Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)

2000-12-13 / 50. szám

2000. december 13. Háttér Vatikáni diplomácia Bíboros helyébe pátriárka II. János Pál pápa nemrégiben Mussza I. Daud antiochiai szír pátriárkát nevezte ki a Vatikán Keleti Egyházak Kongregációjá­nak élére a nyugdíjba vonuló Achille Silvestrini bíboros he­lyére. Silvestrini több évtizeden keresztül szolgálta a Szentszék „külpolitikáját”, kilenc évig állt a vatikáni diplomácia élén a Közügyek Tanácsa - akkor még érseki rangban lévő - titkára­ként. Jelentős szerepet játszott a kelet-nyugati viszony rende­zése területén teljesített vatiká­ni misszió előmozdításában. A pápa számos, akkor történelmi jelentőségűnek számító útját készítette elő Lengyelország­ban, Argentínában, Nicaraguá­ban, El Salvador­ban. Az utóbbi csaknem tíz eszten­dőben már bíboros­ként töltötte be a kongregáció prefek­tusi tisztét. Ebben az időszakban is az ő nevéhez fűződik a fordulópontot je­lentő pápai utak megszervezése Li­banonban, Romániában, a Szentföldön és Egyiptomban. Az a tény, hogy II. János Pál egy szír rítusú egyház pátriár­káját nevezte ki erre a posztra Silvestrini utódjául, vatikáni szakírók szerint arról tanúsko­dik, hogy a szentatya megkü­lönböztetett figyelmet szentel a keleti egyházaknak - ilyenek működnek Egyiptomban, Irán­ban, Irakban, Jordániában, Li­banonban, Szíriában, Indiában. Ennek a szentszéki hivatalnak a hatáskörébe tartozik az ukrán és a román görög katolikus uniátus (Rómát elismerő) egy­ház is. Elmondható, hogy Silvestrini foglalkozott minden olyan egyházzal, vallási közös­séggel, amely messze volt ugyan Rómától, de hűséggel vi­seltetett iránta. Koptok, maroniták, szírek, káldeusok, örmény-ortodoxok, indiai ke­resztények, akárcsak az ukraj­nai és a romániai görögkeleti hívők, mind ennek a kongregá­ciónak a hatáskörébe tartoztak. Silvestrini, ez a széles látókörű, nagy befolyású bíboros annak a nyájnak lett a pásztora, amely - mint egy vatikáni elemző írta - a római katolikus egyház „szo­morú perifériáján tengődik”. Valóban, ezek az egyházak ne­héz környezetben kénytelenek élni, küszködve az ellenséges muzulmán hívőkkel, elszen­vedve a véres konfliktusok kö­vetkezményeit is. A szír pátriár­ka kinevezése kapcsán megfi­gyelők azt hangsúlyozzák, hogy ilyen még nem volt a Vati­kán történetében, hiszen ezt a tisztséget hagyományosan min­dig olasz főpap töltötte be. Ön­magában nem hír, hogy a Ró­mai Kúria egyre inkább nem­zetközi, és egyre kevésbé olasz. Azt viszont ez a kinevezés vilá­gosan jelzi, hogy a pápa a ko­rábbinál is nagyobb figyelmet szentel a jövőben az ősi keleti rítusú egyházaknak, amelyek némelyike a katolikus egyház­nál is idősebb. A pápa ennek szellemében kereste fel az utóbbi esztendőkben a Szent­földet, Egyiptomot, Libanont, Izraelt. De ugyanilyen fontos lesz az ukrajnai és a romániai hívők­kel, az uniátusokkal való kapcsolat elmélyí­tése is. Maga Sil­vestrini idézte fel a La Repubblicának adott inteijújában a kilencvenes éve­ket, amikor a dikta­túra alól felszaba­dulva újjászülethetett az ukrán és a román ortodox egyház. A bíboros mindent megtett a len­gyel pápa szándékának valóra váltásáért, nevezetesen hogy a Szentszék kezét nyújtsa az ot­tani uniátus egyházak felé az ökumenizmus (a keresztény egység helyreállításáért kezdett párbeszéd) jegyében. Silves­trini bíboros fáradozásainak később beérő