Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)

2000-10-11 / 41. szám

6 2000. október 11. Gazdaság - Hirdetés Figyelő Módosul a családi pótlék A családi pótlékról szóló tör­vény módosított tervezete szerint a jövő év júliusától minden gyermekre járna csa­ládi pótlék. A munkaügyi tár­ca szakemberei szerint a csa­ládi pótlékot, a család bevé­teleitől függően három sávba osztanák. A leginkább rászo­ruló családok átlagosan 800 koronát kapnának egy gyer­mekre. A második sávban, ahol a háztartás bevételei nem haladják meg a pótlék kiszámításának alapjául szol­gáló összeg kétszeresét, a pótlék elérné az 570 koronát, míg a leggazdagabb csalá­doknak 250 koronát fizetné­nek gyermekenként. Peter Gurán, a munkaügyi tárca szekcióvezetője elmondta: a tárca a csonka családoknak úgy szeretne segíteni, hogy az árvasági já­radékot nem szá­mítanák bele a bevételeikbe. A családi pótlék nagysága azon­ban sokban függ majd a gyermek életkorától is. A tervezet szerint a családi pótlékra jogosult gyermek életkorának felső határát a jelenlegi 28-ról 25 évre szeretnék csökkenteni. A minisztérium szerint vál­toztatni kellene a szociális juttatások kiszámításának alapjául szolgáló mutatókon is. A létminimum ugyanis je­lenleg már 3490 korona, mi­közben a juttatásokat még mindig 3000 koronából szá­mítják ki. Ez okozta, hogy a családi pótlék reálértéke az utóbbi három évben 20 szá­zalékkal csökkent. A reálbé­rek növekedésével ugyancsak egyre több család veszti el a családi pótlékra való jogo­sultságát. Júliusban több mint egymil­lió gyermekre járt családi pótlék, a bérek felmérése után, augusztusban azonban már csak 895 ezerre járt. Au­gusztusban már a gyermekek 38 százaléka nem volt jogosult erre a támogatásra, és a trend további folytatódá­sa esetén az arány 50-50%-ra változik. Pedig a módosítás nem jelentene nagy anyagi ráfordítást, hiszen a jelenlegi 9,4 milliárd koronás kiadást csak további 79 millióval kellene megemelni. Ez első­sorban annak „köszönhető”, hogy évről évre kevesebb gyermek születik, és a na­gyobb létszámú évjáratok fo­kozatosan elvesztik jogosult­ságukat a családi pótlékra. Ha nem is jövőre, de hosz- szabb távon biztos változást ígér a munkaügyi tárca a gyermekgondozási segély esetében is. Ebben jelenleg azok részesülnek, akik na­ponta csak a gyermekkel fog­lalkoznak, míg az be nem tölti harmadik életévét. Ez tulajdonképpen a szülési sza­badság idején járó támogatás folytatása, amelyet a nők a szülés előtt egy, utána pedig öt hó­napon keresztül kapnak a Szociális Biztosítótól. A je­lenlegi törvények szerint azonban nem dolgozhat­nak, mivel ebben az esetben elesnek a támogatástól. A módosítás szerint a jövőben a dolgozó szülő a gyermek- gondozási segély felét kap­hatná meg. A segély havi összege jelenleg eléri a 2740 koronát. A módosítás meg­könnyítené a szülőknek a visszatérést a munkahelyre. A javaslat azonban jelentős többletkiadást jelentene az államnak, a munkaügyi tárca szerint így jövőre sem szá­molnak az elfogadásával. A minisztérium tervei közt sze­repel azoknak a családoknak a támogatása is, ahol egy vagy több gyermek a lakóhe­lyétől távolabbi városban ta­nul. Ezek a diákok az eredeti elképzelések szerint az ál­lamtól bizonyos összeget kaptak volna az utazási, szál­lás- és étkezési költségekre. A tárca azonban, épp a duplicitások