Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-07-19 / 29. szám
8 2000. július 19. Tizenhárom napos altatás után Rudolf Schuster végre kinyitotta a szemét A remény(kedés) napjai PÉTERFI SZONYA ____________________ Jú nius 25-én Július Vajó profesz- szor, az egészségügyi minisztérium szakértője, fősebésze sajtótájékoztatón megdorgálta az újságírókat. „Ne csináljunk Rudolf Schuster betegségéből tragédiát”- követelte. Néhány órával később kockán forog az államfő élete, pár eseménydús és drámai nap elteltével pedig már Innsbruckban harcolnak életének megmentéséért. Azok az orvos- professzorok, akiket idehaza vidékieknek nevezett. Ausztriában lakosonként több mint ezer dollár jut az egészség- ügyi ellátásra, míg Szlovákiában csupán kétszáz, a hazai viszonyokra jellemző mizéria mégsem írható csak az anyagiak számlájára. Az innsbrucki egyetemi klinikán, noha korszerű felszereltségéhez nem hasonlítható egyetlen hazaié sem, mégsem a jómód kápráztatott el. A betegekkel való bánásmód volt a legszembetűnőbb, illetve az, hogy a nyavalyájuk okozta kiszolgáltatottságuk ellenére emberszámba veszik őket. (Ami ugye nem kerül egy fillérbe sem...) És hogy teljesítik apróbb- nagyobb óhajaikat, természetesen anyagi ellenszolgáltatás nélkül is. Ha az ágyhoz kötött betegnek történetesen „sétálhatnék^” támad, hiszen a legkényelmesebb kórtermet is meg lehet unni, azonnal akad egy vagy több ápoló, aki ágyastul kitolja az intézet épülete elé, hadd szemlélődjön, gyönyörködjön a közelben magasló hófoltos alpesi csúcsok látványában! A helyiek nem fordítják el a fejüket, nem szörnyülködnek akkor sem, ha az ülő- vagy fekvőalkalmatosság peremén különféle zacskók, csövek lógnak. - Kell, hogy érjen a nap, szükségem van arra, hogy egészséges embereket lássak, esetleg valakivel elbeszélgessek egy kicsit - mondta egy amputált lábú fiatalember, aki csak azért nem engedte lefényképezni magát, nehogy a látványhoz nem szokott olvasó esetleg megborzadjon. A kórház hazai látogatói mindezt megszokták, egyáltalán nem kelt riadalmat az infúziós állvánnyal, esetleg más tartállyal közlekedő sem - hangsúlyozta.- A testileg sérült értelmi fogyatékosoktól sem szabad megvonni a mozgási lehetőséget. Éppen nekik van a legnagyobb szükségük arra, hogy kitörjenek a bezártságból, lakásuk négy fala közül - magyarázta meggyőződéssel Marta Thobias ápolónő, aki egy 70 éves beteg kísérőjeként avatott be a betegellátás naposabb részébe. Amikor a szlovákiai helyzetre kérdezett rá, érdeklődött az ellátás mikéntjéről, inkább másra tereltem a szót. Hogyan magyarázhattam volna el neki, hogy Szlovákiában 20 év alatt nem láttam annyi, és ilyen minőségű elektromos tolókocsit, mint az Innsbruckban töltött négy nap alatt?! Miként mondhattam volna el, hogy idehaza például az izomsorvadásban szenvedők, akik többnyire fiatal koruk ellenére sem képesek önállóan mozogni, nem juthatnak megfelelő tolókocsihoz?! Kizárólag pénzhiány miatt. Tény ugyan, hogy a kézi meghajtású ,jár” nekik, de mit érnek vele, ha végtagjaik erőtlenek?! Innsbruckra mellesleg az is jellemző, hogy a városban bármerre indul el a mozgás- sérült, kocsijával zökkenőmentesen közlekedhet, ugyanis a járdafeljárókat nem az ép lábúak, hanem a betegek igényeihez, szükségleteihez igazították. Ennek híre valószínűleg eljutott más országokba, kontinensekre, mert a külföldi látogatók forgatagában láttunk japánokat, feketéket, akik - mozgássérült létükre - ugyanúgy élvezték a látnivalókat, ugyanúgy ettek-ittak, mint egészséges társaik. Innsbruck belvárosa kora reggeltől másnap hajnalig forgalmas és mozgalmas, lüktetése, színkaval- kádja lenyűgöző. Noha fotós kollégámmal nem azért utaztunk Ausztriába, hogy a várost csodáljuk, az egyetemi klinikán várakozással, információszerzéssel töltött hosszú órák feszültségét olykor sétával oldottuk. Mert bár az államfő állapotáról kapott hírek egyre kedvezőbbek voltak, és a két „nagyágyú”, Walter Hasibeder altatóorvosprofesszor, valamint Ernst Bodner sebészprofesszor naponta többször beszámolt Rudolf Schuster kezelésének eredményeiről, olykor kissé kételkedtünk. Főleg