Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-12-20 / 51-52. szám
6 2000. december 20. ________________________Nagyvilág____________ El sőként mert nekivágni napkeletnek, hogy felkutassa a magyarok ott maradt, elszakadt rokonságát Ottó barát, aki megelőzte Julianust Madzsar városáról A Kaukázus északi előterében, a Kuma mentén fekvő középkori Magyar (Madsar, Madzsar vagy Madzsarl) nevű városról a Rákóczi-szabadságharc után Oroszországba emigrált Turkoly Sámuel tudósított elsőként, Turkoly szikszói rokonságához írt, 1725-ben Asztrahánból keltezett levelében tesz említést a nagy kiterjedésű romvárosról: „A Magyarok királlyá pedig lakott a Kuma nevű folyóvíz mellett, Kinek Palotái Jóllehet rongyosok, de ma Isfelállanak és azon helyet ma is hívják Pogány nyelven Magyarnak...". A rommező XVIII. század végi képét Peter Pallas, a II. Katalin cárnő szolgálatába állt berlini születésű természettudós-utazó örökítette meg. 1827-ben Vörösmarty vetett papírra Magyarvár címmel egy, a városról szóló, töredékben maradt költeményt. íme kezdete: „Dőlve magányosan, áll, az enyészet képe, Magyarvár, Késő romjain". 1829-30-ban Besse János Is Járt Magyar romjai között. Zichy Jenő expedíciója 1895-ben viszont már csak néhány zománcos téglára bukkant területén. A várost egyes szerzők, így Bendefy Is, a honfoglalás kori magyarság településeként értelmezték, de Jóval valószínűbb az a felfogás, amely szerint a tatárjárás nyomán - évtizedekkel Ottó és Jullanus ottjárta után - keletre került magyar néptöredék alapíthatta. E népcsoport vezetője lehetett a Bendefy által Gyeretyánra „magyarosított” Jeretamir is, akiről XXII. János 1329-ben, Avlgnonban kelt bullája a következőket írja: „A pápa hírt vévén arról, hogy az ázsiai magyarok, élükön a magyar királyok törzsökéből származó Jeretamirral, továbbá a malchalták és alánok idegen hitűektől körülvéve őrzik kereszténységüket, Tamás szamarkandi püspököt küldi hozzájuk levelével.” CsiszAr GAbor A köztudat földrajztörténetünk és őstörténet-kutatásunk első úttörőjeként többnyire Julianus barátot tartja számon. Julianust, aki domonkos társaival a középkori keresztény Európából elsőként mert nekivágni napkeletnek, hogy felkutassa a magyarok ott maradt, elszakadt rokonságát. Pontosabban csak másodikként, hiszen a Julianus- expedíció látványos eredményei részben éppen az azt előkészítő utazásnak és vezetőjének, Ottó fráternek köszönhetőek. De ki is volt ő, mit tudunk róla bizonyossággal, és mi az, ami inkább legenda csupán? Utazásáról mindössze két forrásból tudunk. Az egyik a Julianus útjáról tudósító Ricardus-jelentés bevezető része, amely értelemszerűen szűkszavúan bánik a kézzelfogható eredményt kevésbé hozó előddel. A másik csupán a hatvanas évek óta ismert ún. Kassai kódex jóval részletesebb, sokat vitatott, ám úgy tűnik, megkerülhetetlennek bizonyuló beszámolója. Elsőként hát ebbe „lapozzunk bele”. A „Kassai kódex” egy XIII-XIV. századi domonkos kézirat másolata. A kódex harmadik része, az Exodus Fratrum (= A testvérek küldetése) közöl Ottóról részletes adatokat. A kódexből Fehér Mátyás Jenő tett közzé részleteket latinul és magyar fordításban a New York-i Magyar Történelmi Szemle 1970.