Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-09-13 / 37. szám
3 2000. szeptember 13. Riport Felvidéki Millenniumi Emlékünnepség és tudományos konferencia Deákiban Alkalom az ünneplésre Bugár Árpád _________________ „A z, hogy ma a keresztény magyar államiság millenniumát ünnepelhetjük, hogy magyarul beszélünk, álmodunk, alkotunk, hogy nemzetünk és anyanyelvűnk közeli és távoli jövőjéről értekezünk és elmélkedünk, hogy határokkal szétszabdalt, de mégis egységes magyarságunk erkölcsi felemelkedésén fáradozunk, mindez azt bizonyítja: jól döntött Szent István királyunk, amikor népét a Kárpát-medencében tartotta, és az akkori európai civilizációnak megfelelő államát megalkotta. Jól látta, és helyesen gondolta, hogy a magyarság megmaradása ellenséges légkörben, a közegtől eltérő életvitellel lehetetlen, és valóban csak akkor lel hazát nemzete, ha saját értékeit megtartva, átveszi azokat az európai tapasztalatokat, amelyek békességet, biztonságot garantáltak más nemzetek számára is. ...Ma megint szükségünk van István királyunk történelmet átformáló bátorságára, bölcs intelmeire. Nemzetünk előtt újra az európai csatlakozás áll feladatként, határokkal szétszabdalt magyarságunknak a nacionalista ellenérzések ellen kell küzdenie és szembenéznie, olyan toleranciával, amellyel talán megint kivívhatjuk a tiszteletet nemzetünk iránt, még ha évszázadok bizonyítják is, hová tartozunk, és azt is, a Szent István által alapított haza békét és biztonságot nyújtott az ellenünk acsarkodó nemzeteknek is. A mi célunk mégsem lehet más, mint folytatni magyarságunk erkölcsi és szellemi felemelését, nemzettudatunkat így fejleszteni és erősíteni, hogy megmaradjanak sajátosságaink, egyszersmind befogadóképesek legyünk minden újra, ami szép és emberi, ami által olyan értékeket hozunk létre, melyek okán örömmel fogad minket Európa, tisztelettel közelítenek hozzánk a szomszédos és távoli nemzetek.” Kvarda József, a Csemadok Országos Tanácsának elnöke ezekkel a szavakkal vont párhuzamot múlt és jelen között az augusztus 25-27-én rendezett Felvidéki Millenniumi Emlékünnepség megnyitóján Deákiban. A háromnapos rendezvény gazdag programmal szolgált minden érdeklődőnek. Végig telt ház volt a helyi művelődési házban tartott tudományos konferencián, melyet A magyar nyelv és művelődés ezer éve a Felvidéken címmel rendeztek. A Magyar Tudományos Akadémia közreműködésével szervezett tudományos találkozón történelmi, nyelvészeti előadások hangzottak el. Szarka László történész bevezetőjében hangsúlyozta: „A történelem nélküli nemzet hasonló az emlékezet nélküli emberhez, az anyanyelvi kultúrájától eltávolodó nemzet pedig hasonló a letépett virághoz, amely egy ideig még színes, szép virágot mutat, de pár nap után elhervad.” Mint elmondta, a Magyar Tudományos Akadémia fontosnak tartja, hogy az egész Kárpát-medence magyarsága megőrizze és fejlessze kultúráját. „Éppen ezért, amikor bekopogtunk Deákiban a polgármesteri irodába, mondván, hogy szeretnénk itt egy akadémiai szintű konferenciát rendezni, a polgármester úrtól kezdve a művelődési ház igazgatójáig minden deáki ismerősöm azzal fogadott: »Végre eszetekbe jutottunk, gyertek, várunk titeket!« A konferencia sikeres fogadtatásából levonható a tanulság: valóban szükség és igény van nálunk a hasonlóan magas színvonalú, áttekintő jellegű tudományos rendezvényekre, mivel ahogy Lanstyák István nyelvész, az egyik előadó megfogalmazta, „a múlt hiteles ismeretével lehet a jövőt legjobban megalapozni”. Az emlékünnepség keretében került sor Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát Hit, nyelv és műveltség című előadására, amely a péntek esti ünnepi szentmisén hangzott el. Zsúfolásig megtelt a helyi katolikus templom, ahol mint ismeretes, a 13. század folyamán a Pray-kódexet őrizték és használták, mely legősibb magyar összefüggő nyelvemlékünket, a Halotti beszéd és könyörgést is tartalmazza. