Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-08-23 / 34. szám
2000. augusztus 23. • 33. évfolyam Riport , a ^ ''V -■ ,i * Varga Gizella ■■ sr* ; x y. ■ s. harminckét éve él ■LÍ’f i-v. •; Iránban, magyar gyökereit azonban aA tf",. ■ ..JC továbbra is őrzi. 40 oldalas színes magazin ______ He ti tévé- és rádióműsor 2000. augusztus 26-ától szeptember 1-jéig 8 588001 690311 Szlovákiai magyar családi magazin 34. szám • Ara 16 korona Sport_______________ Sy dneyben szeptember 23-án rajtol az olimpiai vízilabdatorna. A döntőt októberben 1 CL játsszák. -Lv-J A hőguta mellé megkaptuk mindennapi botrányunkat Uborka van, dögivei Malinak István ______________ Hi ába utaztak a szlovák politikai élet szereplői hosszabb-rö- videbb időre szabadságra, azért a politikában igazi uborkaszezon - amikor a polgár megnyugodhat, agyát csak a nap heve forralja - nem volt. Sem a belpolitikában, sem a külpolitikában. A hőguta mellé megkaptuk mindennapi botrányunkat, abban hiba nem volt, kár is taglalni, mert ami elmúlt, elmúlt, ami nem, azon rágódhatunk még vagy két évig. Igazi uborkaszezon csak a kertekben volt, a gondos háziasz- szonyok izzadtak bele: idén tájainkon korábban érett, rendkívül jó volt a termés, a szomszédasszony naponta leszedett egy vödörrel. Jó savanyú-édes lében el is tette mind, az sem baj, ha marad, ki tudja, jövőre milyen lesz a termés, mikor üt be a peronoszpóra vagy az előrehozott választás. A lényeg: ebben a megbízatási időszakban savanyú uborkából ínség már nem üti föl a fejét. Már le is írtam a kulcsszót. Mit gondolnak, aki még az uborka- szezonban is naponta átböngészte a lapok politikai oldalait, mely kifejezéssel találkozhatott a leggyakrabban? Aki a választásokra gondolt, nyert. Választások minden mennyiségben, számtalan jelző - országtól függően - kíséretében. Nálunk az előrehozott választásokat ragozzák agyon; Ko- vácsnét sem az izgatja, Szabóné tesz-e az ecetes lébe kaprot, hanem az, hogy lesz-e referendum. És nem a kapron vesznek halálosan össze, hanem azon, hogy elmenjenek-e népszavazni. Ez ennek az országnak a tragédiája. Mit országnak, az egész térségnek, a nagy keleti harapófogónak. Ezért is irigyelhetjük az amerikaiakat, akik novemberben szintén választanak. De akkora csinnadrattával, akkora show-t csinálnak belőle, hogy már maguk sem veszik komolyan. Gore meg Bush talán igen, de az otOtt van igazi demokrácia, ahol tét nélküliek a választások. tani Szabóné meg Kovácsné biztosan nem kap hajba amiatt, hogy kire adják voksukat. Nem a lelki szegények, hanem az amerikai választók boldogok, mert amúgy istenigazából tökmindegy, hogy kire voksolnak, ajelöltek között sem a belpolitikai, sem a külpolitikai célokat tekintve nincs nagy különbség, az amerikai polgár mindennapi életére szinte alig van hatással egyik vagy másik jelölt győzelme. Szlovákiában azonban még mindig vérre megy dolog, ezt magyarázzák nekünk a politikai főguruk, s ha belegondolunk, talán igazuk is van. Még inkább így van ez azokban a közeli országokban, amelyek szintén választásokra készülnek. Romániában is a nagyon ingatag, nagyon kezdetleges demokrácia jövője a tét, az Ili- escu-féle visszarendeződés veszélye fenyeget, ami súlyos csapást jelentene a kétmilliós erdélyi magyarságra nézve. Jugoszláviában úgyszintén választásokra készülnek, ott is nagy a tét: megbukik-e végre a háborús bűnös Milosevics fasisztoid rendszere? Amikor ezt kérdezzük, a mélységes aggodalom hangján tesszük, mert van kit féltenünk: a közvetlen fenyegetettségben élő vajdasági magyarságot. Csoda-e hát, ha tájainkon úgy érzi az ember, ott van igazi demokrácia, ahol tétnélküliek a választások? Ahol az uborka- szezon egyenlő az uborkaszezonnal, ahol a szerkesztőket nyáron őrületbe kergeti az ese- ménytelenség, ahol a hírlapíró alázatosabban könyörög egy információért, mint beduin az esőért. Ahol az esti híradó után nem kell kereszthuzatot csinálni, hogy kivigye a lakásból az ömlesztett mocskot. Tudja a kedves olvasó, mikor jön el ez a Kánaán? Biztos receptem van: nem a Lexa-ügy és a