gyümölcse lesz, hogy II. János Pál jövőre Ukraj­nába és Szíriába készül. Mint a bíboros interjújában elmondta, a pápa azért kíván ismét meg­jelenni a közel-keleti színtéren, hogy bátorítsa a megszűnés ve­szélyével küszködő keresztény közösséget, s hogy új lendületet adjon a katolikus egyház béke­küldetésének. Ukrajnában és Örményországban a pápa is­mét „megközelíti” Oroszország határát, ösztönzést adva a moszkvai ortodox pátriárká­nak, hogy mutasson végre haj­landóságot Róma iránt. „Karol Wojtyla utolsó nagy álma, hogy egyszer a Kreml székesegyhá­zaiban imádkozhasson” - mondta a leköszönt prefektus. A Szentszék berkeiben ezt a nagy horderejű pápai tervet úgy tekintik, mint bizonyítékot arra, hogy Szent Péter jelenlegi utóda idős kora ellenére is ké­pes tevékeny nemzetközi diplo­máciát folytatni. Ennek alapját segített megteremteni Achille Süvestrini. (m) E tisztséget hagyományo­san mindig olasz főpap töltötte be. A Vatikánnal kötött alapszerződés lényegében az állam és az egyház viszonyáról szól Komoly változások Sárközy Dénes _____________ A V atikánnal kötött, a szlovák parlament által november 30-án ratifikált alapszerződés lényegé­ben az állam és az egyház viszo­nyáról szól. Ebben a viszonyban a történelem folyamán rengeteg változás történt, közülük né­hányra érdemes utalni még ak­kor is, ha terjedelmi okokból ezt csak távirati stílusban tehetjük meg. A keresztyénség kezdetén a római császárok - Nérót és Diocletianust emlegetik a leg­gyakrabban - üldözték a kialaku­ló keresztyén egyházat. Constan­tinus császár 337-ben, a halálos ágyán megkeresztelkedett, de a keresztyénséget már korábban teljes elismerésben részesítette, gyakorlatilag államának vallásá­vá léptette elő. Ugyanakkor ma­gát tette meg az egyházkormány­zás fejévé, zsinatokat hívott ösz- sze, és azokon elnökölt - meg­született az állami egyház. Egy másik történelmi érdekesség az egyházi állam a pápa mint szuverén uralkodó alatt. A pápai államot bíbornokok által kor­mányzott legatiókra (kerületek­re) és főpapok által kormányzott delegatiókra (járásokra) osztot­ták fel. A hagyomány szerint Constantinus császár Rómát és környékét I. Szilveszter pápának ajándékozta, de az erről szóló ok­irat hitelessége vitatott. Az állam és az egyház viszonya koronként változott, a mozgató­rugót mindig a hatalomért foly­tatott harc jelentette. Két törté­nelmi példa a sokközül: a német­római császárság fénykorában, 1046-ban a római zsinat letette a három egymás ellen harcoló pá­pát, és III. Henrik ajánlatára Liudger bambergi püspököt vá­lasztotta pápává II. Kelemen néven. Viszont VII. Gergely pápa IV. Henriket egyházi átokkal sújtotta. Ca- nossa várában, 1077- ben, három napig ha- jadonfőtt, mezítláb vezekelt a császár, s csak ezután vonta vissza a pápa az egy­házi átkot. „így vég­ződött az annyiszor emlegetett és leírt canossai jelenet, a századokon át a pápai és világi hatalom között a főura­lomért folytatott versengésnek ez a kimagasló momentuma, mely porig alázta a császári mél­tóságot, kibékülést pedig még­sem eredményezett” - írja egy, az 1890-es évekből származó for­rásmű. Még egy idézet az 1890-es évek­ből. „Egyházfenség (staatliche Kirchenhoheit) az államnak joga, melynél fogva intézkedéseiben az államéletet érintő, habár a val­lással összefüggő, s épp azért az egyház által körébe vont vagy magának vindikált viszonyok szabályozásában semmiféle