Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-09-13 / 37. szám
2000. szeptember 13. Háttér Nyugati tapasztalat: növekszik a nagy egyházakból kilépők száma, a kis egyházakba pedig egyre többen lépnek be Fizetünk-e ismét egyházi adót? A kassai dóm Dömötör Ede illusztrációs felvétele Sárközy Dénes ______________ Vo lt már rá komoly egyházi javaslat, de én mégis hiszem, hogy nem fogunk egyházi adót fizetni. Van jobb megoldás is. Az ország vezetői jól tudják, hogy az adó- és közteher elérte az elviselhetőség határát. Ezért további adó bevezetését nem tartják időszerűnek, sőt: ez év januárjától némileg csökkentették is az adóterhet. Az egyházi adó fogalma gyakran nem világos még az egyháztagok előtt sem. Vannak, akik rendszeresen, de legalább évente egyszer adnak az egyháznak bizonyos összeget, ezt tartják egyházi adónak - helytelenül. Az érvényes állami törvények szerint ez ajándék az egyháznak. Némelyik egyház belső előírásaiban ezt egyházi hozzájárulásnak nevezi, és befizetéséhez köti némely jog gyakorlását, szolgáltatás igénybevételét. Az egyházi adót, pontosabban az egyházi adók rendszerét - ott, ahol létezik - állami törvény szabályozza. A többi adóval együtt az állam szabja ki, hajtja be, s meghatározott kezelési költségek levonása után az illetékes egyház rendelkezésére bocsátja. Szencen 1997 októberében nemzetközi konferencia volt az egyházak és vallási közösségek finanszírozásáról. Szlovákián kívül nyolc országból jöttek össze állam- és egyházigazgatási szakemberek. Elhangzott 12 színvonalas előadás; három nyelven nyomtatásban is megjelentek. Néhány tényre érdemes felfigyelni. Egyházi adók rendszere létezik Németországban, Svájcban és Skandináviában. Hasonló jelleggel, de néhány eltéréssel létezik az egyházi járulékok rendszere Ausztriában. Az egyház finanszírozásának alapját az ajándékok és gyűjtések adják Franciaországban, Portugáliában, Nagy-Britanniá- ban, Írországban, Hollandiában és az USA-ban. Állami ellátást élvez az egyház Belgiumban, Luxemburgban és Görögországban; Lengyelországban az állam nem támogat sem dotációval, sem szubvencióval semmilyen egyházat vagy vallási szövetséget. Viszont a törvény lehetővé teszi, hogy az állam támogassa a közhasznú egyházi tevékenységet. Horvátország alkotmánya biztosítja az egyházak és vallásos közösségek védelmét, de nem létezik kizárólag az egyházat érintő külön törvény. Magyarországon 1998-tól az adófizető jövedelem- adója 1%-át az egyháznak utalhatja - rendelkezési joga alapján. A tapasztalatok szerint emelkedik mind a lehetőséggel élő személyek száma, mind az egyházaknak juttatott összeg. Spanyolországban a jövedelemadó 0,5%- ával rendelkezhetnek hasonlóan a polgárok. Ott nem vált be ez a módszer, de remélik, hogy a feltétel- rendszer pontosítása után sikeres lesz. Figyelemre méltó megoldást alkalmaznak Olaszországban 1984 óta, s bevezetését több országban is mérlegelik. Az olasz adófizető rendelkezhet arról, hogy jövedelemadójának 0,8%-át ki kapja meg: a) az olasz állam, amely rendkívüli humanitárius segélyekre és a kulturális örökség fenntartására fordíthatja; b) a katolikus egyház, amely vallási szükségletekre, papok fizetésére, a harmadik világban jótékonyságra fordíthatja; c) az állammal egyezményt kötő más egyházak valamelyike, az egyezményben meghatározott célra. Bár Olaszországban a népesség 30%-a jár templomba, mégis 80% körül mozog azok aránya, akik az egyházra bízzák jövedelmi adójuk 0,8%-át. Az egyház pedig köteles évi jelentésben beszámolni az államnak a pénz felhasználásáról. Szlovákia számára is érdekes a cseh modell, amely abból indul ki, hogy a 308/1991-es, a vallás- szabadságról szóló törvény (ez a szövetségi törvény nálunk is érvényes) átmeneti jellegű. Elfogadásakor az állam és az egyházak közös célja az egyháznak az államról való teljes leválasztása volt. Ez az egyházak belső igazgatását illetően megtörtént, s meg kell valósítani a gazdasági önállóságot is. Jelenleg az állam főleg azzal támogatja közvetlenül az egyházakat, hogy fizeti a papok bérét és az ezzel járó további közterheket. Léteznek más közvetett támogatások is, a jövőben az állam kizárólag közvetett módon