Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-11-02 / 44. szám
10 2000. november 2. Kópé Verssarok Móricz Zsigmond Galamb, réce meg a lúd Az volt egyszer bajos élet, hogy a vizek kiszáradtak, a folyóból mind kötél lett, patakokból csepümadzag. Fától fáig -, hegytől hegyig kifeszíték egytől egyig, s mint szárítókötelekre teregették föl ezekre a tengerek lepedőit, tavak, tócsák kis kendőit, így szárítják, így bizony, a sok vizet a napon. No, mit tegyen szegény galamb, hát még a lúd, meg a réce! Összefognak, ők nem fognak szomjan halni csak azért se, elmennek ők világvégre, míg inni nem kapnak végre. Réce, liba kéz a kézben, billeg-ballag az útfélen. Búgó galamb föntről kutat, tavat, folyót, forrást kutat. Mennek, mennek világvégre, hát a galamb így szól végre:- Nem hal szomjan, aki jámbor, hogyha víz nincs, van bor, van bor! No, megörül a kacsa:- Csak a csapra, csak a csapra! A liba is rávijjong:- I-i-gyu-unk, i-i-gyunk! S úton talált hordó bort csapolták, míg benne volt. Addig örülgettenek, végre be is csíptenek. Jókedvüknek nincs határa - ezért van az, hogy ha már ma jókedvüknek jöttét látják- amit akkor, azt kiáltják. Hajnalban vadlibák húztak át a kert fölött. Alacsonyan röpültek, s hát látták, hogy az almafán egy alma búslakodik, árváskodik egyes-egyedül. Teljesen zöld volt.- Hát te még itt vagy?! - kiáltottak rá.- Nem tudod talán, hogy mögöttünk hószárnyakon közelít a félelmetes, hideg tél? Egy-kettő, bújj a kamrába! Szegény alma nagyon megrémült, és ijedtében még jobban elzöldült. Mitévő legyen? Hiszen ment volna ő szívesen a kamrába, de nem szedték le, mivel olyan halvány az orcája.- Szél, szél, lökj le, kérlek, a földre! - könyörgött. A szél jól szemügyre vette az almát.- Nem vagy még elég piros - dörmögte -, de hát semmi közöm hozzá. Ha úgy kívánod, lelöklek a földre. Jó nagyot fújt, és megrázta az almafát. Az alma lepottyant, és hosszan gurult a fűben. Épp arra ment a kerti manó. Pókhálóból volt a zekéje, nagy, kerek szalmakalapot viselt a fején. Megbotlott az almában.- Hát te mit keresel itt? - kiáltotta. - Nem tudod talán, hogy a vadlibák mögött hószárnyakon közelít a félelmetes, hideg tél? Bármely pillanatban beronthat a kertbe. Gyorsan bújj a kamrába!- Bújnék én édes örömest - mondta az alma -, de nem tehetem. Nincs még pír az orcámon, nem akarnak befogadni.- Hát ezep igazán könnyű segíteni! - kacagott fel vidáman a kerti manó. - Várj csak egy cseppet! Száraz fűszálakból fürgén ecsetet kötött, arany napsugarakat olvasztott egy kettétört mákfejbe, jól elkeverte frissen szedett hajnali harmattal, és gyönyörű, kicsattanó pirospozsgásra festette a sápadt alma pufók orcáját.- Köszönöm, köszönöm! - hálálkodott Az ólma meg a kerti manó az alma, és felderült. Hevert a szép piros alma a fűben. Gyerekek jöttek a kertbe, észrevették, odaszaladtak.- Nézzétek, milyen gyönyörű alma! Gyorsan felkapták, vitték a kamrába, szépen beillesztették a többi alma közé a polcra, s hát egy se volt oly szép, ő volt mind közt a legnagyobb, legkövérebb, legpirosabb, leggyönyörűbb! Vidáman kuksolt a polcon. Jöhet már a tél! Magyar atomocska 17. Mennyből az atom Ozqgany Ernő______________ Már csak arról a marslakóról nem volt szó, aki elment ugyan, de visszatért: a kozmikus sugárzás kutatójáról, Jánossy Lajosról. Társaihoz hasonlóan végigjárta a „kötelező” jelentős egyetemeket, Bécset és Berlint. A német fővárosban ismerkedett meg a későbbi jó baráttal, a Nobel-díjas Erwin Schrödin- gerrel, akinek a diákja lett. Első élménye aligha mondható tudományos jellegűnek: „Ekkoriban Berlinben a professzorok, sőt a tanársegédek is igen gondosan öltöztek. Belépett egy kis, vidékiesen öltözött emberke, és elkezdte előadását hevesen gesztikulálva, erős bécsi kiejtéssel. Bevallom, első reakcióm a nevetési inger volt. De hamar Schrö- dinger hatása alá kerültem” -írja egyik visszaemlékezésében. Később kapcsolatuk munkatársi viszonnyá, majd igazi barátsággá