elkerülése vé­gett, elhalasztotta a döntést, (mi) A leginkább rászorulók 800 koronát kapnának egy gyer~ mekre. Szlovákia lakossága a fokozatos elöregedés, illetve népességfogyás elébe néz Elfogynak a gyermekek Szlovákiában is rohamosan csökken a gyermekvállalási kedv, az el­múlt néhány évben több mint 100 ezerrel csökkent az öt éven aluli­ak száma. Kép: archívum Sidó H. Zoltán Napjainkban Szlovákiában je­lentős demográfiai átalakulás megy végbe. Az új társadalmi­gazdasági helyzettel párhuza­mosan a lakosság új demográ­fiai modell szerint viselkedik, melynek ismérvei: csökken a házasodási és gyermekvállalá­si kedv, nő a válások száma, a fiatalok egyre későbbre tolják ki a házasságkötést, fokozódik a lakosság elöregedése, megnő a nemzetközi migráció szere­pe, végezetül egyre mérséklő­dik a természetes szaporulat üteme. Az aktuális helyzetet A Szlovák Köztársaság népessé­gének alakulása 1999 c. hiány­pótló tanulmány tükrözi a leg­hívebben, melyet a Szlovák Statisztikai Hivatal mellett működő Demográfiai Kutató- központ munkatársai szerkesz­tettek. Szlovákia lakossága 1999 vé­gén elérte az 5 398 657 főt, ami 860 ezerrel több, mint 1970- ben. E megnyugtató ütemű gyarapodás sem tudja azonban leplezni azt a tényt, hogy az el­múlt 30 évben a 14 éven alu­liak (gyerekek) száma abszo­lút mértékben is visszaesett, vagyis jelenleg a gyerekek szá­ma közel 200 ezerrel keve­sebb, mint 1970-ben, ellenben a 60 évesnél idősebbek száma éppen 200 ezerrel nőtt, s azon belül a 80 évesnél is idősebbek száma egyenesen megkétszere­ződött. Napjainkban a népessé­gen belül történelmi mini­mumra csökkent a legfiatalabb korosztály aránya. 1999-ben 20 száza­lék alá zuhant. A gyerekek számának negatív alakulása az elmúlt 8 évben látványosan fel­gyorsult: 1991 és 1999 között az 5 éven aluliak száma nem kevesebb, mint 120 ezerrel zuhant. Mindez akkor történik, amikor az 1970-es évek rendkívül né­pes generációja lépett szülőké­pes korba... Ezzel párhuzamo­san a 90-es években 42 ezerrel gyarapodott a 60 éven felüliek száma. E tényezők a lakosság elöregedéséhez vezetnek, mégpedig gyorsuló ütemben, a lakosság átlagéletkora 1970 óta 4 évvel növekedett. A tanulmány egyebek mellett külön fejezetet szentel a szüle­tések száma alakulásának. Nem véletlenül, hiszen e de­mográfiai jelenség talán a leg­meghatározóbb tényező a la­kosság számát illetően. Ves­sünk össze két adatot: 1985- ben Szlovákiában 90 200 gyer­mek, 1999-ben viszont már csak 56 200 született; a vissza­esés 34 ezer, vagyis közel 40 százalék­nyi. Ezzel párhuzamosan megnőtt a házassá­gon kívül született gyermekek abszolút száma, s persze ará­nya is: 1985-ben 5922 gyermek jött világra házasságon kívül, tavaly már 9480. A termékenységi mutató az 1970-es évek magas szintje után már a 80-as években mér­séklődni kezdett, s egy évtized leforgása alatt 10 százalékkal csökkent. Ám ez szinte semmi a 90-es évek mélyrepüléséhez viszonyítva: csak 1993 és 1995 között 21 százalék­kal, majd 1996-tól további 10 százalék­kal zuhant e muta­tó. A csökkenő gyer­mekszám miatt a természetes szapo­rulat következtében 1999-ben már mindössze 3820- szal (1985-ben még 37 700-zal) nőtt Szlovákia lélekszá- ma. A népesség­szám alakulásán vi­szont némileg javít az a tény, hogy a kivándorlók országából a betelepülők országává vál­tunk, e fordulat évente 1500-2000 