egy­házi tekinteteknek alárendelve nincs. Az államnak ez a joga két­ségtelen, s az államnak mint az egyháztól teljesen független és önálló alanynak természetes att­ribútuma. A jognak tagadása az állam önálló alanyiságának taga­dásával azonos, sőt azonos az önálló államnak mint ilyennek negációjával, mert önálló állam és függőség egymást kizáró fo­galmak. Hogy azután az állam ezt a jogát miként gyakorolja, te­kintetbe veszi-e és mennyiben a kebelében létező egy­házak vagy ezek vala­melyikének kívánal­mait, az az ő dolga és joga. A tekintetbevé­tellel nem jogi kötele­zettséget teljesít, ha­nem jogát gyakorol­ja.” Az egyházi állam, melynek töredéke és jogutódja a Vatikán állam, 1870-ben szűnt meg. A pápa en- ciklikájában kiátkozta azokat, akik részt vettek az egyházi állam megszüntetésében. Az átok nem fogott sem a római népen, sem az olasz politikusokon. Az egyházi átok, ez a középkorban oly félel­metes fegyver, ekkorra már el­avult ócskavassá vált. Az egyházi hatalmi struktúrák más egyházi fenyítékek alkalmazásával ipar­kodtak uralkodni az állampol­gárok felett. Ez ellen védte ál­lampolgárait az Osztrák-Ma­gyar Monarchia a XLIII/1895-ös tör­vénycikkbe foglal­takkal: „Egyházi fe­nyíték sem alkalmaz­ható senki ellen abból az okból, mivel az il­lető törvényben ren­delt valamely polgári kötelességét teljesí­tette vagy törvényben tiltott valamely cse­lekvést nem vitt véghez, vagy pe­dig, mivel törvény által engedett polgári jogait szabadon gyakorol­ta.” Időszerű lenne ezt elfogadni a jelenleg érvényes 308/1991-es egyházügyi törvény további novellizációjaként. Az Európa Parlament 1996. február 29-i ha­tározata kimondja, hogy „az em­beri jogok megsértése nem okol­ható meg a vallásszabadsággal”. Tehát a demokratikus állam köte­lessége - többek között - védeni az emberi jogokat, köztük a val­lásszabadság jogát. Ugyanakkor köteles védeni a természetes sze­mélyek valamennyi jogát, egyik jog javára nem lehet a másik jogot sérteni. Eddig főleg a szektáik kö­vettek el jogsértéseket, de sajnos, az egyik történelmi egyház is ezt teszi, tehát nem elméleti dologról van szó. Nem garantálható az olyan törvény megtartása, mely­nek megsértése nem szankcionál­ható. A szabálysértések köréből a büntetőjog hatáskörébe kellene áttenni és árnyaltan megfogal­mazni azokat a deliktumokat, melyeket vagy a polgár követ el az egyház kárára, vagy az egyház a polgár kárára. Éppen a létező jog­hézagokkal él vissza némelyik egyházi ve­zető, viszont akadt olyan állami hivatal­nok is, aki szerint „a püspök tetteiért csak Istennek és a Vatikán­nak felel!” - ami ba­darság. Tudnia kelle­ne, hogy „a Szlovák állam szuverén de­mokratikus jogál­lam” - ez az alkotmány első cikke. A negatívumok mellett az egyház pozitív hatásait is említeni kell. Gyakran helytelenül, egyoldalú­an csak a pozitívumokat vagy a negatívumokat ragadják ki az összefüggésekből, s az így rajzolt kép hamis. Például az ötvenes évektől 1989-ig létezett vallásül­dözés, de léteztek kollaboráns békepapok is, a papok között vol­tak StB-ügynökök, némelyek még ma is magas egyházi tiszt­ségben vannak, és ez rontja az egyház hitelét. A Vatikánnal kötött szerződés ko­moly változás az állam és az egy­ház viszonyában. 