Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-11-08 / 45. szám
2000. november 8. Dédapáik egyszerű, természetközeli életét élik a fiatalok a Zólyom melletti Zájezovában Betondzsungelből tanyára Gaál László Háromnegyed órás erdei gyaloglás után idillikus kép tárult elénk. A hatalmas diófa alatt hat-nyolc fiatal heverészett a szeptember végi napsütésben, és érdeklődéssel hallgatta az egyik lányt, aki éppen Jára Cimrman színházi viszontagságairól tartott felolvasást. Az ember azt gondolná, nyaraló egyetemisták semmittevésébe csöppent, pedig ők a tanya lakói, mi pedig a délelőtti szénahordás meg a délutáni kőszedés közötti ebédszünet „kultúrbetét- jének” lehettünk tanúi. A Zólyom melletti Zájezovában vagyunk, ahol az egyik tanyán a Harmonikus Életért Közösség (PHZ - Pospolitosf pre harmonicky zivot) nevű polgári társulás próbál visszatérni az egyszerű, természetközeli vidéki élethez. Habár teljesen idegenként, bejelentés nélkül érkeztünk, a fiatalok szívesen fogadtak, csak akkor váltak kissé tartózkodóvá, amikor megtudták, hogy újságíró vagyok. Rossz tapasztalataik vannak a toliforgatókkal, már többször előfordult, hogy a szenzációéhes riporter, aki csak „gyorsvonatból” látta a tanyát, annak lakóit fura különcökként mutatta be. Pedig ők csak egyszerűen megunták a rohanó városi életet, s úgy döntöttek, nyugodt, harmonikus körülmények között szeretnének élni, a saját két kezük munkájából, úgy, hogy közben minél kevesebb kárt tegyenek a természetben. „Egyszerűen egy emberi léptékű községet szeretnénk létrehozni” - magyarázza Igor, a polgári társulás alapítója és elnöke. Az eredeti foglalkozását tekintve számítógépes szakember környezetvédőként, a természetkímélő hulladékprogramon keresztül került kapcsolatba az itteni falvak lakóival. „Még 1993-ban részt vettünk egy ökológiai tanfolyamon Nagy-Britanniában, ahol az ottani szociálökológusok ébresztettek rá arra, hogy nem a már „kitermelt” hulladék megsemmisítésének módján kellene gondolkodnunk, hanem azon, hogy hogyan ne termeljünk hulladékot. Nem szemétégetőket és víztisztító állomásokat kellene építeni, hanem olyan életvitelt folytatni, hogy csak a természetnek visszaadható hulladékot produkáljunk.” Ezt a filozófiát próbálják most megvalósítani a már csaknem teljesen elfelejtett tanyavilág újraélesztésével. A kilencvenes évek elején Igor és társai az Életfa (Strom zivota) környezetvédő egyesületen belül kezdtek a „hulladékprogramon” dolgozni. Később az eredeti egyesület klubokra esett szét, majd néhá- nyan innen is kiváltak és megalapították a PHZ-t, a Harmonikus Életért Közösséget. Még 1993-ban azzal kezdték a hulladékprogramot, hogy felkeresték a Jávorié régió polgármestereit és felajánlották, hogy az ottani településeken bevezetik a válogatott- hulladék- gyűjtést. A polgármesterek vevők voltak a programra, a kezdeményezők pedig a Környezetvédelmi Alap és más alapítványok támogatásával megkezdték a munkát. Négy falu lakosai azóta is az általuk kiosztott zsákokba válogatva rakják az üveget, a papírt, a textilt, a műanyagot. Ám ez csak amolyan előválogatás, az igazi munka a Pliesovcéban létesített hulladékválogató telepen folyik. Itt azután alaposan átválogatják a hulladékot, elsősorban az újrahasznosíthatóság szempontjából. A műanyagot különválogatják, és külön halomba kerül az újrafeldolgozható és a már