Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-08-30 / 35. szám
2000. augusztus 30. Nagymegyer lassan a köztéri szobrok városa lesz. Szent István szobrát augusztus 20-án avatták Villa Meger szép ünnepe Soóky László Szlovákia legmagyarabb yárosa Nagymegyer. A történelmi tények alapján valószínűsíthető, hogy a település I. Géza fejedelem (970- 997) uralkodása idején vált állandó lakhellyé. Az első, dokumentumértékű adatot 1268-ból említhetjük meg, amikor is IV. Béla király oklevelében a jelenlegi várost Villa Meger néven említi. A fent említett első okirat alapján az élő jogszokások szerint ezzel a dátummal jelölik a város keletkezésének idejét. Varga László tanár, a Csemadok városi a- lapszervezetének elnöke megszállottként rendszerezi a város történelmi és kulturális hagyományait. Ugyanakkor Nagymegyer lassan a köztéri szobrok városává válik. „A Csemadok alapszervezetének ma is ezer tagja van, akik a hátteret biztosítják - mondja. - Talán húsz olyan ember található közöttük, akikre biztosan számíthatunk, és öten-hatan vagyunk, akik az ügyek mozgatói. 1990-ig valóban csak egy köztéri szobor állt Nagymegyeren, amelyet 1938-ban emeltek az I. világháború hőseinek emlékére. 1990- ben a Csemadok tagsága úgy döntött, hogy többirányúvá alakítja tevékenységét, ennek egyik ága lett a történelmi emlékhelyek létesítése. így aztán 1991- ben felavattuk a II. világháborús emlékművet, majd ’92 októberében Bartók Béla mellszobrát, mindkettő Lipcsey György szobrászművész alkotása. 1995-ben helyreállítottuk a temetőben található 1848-as református honvédsírt, s még ugyanebben az évben a termálfürdő bejáratánál lelepleztük Corvin Mátyás szobrát annak emlékére, hogy a város 530 éve kapott tőle privilégiumokat. Ha időrendben megyünk tovább, akkor a következő évben avattuk fel a kitelepítettek és deportáltak emléktábláját, és abban az évben, tehát 1996-ban állítottuk fel az első kopjafánkat is, a honfoglalás 1100. évfordulójának tiszteletére. A kopjafa érdekessége talán az, hogy Erdélyből, Szentegyházról kaptuk. A város első írásos említésének a 730. évfordulójára emeltük a második kopjafánkat, 1998-ban, amely Nagy Géza alkotása. 1999-ben Szaiff József honvéd főorvos sírját tettük rendbe a katolikus temetőben, s így jutottunk el a mostani ünnephez. Mint önkormányzati képviselő már azt is nagy dolognak tartom, hogy a város és a testület semmilyen szinten nem gátolja a munkánkat. Anyagi támogatást ugyan a város nem képes biztosítani, de az egyes emlékművek létrehozásakor a terepmunkákat a város mindig elvállalja, és el is végzi. A kezdet kezdetén gyűjtésekkel próbálkoztunk, és elsősorban a katolikus egyházra támaszkodtunk. Majd amikor már jobban tájékozódtunk, az Illyés Köz- alapítvány, a Megyer és Vidéke Alapítvány, a Rákóczi Szövetség, a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma és a város magán- vállalkozói támogattak bennünket. Ha lehet, ezúton is szeretnék mindannyiunk nevében köszönetét mondani a segítőknek.” A most felállított Szent István- mellszobornak története van, ami egy kicsit jellemző és példa is a határon kívül élő magyar nemzetrészek egymásrautaltságára és együvé tartozására. Maga a szobor Szlovéniában készült, Király Ferenc Lendván élő szobrászművész alkotása. A két település, Lendva és Nagymegyer már régóta élő kapcsolatokat ápol egymással, így jutottak el a nagymegyeriek az alkotóhoz, aki éppen a Lendva városa által megrendelt Szent István-szobron dolgozott. Rövidesen megegyezésre jutottak: megállapodtak, hogy a Lendván felállítandó szobor másolatát a művész Nagymzegyer város rendelkezésére bocsátja. Érdekes módon a Lendván készült szoboralap