mélyül. Jánossy Lajos Marx Györgyöt megelőzően a kozmikus sugárzás legjelentősebb magyar kutatója: a harmincas évektől Londonban, majd Manchesterben működik Paul Blacket mellett, akit 1948-ban fizikai Nobel-díjjal tüntetnek ki. Megfigyeléseik közben az egyes részecskeszámlálók adatai bizonyos szabálytalan eltéréseket mutatnak. Emiatt Jánossy Schrödin- gerhez fordul, hogy magyarázatot találjanak rá, hátha ugyanarról a problémáról van szó, amit az osztrák tudós hullámegyenlete is tartalmaz. Közben Jánossyt meghívják az írországi Dublin egyetemére (ahol Schrö- dinger is működik) előadást tartani a kozmikus sugárzásról. Ennek a kiruccanásnak két eredménye lesz: kapcsolatuk felújítása, és ami legalább ilyen fontos: az előadások anyagából Jánossy megírja az első, kozmikus sugárzásról szóló összefoglaló művet. Hamarosan munkatársak lesznek a dublini egyetemen. Jánossy viszont 1950-ben hazatér, így csak levelezés útján tartják a kapcsolatot. Ez viszont a tudománytörténészek számára jelent igazi kincsesbányát: egy sor érdekes tudományos kérdést vitatnak meg. Jánossy ugyanis a fény vizsgálatának szenteli későbbi életét. Einstein óta tudjuk, hogy a fény hordozója egy igazán demokrito- szi atom, a foton. Jellemzője, hogy nincs mérete, furcsasága, hogy csak fény- sebességen létezik, ha le kell lassulnia, megsemmisül. Pontosabban hőenergiává alakul át. Ezért melegíti fel a tárgyakat a látható fény, e pici energiának köszönhetően alakul ki szemünkben a látás érzete. Sok foton hullámfelületet alkot, tehát igazi hullámzásként viselkedik. De mi van az egyes fotonokkal? Vajon ott is érvényesül a schrödingeri elmélet, hogy maga a részecske is képes egyidejűleg hullám is lenni? Még a múlt század elején végzett el Thomas Young egy kísérletet, amelynél egy fénysugarat két keskeny résen bocsátott keresztül. A rések mögé helyezett ernyőn szépen kialakultak a keveredésből származó jellemző csíkok. Ezzel lezárhatta a kérdést: a fény igenis hullámzás. Ehhez nem kis bátorság kellett, hiszen a nagy Newton képe alatt kellett megtartania erről szóló beszámolóját a Királyi Társaságban: a nagy előd badarságnak tartotta ezt, ő szentül hitte, hogy a fényt apró golyócskák alkotják. Einstein nyomán Jánossy felveti: mi van, ha csökkentjük a fény erejét? Olyannyira, hogy egyszerre csak egy foton repül ki. Először is melyik rést választja, másodszor, képes-e kialakítani a csíkozást, ami azt jelentené, hogy mindkét résen áthaladt. Már említettük: az atomok szintjén olyan jelenségek is lejátszódnak, melyeknek a látható világban nincs értelmük. Ilyen például az a tény, hogy egy pozitív töltésű részecske akkor is be tud hatolni az ugyancsak pozitív atommagba, ha nincs meg hozzá a szükséges energiája. Schrödinger a hétköznapi logika érvényességének határait Já- nossyhoz írt levelében a „Macska a lőporos hordón” hasonlattal világítja meg. Eszerint a lőporos hordót egy olyan kapcsoló robbantja fel, amely atom becsapódására lép működésbe. Most óránként lőjünk ki egy atomot (ez lehet elektron, de akár foton is). A modern részecskefizika szerint a macska fél óra elteltével „kettős” állapotba kerül, azaz félig élő, félig halott. Hát nem fantasztikus tudomány a fizika? Azért senki ne gondolja, hogy Leslie Groves tábornok „futóbolond”-elmélete ezzel igaznak bizonyult. Ugyanis a Schrödinger-Já- nossy eszmecsere lényege, hogy kell lennie egy határnak a látható és a mikrovilág között. A mi világunkban érzékelhetően tökéletesen működik a newtoni fizika. Az atomi világban viszont bizonyíthatóan érvényes az az állapot, amire a lőporos hordón csücsülő macska a mi körülményeink között nem képes. Jánossy azt próbálta megfejteni, milyen kicsi méreteknél kezdenek érvényesülni a hétköznapi szemmel értelmetlennek tűnő folyamatok, a részecskefizika sajátos törvényei. Pontos választ nem sikerült találnia. Talán majd a jövő nemzedék egyik tagja jön rá. \ / -o Lukács Zsolt és Rácz Noémi illusztrációja