1989 után a 308/1991-es törvénnyel megin­dult az állam és az egyház külön­válása, amit akkor mindkét fél szorgalmazott. A Vatikánnal kö­tött szerződés ellentétes irányba tereli a dolgokat. Vajon milyen to­vábbi meglepetések várnak ránk az állam és az egyház változó vi­szonyában? A Vatikánnal kötött szer­ződés ellen­tétes irányba tereli a dol­gokat. Egyik jog ja- vára nem le­het a másik jogot sérteni. Pápai üzenet Globalizáció és szegénység Pápai áldás a Szent Péter téren TA SR/EPA A világban tapasztalható fo­gyasztásközpontú szemlélet még botrányosabbá teszi azt a helyzetet, hogy számos ország szegénységben kénytelen élni. II. János Pál pápa ezt abban az üzenetében fejtette ki, amelyet Xavier Van Thuan püspökhöz, a Iustitia et Pax (Igazságosság és Béke) Pápai Tanácsának elnöké­hez intézett. Ennek a testületnek a képviselői egy olyan vatikáni szeminárium munkájában vet­tek részt, amely Az adósság csökkentésétől a szegénység csökkentéséig címet viselte. A Szentatya megállapítja: egyre globalizálódó világunkban en­nek megfelelő mértékű szolida­ritásra is szükség van. Az eladó­sodás csökkentése azoknak az erőfeszítéseknek a részét képezi, amelyeket a népek közötti újfaj­ta kapcsolatok megteremtéséért kell hozni- A tudományos fejlő­dés ellenére a világban továbbra is súlyos problémát jelent a sze­génység. Ez a kettősség még botrányosabb formában jut kife­jezésre, ha összehasonlítjuk a szegénységet azokkal a lehető­ségekkel, amelyeket a tudomá­nyos haladás nyújt az emberi­ségnek, különösen akkor, ha mindez a féktelen fogyasztásel- vűséggel és az egészséggel való hivalkodással párosul. II. János Pál kifejezte reményét, hogy az adósságok csökkentése a sze­génység enyhítésének legfőbb eszközévé válhat. A végső cél az, hogy a legszegényebb országok képesek legyenek önállóan meg­vívni a szegénység legyűréséért folytatott küzdelmüket. Diarmuid Martin, a Iustitia et Pax Pápai Tanácsának titkára a pápai üzenet kapcsán sajtóérte­kezletet tartott a témáról. Újság­írók előtt elmondta: ahhoz, hogy meg lehessen oldani az eladósodás problémáját, a gaz­dagabb országoknak el kellene hagyniuk néhány ősi rossz szo­kásukat, amilyen a protekcioniz­mus vagy a nyersanyagárak fe­letti ellenőrzés. Észak protekcio­nizmusa - emlékeztetett a főpap - évente százmilliárd dollárjuk­ba kerül a déli államoknak. Az a tény, hogy a termékek ára min­dig bizonytalan marad, s hogy a multinacionális vállalatok tart­ják kezükben az ellenőrzést, sok országot taszít válságba. Diarmuid Martin szerint csak néhány évvel ezelőtt vált vilá­gossá, hogy a szegény népeket kell a világgazdasági folyama­tok középpontjába helyezni. Azelőtt - mondta a vatikáni tisztségviselő - Párizsban dön­töttek a gazdaságpolitikai irányvonalakról, mégpedig zárt ajtók mögött, még a fejlő­dő országok parlamentjei sem tudtak róla. Az utóbbi két- három esztendőben azonban már tapasztalható az a szán­dék, hogy megváltoztassák a nemzetközi intézményeket, így a Világbankot is. Csakhogy ez a szándék nehezen tör utat ma­gának e vízfejű intézmények­ben, ahol a régi irányvonal hí­vei még mindig akadályozzák a reformokat - véli a pápai ta­nács titkára. A globális gazda­ságot alkalmatlan struktúrák irányítják, amelyek alapvetően az önző nemzeti érdeküket szem előtt tartó egyes államok akarata szerint működnek - mondta Diarmuid Martin.- I ...._______________________ .. .. .. . . __ Do minik Tóth püspök november 28-án szentelte fel a pozsonyi vasutaskórház új kápolnáját. TA SR

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom