Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-10-25 / 43. szám
10 2000. október 25. Kópé Verssarok Nemes Nagy Ágnes A húgom Haja barna, szeme kék, nincs kint minden foga még. Selypít is még egy kicsit, azt mondják rá: csorba csík. Ha én mondom: csorba csík, cini-hangon felvisít. A ruhája burett-ruha, kék, akár a levendula. Kék ruhában ül a réten, gyalogbodza zöld tövében. Bodza szárát meghúzkodja, kisebb, mint a gyalogbodza. Nahát! Hogy ez milyen pici! Fa alatt ül - ő azt hiszi. Egy bálna, két bálna, három bálna... így ért el egészen a partig. Kiugrott a partra, és visszakiáltott a fókának:- Igazat mondtál, fóka: sokan vagytok még ostoba állatok a tenger vizében. Hidat lehet építeni belőletek a tengeren keresztül! Most pedig ússzatok, ahova akartok, én meg pihenek.- Elúsztak a tengeri állatok, a róka meg levetette a bundáját, és felakasztotta száradni egy bokor ágára, a farkát meg letette egy kőre - hadd száradjon. Rab Zsuzsa fordítása Koijak mese A csalafinta róka memmel nem látom! Bukkanjatok fel, ti tengeri állatok mindannyian a mélyből, feküdjetek egymás mellé, sorba, egészen a partig! Én meg majd megszámollak benneteket! Felbukkantak akkor a tenger mélyéből a fókák, a rozmárok, a bálnák, és ráfeküdtek a víz hátára, szép sorba, egészen a partig. A róka meg lépkedett a hátukon, mint valami hídon. Lépkedett, és számolta:- Egy fóka, két fóka, három fóka... Egy rozmár, két rozmár, három rozmár... A róka a folyóparton üldögélt, és törte a fejét: „Hogyanjuthatnék friss halacskához?” Nézelődik a róka, egyszer csak látja, hogy egy rönk úszik feléje a folyón, a rönkön két sirály üldögél. Megkérdi tőlük a róka:- Mit csináltok, sirályok?- Halászunk!- Vigyetek el engem is! -Ugorj! Odaugrott melléjük a róka. Nagyot billent a rönk, a sirályok felrepültek, a róka meg beleesett a vízbe. Sodorta a folyó lefelé a rókát, lesodorta a tengerbe. Nézte a róka a tenger sok vizét. így biztatta magát:- Rajta, mancsaim, evezőim legyetek! Rajta, lompos farkam, kormányrudam légy! Azzal úszni kezdett, mintha csónakon evezne. Mancsai, mint az evezők, csépelik a vizet, farka, mint a kormányrúd, forog ide-oda, ide- oda. Csak azt felejtette el a róka megparancsolni a farkának, hogy a part felé kormányozzon. így hát a nyílt tengerre kormányozta a farka. Úszott a róka, evezett, de partot sehol sem látott. A tenger kellős közepéig úszott. Nem tudta, hova, merre forduljon. Akkor találkozott egy fókával.- Merre tartasz, róka? Eltévedtél a mi tengerünkben? Innen aligha vergődsz ki a partra!- Tudom én, hová evezek! - felelte a róka. - Meg akarom nézni, vannak-e még állatok a tenger vizében. Azt hallottam, igen kevesen maradtatok!- Rosszul hallottad - felelte a fóka. - Sok állat él még a tenger vizében: mi, fókák, aztán rozmárok, bálnák...- Ugyan? - csodálkozott a róka.- Bizony én azt el nem hiszem, amíg a tulajdon szeMagyar atomocska 16. Az itthon maradt marslakó Ozogány Ernő Francis Crick Nobel-díjas tudós (a DNS kettős spiráljának felfedezője) örökítette meg az alábbi adomát. Egy fogadáson Enrico Fermi hangosan elmélkedve arra a következtetésre jutott, hogy miután a Tejútrendszernek százmillió, Napunkhoz hasonló csillaga van, ezek közül több százezernek van a Földhöz hasonló bolygója, szükségszerű hát, hogy némelyiken a miénkhez hasonló civilizáció kialakul. A legfejlettebbek előbb-utóbb égi vándorútra indulnak, logikus tehát, hogy hozzánk is eljutnak. Sőt, talán már itt is vannak. „Miről ismerhetők fel?” - kérdezte az olasz. A közelben álló Szilárd Leó megjegyezte: „Itt vannak közöttünk. Kicsit furcsa az angol kiejtésük. Magyaroknak mondják magukat”. Tény, hogy olyan kis területről, mint Magyarország, ilyen rövid idő alatt a tudományban ekkora kirajzásra nem volt példa. Terebélyes fa nőtt ki az Eötvös Loránd és Kármán Mór által elvetett magból. Utóbbi, az egyik legjobb marslakó Kármán Tódornak (akinek nem kevesebbet köszönhetünk, mint a helikopter, a hangsebességnél gyorsabb repülő és az űrrakéta felfedezése) édesapja, a múlt