Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-09-06 / 36. szám
Vasárnap 58800 690311 Szlovákiai magyar családi magazin 2000. szeptember 6. • 33. évfolyam Riport Egy legenda utóélete, avagy impressziók az Eötvös Cirkuszban 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 2000. szeptember 9-étől 15-éig Sport _________________ Ma gyarország, Csehország és Szlovákia legerősebb emberei randevúztak 1 Zl Deákiban. ÍVJ Dél-Szlovákiát gazdaságilag diszkriminálják Hosszanti tengely Kövesdi Károly Kénytelen vagyok konstatálni, még ha egyeseknek a könyökükön jön is ki: mióta kormányba kerültünk, valahogy minden jobban megy. Szebben virít a tulipán, a rózsa meg a kökörcsin. Merthogy azok eddig is szépen virítottak. Az etnikai feszültség alábbhagyott, már csak cigányokat vernek agyon, azokat is főleg északabbra, s talán ellenzéki megrendelésre. Persze hogy vaskos demagógia ez így, de az vesse rám az első követ, akinek a munkanélküli-statisztikák vagy a régiófejlesztési befektetések tervei láttán nem ugyanez jut eszébe. Például a Garam mentén pöfögve pénteki, hétfői csúcsforgalomban, mondjuk, a fővárosból Kassa felé. Mert ott csak araszolni lehet, pöfögő teherautók mögött nyelni az epét, vagy verni a volánt, vérmérséklet szerint. Hogy, teszem azt, Komárom, Ipolyság vagy Galánta felé sem lehet surranópályán re- peszteni - hogy a csallóközi exp- resszel ne is példálózzunk -, az hagyján, hiszen az peremvidék. Bár ez is nézőpont kérdése. Mert ha Guta felől nézem, Poprád a peremvidék, ha Somorja felől, Rózsahegy. Na de van az országnak tengelye is, amelyről mindig azt hittem, hogy Pozsony és Kassa közt húzódik, lévén Szlovákia hosszúkás. Erről a hosz- szanti tengelyről jut az ember eszébe, hogy az egykori Csehszlovák Szocialista Köztársaság vezetői Prága és Kassa közt tervezték az autópályát, ami ugyan ideológiailag elmarasztalható, ám roppant logikusnak tűnt. A kívülállónak. De mi, bentlevők tudjuk, nem így megy ez. Szemünk láttára épült meg egy, arasznyi pálya Poprád környékén, egy nyúlfarknyi Zólyom és Besztercebánya közt, majd Pozsonytól északra kunkorodott egy hosszabb szakasz Zsolna irányába (ez nem az építés sorrendje). Szóval itt is, ott is egy falatka, amúgy koma-sógor alapon. Hogyne jutott volna eszébe az embernek, valahányszor véGettót az épít, akinek pénze van rá. gigszenvedte a hosszú keletnyugati utat, hogy nem logikus ez így, s lökdöste a deklit a fején a mocskos etnikai indíttatású indulat: nem azért-e vajon, mert ez „délvidék”? Igaz, most már - Pribina talán megbocsátja - Prokes városáig is repülhet a honfiú, de onnan kuss. A minap a harmadik szektor hívta fel rá a figyelmet, hogy egy Nyitra és Zólyom közti (horribile dictu Nyitra-Zó- lyom-Kassa) autópálya másfél millió embert szolgálna, míg a zsolnai szakasz négyszázezret. Északon negyvenmilliárdot ölnek alagútfúrásokba, míg délebbre tizenötből össze lehetne brusztolni ugyanezt. Még jó, hogy van ez a harmadik szektor, amely gondolkodik. Sőt kimondja: ezekkel az új beruházásokkal diszkriminálják Dél-Szlo- vákiát, hiszen a befektető az infrastruktúra után megy, ráadásul a szegényebb dél adóit az északi utakba szurkozzák bele. Macejko miniszter vissza is lőtt kapásból: az európai tervek nem erről szólnak, hanem csak egy darab észak- déli pályát óhajtanak. Tovább fűzve a demagógia fonalát: Magyarországon is mindig idegesített, hogy minden út Budapestre vezet. S mit ad isten? Épül a sztráda Miskolc felé is, Mert az Orbán-kor- mány fontosnak tartja a keleti tartományokat is, hogy ne szakadjon ketté az ország. Mondhatná bárki: tehetik, van rá pénzük. Nem biztos, hogy sokkal több van nekik. S ha eszembe jut, hogy a dél-szlovákiai munkanélküliség riasztó adatain inkább javítana egy nagy beruházás, mint a közmunkák új divatja, amely utcasöprésben vagy temetősövény botolásában merül ki, joggal kérhető számon miniszter urainkon és képviselőinken, gondolnak-e olykor ilyen apróságra is. S hogy miért a harmadik szektornak kell hangosan kimondania: