Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-09-20 / 38. szám
2000. szeptember 20. Háttér Magyar pártok Állandósult ellentétek Sajnos, a balkáni háborúk következtében - a jelentős kivándorlás miatt - létszámában megfogyatkozott, gazdaságilag elszegényedett vajdasági magyarságnak mindmáig nincs egységes politikai képviselete. Normális körülmények között a politikai pluralizmus a demokrácia természetes velejárója, de a milosevicsi Szerbiában nem erről van szó. Az egységes fellépés helyett a vajdasági magyar pártok-pártocs- kák egymás törekvéseit gyengítik. A legerősebb a Kasza József vezette Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), vele szemben áll a másik legjelentősebb politikai erő, az Ágoston András nevével fémjelzett Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP). Az eddig nem túl jelentős Vajdasági Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (VMKDM) az utóbbi időben némileg megerősödött a VMSZ-ből kivált Európa-plat- form tagjaival. Közel áll a VMSZ-hez a Vajdasági Magyar Polgári Mozgalom (VMPM) és a Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség (VMDK), június végén a VMSZ és a VMDK gyors egyesülésének lehetősége is felmerült. Meg kell még említeni az egy évvel ezelőtt Budapesten alakult Délvidéki Magyarok Közösségét (DMK), amelyet az utóbbi időben sok bírálat ért főleg Kaszáék részéről egy állítólagos levél miatt. Ebben a DMK a hírek szerint egy magyar köztársaság létrehozását szorgalmazza a föderalizált Jugoszlávián belül. A VMSZ ezt rendkívül veszélyesnek, őrültségnek tartja, a DMK viszont cáfolja, hogy bármi köze volna a Kaszáék által megszellőztetett levélhez. Ennyit a vajdasági magyar politikai paletta sokszínűségéről, ellentmondásaiKasza József ról. Hangsúlyozni kell: a délvidéki magyar politizálás szempontjából meghatározó a VMSZ és a VMDP szembenállása. A magyarság számára érdekes hat vajdasági körzet közül kettőben van esély arra, hogy magyar képviselőt juttassanak a parlamentbe. A VMSZ csak e kettőben - a szabadkaiban és a nagybecskerekiben - állított saját jelöltet, a többiben az egyesült szerbiai demokratikus ellenzék (DOS) jelöltjeit támogatja. Ezzel szemben a VMDP mindegyikben önállóan indul, hangoztatva: számukra nem fontos a parlamentbe kerülés, mert a VMDP programpárt. A Kasza József és Ágoston András közötti véleménykülönbségek az auto- nómiákoncepciók megítélésére vezethetők vissza. Ágoston szerint a VMDP perszonális autonómiát követel, s úgy véli, a VMSZ a (szerb többségű) Vajdaság autonómiájára helyezi a súlyt, vagyis a magyar autonómiát alárendeli a tartományénak. Kaszáék ezt tagadják, mert éppen a VMSZ dolgozta ki budapesti kormánytényezőkkel közösen a vajdasági magyarság háromlépcsős autonómiakoncepcióját. A VMSZ pillanatnyilag a Milosevics- rezsim megdöntését tekinti prioritásnak, mondván: egy demokratikusabb Szerbia keretében könnyen visszaállítható a Vajdaság (Tito alatt már létezett) autonómiája, s azt követően lehet majd beszélni a perszonális autonómia megteremtéséről is. A választások előtt fontos tudni: jelenleg a vajdasági parlamentben 13 képviselőjével a VMSZ a legerősebb ellenzéki párt, most húsz jelöltet indított, az ön- kormányzatokban 140 képviselője van, s ezúttal 250 jelöltet állított. (-nák) Ágoston András Közös ellenzéki fellépésre csak az elnökválasztás második fordulójában lehet számítani Remények és aggodalmak Malinak István Reménnyel és aggodalommal is várja a nemzetközi közösség a szeptember 24-i jugoszláviai választásokat, hiszen nem kicsi a tét: a Balkán jövője. Ha marad a négy háború kirobbantásáért felelős Szlobodan Milosevics re- zsimje, akkor marad az állandó bizonytalanság, a háborús veszély. Ha Milosevics megbukik, akkor van remény arra, hogy Szerbia lassan elinduljon Európa felé. Hangsúlyozni kell: lassan. Ez a pozitív változat sem menne konfliktusok nélkül, de talán a háborús veszélyt már ki lehetne zárni. Ma még fel sem lehet mérni, hogy az eddigi háborúk milyen hosszú időre és mennyire súlyos örökséget hagytak hátra, meddig lesz még a nacionalizmus, a gyűlölködés, a bosszúvágy a balkáni politika mozgatórugója. Milosevics győzelme maradék- Jugoszlávia szétesését is felgyorsítaná, Montenegró, amely már jó ideje szembefordult