-évi kötetében. Az Öttó barát útjára vonatkozó részlet hazánkban még nem jelent meg a maga teljességében, az alábbiakban - apróbb változtatásokkal - adjuk közre: „A fenséges királyné ugyanis azt óhajtotta, hogy a testvérek keressék fel vérbeli rokonságát Szíriában, régi hazájában...Miután azonban a küldendők személyében megállapodni nem tudtak, magát bécsi Ottó frátert jelölték ki missziós vezetővé, aki eddigi (vizitátori) tisztségéről lemondva. ..Bestur fia Syrak magyar, Márton lengyel és Benedek kun frátereket vette maga mellé társakul. Miután bizonytalannak látszott, hogy a szakadár rutének földjén (Halicson) keresztül...(utazhatnak), inkább a keresztesek szokott útját választották... A görög Ascaris császári udvarban a testSok népet meglátogattak, és mindenben utánozták Szent Pál apostolt. vérek szíves fogadtatásban részesültek, sok népet meglátogattak, és mindenben utánozták Szent Pál apostolt, aki így szól magáról: sok küzdelemmel, állandóan utazgatva, folyók, rablók és tengerek veszedelmeiben élve, sok munkával és nehézséggel küszködve, sokat éhezve és mezítelenséget szenvedve, eljutottak Örményországig. Itt szíriai szokások szerint a genovai kereskedőktől vásároltak...egy Illés nevű szaracén rabszolgát...aki körülbelül húsz éves, barna bőrű és minden munkára alkalmas volt...Fizettek érte hat florénost. Ez (a szolga) hajdanán a ciprusi király úr szolgálatában íródeák és tolmács volt, és jártas a keleti nyelvekben. Belépett a szerzetesek rendjébe. Isten és az új testvér segítségével...megtalálták a keleti magyarokat, a nagy Churim (Kúra) folyam mentén. Ezek ugyan keresztényeknek mondták magukat, de vallásukban a georgiaiakat és az örményeket követik, de sokan közülük sza- racénok. Hallván pedig azok tévedéseit, akik arianusok módjára élnek, a testvérek hirdetni kezdték a katolikus hitet, és nagyon is könnyen megértették őket, mert beszélték a nyelvüket... Barcha Murta nemes férfi fogadta őket betegágyánál, kúriája csarnokában...Ugyanis félt Isten utolsó ítéletétől, és nem akarván végrendelet nélkül e világból kimúlni, kinyilvánította végső akaratát...hagyományozott a testvéreknek... ötven új örmény pénzt, tíz lombardiai tunikát és más javakat is... Később (Ottó) pedig, aki György nevű úr fiának, Gimalisnak a kúriájában lakott, betegségbe esett, és attól félt, hogy Krisztus és a küldetés ügyét emiatt elhanyagolja, elküldte a másik három testvért erről a békességes vidékről Perzsiába...önönmagát pedig a tifliszi (tbiliszi) eredetű Ursus fiának a védelmébe ajánlotta... Mikor pedig az ország a tisztátalan tatároktól gyötretett...Ottó testvér és a másik három, akik még eddig egymástól nem szakadtak el, most, mikor a tatárok serege megérkezett, és a lakosság elmenekül...a legnagyobb szegénységben és nyomorúságban a három fiatal testvér önn- önmagát rabszolgaként eladni kényszerült...(Ottó) pedig, már korosabb...egy a Szent Ágoston reguláját követő keresztes védelmét fogadta el, ámbár ez tiltott házasságban élt... Nem hanyagolva el az ügyét, amely reájuk bízatott...