azért, mert az államfő családtagjainak arcán - hétfőtől csütörtökig - nem láttuk a megkönnyebbülés jeleit. Balga módon azt reméltük, főleg csütörtökön, amikor Rudolf Schuster tizenhárom nap A szlovák államfő állapotával kapcsolatban sokáig óvatosan nyilatkozó Bodner professzor ma már optimista: az elnök meggyógyul. után felnyitotta a szemét, műtéti sebeinek gyulladása pedig végre alábbhagyott, hogy nagy örömüket megosztják velünk is. Persze tudatosítva, min mentek keresztül, mit kellett látnia a feleségnek, aki végzettségére nézve egészség- ügyi nővér, tapasztalnia az elnök orvos lányának, vagy akár a fiának az utóbbi hetekben, visszahúzódó magatartásuk tulajdonképpen érthető. Ráadásul a család feltehetőleg megkapta az államfő gyógykezeléséről készített jelentés teljes szövegét, amelyből kiolvasható a kezelés során elkövetett mulasztások nagysága. Feltételezhető, hogy az innsbrucki kórház orvosai is tudják, ki mit „rontott el” Pozsonyban, a nyilvánosság előtt mégis védik kollégáikat. - Több sebészeti iskolát ismerünk, mindenki a neki legjobban megfelelő szerint operál. Az én műtétvezetési módszerem eltér a szlovákiai kollégákétól. Ők a vízszintesen vezett vágások mellett döntöttek, én biztosan függőlegesen nyitottam volna fel a hasfalat, s a bélkivezetés is feljebb került volna. Mivel a gégemetszés során a légcsőbe helyezett kanül vérzést, vérszivárgást okozott, amelyet hagyományos kezelési eljárásokkal nem tudtunk megszüntetni, szükségessé vált ennek műtéti korrekciója is. Az ugyancsak sajátos módon végzett beavatkozás, úgy mint Václav Havelnál, aki többször szorult tracheotómiára, a szlovák államfő esetében is sikeres volt - nyilatkozta lapunknak készségesen Ernst Bodner sebészprofesszor. Mellesleg az innsbrucki orvosokra a szaktudásuk mellett jellemző az is, hogy végtelenül tapintatosak és közlékenyek. A kérdések elől nem zárkóznak el, a legkisebb javulásról nyomban beszámoltak a kórházban tartózkodó újságíróknak. Aki netán nem elégedett meg ennyivel, az a nap bármelyik órájában felhívhatta őket telefonon. A maroktelefon-számukat ugyanis valamennyien közreadták. A hazai állapotokhoz szokott újságírókat meglepte az is, hogy Norbert Mutz professzor, a kórház intenzív osztályának vezető főorvosa az elnök állapotát érintő kérdésekre soha nem válaszolt egyedül, minden esetben maga mellé kérette Walter Hasibeder profesz- szort, akit Rudolf Schuster életének megmentőjeként tart számon. Mert azzal, hogy a kormánygéppel Pozsonyba szállíttatott altatóorvos módosította a válságos állapotban lévő államfő lélegeztetését, lehetővé vált Innsbruckba szállítása. A klinikán mindenki tudatosítja, hogy komoly küzdelem volt, nem csoda, hogy a „győztes orvosi csapat” elégedett, annak ellenére, hogy a műtéti sebek gyógyulását makacs bakteriális fertőzés nehezíti. Június elején a nagy hőség ellenére kemény teniszcsatát vívott a köztársasági elnök - és győzött. Azt nyilatkozta, rendkívül szereti a nyertes csata után jelentkező érzést. Nem sejtette, hogy más játszma vár rá... Június 28-a óta, tizenhárom napon keresztül, a legnehezebb küzdelmét vívta. Osztrák orvosok segítségével az életben maradásért küzdött. És győzött. A „vidékinek” mondott 1700 ágyas innsbrucki egyetemi kórház 9 e Az intenzív osztály, ahol Rudolf Schuster életéért harcoltak az orvo Az eső sem zavarta a városnézőket, a szemfüles árusok legkelendőb esőkabát volt. A szűk utcákban egyre nehezebbé vált a közlekedés, ak ernyőjéről a nyakába csurog a hideg esővíz, az a presszó, falatozó, sör A kórház területéről nem zárják ki az autókat, a motorokat és a bicikliket sem. Aki teheti, bringával közlekedik a városban is, hiszen kijelölt kerékpárutak könnyítik a távolságok leküzdését. A gyerekeket speciális merev műanyag ülőkében szállítják, fejüket bukósisak védi. A belvárost leginkább egy ékszerdobozhoz hasonlítják a turisták, az óvárosháza környékén lévő megai ház mind egy-egy építészeti remek. Az öreg városháza tornyára pedig alig lehetett feljutni, úgy tűnt, mii tanévzárás (július 7-e) előtt egy nappal az ország összes gyereke Innsbruckba ruccant volna ki.