Dél-Szlovákiát gazdaságilag (is) diszkriminálják? Ettől kezdve természetesen minden tiszteletem a harmadik szektoré. Ennek kapcsán is megsúgható a gettósodásunktól rettegő szlovák nemzetieknek: a gettót az építi, akinek pénze van rá. Vezércikk Mit kezdjünk az üzenettel? Vojtek Katalin „Ha van könyv, amely empátiára, szolidaritásra, emberségre nevel, akkor ez az. Ha én volnék az oktatási miniszter, minden iskolában kötelező olvasmánnyá tenném” - mondja a lányom, aki, ki tudja, hányadszor, újraolvasta Edmondo de Amicis híres Szívét. Helyeslőén hümmögök, de nem folytatom a témát, nem akarok illúziókat rombolni. Mert az igazság az, hogy az 1886-ban megjelent, majd számos fordítást és sokmilliós példányszámot megért Szív ifjú olvasótáborából kerültek ki az első világháború katonái. S ha szerencséjük volt, és ép bőrrel megúszták a vérzivatart, saját gyermekeikkel is ezt a könyvet olvastatták, hasonló megfontolásból, mint a lányom. Aztán azok a gyerekek is felnőttek, és mehettek az újabb világháborúba, ahol minden érvényes volt, csak de Amicis emberségre, jóságra, megértésre intő üzenete nem. Általános érvényűvé úgy látszik, míg a világ világ, sohasem válik. De ha a jó üzenet nem ér célt, vajon hogy áll a dolog a rossz üzenettel? Mert ilyen is van, most éppen nálunk, és bár közvetve, ez is a gyerekekhez szól. Ludo Ondrejov, aki ha élne, jövőre ünnepelné századik születésnapját, a gyerekeknek írta legnépszerűbb könyveit; a Jergus Lapin ma is kötelező olvasmány. A közelgő évforduló alkalmából a Szlovák Nemzeti Bank emlékérmet kívánt forgalomba hozni az író arcképével. A tervből azonban nem lesz semmi, mert akadtak, akik figyelmeztettek: Ondrejov nem az a makulátlan emlékű ember, aki megérdemelné a plakettet, Tiso szlovák állama idején ugyanis „árjásított”. Mivel akkoriban zsidók nem birtokolhattak üzletet, gyakran úgy oldották meg a dolgot, hogy a zsidó tulajdonos egy „árját”, vagyis nem zsidót írt be tulajdonosként a hivatalos okmányokba, aki ennek fejében megkapta a bevétel felét vagy ennél is nagyobb részét. Ondrejov nem elégedett meg ennyivel; levélben kérvényezte az általa „árjásított” könyvesbolt zsidó tulajdonosainak mielőbbi transzportba vételét. „Ezeknek a zsidóknak a letartóztatásával és transzportálásával az üzlet semmiben nem szenved kárt, és gazdasági szempontból a szlovák állam sem károsodik, mivel találtam pótlásukra árja személyeket” - írta 1942. június 12-én kelt nyilatkozatában. Az „árja személyekkel pótolt” pozsonyi Steiner család csaknem valamennyi tagja Auschwitzban pusztult el. Az író életének ez a sötét foltja ma már közismert. A kultuszminisztérium, az oktatási minisztérium, a Matica slovenská, a besztercebányai Közép-szlovákiai Múzeum, a Pozsonyi Városi Múzeum és a Szlovák Tudományos Akadémia mégis támogatta az emlékérem tervét. A figyelmeztetésre a többség nyomban visszakozott, de akadt, aki továbbra is ragaszkodott Ondrejov megérmesítéséhez. „Tudtunk történelmi botlásáról. A földink volt, itt nőtt föl, Besztercebányától nem mesz- sze. Az, ahogyan a zsidókkal szemben viselkedett, nem vall nagy jellemre. De a Jergus Lapint olvasták, olvassák, és utánunk is olvasni fogják” - nyilatkozta a besztercebányai múzeum igazgatója, aki nem felejtette el megjegyezni, hogy a múltban elkövetett hibák felhánytorgatása neki a szocializmus legrosszabb éveit juttatja eszébe. De ne köszörüljük a nyelvünket mindig csak másokon, söprögessünk a magunk portája előtt is. Dunaszerdahelyen, ahol nemrég visszaadták számos utca régi nevét, másokat pedig ismert magyar személyiségekről neveztek el, a városi ön- kormányzat egyik tagja felvetette: utca viselhetné a hajdani híres dunaszerdahelyi rabbi nevét is. A javaslat épp a magukat legdemokratábbnak valló képviselők ellenszavazatán bukott meg. Szabad kérdezni? Mit kezdjenek az ilyen üzenetekkel a gyerekeink? ^ _ • ........-____—2_ Am it az indiai hölgy visel, nem bizsu. Egy káprázatos és méregdrága gyémánt nyakéket mutat be a bombayi ékszerkiállításon. TASR/AP-feivétei
