Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-12-06 / 49. szám
2000. december 6. • 33. évfolyam Riport A szalatnyai csapon akkor folyik a víz, ha a palackozó tulajdonosainak úri kedve úgy tartja. Vasárnap 588001 690311 Szlovákiai magyar családi magazin 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 2000. december 9-étől 15-éig Sport Puhl Sándor befejezte Fordulatos bírói pályafutása tizenöt éves korában kezdődött. A bevásárlóközpontok módosíthatják fogyasztási szokásainkat A bőség kosarai Sidó H. Zoltán _____________ Vih aros átalakulás idejét éli a hazai üzlethálózat. Az utóbbi hónapokban a fővárosban, kisebb mértékben Kassán, Nyitrán és még néhány kerületi székhelyen sorra nyílnak a futballpálya méretet öltő bevásárlóközpontok, hipermarketek. Ha még ez sem volna elég, akkor ott van az elmúlt hetekben átadott nagykereskedelmi áruházak sora, valamint az ország első szórakoztató- és bevásárlóközpontja, a Pólus City Center. A bevásárlási szokásokat forradalmian átalakító üzletláncok valóbein pezsgést hoztak: mi is próbáljuk átvenni a Nyugaton, sőt már Magyarországon, Csehországban is szokványos irányzatot. E trend lényege, hogy a családok számára a hétvégi bevásárlás egyet jelent a mindent egy helyen kínáló, a végtelenbe nyúló, különféle áru alatt rogyadozó polcok füzérével csalogató hipermarketek felkeresésével. Az akár a 10 ezer négyzet- métert is túllépő eladóterületű, a fogyasztói társadalom szimbólumainak számító komplexumok szolgáltatásaik skálájával, árkedvezményeivel, csillogásával, környezetével vevők tíz- és százezreit vonzzák, sokszor az államhatárokat is átlépő szívóhatást gyakorolva. A hipermarketek, nagykereskedelmi áruházak, bevásárló- központok vonzereje tagadhatatlan: a szocializmus hiánygazdaságára még emlékező olvasónak nem kell ecsetelnünk, milyen kellemes látványt nyújtanak a szinte a látóhatár mögé bukó, áruval bőségesen ellátott polcok, a fogyasztás új szentélyeinek árleszorító hatása sem elhanyagolható, végül - s ez kelet-európai specialitás - számunkra egy csillogó-vü- logó Carrefour vagy Tesco azt az érzetet kelti, hogy íme, már itthon is nyugati színvonalon vásárolhatunk, igaz, keleti bérből. Ennek ellenére az üzletláncok némelyikünkben negatív érzéseket geijesztenek. Lássuk, milyen ellenérveket hoznak fel a sarki fűszerest visszasíró fogyasztók! VeKívánatosak, ám ki- kerülhetők a költe- kezés katedrálisai. gyünk először két szélsőséges megnyilvánulást, az egyik egy magyarországi politikus, a másik egy hazai kereskedő szájából hangzott el. A politikus elméssé- ge: „A bevásárlóközpontok úgy veszik körbe Budapestet, mint az ostrom idején az orosz tankok.” A kereskedő pajkos hasonlata: „Mi a különbség az emberrablók és a nyugati üzletláncok között? Az előbbiekkel néha van esély alkudozni..Az üzletközpontok hátrányaként említik, hogy miattuk elsorvadnak a kis boltok, hogy személytelenek, elvesztették emberi léptéküket, harsányak, a bennük hullámzó tömeg pedig lehetetlenné teszi a vásárlás intimitását. Az sem elhanyagolható tényező, hogy a nyugati üzletláncok működtetői szinte lélektani nyomás alá veszik a még kissé tapasztalatlan közép- és ke- 'let-európai vásárlót: fondorlatos pszichológiai trükkökkel szinte vásárlási kényszert keltenek a naivan betérő emberben, az óriási bevásárlókosarak révén mennyiségileg jelentéktelennek tűnik a vétel, a polcok közötti utcácskák új és új felfedezésre csábítanak, a kedvezményes akcióktól elkábult szemlélődővei eredetileg nem tervezett, sőt néha felesleges dolgokat vetetnek meg. A bevásárló- központok a nyugati világ által megvalósított fogyasztói civilizáció részét képezik. Ez a civilizációs forma, amely ma már világszerte százmilliók számára sugározza a maga értékeit, eszméit, és harsogja az önmegvalósítás parancsát, számunkra is minta, elkerülhetetlen az átvétele. Megteremtette azt az érték- és magatartásvilágot, amelyben ma már nyakig benne vagyunk, s amelyet - Hankiss Elemér szociológus kifejezését átvéve - proletár reneszánsznak nevezhetünk. Persze nem kötelező behódolni, Kanadában például az idén 8. alkalommal hirdették meg a Ne vásárolj semmit! napot. De hagyjuk a szélsőségeket: a hipermarkettel ugyanúgy meg kell tanulnunk együtt élni, mint ahogy megtanultunk