támogatja az egyházat. Az egyházi adó bevezetését maguk az egyházak vetették el, s nem fogadták el az olasz modellt sem. A közvetett támogatás azzal bővülne a jövőben, hogy az állam további adókedvezményekben részesíti azokat, akik szponzorálják az egyházat. Az adomány értékének harma- dát-felét le lehetne vonni a tiszta jövedelemadóból. Az adománynak nincs alsó határa, felső határa 5000, esetleg 10 000 cseh korona lenne. A cseh törvények már lehetővé teszik, hogy bizonyos összegeket a tiszta adóból vonjanak le. Joggal lehetett feltételezni, hogy a szenei konferencia anyagainak tanulmányozása után hazánk egyházi képviselői talán az olasz modell átdolgozott változata, esetleg - figyelembe véve a hosz- szú közös fejlődést - a cseh modell szlovák változata mellett döntenek. De egészen más történt. Nemrég azt indítványozták egyes egyházi vezetők, hogy az állam vezesse be az 1%-os egyházi adót, ezt az adóhivatalok szedjék be és utalják át az egyházaknak, s kérték azok személyi adatainak a kiadását is, akik befizették az egyházi adót, mondván: az adatok birtokában jobban tudják őket pásztorolni. A beterjesztők óvakodtak a tényleges adót adónak nevezni, „hozzájárulás a szellemi kultúrához” névre keresztelték. És ha az így befolyt adó nem elégítené ki az illetékes egyház „szükségletét”, akkor az állam toldja meg más forrásból. Azért emeltem ki a szükséglet szót, mert a pénznek az egyik jellemző tulajdonsága az, hogy sosincs belőle elég. Meggyőződésem, hogy szükség van az egyházak közhasznú tevékenységére, amelyhez pénz is kell. Ugyanakkor vannak kiaknázatlan források, az érvényes adótörvény lehetővé teszi, hogy az egyházak nagyobb összeget kapjanak ajándékként, még jogi személyektől is, az értékét pedig le lehet vonni az adóalapból. Tud- nak-e erről az egyházak? Ha nem, akkor miért nem, ha igen, akkor miért nem élnek vele? Talán azért nem, mert könnyebb, ha az állam ráparancsol az emberekre: fizessetek, mint elmenni utánuk, elbeszélgetni velük a közös örömökről és gondokról, adakozásra kérni őket? A nyugat-európai országok tapasztalata: ahol az állam segítségével egyházi adót szednek be, ott hosszú távon nagyon visszaüt a „fizess!” módszer: növekszik a nagy egyházakból kilépők száma, a'kis egyházakba pedig egyre többen lépnek be, vállalva az ezzel járó anyagi terheket is. Mert a nagy egyházak és tagjaik közt tisztán formális aktussá vált a kapcsolat. A történelmi egyházak vezetői nálunk se attól várják a pozitív változást, hogy az adóhivataloktól kapott személyi adatok alapján kezdik pásztorolni azokat, akikre ráparancsol az állam, hogy a többi adón kívül fizesse még az új egyházi adót is. Az egyház egyik közhasznú tevékenysége a segítségnyújtáshoz való gyűjtés. Az eddigi gyűjtések - háborús menekültek, árvízkárosultak vagy más rászorulók javára - eredményesek voltak. Az egyházi tulajdonban lévő, de az általános kulturális örökség részét képező templomok, épületek, művészi alkotások megőrzése, karbantartása, üzemeltetése pénzigényes. Ezek többnyire nem kizárólag egyházi célokat szolgálnak, a nagy nyüvánosságnak rendelkezésére állnak. Az egyháznak azt kellene szorgalmaznia, hogy bizonyos normatívák szerint az állam is, az önkormányzat is hozzájáruljon fenntartásukhoz. Közös csoportba lehet sorolni az egyházi szociális intézményeket, kórházakat, iskolákat. Itt az lenne a megoldás, hogy az állam azonos normatív támogatást adjon valamennyi intézménynek, legyen állami, magán- vagy egyházi létesítmény, feltéve, hogy elfogadják az állam ezzel járó felügyeletijogát. Helytelen az a hozzáállás, hogy az állam adjon pénzt, de az egyházi autonómiára hivatkozva kizárólagos belügy- nek tekintik, hogyan gazdálkodnak vele. Ez tévedés, pl. a mező- gazdasági dotációkat az állam pontosan meghatározott célokra adja, s ellenőrzi a felhasználást. Az egyház finanszírozása jobban megoldható az egyházi adó bevezetése nélkül, mint azzal. A vázoltakon kívül biztosan vannak egyéb megoldások is. Ezeket széles körű, nyilvános vitákon lehetne tisztázni, a legmegfelelőbbet közmegegyezéssel elfogadni. Ez erősítené az egyház támogatottságát. Az egyház finanszírozása jobban megoldható az egyházi