(azzal a gondolattal,) hogy visszatérjen Magyarországra, követve a mondást: Te mindig megtérvén megerősítsed testvéreidet... Ezek után két hónapig a (genovai) Szent Miklósnak nevezett gályán a híres Pallorum (Poti) kikötőjéből Konstantinápolyba utazott, és útjáért fizetett száz örmény sarracénalis pénzt. A mondott hajóról leszállva... lóháton utazva, súlyos betegen a mi pécsi kolostorunkba érkezett, és az utolsó kenet szent erejével felfrissülve betegágyán minden jelesebb eseményt elmondott, az úti térképet a testvérekre bízva...karácsony ünnepe előtt meghalt...a fenséges királyné Gábor testvért küldte Rómába a pápai kúriához, hogy a hit ellenségeitől űzött keleti magyarokat és szíreket jóságosán megsegítse...Ottó testvér pedig kolostorunk templomában, a boldogemlékű Ágoston, zágrábi püspök és fráter sírjához közel ünnepélyesen elte- mettetett...” (Fehér Mátyás Jenő fordítása nyomán.) A szöveg láthatóan igen töredékes. Feltűnő viszont, hogy a hiányok a magyar és a latin közlésben más helyen vannak. A fentiekben - a bekezdéseket leszámítva - a latin eredeti hiányai okozta tördelést vettük át. Ez a gyanús eltérés okkal felhőz- heti el első örömünket. Ha a szöveg hiteles, akkor nemcsak pontos részleteket tudunk meg Ottó utazásáról, hanem a 945-959 között uralkodott Bíborban- született Konstantin császár emlegette szavárd magyarok létezése, sőt, a tatárjárást közvetlenül megelőző fennmaradása is be volna bizonyítva. Ám a szöveg nem lehet hiteles - hiszen a részleteket tartalmazó kódex sem létezik. A kódexet Fehér Mátyás Jenő említi először 1967-ben, ám teljes szövegközlést sohasem adott ki, csak szemelvényeket. A kódex eredetijét vagy másolatát rajta kívül kutató még nem látta. A domonkos kutató - kiadóvállalatok, folyóiratok megkeresésére, kétkedésére - bizonyítékként három részlet fotómásolatát közli. Ezek hamisságát viszont Borsa Gedeon, az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársa bebizonyította. A három fotómásolat közül az egyik a Tudományos Gyűjtemény 1835. évi 9. számában jelent meg, a másik az ún. stuttgarti unikum, melynek rep- rodukcióját a Zeitschrift für Bücherfreunde 1911-12-es kötetében hozták le, a harmadikat pedig Fehér Mátyás Jenő már 1942-ben idézte, akkor még a Győri káptalani hiteleshelyi levéltár: Protocollum 1567-1569. fellelési hely alatt. Mindezek után az Akadémia történészei is kétségbe vonták a kódex létezését. Bíborbanszületett Konstantin a szavárdokról A szavárdokról a leghíresebb beszámolót Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár írta, A birodalom kormányzásáról című művében: „A besenyők megtámadták a kazárokat, de legyőzettek, elvesztették földjüket, és a turkok földjén (Levédiában) voltak kénytelenek megszállni. Háború támadván a turkok és a (...) besenyők közt, a turkok tábora megmerevedett, és két részre oszlott. Az egyik rész kelet felé Perzsia vidékére telepedett le, és ezeket mai napig a turkok régi nevén ,szabartoi aszfaloi’- nak nevezik. A másik rész pedig nyugat felé ment lakni vajdájával és fővezérével, Levedivel, az Etelküzünek nevezett vidékre. (...) Ezek a nyugat felé lakó turkok mind a mai napig követeket küldenek a turkoknak imént említett, keleten, Perzsia vidékén lakott népéhez, szemmel tartják őket, és gyakran választ is nyernek tőlük.” (Németh Gyula fordítása) A szavárdokról korábbi tudósítások is szólnak, ám Konstantin az egyetlen, aki a bizánciak által türköknek nevezett magyarok egy csoportjával azonosítja őket. Az ,aszfaloi’jelző szilárdat, megbízhatót jelent. A szavárd népnévből a magyarban személynév lett, Anonymus írásmódjában Zuard. A rejtélyes Madzsar épületei e XVIII. századi metszeten keleti, mohamedán hatást mutatnak.