nyelvhasználati törvény lesz a címlapsztori, a vezércikk pedig a kétfejű borjú esetét taglalja. Maximum azt, hogy miért kevés az uborka. Apropó: kell bele kapor? Augusztus 20. A magyarság legnagyobb ünnepe. Idén a magyar államiság ezeréves fennállásáé is. Prikler László felvétele Vezércikk Arccal egymás felé Kövespi Károly_____________ Átlagos magyar polgárcsalád átlagos családi házának átlagos udvarán üldögélünk. Műanyag kerti székeken. Köröskörül gondozott fű, amit akár pázsitnak is álmodhat az ember, muskátlik, aszparáguszok, karcsú, nyújtózkodó tu- ják. Este van, a bogrács kiürült, a bor is fogyogat. Témánk vezérfonala - egy idő után mi más is lehetne - a magyarság jelene és jövője, uniós tagság, szétlopkodott ország, kereszténység és liberalizmus, belső és külső kisebbségek, görcseink, szomszédaink, indulataink forrásai, keserűségeink feloldása, szellemi épülésünk lehetséges irányai. Semmi akadémizmus, csak úgy kellemes középszinten, csapongva, mint a pillangók. Egy idő után azon kapom magam, hogy egyre többet hallgatok, és T.-re figyelek. Aki fafaragó, de lehetne lótenyésztő, kertész, színházi dramaturg. Képeket húz elő, melyeken a maga építette családi háza kívülről, belülről. Nem újgazdagék soktornyocskás, bombabiztos szentélye, hanem egy valódi otthon, amely lakható, amelyben kellemesen élhető az élet. Bútorait maga faragta, a tető félkörben kialakítva, hogy a nap nagy részében besüssön a nap. A ház homlokzatán zodiákusábrák, köztük az ikrek, amire külön felhívja a figyelmem. Mi benne a különös? Csak annyi - mondja T.-, hogy a többi népével ellentétben a magyar ikrek nem háttal, hanem arccal fordulnak egymás felé. Káinnal és Ábellel, Romulusszal és Remusszal szemben Hunor és Magyar. Egyébként T., aki mellesleg a rovásírást is tanulmányozza, és rendkívül olvasott ember, egész este nem beszél a pénzről. Pedig nem veti fel, tudom meg távozásuk után, két fia egyetemista illetve leendő főiskolás, a bútorkészítés pedig meglehetősen kötődik a piaci kereslethez, ami náluk, Borsodban enyhén szólva nem mutat robbanást mostanában. Mégsem adja fel. Éppen Keszthelyre készül, ahol egy barátja révén végre lesz kiállítóterme (vagy kirakata?), s ha egészsége megmarad, a szerencse sem pártol el tőle, talán a németek, hollandok vagy belgák is rájönnek a dolog ízére. Ha kell, oda költöznek. - Mi lesz a házzal? - szörnyülködök. - A zodiákusokkal? - Házat bárhol lehet építeni - mondja. - Hazát nem. - A haza fogalma alatt nyilván a belső hazára is gondol - döbbenek rá -, amelyet magában épített fel, s amelynek a kedvéért egy vésővonást sem fog mások ízlése szerint megejteni. Ha kell, kell, ha nem, nem. Akkor szerényebben, kissé alacsonyabb szinten, kisebb fogyasztói igényekkel, de belső békével, önmagába vetett hittel, az önmagában felépült hazában él tovább kis családjával. Jöjjön az unió meg a kereslet, ha akar. Ha nem, akkor sincs tragédia. A téma, persze, továbbgondolható, a képzettársítások özönét szabadíthatja fel. Például a harsogó, szájba könyöklő, idegen kultúrákat és főleg kultu- rálatlanságot majmoló köz- és kereskedelmi médiáról, bruha- házó, nagy fülekkel vigyorgó szellemi nyomorúságról, ostoba vitákról, kell-e a magyarságnak nyitnia az iszlám világ felé, éppen most, a keresztény királyság ezeréves születésnapján van-e szükség olajbotrányra, a vendégszeretet számít-e vezető hírnek a Hungaroring környékéről, vagy az örömlányok számára összeácsolt fakuplerájokon való nyáladzás, hogy visszajönnek-e a puha diktatúra megkopott figurái, s ha igen, hogyan próbálják ismét megdolgozni a magyar nép agyát. Hogy van-e agyunk, s ha van, arra szolgál-e, amire kellene... Nagy szavak amúgy nem estek azon az estén, de megegyeztünk, hogy másnap elkerekezünk T.-ékhez megnézni a házukat. Reggel zuhogott az eső, a tervek összedőltek, az egész nap felborult. Vele a háznézés is. Délután T. ránk telefonált: miért nem megyünk? Mert esik. Azóta kissé szégyellem magam. T. valószínűleg jött volna esőben is. Talán gyalog is. Hogy ne háttal, de arccal forduljunk egymás felé.