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes beszédében István királyt, Ady Endrét és Szentgyörgyi Albertét idézve rámutatott, hogy a magyarság és a kereszténység mélyen összeforrt az elmúlt ezer évben. Késő este a Peredi Női Karnak, a galántai Kodály Zoltán Daloskörnek és az Ifjú Szivek Gaudium együttesének közös hangversenyét hallgathatták meg a jelenlevők. Másnap a Thália Színház rendhagyó módon szintén a közel ezer éves templomban, amely épp ezért hatásosan erősítette az élményt, adta elő Ratkó József Segítsd a királyt! című történelmi drámáját. A szervezők több száz széket helyeztek el a padok között és mellett, de még így is sokan állva nézték végig a darabot, melynek központi alakja István, akinek uralkodása során a kereszténység és a pogányság között feszülő ellentétet és ennek egyes megjelenési formáit is kezelnie kellett, miközben belső harcát is megvívta fia halála után. Volt még kutyás bemutató, és Deákiban rendezték meg az erős emberek nemzetközi versenyét, ez utóbbi nem kevés látványt és izgalmat hozott. A nagyszámú nézősereg buzdítása közepette a „súlyos” versenyzők többek között telefonkönyvet téptek, farönköt emeltek, traktorkereket forgattak, és autóbuszt is húztak. A buzdítás meg is hozta a várt eredményt, hiszen a helyi községi rendőr, Őszi Ferenc a második helyet szerezte meg a vetélkedésben. Szombat és vasárnap este Deáki utcáján állt a bál, mindenki kedvére mulatott, a jó idő, a zene, no és a murci megfelelő hangulatot teremtett. Nem volt hiba a hangulattal a vasárnap délutáni gálaműsorban sem. Helyi, hazai és magyarországi nép- művészeti együttesek váltották egymást a szabadban felállított színpadon, köztük a székesfehérvári Álba Regia táncegyüttes, a Veszprém Táncegyüttes és a Csemadok Szőttes Kamara Néptáncegyüttese. Valóban sokszínű és jól szervezett volt a millenniumi emlékünnepség. A szervezés kapcsán Mézes Rudolftól, a Csemadok galántai területi választmányának vezetőjétől megtudtuk: számukra nagy csalódás volt, hogy a szlovák kormányzat nem támogatta anyagilag a rendezvényt, benyújtott pályázataikra nem kaptak pénzt. Az ünnepség ilyen formában széles körű összefogás eredményeként jöhetett létre mégis, melyben elsősorban a Magyarok Világszövetsége, a Csemadok, az MTA, a Mercurius Társadalomtudományi Kutatóintézet és Deáki község vett részt. Az ezer év nemcsak az ünneplésre ad alkalmat, hanem a mérlegvonásra, a visszatekintésre és a jövőbe nézésre is. A tudományos konferencia két előadóját, Szarka Lászlót, az MTA Kisebbségkutató Műhelyének vezetőjét és Lanstyák István nyelvészt, akinek A magyar nyelv Szlovákiában című könyve a közelmúltban jelent meg, épp ezért arra kértük, fogalmazzák meg, számukra és a magyarság számára mit jelent, mit jelenthet a millennium. „A történész tisztában van azzal, hogy az egyes ember mit tud fölfogni a történelemből - állítja Szarka László. Igazából földol- gozhatatlanul nagy időről van szó, amelyről szinte csak metaforikusán lehet beszélni. Az ezeréves magyar állam nagy kihívás a történésznek: egy dinamikusan, területileg, határaiban, domináns uralkodóiban és egyéb tényezőiben rendkívül változó képlet. Felmerül a kérdés: ez a változó, reális történelmi valóság és az örök Magyarország metaforája, az örök bizonyosság igénye miként egyeztethető össze. Ha mi a bizonyosságainkat a huszadik század végén a történelemben akarjuk keresni, akkor talán egyet találunk: az ember csak a saját közösségében tud teljesen kibontakozni, abban a közösségben tud igazán értéket teremteni, melybe beleszületett.” Lanstyák István szerint István király annak idején valószínűleg őszintén hitt az új vallásban, megszervezte és meg is szilárdította az egyházszervezetet. Emellett azonban a nép lélekben továbbra is pogány maradt, ami természetes is, hiszen az ember csak önként és szabad akaratból hozott döntéssel tud megtérni Istenhez. „Ahhoz, hogy a magyar nemzetre és ezzel együtt a magyar nyelvre is szebb napok virradjanak, arra van szükség, hogy minél több ember hozzon ilyen döntést - fogalmazott. - Nem elég a vallás előírásaihoz jól-rosszul igazodni, Isten akarata, hogy ahhoz a személyhez forduljunk, aki az Ő halálával kifizette a bűneink büntetését, Jézus Krisztushoz. Ő nem akarja, hogy a balsors által régen tépett, jobb sorsra érdemes magyar nemzet továbbra is szenvedjen egykori bűnei miatt, hanem arra vár, hogy megtérjen az élő Istenhez, és bűnhődés helyett új, győzedelmes életben járjon. Számomra a magyar millenniumnak ez a legfontosabb tanulsága.” Az ezer év nemcsak az ünneplésre ad alkalmat, hanem a visszatekintésre is. Deákiban rendezték meg az erős emberek nemzetközi versenyét. A darab központi alakja István, akinek uralkodása során a keresztén; ső harcát is megvívta