adó bevezetése nélkül. A beterjesztők óvakodtak a tényleges adót adónak nevezni. RMDSZ Meglepő ajánlat Érdekes fejtegetés jelent meg nemrégiben a Curentul című román napilapban arról, van-e esélye az Iliescu-féle Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) és az RMDSZ szövetségének. Ami ez első pillanatban elképzelhetedennek tűnik, a másikban már nem teljesen az. A nagyváradi Bihari Napló azt írta, Markó Béla sem zárja ki teljesen ezt a lehetőséget, bár egyelőre nem tűnik valószínűnek a dolog. A Curentul is úgy látja, az ilyen szövetség néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek látszott, a két szervezet vezetőinek legutóbbi kijelentései viszont „olvadást ígérnek”, már látszanak a PDSR-RMDSZ szövetség első jelei. A két szervezet vezetői szinte egy időben jelezték, hogy .formalizálni kívánják kapcsolataikat’. A Curentul emlékeztetett: Markó Béla, az RMDSZ elnöke legutóbbi nyilatkozatában - bár szkeptikusnak mutatkozott az európai arculatú PDSR lehetőségét illetően - kijelentette, hogy az RMDSZ hajlandó tárgyalásokat kezdeni az PDSR-rel, ha annak „világos ajánlata lesz az európai integrációról, a regionális fejlesztésről és a kisebbségek problémájáról”. Ioan Mircea Pascu, a PDSR alelnöke Markó nyilatkozatára úgy válaszolt, hogy pártja megfelel az RMDSZ elnöke által említett feltételeknek. Pascu kijelentette: az RMDSZ koalíciós ajánlatot kaphat a PDSR-től közvedenül a választások után, Adrián Nastase, a PDSR első alelnöke pedig úgy nyilatkozott, hogy az RMDSZ egyes képviselői a PDSR választási győzelme esetén az országos közigazgatás szervezetében maradnak. Ion Iliescu, a PDSR elnöke mindehhez azt tette hozzá, hogy az RMDSZ „lehetséges tárgyalópartnereink” egyike. ,Jon Iliescu külföldi legitimációért küzdő pártja nem mehet el egy olyan párt mellett, amely jó pontokat jelenthet a párt imázsa számára kormánykoalíció létrehozásakor” - állapította meg a Curentul. A lap ugyanakkor hozzáteszi: bár Markó Béla nyitva hagyta az ajtót Iliescu pártja előtt, ;,az RMDSZ több vezetője is végzetes hibának tartaná a PDSR-hez való közeledést”. A Curentul úgy fogalmazott, hogy az RMDSZ radikálisai és egyes mérsékeltei - Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter szavaival élve - „nehezen felejthetik el a PDSR és RMDSZ közti kapcsolatok nagyon súlyos örökségét”. A román lap szerint Eckstein-Kovács továbbra is „Markónak ahhoz a régi jelszavához ragaszkodik, hogy a PDSR magyarellenes és antiszemita párt”, s az RMDSZ vezetőinek jelentős része osztja ezt a nézetet, annak ellenére, hogy egy májusban-jú- niusban készült felmérés szerint a magyar nemzetiségűek több mint fele támogatná a PDSR- RMDSZ választási kombinációt. ,Mi megértőbbek lettünk, az RMDSZ pedig pragmatikusabbá vált” - mondta Adrián Nastase, amikor arról beszélt, hogy milyen kormányban gondolkozik a PDSR. „Nastase és Iliescu akaija. Markó Béla jelét adta, hogy ő is akaija. Iliescunak és Nastasénak a választások után meg kell tenni az első lépést, hogy az RMDSZ-t a PDSR holdudvarába vonja. Markó Bélának pedig azt kell elmagyaráznia kollégáinak, hogy milyen előnyökkel jár az RMDSZ pragmatizmusa. Mint már említettük, a Bihari Napló azt írta, Markó Béla szerint állítólag nyomást gyakorolnak az RMDSZ-re az ilyen kormányzati szövetség végett, de még most sem egyértelmű, hogy kik szeretnék erről meggyőzni a szövetséget. „Eddig a PDSR nem mutatott föl olyan programot, amelynek alapján együttműködés lenne elképzelhető” - szögezte le. Az RMDSZ elnöke úgy véli, a kormányzás sokkal hatékonyabb eszköz a megoldások keresésére egy kisebbség esetében, mint az ellenzékiség. „Tagadhatatlan, hogy ellenzékben politizálva sokkal kevesebb eredmény érhető el” - mondta. Ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy Romániában egyelőre még arról sem lehet beszélni, hogy demokratikus pártok váltogatnák egymást a hatalomban. „Vannak ugyan ilyenek, de léteznek olyan formációk is, amelyekről állítható, hogy nemcsak múltjuk, de programjuk alapján sem demokratikusak. így nem fogadhatjuk el azokat a véleményeket, hogy nekünk minden körülmények között kormányon kellene lennünk” - szögezte le Markó. (m)
