Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-08-30 / 35. szám
8 588001 690311 Szlovákiai magyar családi magazin . augusztus 30. • 33. évfolyam Sport ______________ Ve reckei Ákos tudta, vállalnia kell a szenvedést, ha a kajakozásra teszi fel az életét. 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 2000. szeptember 2-ától 8-áig Riport Nagymegyer lassan a köztéri szobrok városa lesz. Szent István szobrát augusztus 20-án avatták. Ne üljünk fel azonnal a „bírságolóknak” Elvesztett bizalom Dusza István________________ Talán az átlagosnál nagyobb mértékben buzog bennem a polgári öntudat, ezért is nehezen viselem el, ha valakik be akarnak csapni. Leginkább a hivatalok, a hatóságok, a magántulajdonban lévő lakásomat egyre magasabb összegért kezelni akaró cégek és a kevéske pénzemet mindenáron forgatni akaró ilyen-olyan befektetési alapok erősítik bennem folyamatosan ezt a bizonyos öntudatot. Ezzel együtt igencsak fogyatkozik a beléjük vetett bizalmam. Azt meg már meg sem említem, hogy újabban hány szolgáltató cég zaklat nem óhajtott telefonhívásaival. Persze még örülhetek is, mert a házalók egyelőre megkíméltek a világon a legeslegjobb lábasoktól, fogyasztószerektől és vitaminoktól. Egész tisztességes hosszúságú glosszasorozatot írhatnék például némely közlekedési rendőrökről. Ami közös bennük, az nem más, mint hogy az ország különböző helyein, más-más időben akarják fülön csípni a gyorshajtó- kat. Nem tartozom az utóbbiak közé, ezért immár többször is hitetlenkedve fogadtam, amikor némely sebességmérést végző rendőrök bár a a lakott területen kötelező hatvan kilométer per órás sebességhatárt nem léptem át, arról akartak meggyőzni, hogy igenis átléptem. Nem voltam egyedül, akinek a gyorshajtó szerepét szánták. A többiek helyben fizették ki a bírságot. Csakhogy én valamiféle reflexszerű beidegződés következtében az előírt sebességhatárt nemcsak érzéseimre, hanem a sebesség- mérőre hagyatkozva tartom be. így amikor hasukra ütve bemondják az állítólagos sebességet, újabban nem megyek bele a helyszíni bírság kifizetésébe. Mondván: előszeretettel nézegetek az autómról és magamról készített digitális fényképeket. Elhi- hetik, még egyet sem láttam ezek közül. Illetve öt esztendeje egyet, de abban sem volt köszönet. Az általam vezetett gépkocsiról kéNem voltam egyedül, akinek a gyorshajtó szerepét szánták. szült felvételhez gemkapoccsal tűzték az adatokat az állítólagos sebességről. Mindez egy mikrofilmen volt rögzítve, amit a rendőrségi mikrofilm-kivetítőn nézve sem tartottam hitelesnek. A felelős rendőr nem is titkolt dühében széttépte a „bizonyítékot”, és kitessékelt a hivatal ajtaján. Tavaly ősszel, majd idén nyáron rendeltem ismét - egy-egy ezer koronás ár kockázatával - ilyen fotókat. Mindkét esetben másképpen ítéltük meg ugyanazt a sebességet. Egyelőre nem kaptam értesítést, hogy a közlekedésrendészeten átvehetem a képeket. A legutóbbi esetben az egyenruhások számára kínos volna a dolog, mert az egyik rendőr azzal fenyegetett meg, hogy a lakóhelyemtől száz kilométerre lévő rendőrparancsnokságra kell elutaznom a felvétel árát kifizetni. Egyelőre nincs kép, bár nem kizárt, hogy mivel az érintett rendőr olvashatja a Vasárnapot, most már igen gyorsan átvehetem az eddig nélkülözött fotográfiát. Egy baj van: azzal indokolta a várható eljárást, hogy nekem ismerőseim lehetnek a lakóhelyem szerint illetékes közlekedésrendészeti hatóságnál. így aztán miután felróttam neki az alaptalan gyanúsítgatás tényét, talán azóta is gondolkodik: ki a korrupt, én vagy az ismeretlen rendőrhivatalnok? Netán azóta is töpreng a „ki mint él, úgy ítél” népi bölcsesség fölött. A minap viszont valamiféle gázszerelők szerettek volna behatolni a lakásomba. Kételkedhettek önmagukban, mert kérés nélkül igazolták személyazonosságukat. Egy sokszorosított, fekete-fehér igazolványképpel ellátott papírlapocskát nézhettem volna meg, ha kezembe adják, és nyüvánvaló bizalmatlanságomat látva, nem kotródnak el gyors tempóban. Hiába hívtam vissza őket, a liftajtóban állva kijelentették: ha nem akarom, akkor ők nem