bronzöntésére már itt a Felvidéken, Kéménden került sor, Bartusz Győző műhelyében. Külön megtiszteltetésnek számít, hogy az alkotók jelen voltak a szobor avatásán. „Az államalapítás 1000. évfordulóján természetesnek tűnik a Szent Istvánra való emlékezés. Szent István az egész nemzethez kötődik, Nagymegyerhez talán annyival erősebben, hogy ő a védőszentje templomunknak, s hogy emlékét megőrizzük, minden évben megrendezzük a Szent István-napi búcsút is - mondja Varga László. - Idén ezek az ünnepek úgy jöttek össze, hogy az 1000 éves államalapítás mellett 100 éve szentelték fel katolikus templomunkat, és idén rendezzük meg tizedik alkalommal a Szent István-napi kirakodóvásárt és búcsút. Érdekes módon csengett össze Csáky Pál avatóbeszédének néhány részlete Vladimír Filo püspök úrnak a felszenteléskor elhangzott szavaival, miszerint ha szeretnünk kell a mi Krisztusunkat, akkor szeretnünk kell a mi Szent Istvánunkat is. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes úr nagyon jól felépített, megrendítő avatóbeszédet mondott, az ott elhangzottak példaértékűek lehetnek mindannyiunk számára. Az, hogy Filo püspök úr is magáénak tekinti Szent Istvánt, számomra azt jelenti, hogy a Szent Korona volt országaiban nem lehet kikerülni az államalapító nevét, sem pedig szellemiségét, mint ahogy nem választhatók el az itt élő nemzetek sem egymástól, hiszen a történelmünk akarva-akaratlanul is ösz- szeköt bennünket. Én hiszem, hogy a ránk váró közös jövendő majd igazolja azt a történelmi hátteret, az egymásrautaltságot, ami Szent István óta összeköt bennünket.” Szent István szobrának leleplezését megelőzően került sor a felújított tájház megnyitására is. 128 évvel ezelőtt, 1876 decemberében Nagy Rácz József, Nagymegyer akkori városbírája az alábbiakat írta a Nagymegyer történetéről összegyűjtött dokumentumok alá: „Az a közösség, amely engedi, hogy múltja, őseinek jó vagy téves cselekedetei homályba vesszenek, önmagát ítéli halálra. De ha múltbéli emlékeit képes átmenteni a jövő nemzedékei számára, élni fog.” A néhai városbíró szavai ma érvényesebbek, mint valaha. „Ezek a gondolatok azok - állítja Varga László -, amelyek bennem is tartják a lelket, amikor városunkért valami keveset teszek, s azt hiszem, hogy ez az eszmeiség az, ami többek között Rostás László barátomat is egyre arra ösztönzi, hogy istenadta gyakorlati tehetségét napról napra közösségünk javára kamatoztassa. Maga a tájház egy része vállalásunknak, amelynek célja, hogy mindent, ami még fellelhető múltunkból, megmentsünk az utánunkjövő generációk számára. A tájház és a köztéri szobrok ennek a komolyabbik részét képezik, a X. Szent István-napi búcsú pedig a vidámabbikat.” Magyarország már hónapok óta készülődött az államalapítás kerek évfordulójának a minél színpompásabb megünneplésére; az ünnep csúcspontjának a tűzijátékot szánták. Ott külsőség és pompa, itt más az ünnep lényege. A nagymegyeriek nem akarnak versenyezni senkivel, mégis ezen a két napon bensőséges ünnepet ültek, lélekben együtt voltak a nemzet minden tagjával, mindazokkal, akik Szent Istvánra s a hazára úgy gondoltak, mint ők. Fontos a külsőség is, lássa a világ, hogy vagyunk, és meg tudjuk ülni az ünnepeinket, mégis fontosabb talán az az ünneplés, amely szívtől szívig ér. Szent István a város katolikus templomának védőszentje. A Lendván készült szoboralapot már itt, a Felvidéken öntötték bronzba. Szent István mellszobra Szlovéniában készült, története jellemző a határon kívül élő magyarok egymásrautaltságára. 1991-ben avatták a II. világháborús emlékművet, majd 1995-ben Co Nagymegyer és Lendva régóta élő kapcsolatokat ápol egymással.
