Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-11-15 / 46. szám
10 2000. november 15. Kópé. Verssarok Róbert Desnos A pelikán Jonathán, a kapitány húszéves sem volt talán, messze-messze délen járt, és fogott egy pelikánt. Másnap látja Jonathán: tojt egyet a pelikán... Fehér tojásából kikelt egy második pelikán, nála is szebb volt talán. E második pelikán - nos, ez is tojt egyet ám... Fehér tojásából kikelt egy harmadik pelikán, nála is szebb volt talán. E harmadik pelikán - hát ez is tojt egyet ám... És ez így ment volna tán hosszú időn át... Ha Jonathán kapitány a tojásból nem süt egy jó rántottát idejekorán! Fordította: Tamkó Sirató Károly Gondolkodom, tehát... Melyikük nem étel? 1. aáájnoorstttt 2. deeégllössvz 3. begmoóórtú 4. aaááglmnrt 5. glllyooóst Megfejtésként természetesen mind az öt nevet kérjük. A Vasárnap 40. számában megjelent rejtvény helyes megfejtése: 7 eltérés. Könyvjutalmat nyertek: Dániel Laura, Ipolypásztó; Klacskó Róbert, Ipolyság; Horváth Balázs és Ádám, Nagyszarva. 41. számunk rejtvényének megfejtése: esőerdő. Könyvjutalmat nyertek: Tóth Klaudia, Zétény; Matyi Ildikó, Királyhelmec; Juhász Anikó, Darnya. Nyugat-afrikai mese A csalafinta nyúl Ez még akkor történt, midőn feljött a Nap és lement a Hold. Az őserdő és a szavanna lakói összesereglettek, hogy ágas-bogas ügyeiket megtanácskozzák. Bölény- bömbölés volt a hívó kürt, hogy gyülekezzenek. Az oroszlán, Káu-Piu kezdett beszélni:- Régóta tudjuk, hogy ki a legerősebb állat.- Ki? - kérdezte egy kíváncsi madár, ám Káu-Piu leintette:- Minden bizonnyal én, hiszen a kérdések nálam vannak, ti pedig csak válaszoltok. Ösmerjük a legidősebbeket s legjámborabbakat is. Maubaban, az elefánt szerényen lehajtotta a fejét, hiszen ő lett volna az.- Az is kiderült, ki a legbecstelenebb, s fölöttébb ostoba. Bono, a hiéna egy fához lapult, mint aki tudja: róla van szó.- Csak egyre nem jöttünk még rá: ki a legfiatalabb? Ha megtaláljuk, véle megleljük a legokosabbat is.- Hogy lehet a legifjabb a legokosabb? - vinnyogta a hiéna, akit Rongyosfarkúnak is csúfoltak.- Minél fiatalabb valaki, annál jobban emlékszik a születésére. Sőt arra is: mi volt születése előtt. Ezt mi, idősebbek, már régen elfeledtük. A születés a legnagyobb csoda, tehát ennek titkára emlékezni nagy okosság - mondotta bölcsen az oroszlán. Máris ugrott erre az őzsuta:- Én a nagy szárazság idején születtem, alig három éve. S ezzel nagy versengésbe fogtak a legfiatalabb rangjáért, hiszen már minden más rang és szerep rég kiosztatott. Egy vén sakál például nem átallotta magát három hónaposnak hazudni. Ekkor imbolygóit elő Goki, a majom, s orrát vakargatva így szólt:- Úgy segéljen a nagy szellem, hogy én épp erre a gyűlésre születtem. Alighogy a bölény bömbölni kezdett, jónak láttam világra jönni, nehogy valamiből is kimaradjak. Már-már úgy látszott, hogy Goki lesz a győztes, amikor felettük megreccsent egy ág, s rémült kiáltozást hallottak:- Segítség, épp engem szülnek! Segítség, éppen szülétek! Félre az útból! Helyet a születőnek, helyet! És Szárihun, a mezei nyúl a lombok közül körükbe poty- tyant.- Csak tán nem a fa tojt világra, te nyuszifül! - így a dühös Goki.- Nem, nem a fa, hanem az ég, csak az ágakon átjöttem.- Gyalázatos mezei nyúl vagy, semmi más! - acsarkodóit a majom, aki attól félt, hogy a pálmát elhódítják tőle. Ekkor megszólalt az erős Káu-Piu:- Ne firtassuk! Nem tudhatjuk, mikor született, hisz nem vagyunk bábák! Goki, te sem bizonyíthatod, hogy a bölényhangra születtél. Fogadjuk hát el, hogy Szárihun a legifjabb.- És a legokosabb - tette hozá Szárihun, s nagyot bukfencezett örömében. Szárihun ezek után maga is elhitte okosságát, hiszen ebben nem kisebb állat, mint Káu-Piu erősítette meg. Ám szerette volna, ha ezt mindenki elhiszi neki. Elindult hát árkon-bokron át, míg csak a szomszédos erdőbe nem ért. Előtte egy magas fa ágán Gyondu, a mókus lengette pompás farkát.- Te vagy az, Szárihun? Jer hozzám vendégségbe! Szárihun megérezte a csapdát, óvatosan válaszolt:- Túl,sima kérgű ez a fa...- De hiszen téged egy fa tojt világra, Szárihun! Hogyhogy nem tudsz felkapaszkodni, hiszen a gyermek is fel tud az anyja ölébe mászni. A csodálatos nyúl pedig arra ébredt, hogy körülötte már egész állatsereglet hahotá- zik. Jól kifogott rajta a mókus! Kókuszokkal dobálták, alig győzte tapogatni fején a búbokat.- Várjatok, hé, hadd magyarázzam meg! Tudta, ha szóhoz hagyják jutni, kimagyarázza magát. Időt kell tehát nyernie, hogy törhesse a fejét. Szerencséjére egy dögkeselyű fiókája épp akkor bújt ki a tojásból. A keselyűmama gyöngéden nézte kicsinyét.- Látjátok, ez a nagy keselyű is épp egy ilyen tojásból kelt ki, most mégse tudna visszabújni! - mondta Szárihun. Erre valamennyien elhallgattak. Szárihun pedig fején egy-két aprócska dúccal megúszta a legelső próbát. Páskándi Géza feldolgozása Várak - legendák Hajnácska és Gedő vitéz A háromsapkájú Karanccsal s a méltóságos Mátrával ölelkező Medves hegység neve nem ok nélkül rejti a medvét: valaha farkas látogatta, medve járta erdőség sűrűje volt ez a táj. Ma Cserhát a neve e dombvilágnak, s méltán: cseres-tölgyesek borítják a halmokat, föl a horizontig. Pogányvár bozótos tetején vulkáni kráterteknő lapul, körötte várat is emelt bazaltkőből az ántivilágban az ember, de a lakóhely kövei rég összekeveredtek a ba- zaltomladékkal, a sziklává vált lávával. S mivel az erre is foglaló magyar nép már csak ezt látta emberi emlékezetül, holmi pogány törzsek munkájának vélte. Majd ők is áldoztak a mohos falak között titokban: sámántűz lobogott, táltos éneke s csörgőjének csengése kísérte a láng sistergését a rejtve még pogánykodó elődök áldozó estjein. Ajnácskő mondája is e pogány magyar ősökről szól. Amikor Árpád vezér, alá- szállván népével a Kárpátok hágóin, hű vezérei között nagy osztozkodást rendezett; a Sajó vidékét Bors vezérnek adta, a Mátratáj Abának, a Rima környéke Hubának jutott. Került föld mindenkinek gazdagon. Tetszett Huba vezérnek, mind az egész népének a tájék, az őket illető rész, a megannyi termékeny völgy, legeltetésre alkalmas rét, makkoltatásra késztető erdőség, erdőben vad, vízben hal. Vonult is a törzs minden családja a kedves és hasznos táj ölén vidáman előre, s amint az szokásban volt, a vezér az alvezéreknek tovább osztott a földből. Nem volt akkor sem írás, sem pecsét, karjának lendületével mutatott hol erre, hol arra, ennyi elég volt a kijelöléshez. így értek estére egy szépnek tetsző várhoz a Gortva patak partján. Meg is ostromolták, hajnalra bevették. Gedő vitéz döntötte be a kaput, ő lépett elsőként a várba. Meg is kapta a várat, Gedőről is nevezték el, a széles környék az övé maradt.- Amíg el nem ér bennünket a naplemente - mondta Gedőnek Huba vezér -, tiéd az egész tartomány. Ekként vonult tovább családostul, szekerestül, jószágostul Huba vezér népe. A vezérrel együtt szépséges lánya is, aki a hajnalpírról kapta nevét: Hajnácskának nevezték. De nemcsak szép volt a leány, hanem bátor is, vitéz is, lovát kellemmel megülő, fegyverforgatásban is kiváló. Mentek tehát a népek tovább, honfoglalásra, várva, kinek mit hoz a következő s a megannyi rákövetkező nap, amikor az egyik völgyszoros hirtelen kitárult, s elébük tűnt egy még ragyogóbb vár, mint amilyet Gedő vitéz kapott.- Jaj, de szép várkastély odafenn a dombon! - kiáltotta Hajnácska. - Édesapám, én semmit nem kérek tőled, csak ezt a várat, ezt add nekem! Igyekeztem méltó lányod lenni a harcban s pihenőben, azt hiszem, megérdemlem! Ha bevesszük ezt a várat is, legyen az enyém. Huba vezér szerfölött szerette a lányát, jó szívvel teljesítette volna is a kérést, de nem tehette:- Kérj valami mást leányom, ez az egy, amit meg kell tagadnom tőled, hiszen nem játszhatom a szavammal. Naplementéig haladva, az egész tartományt Gedő vitéznek ígértem. Az övé hát ez is.- Uram! - rúgtatott mellé lován Gedő vitéz -, add a lányodnak, én kérlek rá. Lemondok a várról, legyen az övé, ha úgy tetszik neki. Elég nekem Várgede.- Szavamat nem szegem - rázta a fejét Huba vezér -, de mivel olyan szépen kérleltek, hát legyen, nem bánom. Kapja Hajnácska a várat, de te, Gedő fiam, kapjad a lányom kezét is. S legyen ennek a sziklavárnak a neve Hajnácska köve, Hajnácskő. így is történt. A vár Hajnácskáé is lett, Gedő vitézé is. Ajnácskőn tartották a menyegzőt, lakni Várgedében laktak. Gyermekük három született. Az egyik fiú kapta Ajnácskőt, a másik Várgedét, a leányka pedig Sőreget. Szombathy Viktor alapján feldolgozás