fia halála után. Ballag már a vén diák... Molnár Imre _________________ Fa lusi suttyóként kerültem ebbe az Ipoly menti poros kis városba, amit szülőfalumhoz képest mérhe- tedenül unalmasnak éreztem. Ott fenn a hegyek közt, falum égtájak keresztmetszetében feküdt, és minden irányba más, végtelennek tűnő terek felé nyüott ki. Délre a magyar országhatár mögötti ismeretien, mégis hívogató vüág volt. Tőlünk északra húzódott a szlovák nyelvhatár, s mögötte az a varázslatos táj, amely akkor tárult fel előttem, amikor apám nyaranta magával vitt a közép-szlovákiai városokba, ahol ő - a pártállami rendszer erőszakának engedve - földművesből sebtében munkássá avanzsált éveit töltötte. Keletre, ameddig a szem ellátott, az Ipoly mente apró falvai sorjáztak. Nyugatra pedig ott volt az ismeretlenül is ismerős város, gyermekkorom Ninivéje, Ipolyság. A faluban odahaza ahány út, annak megany- nyi elnevezése, s formája volt. Volt az út, azaz az ország útja, a köves út, a szekérút, a másik sor, a gyalogút, a vicináris, a dűlőút, az erdei út, a határút, a szoroska, a kertutca, az útyika, a barázda, az ösvény, s ki tudja még, mi minden, s köztük a kertek, udvarok mindenki előtt nyitott vüága, ahol szabadon jöhetett-mehetett a jó szándékú ember. Ezzel szemben itt Ságon minden utat utcának neveztek, igaz, más-más névvel, de nekem mégis egyformának tűntek, szorosan egymáshoz simuló házaikkal, magas kerítéseikkel, melyek mögé csak a legritkább esetben sikerült lopva bepillantanom. Ezt az egyformaságot a középiskolában belénk táplált tudásszomj hivatott hitelt érdemlően kiegyenlíteni. S ez a kiegyenlítés oly mértékben sikerült, hogy a gimnáziumi négy év elmúltával, azóta is, büszkén vallom magam ipolysági diák-polgárnak mindazok nyomán, akik valaha is öregbítették e város hírét s nevét. 25 évvel ezelőtti gimnazista koromban a falu és város közti korábban áthidalhatatlannak tűnő szakadék lassan feltöltődni látszott. A falvak ekkor kezdték kiheverni a ki- és betelepítések, deportálások, a reszlovakizálás, a föld- foglalás, beszolgáltatás, a kontigentvilág, a kolhozosítás, az államosításnak becézett rablógazdálkodás, a pártba, szövetkezetbe kényszerítés ezernyi megaláztatását. A házakban megjelent és egyre nagyobb befolyásra tett szert a rádió- és tévékészülék, mely előbb észrevétlenül ellopta az emberek idejét és gondolatait, majd lassan, de biztosan ható méregként elpusztította a falu társadalmának évszázados értékeit is. A kihaló társasági élet kocsmai létté silányult. A családi összetartozás ugyan egy ideig még a hasznossági elv alapján működött, de lassan ezt is elborította az elidegenedés hideg hínárja, a „törődjön mindenki a maga dógával” pogány embertelensége. Ez a vüág vett körül bennünket 25 évvel ezelőtt, s ebből a vüágból kellett átlépnünk az ismeretek, a tudás a tenni, változtatni akarás eltemetett lehetőségeit rejtő vüágába... Tovább, tovább. Sokszor gondoltam arra az elmúlt 25 évben, mit is köszönhetek, köszönhetünk e poros Ipoly menti kisvárosnak, s a benne évszázada álló öreg alma maternek. Emlékének felidézésekor sokáig nem tudtam eldönteni, vajon az eszmék és ismeretek világos tágas mezejére vagy az azt körülvevő hazugságok, az országos méretű népámítás világára keü-e gondolnom inkább.- Régen ugye rossz vüág volt? - kérdeztem egyszer büszke elsős „gimnázistaként” hazatérve nagyapámtól. - Miért lett volna az rossz? - kérdezett vissza ő, hangjában a sokat megélt ember gyanakvásával. - Mert a gazdagok elnyomták a szegényeket! - vágtam ki egy szuszra a tanult anyagot, de arra azért ügyeltem, hogy kerüljem az akkor mindent elöntő ideológiai áradat elmaradhatatlan „burzsuj-proletár” evezőspárosí sejtve, hogy e marxi dogma nen egészen lesz nagyapám ínyére \ ló. - Bár elnyomnák most is, aki tán még meglenne a földünk, le vünk, marhánk meg minden egyéb eszközünk, amit azok vet el tőlünk, akik állítólag a szegér embert pártfogolják! - válaszol ő, miközben elnyomott egy apri könnycseppet a szeme sarkábar Nesze neked, tudás meg tanany Hányszor de hányszor omlott ö: sze bennem (bennünk) ekképp szépen összerakott vüág (vagy i kább egy művi vüág), hogy vég megtanuljuk, nincs más megölt mint a romokon megépíteni a n gunk világának azon tartópüléi melyek fennmaradva, életünk é boltozatának megtartását szóig ják majd, tovább, tovább.