fős növekedést eredményez. Ami a regionális különbségeket illeti, a legtöbb gyermek az Eperjesi és a Kassai kerületben születik, míg a legkevesebb a Pozsonyi kerületben. Összességében elmondható, hogy Pozsonyban érződnek legerősebben napjaink negatív demográfiai tendenciái, míg a leginkább hagyományőrző ré­gió Kelet-Szlovákia. A főbb né­pességalakulási mutatókon vé­gigtekintve mindössze két eset­ben érzékelhető örvendetes változás. Az egyik, hogy 1990- hez viszonyítva több mint a fe­lével csökkent az abortuszok száma, konkrétan az 1990-es 56 ezerről 1999-ben 25 500-ra esett. A másik, hogy 1990 és 1999 között némileg nőtt a szü­letéskor várható átlagéletkor: a férfiaknál 66,6 évről 68,9 évre, a nőknél pedig 75,4 évről 77 évre. Érdekesen alakulnak a migrá­ció trendjei. Az egységes Cseh­szlovákia idején Szlovákiából folyamatosan áttelepültek az emberek a cseh országrészbe. Az 50-es években évente még több mint 10 ezer főt vesztett így Szlovákia, a 80-as években pedig átlagosan 3500-at. 1993 óta viszont megfordult a kocka, és immár többen tele­pülnek át Csehországból Szlo­vákiába, mint fordítva. Ami az egyéb migrációs jelenségeket il­leti, folyamatosan nő az Euró­pán kívüli országokból, külö­nösen az Ázsiából érkezők szá­ma. Napjainkban már ott tartunk, hogy a lakosság­szám éves növeke­désének mintegy 30 százaléka az immigrá- ciónak, vagyis az or­szágba betelepülők­nek köszönhető. Az országon belüli népességmozgások szempontjából érde­kes, hogy megállt a nagyvárosokba tör­ténő betelepülés, sőt megkezdődött a nagyvárosok (Pozsony és Kassa) népességé­nek fogyása. Pozsony lélekszá- ma például 1996 vége óta 4 ezerrel csökkent. A tanulmány szerzői összegzés­képpen megállapították: az el­következő 10 év legfontosabb demográfiai jelensége a lakos­ság elöregedése és a nemzet­közi migráció lesz. Még kedvező esetben is legké­sőbb 2010-ben megkezdődik a népesség számának fogyása, a pesszimista forgatókönyv sze­rint pedig erre akár 2-3 éven belül is sor kerülhet. Folyamato­san nő az Ázsiából érkezők száma. Pozsony lélekszáma 1996 vége óta mintegy négyezerrel csökkent. Apróhirdetés Megemlékezés Te alszod örök álmodat, De fájó szívünkben míg élünk, megmaradsz. Fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emléke­zünk id. LIBÁRDI FERENCRE (Farnad) halálának második évfordulóján. Emlékét őrzi gyászoló családja. V-1074 Huszonöt éve már, hogy elcsitult a szív, mely értünk dobogott, megpihent a kéz, mely értünk dolgozott. Tragikus hirtelenséggel, 1975. október 12-én, 42 éves korában szűnt meg örökre dobogni jóságos szíve a drága jó édesapának, nagyapának, SZOLCSAN MIHÁLYNAK (Érsekújvár). Fájó szívvel emlékezünk, és emlékét örökké őrizzük. Fia, menye, unokái, Andrea és Tomi NZV-59--------Ismerkedés-------­Ak it nagyon szerettünk, s aki nagyon szeretett, annak emlékét őrzi itt örökké tartó szeretet. Szívében jóság volt és szeretet, csak az hal meg, akit elfelejtenek. Köszönet mindazoknak, akik 1999. október 4-én elkísérték utolsó útjára a garamkövesdi temetőbe kedves szereltünket, BALÁZS ÁGNEST, aki fiatalon, 56 évesen hunyt el. A gyászoló család V-1104 Agentúra Rosa. Ismerkedés egy hé­ten belül. Tel.: 0905/510 694. DSV-1507 56/168, elvált nő szeretne megis­merkedni elvált vagy özvegy férfival. Jelige: Rossz a magány. V-1076 24/178 lány vagyok, szeretnék