Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-09-06 / 36. szám
2000. szeptember 6. Háttér A republikánusok és demokraták programja között az alapvető kérdésekben nincsenek nagy különbségek Gore határozatlan, Bush tapasztalatlan Ifjabb Bush és Dick Cheney. Igazi álomcsapat állt fel. TA SR/AP Malinak István Csupán látszólag van ellentmondás a következő két megállapítás között. Az első: az amerikai társadalom életében igazából nincs akkora jelentősége annak, hogy a George W. Bush - Dick Cheney vagy az A1 Gore - Joseph Lieber- man páros kerül a Fehér Házba, mint pl. Európában, s különösen nem akkora, mint a még mindig a rendszerváltással bajlódó Kö- zép-Európában. Az amerikai életforma, az amerikai értékrend ugyanis nem vagy csak lassan változik. A másik megállapítás: mindennek ellenére az amerikai és a világsajtó megkülönböztetett figyelmet szentel a közel egyéves választási show-nak. Fokozottan érvényes lesz ez az elkövetkező hetekben, hiszen most már ismertek a főszereplők, a kampánystábok általában ilyenkor gyártják a legzaftosabb sztorikat az ellenfélről. Nem utolsósorban pedig azért, mert mégiscsak a világ egyeden szuperhatalmának első emberéről van szó, és az amerikai politika továbbra is meghatározó szerepet játszik a nemzetközi életben. Bár elemzők rendre megállapítják, hogy a republikánusok és demokraták programja között az alapvető kérdésekben nincsenek nagy különbségek, a nüanszok- nak is van jelentőségük. Egyszerű példa: egy-egy adótörvény, amely az amerikai gazdaságra közvetien hatással van, a nemzetközi gazdasági életet is befolyásolja. Mindkét meghatározó amerikai pártban - esélytelenségük miatt ezúttal nem foglalkozunk a további két, úgymond, még versenyben lévő elnökjelölttel - megfigyelhető volt bizonyos elmozdulás a centrum felé. A hagyományos demokraták főleg Bili Clinton második megbízatásának kezdetén vetették az elnök szemére, hogy egyes szociálpolitikai kérdésekben a republikánusok felé tolódik. A republikánusoknál pedig szintén a közép felé történt elmozdulás, a mérsékeltebbek vették át a kezdeményezést. Mellesleg az amerikai demokratákéhoz hasonló folyamat Nyugat-Európa legnagyobb szociáldemokrata típusú pártjaira is jellemző, gondoljunk csak Tony Blair brit Munkáspártjára vagy Gerhard Schröder német szociáldemokratáira. Részben a programhasonlósággal is magyarázható, hogy az amerikai polgár egyre kevésbé szavaz pártszempontok szerint, inkább személyiségeket választ. Itt lép a képbe az imidzsgyártás szerepe, a híreszközök, különösen a televízió mindenhatósága. A képernyő a meghatározó, de az sem mindegy, kinek milyen a sajtója. Két érdekes példa az utóbbi időből arra, hogy a menő lapok egyáltalán nem bánnak kesztyűs kézzel a jelöltekkel. Morris Berman marylandi professzor, akinek hamarosan könyve jelenik meg az amerikai kultúra válságáról, azt írta: ha George W. Bush kerül a Fehér Házba, akkor ő lesz az USA történelmének legbutább elnöke. A professzornak meggyőződése, hogy a republikánus jelölt egyetlen igényes könyvet sem olvasott el, s ez egyben az amerikai választókat is minősíti. „Bush képtelen egyetlen nyelvtanilag helyes mondatot leírni, képtelen egyetlen nyelvtanilag helyes beszédet mondani, kivéve amikor más írja meg helyette, de akkor is csak olvasógépről tudja előadni a szöveget.” John B. Judis ismert publicista a The New York Times-ban viszont A1 Gore-on verte el a port az alelnök populizmusa miatt. Gore a demokrata konvención a republikánusok és demokraták közötti különbséget csak populista módon volt képes meghatározni, olyan jelszavakkal, mint például: „ők a hatalmasokért, mi a népért vagyunk”. A szerző ezt a módszert nem tartja tisztességesnek, Gore populizmusát Roosevelt elnök harmincas évekbeli retorikájával rokonítja. Ugyanakkor elismeri, hogy ez hatásos lehet, s ha Gore- nak ezzel a szöveggel sikerül meggyőznie az utca emberét, akkor könnyen ő lehet az új elnök. Az utóbbi hetek tapasztalatai azt jelzik, mintha az előző kampányfinisekhez képest megnőtt volna az alelnökjelöltek szerepe. Itt talán az is közrejátszik, hogy mindkettő markánsabb