ellenőrzik a gázvezetéket. Azóta is azon töprengek, hogy a szomszéd lakásokba miért nem csöngettek be. Talán előre tudták, hogy a szemben lakó két nyugdíjas bizalmatlanságát azonnal felkeltem, ha figyelmeztetem őket a lelkes gázszerelők bizonytalan személy- azonosságára? Kenya nemzeti napjának megnyitója az Expo 2000 kiállításon. Hogy a hannoveriek is lássák, milyen tüzes a feketék tánca. EPA-feivétei Vezércikk Játékosok és szurkolók Kövesdi Károly ___________ Egyre kevésbé értem a magyarországi olajügyet. Élek a gyanúperrel, hogy igazából csak azok értik, akik érintettek benne, s azok, akik Pallag László, illetőleg Nógrádi Zsolt (az egyetlen koronatanú) mögött állnak; akik kitalálták az egész cirkusz forgatókönyvét. Csúnya, szövevényes, botrányos a dolog, s a múlt heti parlamenti vita után szégyenletes is, hiszen a magyar honatyák a rendkívüli ülésen olyan kijelentésekre ragadtatták magukat, amik megerősítették az embert a hitében, hogy mi sem vagyunk jobbak a Deákné vásznánál. Az előre megírt, saját produkcióként előadott fideszes népmese könnyes interpretációja legalább olyan visszatetsző volt, amilyen Horn Gyula magánszáma, aki, szaknyelven szólva, alkoholos befolyás alatt torgyánpubizott és rombolta le talán maradék hitelét. Az anyázás és pubizás mögött persze sejthető, hogy a székes- fővárosban már a következő parlamenti választások előrehozott kampánya zajlik, előrevetítve a „lábtól fekvés” és a debolsevizálás válogatatlan eszköztárát. Szóval a hatalom körüli harc. Melyet szemlélve szomorúan konstatálhattuk, hogy az anyaország házában is elérték az északi szomszéd szellemi szintjét, melyet módunk van ismerni egynémely SNS-es honanya és -atya jóvoltából. Még szerencse, hogy az utána következő Rosenborg-Dunaferr focimeccs némileg feledtette velünk ezt a siralmas komédiát, végre igazán örülhettünk és szurkolhattunk a teljesítménynek. Még ha megkeserítette is a szánk ízét némileg a cseh bíró viselkedése, akinek - régi jó szokás szerint - a nagyobb nevű klub felé hajlott a keze. A Dunaferr alulmaradt, de becsülettel és emelt fővel. Mégsem vagyunk kutyaütők, mi, magyarok. Vagy mégis? Az ősz közeledtével egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a Szlovákia új köz- igazgatási felosztása, a Komárom megye körüli vita ha nem éri is el az anyázás és a pubizás magaslatait, a mi egyetlen magyar pártunk sportszerű vereségének árnyékát vetíti előre. Mást nem is várhatunk, hiszen az egész szlovák politikai paletta, beleértve az ellenzéket és a kormánypártokat, egyetlen, jól felkészített csapatként hajt azért, hogy feldarabolja a Csallóközt, hogy betetézze a kis népek imperializmusa néven megfogalmazott folyamatot. Nincs okunk feltételezni sanda rosszindulatot a szlovák demokraták részéről, ám az aljanép iránti „lábtólfekvés”-kényszer abba a zsákutcába hajtja őket, amely politikai törekvéseik lényegét, a demokrata jelzőt vonja kétségbe. Egyszerűen nem merik megkockáztatni, hogy nemet mondjanak a balos, a HZDS-es és a nemzeti zsarolásnak. Nem szeretnék az MKP bőrében lenni, amikor a mérkőzés lefújása előtt el kell majd dönteniük, lejönnek-e a pályáról, vagy maradnak, miközben a szurkolók felállnak, és kivonulnak a lelátóról. Az a hatszázezer sportrajongó, akivel megfizettették az árát ennek a meccsnek, sem birkanyáj. Lehet, hogy elhangzik majd egy-két pubizás, anyázás, lehet, hogy nem esnek nagy szavak, hisz sportszerű nép vagyunk, de hogy a tét nagyobb, mintsem svájci frankokban ki lehetne fejezni, az biztos. Sok-sok kompromisszum és hátrálás után berogyhat a tűrési küszöb a tisztelt ház előtt. A sportkedvelőknek legalább megvan az a helyzeti előnyük, hogy kiábrándulva az egészből, egyszerűen átkapcsolnak az olimpiára, és inkább szurkolnak a kajakosoknak és a párbajtőrözőknek. Lehet, hogy más csapat után néznek, vagy sportágat váltanak. De mi lesz a többiekkel? Míg az olajügy csak politikai balhé, a csallóközi tömbmagyarság szórvánnyá degradálása kissé több ennél. Sportzsargonnal szólva: ha ezt a meccset elveszítjük, nem lesz több kiírás, sem az UEFA Kupába való átsorolás.