a maroktelefonnal vagy korábban a televízióval. Akinek nem tetszik, nagy ívben elkerülheti a költekezés katedrálisát, akit pedig vonz, az élvezze a mindent egy helyen kényelmét és a hipermarketek lüktető világát. »r a*f 4MB H Mikulás a trópusokon. Ha havat nem hozott is, egyebeket igen. TA SR/AP-felvétel Vezércikk A haszontalanság kulcsa Vojtek Katalin Komoly, csöndes emberek sorakoznak egy tál meleg levesért a pozsonyi főpályaudvar közelében felállított mozgó ingyenkonyha előtt. Húszan-hu- szonöten lehetnek, legtöbbjükről lerí a hajléktalanság, de akad köztük két-három rendesen öltözött nyugdíjas is. Az utóbbiak különösebb feltűnés nélkül elvegyülhetnének egy díszes fogadás forgatagában, jóllakhatnának a svédasztalokon felhalmozott finomságokból, ha egyáltalán tudnák, hogy léteznek ilyen lehetőségek. A svéd- asztalos traktákat azonban nem azoknak találták ki, akiknek a havi rezsi kifizetése után rendes étkezésre sem futja a hónap vége felé, hanem a jóllakottaknak. Ezeknek találták ki a fogadást rendező cég ajándékát is, a haszontalan, fölösleges, de drága emléktárgyat, amelyet egyetlen megajándékozott sem tart érdemesnek megtartani emlékbe. Nemrég egy nemzetközi összefogással épült, hatalmas pozsonyi bevásárlóközpont megnyitóján osztogattak ilyen szuvenírt: egy elegáns fekete dobozba rejtett, díszes kulcsot, amely egyetlen zárba sem illett. A magas rangú vendégek fél kar nagyságú változatát kapták. Hogy mit kívánt jelképezni, rejtély. Kulcs az értelmeden fogyasztáshoz talán ez volt az üzenete. S ha az ember elképzeli, hogy jól fizetett hölgyek és urak munkaidőben hetekig ezen a meglepetésen törték a fejüket, komoly képpel összeültek, tárgyaltak és vitatkoztak, majd ugyanezt tette a tervező és a kivitelező is, s hogy a fantáziádan, fölösleges kacat mennyi értelmesebb célra fordítható időbe, energiába és főleg pénzbe került, eltöpreng: van-e a kulcsajándékozóknak mákszemnyi realitásérzékük? Vagy tán egy idegen bolygóról jöttek hozzánk, más, gondtalan világ küldötteiként? A statisztikai hivatal szerint Szlovákiában a lakosság 71 százaléka él fizetéstől fizetésig, de azért akadnak szép számmal, akik megtalálják a számításukat. Még a polgári értékrendet közvetíteni hivatott ún. harmadik szektorban is. Úgy látszik, a józan takarékosság már ott is kikopott a polgári erények sorából; így történhetett, hogy egy - főleg jótékony célú akciókra szakosodott - civil szervezet kétszer is futárszolgálatot vett igénybe ahhoz, hogy szerkesztőségünknek eljuttassa másfél héttel később esedékes rendezvényére szóló meghívóját. Egy sima postai levélküldemény öt korona ötvenbe kerül, a futár- szolgálat több száz koronába. Hiába, a megpályázott pénzeket az év végéig el kell költeni, ha esztelen tékozlással is. És ismét egy civil szervezet, amely hangzatos című projekttel pályázott megjelentős összeget, csak épp a hangzatos cím és a meghirdetett cél mögött nem volt tartalom. De azért összejöttek a meghívottak, külföldről is, ettek, ittak, jól mulattak, még tetszetős küllemű könyvecske is kerekedett a találkozón elhangzottakból, ha semmitmondó is. A szervezők kipipálhattak egy rendezvényt, és elégedetten tetszeleghettek a polgári létforma és gondolkodás hazai úttörőinek szerepében. Az egyik magas munkanélküliségi rátájáról ismert hazai régió kerületi hivatalának vezetője hárommillió koronáért vásárolt limuzinban szállíttatja magát, és ezt teljesen rendben lévőnek tekinti. Amikor a sajtóban firtatni kezdték, miért nem éri be olcsóbb kocsival, nagyvonalúan kijelentette, hogy hajlandó a saját zsebéből kifizetni az olcsóbb autó és az általa használt szolgálati limuzin közti árkülönbséget - ami több százezer koronát tesz ki. A kerület több iskolájában még vízöblítéses WC sincs, az udvaron felállított budit látogatják a gyerekek. Az állami szektor esztelen pazarlását már megszoktuk. De hallottam hazai magyar civil szervezetről, amelynek egyik tagja kifejtette: a szlovákiai magyarság napjai meg vannak számlálva, néhány éven belül asszimilálódik. Ki kell használni azt a pár évet, amíg magyar rendezvényekre, magyar miegymásra pénzt lehet szerezni. Hiába, ügyes ember még a magyarságból is pénzt tud csinálni. Hogy aztán a magyarság- nak-e, vagy magának, az már más kérdés.