nem hasznosítható hulladék. A textíliát sem csak úgy, fehér és színes alapon válogatják. Á használhatatlan ruháról minden gombot levágnak, a még viselhető ruhát pedig esetleg saját maguk hordják tovább. Jövőbeni terveik között szerepel egy bazár létesítése, ahol a szemétből „guberált”, megjavított mosógépet, kimosott, esetleg saját kezűleg újrafestett ruhát és egyéb, újra használhatóvá tett dolgot árusítanának. Egyelőre azonban csak a nyersanyag-felvásárlókkal tudnak üzletelni, ám az ebből befolyó bevétel korántsem elegendő a program működtetéséhez és a polgári társulás működéséhez. Ezek egyelőre főleg külföldi alapítványok támogatásával, néhány félállású alkalmazottal működnek. A közösségnek egyelőre két tanyát sikerült megvásárolnia, ahol megpróbálják nagyapáik életét élni, a néhány emberöltővel ezelőtti eszközökkel és módszerekkel megtermelni a mindennapi betevőt. Ilyen életet élnek azon a tanyán is, ahol éppen az ebéd utáni sziesztába sikerült belecsöppennünk. A pihenő után testileg és lelkileg felüdülve fogtunk hozzá a délutáni munkához, s nem véletlenül írom ezt így, többes szám első személyben, mert mi sem csak úgy, kérdezősködve-fényképezve akartunk riportot készíteni. Két napig tisztességesen kivettük a részünket a közösség munkájából. Az ottani szabályok szerint ugyanis bárki, aki jó szándékkal érkezik, bekapcsolódhat a munkába, cserébe szállást éskosztotkap,s ha úgy érzi, neki is éppen ez az életforma felelne meg,- ha a közösség befogadja akár hosszabb időre is odaköltözhet, és élheti nagyapáink harmonikus életét. Szóval a pihenő után néhá- nyunkat kőszedésre osztott be a rangidős Siso, a mezőgazdasági szakcsoport felelőse. A tanya mintegy tucatnyi lakója közül - többségében huszonéves fiatalok— ő lakik itt legrégebben, öt esztendeje, a közösség megalakulása óta. Annak idején a kötelező katonaság helyett az altemetív polgári szolgálatát töltötte a közösségben, és itt maradt. Néha még észrevenni, hogy nem született tanyalakó. Amint a két lovat a fakerekű szekér elé fogja, egy- egy másodperce megáll a hámmal a kezében, hogy felméije, melyik szíjat pontosan hová kell erősítenie, de amint felül a bakra és kézbe veszi a gyeplőt, senki sem kételkedne benne hogy vérbeli parasztgazda. Úgy tűnik, már a környékbeli tanyák lakói is megszokták az itteni fiatalokat, az egyik néni jó ismerősként beszéli meg a legénnyel, mikor jön az ő földjére segíteni a lovakkal. Mert a fiatalok szívesen segítenek a szomszéd tanyákon élő időseknek, cserébe a vidéki élet tapasztalatait tanulják el tőlük. Siso biztos kézzel vezeti a két fekete paripát a közeli szántóra, ahol aztán hatan rajtvonalba állva megkezdjük az öklöm- nyi szikladarabok összeszedését a hantok közül. Á kő a vödrökből a lovaskocsiba kerül, amelyet később Siso a tanya fő lakóépülete mögött parkol le. Azért éppen ott, mert a köveket másnap a fal tövében írissen lefektetett szennyvízelvezető csatornára rakjuk, természetes talaj- víz-elvezető réteget képezve belőle. így a kőszedés dupla haszonnal jár: nemcsak a szántóföldet tisztítottuk meg, hanem az épület falait is védjük a nedvességtől. A csatornaépítési munkálatokat az „építészeti felelős”, Peter irányítja, aki feleségével és két kisgyerekével együtt él a tanyán, a régi pajtában kialakított, parasztmúzeumnak is beillő ke- mencés szobában. „A szennyvíz- csatornát