századi magyar iskolareform kidolgozója. Neki köszönhető, hogy amikor fia pályaválasztás elé került, a legkorszerűbb ismeretek megszerzéséért nem kellett nyakába vennie a világot: a századfordulón a világ öt legjobb gimnáziumából legalább három Budapesten működött. (Ezeket az intézményeket az 1948-as államosítással gyakorlatilag megszüntették.) Hogyan eshetett meg, hogy egy kis országban valaki jelentős eredményeket érhet el egy olyan tudományban, amelynek művelése nagyon sok pénzbe kerül? Nos, van egy természetes sugárforrás, amit ingyen osztogatnak: a csillagos ég. Csak a fizikusok tudják, hogy nincs az a gyorsító, amely olyan hatalmas erővel tudná egymásnak ütköztetni a részecskéket, mint a kozmikus sugárzás. Az égre feltekintve a hullócsillagok jól láthatók. Ha valamilyen csoda folytán szemünk előtt megjelennének az igazi atomok, elállna a lélegzetünk a csodálkozástól: milliárdszámra csapódnak be, testünkön akadálytalanul átrepülnek, ráadásul a Fermi által megjósolt, majd épp a kozmikus sugárzásban kimutatott neutrínó olyan pici, ám akkora energiát hordoz, hogy játszi könnyedséggel átrepül a Földünkön is! Még 1905-ben hozta nyilvánosságra Einstein azt a relativitáselméletnek nevezett dolgozatát, amelynek egyik megállapítása az volt, hogy az idő nem egyformán telik, hanem a mozgástól függ. Ezzel (is) új alapokra helyezte a fizikát, hiszen a sebesség (mozgás) az energia egy fajtája, ami viszont befolyásolja a mozgó test „belső óráját”. Ez a bizonyos nagy vihart kavart ikerparadoxon. Einstein az érthetőség kedvéért úgy ábrázolja, hogy egy ikerpár egyik tagja csaknem fénysebességgel űrutazást tesz. Magával hordott órájával méri az időt. Pontosan egy év múlva visszatér a Földre, ahol meglepetve tapasztalja, hogy testvére (és mindenki más) ötven évet öregedett. Bár matematikailag igazolt az állítás, amely nem is Einsteintől, hanem Hendrik Lorenztől származik, évtizedekig sokan megkérdőjelezték. De ki tudja ezt ellenőrizni, hiszen a fénysebesség közelében már csak amiatt sem fognak csak úgy szaladgálni a rakéták, mivel ugyanez az elmélet azt is kimondja, hogy a sebességgel nő a test tömege; ez azt jelenti, hogy minél gyorsabban megy, annál nehezebb újabb gyorsulásra kényszeríteni. Ekkor jött az ödet: talán a kozmikus sugárzással lehet valamit kezdeni. Ugyanis amikor egy nagy energiájú részecske épp eltalál egy atomot, az petárdaszerű robbanással alkotóelemeire esik szét. Ilyenkor nagyon rövid életű részecskék is keletkeznek. Ezek közé tartozik a „tau” is, amelynek élettartama a másodperc egymilliomod részének egymilliomod része. Ez a részecske csak a legfelsőbb lég- rétegekben jön létre, így a földön nem volna szabad észlelni. Marx Györgynek sikerült a taut a földfelszínen elsőként kimutatnia. Csakhogy a mi óránk szerint a részecske, miközben eljutott Lukács Zsolt és Rácz Noémi illusztrációja hozzánk, egytized másodpercig élt, vagyis százmilliárd- szor olyan hosszú ideig, mint ahogy „belső órája” mutatta. Ezzel igazolódott Einstein képtelennek tűnő elmélete, hiszen csak amiatt tudta önmagát ennyire „túlélni”, mivel belső órája hozzánk képest lelassult. Tett mást is Marx György professzor, aki kutatásai mellett tanszékvezető egyetemi tanár, a Fizikai Szemle főszerkesztője és a Nemzetközi Csillagászati Unió elnöke. Az igazán oszthatatlan részecskék közül a könnyűek (leptonok) nagyrészt villamos töltést nem hordoznak, viszont az elektron és ellenpárja, a pozitron, valamint az előbb említett tau igen. Marx György érdeme annak bizonyítása, hogy ezeknek a részecskéknek a töltése nem semmisíthető meg, vagyis az energia-megmaradás mintájára érvényes a leptontöltés megmaradásának törvénye is. Marx György kapcsán érdemes megemlíteni, hogy könnyen válhat a huszadik század Kármán Móljává: a fizikaoktatás megreformálásával bízta meg a kormány. Nem is akármelyik: a kínai kormány. Előfordulhat, hogy a harmadik évezred „marslakói” nemcsak rossz angol kiejtésükkel árulják el magukat, hanem sárga bőrükkel és mandulaszemükkel is.