egyéniség, mint maga az elnökjelölt. Ez annak ellenére igaz, hogy McCain szenátor (Bush ellenfeleként szintén pályázott a republikánusoknál az elnökjelöltségre) ironikus megjegyzése szerint az alelnöknek nincs semmi hatalma, s csak két dolga van: érdeklődni az elnök hogyléte felől és megjelenni harmadik világbeli diktátorok temetésén. George W. Bush texasi kormányzó (republikánus körökben csak W-nek hívják) minden jel szerint az exelnök papa tanácsát fogadta meg, amikor Dick Cheney mellett döntött. Az igazsághoz tartozik, hogy Cheney nem tett eleget azonnal a felkérésnek, kezdetben csupán arra volt hajlandó, hogy azt a csoportot vezesse, amely a megfelelő alelnökjelöltet keresi W. számára. Cheney igazi veteránnak számít, már harminc éve van a nagypolitikában, ő volt idősebb Bush védelmi minisztere az Öböl-háború idején. Hamisítatlanul konzervatív, amolyan „Rea- gan-republikánus”, a Bush család régi barátja. Általános tiszteletnek örvend, azok is jót mondanak róla, akik nem értenek vele egyet. Igazából óriási tapasztalatával tud hasznára lenni ifj. Bushnak, aki a külpolitikához egyáltalán nem ért. Ez az a terület, ahol a texasi kormányzó nagyon könnyen megfogható, külpolitikai jellegű kérdésekre adott válaszai, melléfogásai nem egyszer keltettek általános derültséget. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy Cheneynek - és vélhetően idősebb Bushnak is - köszönhetően igazi álomcsapat verbuválódott össze W. körül. Olyan külpolitikai nagyágyúkról van szó, mint Henry Kissinger (Nixon és Ford nemzetbiztonsági tanácsadója és külügyminisztere), George Shultz (Reagan külügyminisztere), Brent Scowcroft (Ford és Bush nemzetbiztonsági tanácsadója), Colin Powell (Reagan nemzetbiztonsági tanácsadója, majd Bush alatt a vezérkari főnökök egyesített tanácsának elnökeként levezényelte az Öböl-háborút) stb. Powell, a rendkívül népszerű színes bőrű katona a konvención fantasztikus kortesbeszédet tartott Bush mellett, a kisebbségek védelmezőjeként állította be őt. Azt mondta, Bush viszonya a kisebbségekhez több annál, amit egyesek „együttérző konzervativizmusnak” szoktak nevezni. A másik elnökjelölt, A1 Gore jelenlegi alelnök igazi bombát robbantott, amikor Joseph Lieber- mant választotta maga mellé társnak. Míg Busht tapasztalatlannak tartja az általános vélekedés, Gore-ról az a benyomás alakult ki, hogy határozatlan. Tény, hegy nyolc évig élt alel- nökként Clinton árnyékában, s néha úgy tűnt, hogy el is vesztette saját arcát. Az például szimpatikus volt, amilyen következetességgel kiállt Clinton mellett a Monica Lewinskiuel kapcsolatos szexbotrány idején. Nos, Lieberman kiválasztása nemcsak azért hatott bombaként, mert ő az USA első zsidó alelnökjelöltje, s ezzel Gore ledöntött bizonyos tabukat, hanem azért is, mert az ortodox, nagyon vallásos Lieberman a demokraták közül elsőként bírálta Clintont a botrány kirobbanása után. Mintha Gore jelenlegi főnökének is pofont adott volna Liebermannal. Aki - és ezt hangsúlyozni kell - nemzetközileg nem olyan ismert, mint Cheney, de általános tisztelemek örvend amerikai politikai körökben következetessége, becsületessége miatt. Azt mondják, hogy bár demokrata, a legtöbbször ő szavazott együtt republikánus társaival. Nem azért, mert áruló, hanem mert igazi moralista: csak a saját belső erkölcsi értékrendjéhez igazodik, nem a pártpolitikai érdekekhez. Következetesen küzd az amerikai társadalomban tapasztalható erkölcsrombolójelenségek, pl. a televíziós erőszak ellen, és így tovább. Azt is elnézik neki, hogy szigorúan megtartja a zsidó vallási előírásokat; ilyen pl. a szombat tisztelete, ami azt jelenti, hogy Lieberman pénteken napnyugta után már nem politizál. Végezetül a kilátásokról: Egyelőre semmi sem dőlt el, kétesélyes a játszma. Július végén Bush még tizenöt százalékponttal vezetett Gore előtt, három hét múlva, a demokrata konvenció után az alelnök ledolgozta hátrányát, s jelenleg fej fej mellett haladnak. Clinton az utóbbi évtizedek legjobban prosperáló amerikai gazdaságát hagyja örökül, s akik ennek a folytatását várják, azok bizonyára Gore-t választják. Bush- ra