Miloseviccsel, minden bizonnyal a teljes szakítás mellett döntene. Eddig csak azért nem tette meg, mert félt a diktátor katonai erejétől. Nem véletlen, hogy most, a választások előtt az USA többször határozottan figyelmeztette a belgrádi vezetést: ne merészeljen katonai kalandba bocsátkozni Podgorica ellen. További konfliktusforrás lehet, amitől az ellenzék joggal tart, hogy Milosevicsék meghamisítják a választási eredményeket. Szintén benne van a pakliban, hogy az ellenzék nyilvánvaló győzelme esetén sem adják át simán a hatalmat. Mindkét változat mögött felsejlik - legrosz- szabb esetben - a polgárháború rémképe. Milosevicsnek mindehhez megvannak az eszközei. A választások eleve tisztességtelenül indulnak, esélyegyenlőségről szó sem lehet. Nemcsak a nemzetközi megfigyelőket nem engedik be a választások idejére, a független hazai megfigyelők munkáját is lehetetlenné teszik. Már több mint ezer ellenzéki aktivistát vettek őrizetbe, az elektronikus médiumokat a rezsim teljes mértékben ellenőrzi. És ami a legfontosabb: július elején hajtotta végre Milosevics az alkotmányellenes alkotmánymódosítást. A választási törvényt úgy változtatta meg, hogy az egyértelműen az ő hatalmon maradását szolgálja. A módosítás legfontosabb eleme: a szövetségi államfőt nem a parlament választja, mint eddig, hanem közvetlen választásokat rendeznek. Ezzel Milosevicsnek lehetősége nyűt arra, hogy elméletileg további két megbízatási időszakon át Jugoszlávia elnöke lehessen - csak éppen győznie kell a választásokon. És ezért ő mindent meg is tesz. Milosevics 1989 és 1997 között, két cikluson át Szerbia elnöke volt, s miután e tisztségre már nem pályázhatott, Jugoszlávia elnöke lett. A jövő tavasszal ez a mandátuma is lejár, ezért az alkotmánymódosítás volt az egyedüli eszköz arra, hogy valamiképpen megőrizhesse hatalmát. A mai Jugoszláviában minden megtörténhet, a legelképesz- tőbb politikai helyzetek, szövetségek is lehetségesek, a demokratikus világban bevett játékszabályok ismeretlenek. Gondoljunk bele: van-e még egy olyan elnök a világon, aki nem mozoghat szabadon a saját országában, mert ha egyes területekre beteszi a lábát, akkor letartóztatjuk, és átadják a háborús bűnöket kivizsgáló nemzetközi bíróságnak? Márpedig Miloseviccsel ez történne Koszovóban, s valószínűleg Montenegróban is. Ő ennek ellenére továbbra is Jugoszlávia, tehát Montenegró szövetségi államfője kíván maradni. Ugyanakkor, sajnos, az is elmondható, hogy a szerb diktátornak van a legszerencsétlenebb, legszéthúzóbb, legtétovább ellenzéke, ami az ő malmára hajtja a vizet, ezért lehet őt nehezen legyőzni. Szeptember 24-én négyféle voksolás lesz Jugoszláviában: szövetségi elnökválasztást, szövetségi parlamenti, szerbiai helyhatósági (Montenegróban már volt), valamint vajdasági tartományi parlamenti választásokat tartanak. Normális körülmények között mind a parlamenti, mind a helyhatósági választások fontosabbak lennének az elnökválasztásnál, de most érthetően ez utóbbit kíséri a legnagyobb figyelem, hiszen majd minden hatalom Milosevics kezében összpontoAz USA többször határozottan figyelmeztette a belgrádi vezetést. A diktátor, aki saját országában sem mozoghat szabadon. Hágában életfogytiglanra ítélnék. TA SR/AP sül, az most mellékes, hogy nem éppen alkotmányos módon. A legnagyobb ellenzéki párt, a Vük Draskovics vezette Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) hosszas húzódozás után, csak augusztus végén jelentette be: mégsem bojkottálja a választásokat, de önállóan indul, és az államfői tisztségre is van saját jelöltje Vojiszlav Mihajlovics belgrádi polgármester személyében. Nem sikerült tehát közös nevezőre hozni az SPO és az egyesült demokratikus ellenzék (DOS) érdekeit, ez utóbbi tömörülést vagy két tucat párt, mozgalom, szervezet alkotja. A DOS elnökjelöltje Vojiszlav Kostunica, aki az augusztus végi felmérések szerint jelentős fölénnyel vezet Miloseviccsel szemben. Szakértők szerint ha az SPO nem folytat különutas ellenzéki politikát, és nem indítja Mihajlovicsot, akkor Kostunica akár az első fordulóban is legyőzhetné Milosevicset. (Van még két további elnökjelölt is, de az ő szerepük elhanyagolható.) Az elnökválasztás második fordulójába a két legtöbb szavazatot szerző jelölt kerül - szinte biztosra vehető, hogy Kostunica és Milosevics. Az egyedüli biztató fejlemény: a második fordulóban az ellenzék már közösen fog fellépni: Draskovics hívei is hajlandóak lesznek Kostunicát támogatni, és fordítva. Egy szeptember 10-én készült közvélemény-kutatás szerint Kostunica a 2. fordulóban a szavazatok 56,6, Milosevics pedig 43,3 százalékát kapná. Milosevicsék természetesen tagadják e felmérések hitelességét, ezért találgatja mindenki, hogy mit fog elővarázsolni a diktátor és nagy manipulátor a kalapjából. Tehát minden bizonytalan, csak a kérdőjelek sorjáznak. Milyen hatással lesz a választásokra a montenegrói kormányerők hivatalosan bejelentett választási bojkottja? Mi lesz, ha az elnökválasztást az ellenzéki jelölt nyeri, de a parlamenti választásokon a jelenlegi kormánypártok - Milosevics szocialista pártja, feleségének, Mirjanának a baloldali pártja és Seselj csetnik vajda radikálisai - győznek? A demokra- tikus világ- ban bevett játékszabályok ismeretlenek. Portré Nincs nála jobb Optimista előrejelzések valószínűsítik: Vojiszlav Kostunica, az egyesült szerbiai ellenzék (DOS) jelöltje az egyetlen, aki az elnökválasztáson megverheti Szlobodan Milosevicset. A magyar pártok is Kostunicát támogatják, vélhetően azon az alapon, hogy nincs nála jobb. Kostunicától egyrészt demokratikus változásokat várnak, másrészt nyilvánvaló, hogy ő is a szerb nacionalista vonalat követi. Többször elmondták róla: igaz, hogy „mérsékelt nacionalista”, de magyarellenes kijelentései sosem voltak. Kostunica legutóbbi nyilatkozataiban keményen támadta a NATO-t, és hangsúlyozottan Amerika-ellenes, szerinte a bombázások csak Milosevics hatalmon maradását segítették. Mindezek ellenére a Nyugat is az ő győzelmében bízik. Ugyanis senki sem tudja megmondani, hogy nyilatkozataiból mit kell a választási taktika számlájára írni, és mi az, amit őszintén gondol. Az nyilvánvaló, hogy ha a Milosevics-hívek egy részét is meg akarja nyerni, akkor a kemény nemzeti vonalat kell hangsúlyoznia, ugyanakkor ez egyáltalán nem tűnik számára megerőltetőnek. Ezért is nevezték őt nemrégiben bársonykesztyűben bokszoló nacionalistának. Vojiszlav Kostunica, az 56 éves neves jogászprofesszor belgrádi ügyvédi családból származik. 1966-ban végezte el Belgrádban a jogi egyetemet, ott maradt oktatónak, 1974-ben doktorált, de nem sokkal ezt követően politikai okokból távoznia kellett. 1989- ben rehabilitálták, felajánlották neki, hogy téijen vissza tanítani, de ezt nem fogadta el. Ugyanebben az évben a saját lakásán néhány jó barátjával - köztük Zorán Djindjiccsel - megalakította a Demokrata Pártot. Ezt a nemzeti eszmékre nagyobb súlyt helyező Kostunica 1992-ben otthagyta, s megalakította a Szerb Demokrata Pártot, amelynek máig ő az elnöke. 1990- ben, az első többpárti választásokon lett a szerb parlament képviselője, mandátumát Vojiszlav Kostunica 1997-ig megtartotta. Az ellenzék körében népszerűségét annak köszönheti, hogy a közé a kevés szerb politikus közé tartozik, akik nem járatták le magukat, sosem lépett be a kommunista pártba, és soha nem paktált le Miloseviccsel, mint pl. most az ellenzékiként is különutas politikát folytató Vük Draskovics. Kostunica hátránya, hogy nemzetközi viszonylatban kevésbé ismert, mint más ellenzéki vezérek, előnye viszont, hogy becsületesnek, egyenesnek, megvesztegethetetlennek tartják. A javára írják, hogy széles látókörű és művelt politikus, ugyanakkor bírálják mert nem eléggé karizmatikus személyiség, nem afféle néptribuntípus, a beszédei túl intellektuálisak, túl filozofiku- sak. A Belgrád központú, egységes Jugoszlávia következetes híve, ugyanakkor kijelentette: demokratikus úton kell rendezni Koszovó, valamint a másik jugoszláv tagköztársaság, Montenegró kérdését. Meggyőződése, hogy a közös állam fenntartásáról Szerbia és Montenegró polgárainak egy újabb népszavazáson kellene dönteniük, s ha a montenegróiak a függetlenségre szavaznának, ő azt tiszteletben tartaná. Ha viszont a közös állam eszméje győzne, akkor új szövetségi alkotmány elfogadásával kellene tisztázni a két tagköztársaság viszonyát. Amerika-ellenessé- ge mellett híve az EU felé való nyitásnak, azzal a megkötéssel, hogy szerinte az első lépést Európának kellene megtennie. (-nák)
