb oszthatatlan részecskét, a fényt hordozó fotont. Broglie fantáziáját viszont egészen más mozgatta meg: az elektron több furcsa tulajdonságából és az atom körül kiválasztott pályáiból arra a következtetésre jutott, hogy talán ő maga is hullám. Ettől végképp megállt a fizikusok esze: mérésekkel tudták igazolni az elektron tömegét, sejtették, hogy pontszerű, tehát nincs mérete. De hogy hullám is legyen, ráadásul olyan nagy méretű, hogy az atommagot körbefogja, ez már túl sok volt. Csakhogy de Broglie egyértelműen bizonyította, hogy érvényes a Bohr-féle atom- modell, mivel a megengedett pálya az elektron hullámhosszának a többszöröse. Ha nem így volna, akkor önmagával kerülne kölcsönhatásba, ugyancsak energiát sugározva. Mit tesz isten: a francia fizikus elméletét oly fényesen sikerült igazolni, hogy meg sem állt a Nobel-díjig, amelyet 1929-ben nyert el. Eszerint ahogyan a vízbe dobott kő körkörös hullámokat vet, ugyanígy gömb- héjszerűen hullámfelületként helyezkedik el az elektron a mag körül. Ezzel megszületik az elektronhéj fogalma. Elméletének lett egy komoly következménye: ezek után nem voltak használhatóak a hagyományos matematikai módszerek az atom fizikájának területén. Erre jön egy fiatal zseni, Werner Heisenberg, és bevezeti az egyedi értékeket a fizikába. Ó annyira fiatal és annyira zseni volt, hogy alig múlt harminc, amikor már No- bel-díjas, a hivatalos ünnepségre is anyukája kíséretében érkezik, de a kitüntetést már hét évvel korábban kiérdemelte. Ugyanis huszonhárom évesen tette meg világraszóló felfedezését, amelynek lényege, hogy az elektron esetében vagy a részecske helyét, vagy a sebességét tudjuk meghatározni, a kettőt egyszerre soha! Ugyanis a mérések any- nyira torzítják a megfigyelt részecskét, hogy bele kell nyugodnunk: az atomi világba soha nem láthatunk bele. Ennél fontosabb számunkra, hogy az eredményhez egy újfajta matematikával, a mátrixokkal jutott el. Mielőtt megállna az eszünk, elmondjuk, hogy aránylag egyszerű dologról van szó. Ahogyan az anyakönyvben (matrika) egymás alatt sorakoznak a személyek adatai, a sorokban pedig a saját „értékei” (pl. születési, halálozási dátum), ugyanúgy a mátrix egész számokkal írja le az elektron lehetséges állapotait. Ne essen az ifjú olvasó ezen a ponton kétségbe: nemcsak ő, de a kor fizikusai sem értették meg Heisenberget. Már csak amiatt sem, mivel elméletének észbontó következménye lett: ha az elektron lehet részecske is meg hullám is, maga sem tudja, hogy egy előre meghatározott pillanatban melyik lesz a kettő közül! Olyannyira meredek volt mindez, hogy maga a nagy Einstein sem fogadta el, azzal védekezve, hogy „Isten nem lehet kockajátékos”. A későbbi -j- mérések \ ck azonban igazolták Heisenberget. Nekünk viszont amiatt kellett erről beszélni mivel ebben a forrongásban is ott volt egy jelentős magyar koponya. Lukács Zsolt és Rácz Noémi illusztrációja Szecskó Tamás rajza