sajnos műanyag csövekből kellett megépítenünk, ami egyrészt drága, másrészt meg tudod, a műanyagot amúgy sem szeretjük”- panaszolja. Ami igaz, az igaz, a tanyán még véletlenül sem találni műanyag edényt vagy más használati tárgyat, a konyhaasztalra cserép- vagy faedényben kerül a - kizárólag növényi eredetű - étel, és azt a tanyalakók legtöbbje a saját, fából faragott kanalával fogyasztja. „Persze a csatornát is meg lehetne csinálni természetes anyagból, fából vagy kőből, de ehhez nagyon sok idő kellene, meg az az igazság,- hogy tnég nem mindenhez értünk” - így Peter. így is rengeteg mindent: tudnak. Annak ellenére, hogy szín-, te mindannyian városi lakótelepről „menekültek” ide, az épületeken a vályogfaltól a kemencén és a gerendákon át a szalmatetőig mindent a saját két kezükkel készítettek. És ez nem öncélú dolog, mert a közösségnek, amellett, hogy a környezetkímélő egyszerű életmódhoz kivárt visszatérni, fontos célja a népi építészet, illetve a kézművesség ápolása és terjesztése. Erre szolgálnak a nyári táborok, ahol az érdeklődők mesteremberek vezetésével próbálhatják ki a fazekaskorongot, a szalmatető- vagy fazsindelykészítést, a szőnyeg- és textilszövést illetve festést. A régi mesterségek terjesztését szolgálják majd a létrehozandó céhek, ezek közül egyelőre a fazekas- és a textilcéh műküdik, de tervben szerepel a szerszámkészítő, teknővájó, gyapjúfeldolgozó, kenderfonó és egyéb céhek létrehozása is. De hogy visszatérjek a tanyánkhoz, miközben mi a kőhordással foglalatoskodunk, Tomás a rendkívül jó almatermés gyümölcsét préseli musttá, egyrészt almabort, másrészt almaszörpöt készítve. „Ha nem akarod, hogy erjedésnek induljon a must, elég a demi- zsonba egy jó kanálnyi reszelt tormát tenni” - árulja el a titkot, ami talán nem is titok, de én tőle hallottam először. Sok hasonló hasznos dolgot tudnak még az egykori városlakók, ismerik és gyűjtik a fűszer- és gyógynövényeket, tudnak gyümölcsöt szárítani, de a kenyerüket is maguk sütik. A népi építészetben is jártasak, Mirka például híg agyagos lével meszelte a pajtában készülő új szoba sárral tapasztott falait, így előzhető meg a sárfal repedezése. A tanyán egyébként szigorú házirend szerint élnek, mindennap más és más az ügyeletes szakács, takarító, és a kecskék fejésénél is napirend szerint váltják egymást. A társaság tarka, van itt kassai tanítónő, prágai tapasztalatokkal is rendelkező egészségügyi nővér és Cesky Krumlov-i zeneszerző. Van, aki évek óta él itt, más csak néhány hónapja, és volt, aki éppen ottjár- tunkkor érkezett. Á közösség fennállásának öt éve alatt jó páran megfordultak a tanyán. Néhányan visszatértek a városba, mások, vagy tucatnyian a környező tanyákon vettek vagy építettek házat, hogy végleg itt telepedjenek le. Ők most azon dolgoznak, hogy egy igazi tanyaközösséget, egy valódi „emberi léptékű községet” hozzanak létre. Szívesen segítenek a szomszéd tanyákon élő időseknek. Az egykori városlakók kenyerüket is maguk sütik. Ebbe a környezetbe „menekültek” a rohanó, városi életből a „zájezákok. A egykori pásztorkunyhót a szomszádos tanyáról darabjaiban ho; _ - * __ IWBMIMB—MB——I A paripákat sem csak úri jókedvből tartják, nélkülözhetelen m munkában. A váratlan látogatókat is szívesen látják a tanyán, és az elszál- A s: lásolás sem probléma, kellemes alvás esik a szénapadláson. egy