meg­ismerkedni korban hozzám illő, ma­gas fiúval, RS és RV környékéről, de nem feltétel. Jelige: Szeretnélek megtalálni. _________________________V-1077 25 /168/65 diplomás lány várja ko­moly gondolkodású, de vidám, őszin­te, művelt fiúk levelét. Jelige: Fénykép. V-1078 21 éves, molett lány megismerkedne korban hozzá illő fiúval a lévai és nagykürtösi járásból. Jelige: Várok rád. V-1082 60 év körüli férfi személyében élet­társat keres egy 56 éves özvegyasz- szony. Jelige: Légy szerény, mint én. V-1083 34/155, középiskolai végzettségű, karcsú, fiatalos külsejű fiatalasszony két és fél éves, egészséges kislányá­val keresi azt a kedves, megértő, hű­séges, családcentrikus fiatal urat, akinek szintén rossz egyedül. Alkoho­listák, agresszívak, szélhámosok ne válaszoljanak. Fényképes leveleket a DS, KN, és NZ járásból várok. Jelige: Együtt, egymásért. V-1092 28 éves, elvált, molett fiatalasszony megismerkedne hasonló sorsú fiatal­emberrel 33 éves korig. Jelige: Fénykép/2 V-1084 43 éves, elvált, kassai, gyermektelen tanítónő társat keres. Jelige: Harmónia. V-1091 27/170, középiskolai végzettségű lány szabadidő hiányában ezúton ke­resi társát megbízható, nem dohány­zó fiú személyében a DS járásból. Jelige: Fair play. V-1098 Középkorú férfiak (40-55) jelentke­zését várjuk társkereső irodánkba. P.O.Box 46, 929 01 Dunaszerdahely. ________________ DSV-1522 26 /178, karcsú, szőke lány keresi élete párját egy kedves, intelligens fiú személyében, a LV, NZ járásból, de nem feltétel. Fénykép szükséges. Jelige: Kettesben szebb az élet. _________________________V-1099 Intelligens, köz épkorú, budapesti fér­fi, aki visszajött Nyugatról, megismer­kedne egy hasonló úriasszonnyal. Le­vélcím: Frisch Gábriel, 1136 Bp. Raul Wallenberg u. 9., II. em. 5. Tel.: 0036- 1-349 02 99. V-1100---------Adásvétel — írógé pek eladása és javítása, postán is küldök. Farkas Tibor, Nádszeg 1163. Tel.: 0706/778 25 12. V-1041 SVÁJCI HASZNÁLT RUHA, NAGYKER. Garantált minőség! 0819/77 31 444, 0863/43 23 537. VSVk-623 Tisztított hízott kacsák és libák el­adók Pereden. Tel.: 0706/ 779 55 45, 0905/820 900. V-1055 Eladók fehér pulikölykök kitűnő szü­lőktől. A papa és a mama szlovák baj­nok, a nagypapa Európa- és világbaj­nok. Tel.: 0706/771 58 76. Cím: Plankó György, Smetanova 29, 927 00 Sal'a. V-1096 Vennék számentáli kecskéket. Tel.: 0905/467 564, 0819/778 12 12. KNV-708 Eladó négykombinációs babakocsi ki­tűnő állapotban. Cím: Bátorkeszi, Pivovarská 1337. _________KNV-702 Ol csón eladó üvegház, ablakszár­nyak, szőlőprés, zúzó, demizsonok. Tel.: 07/452 484 82, este. V-1087 Eladó csigatészta-készítő gép (levélből pödör) Tel./fax: 0942/734 18 26, mo­bil: 0905/236 960. VSVk-725---------- Vegyes ---------­Ré giségek, hagyatékokul - kínáljon. Megbízhatóság. Tel.: 0903/475 576. _________________________V-1869 Redőnyöket rendeljen olcsóbban a gyár­tótól. Tel.: 0819/779 64 25. VSV-22 Redőnyök akciós áron a gyártótól. Tel.: 0905/312 824. KNV-665 Dr. Hencz fogorvosi magánrendelője várja Önt Nagymegyeren, a Butik Centrum épületében (Komáromi út). A csúcstechnikával felszerelt rende­lőben igyekszünk igényeit kielégíteni. Fogpótlásokat, fogbeépítéseket rövid határidő alatt készítünk. Rendelés: hétfőtől szombatig, fájda­lom esetén vasárnap is. Tel.: 555 39 51,0905/642 801. V955

Next

/
Oldalképek
Tartalom