azok szavaznak november 7- én, akik új arcokat akarnak látni a Fehér Házban, akik a konzervatív értékek erősödését kívánják, akik bíznak a texasi kormányzó által ígért nagyszabású adócsökkentésben, akik ellenzik az abortuszt. Az igazi moralista, Joseph Lieberman és felesége, Hadassa. TA SR/AP A kampánystábok ilyenkor gyártják a legzaftosabb sztorikat az ellenfélről. Azok is jót mondanak róla, akik nem értenek vele egyet. Életrajzok A moralista és a róka AL GORE, az USA jelenlegi al- elnöke, a Demokrata Párt elnökjelöltje 1948. március 31- én született Washingtonban. Apja, idősebb Albert Gore Tennessee államot képviselte a kongresszusban, anyja, Pauline asszony pedig jogot végzett. A1 Gore a Harvard Egyetem elvégzése után megnősült, majd önkéntesként Vietnamban szolgált a hadsereg újságírójaként. Hazatérése után Tennessee- ben riporterkedett, így ismerkedett meg a közélettel. 1976- ban megürült Tennessee állam egyik washingtoni képviselői helye. Gore indult a választáson, és győzött. 1988-ban megpályázta a Demokrata Párt elnökjelöltségét - sikertelenül. Négy évvel később ellenállt a kísértésnek, nem indult, s ezt nagyon jól tette, mert Bili Clinton maga mellé vette alelnökje- löltnek, s együtt jutottak be a Fehér Házba. JOSEPH LIEBERMANT, az 1942-ben született, mélyen vallásos ortodox zsidó szenátort igazi moralistának tartják. A szenátusban Connecticut államot képviseli, itt jegyezte el magát már fiatal korában a politikával. Érdekes adalék: amikor megpályázta Connecticut állam szenátusának egyik helyét, kampányának segítői között volt egy Bili Clinton nevű ifú Yale-egyetemista is. A közerkölcsök helyreállításáén, a közélet tisztaságáért küzd, egyik barátja úgy jellemezte, hogy már harmincévesen középkorú férfinak látszott, és minden bizonnyal még nyolcvanévesen is annak fog látszani. Lieberman számára a saját maga által felállított erkölcsi kritériumok a mérvadóak minden döntésben. Egyesek kétségbe vonták, hogy a zsidó vallási előírások szigorú tiszteletben tartása miatt el tudja majd látni alelnöki (esetleg elnöki!) teendőit, hiszen pl. szombaton nem dolgozik. Mások kétségbe vonták, hogy elfogulatlan lenne majd a célegyenes felé közeledő izraeli-palesztin rendezés kérdéseiben. GEORGE W. BUSH, a Republikánus Párt elnökjelöltje 1946. július 6-án született a Connecticut állambeli New Havenben. A Yale Egyetemen történelem szakon szerzett diplomát 1968-ban, majd 1975-ben elvégezte a Harvard Business Schoolt. 1970-ben közreműködött apja texasi szenátorválasztási kampányában. 1978-ban sikertelenül indult a kongresszusi választáson. 1988-ban és 1992-ben tanácsadó volt apja elnökválasztási kampányában. 1994-ben megnyerte Texas államban a kormányzóválasztást, és a kormányzói tisztséget azóta is betölti. Életének fordulópontja - saját elmondása szerint - 1986 júliusához kötődik. Akkor, a 40. születésnapját követő parti után újjáéledt benne a keresztény hit, és abbahagyta az ivást. Felesége, Laura 1947. november 4-én született, tehát ha Bush-ra nézve kedvező lesz a november 7-i elnökválasztás kimenetele, akkor Laura a First Lady-séget kaphatja idén születésnapi ajándékul. DICK CHENEY, a republikánusok alelnökjelöltje 1941. január 30-án született a Nebraska állambeli Lincolnban. Tapasztalt rókának számít a nagypolitikában, ahol már több mintv harminc évet töltött el. 1962- ben kimaradt a Yale Egyetemről, de később a Wyomingi Egyetemen politikatudományból szerzett diplomát. Dolgozott elektromoskábel-fektetőként Wyomingban, Warren Knowles kormányzó munkatársaként Wisconsinban, valamint a Texaco és a Chevron olajtársaság embereként Kazahsztánban is. 1968-ban kongresszusi hivatalban kapott állást. 1971-ben került a Fehér Ház stábjába, 1973-74-ben Gerard Ford elnök munkatársa, 1975-76-ban a Fehér Ház stábjának főnöke. 1989 és 1993 között, az Öbölháború idején a védelmi miniszteri tisztséget töltötte be. Felesége, Lynne V. Cheney 1941. augusztus 14-én született, a 19. századi angol irodalom szaktekintélyének számít. Több könyv - köztük három regény - szerzője, jelenleg az oktatási reformról ír könyvet. (m)