Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-07-04 / 27. szám
...m ^ ® Va sarnap 58800 690311 Szlovákiai magyar családi magazin 2000. július 4. * 33. évfolyam Sport_______________ Csatát nyert a pozitív labdarúgás? Szabálytalan impressziók a futball Európa- -í /■ bajnokságról. JL O Riport______________ So kan siratják a Határon Túli Színházak Fesztiválját, pedig kell, fontos és q előremutató. O Heti tévé- és rádióműsor 2000. július 8-ától 14-éig 40 oldalas színes magazin Minden megváltozott körülöttünk, csak a szakszervezet a régi Abszurd logika Vojtek Katalin__________ „T egnap szakítottam a szakszervezettel!” - közli N., olyan drámai hangsúllyal, mintha élete legnagyobb szerelmével végzett volna. Aztán ömlik belőle a szó: „A legnagyobb fiam Prágában szeretne továbbtanulni. Intenzíven készült a felvételire, én még intenzívebben törtem a fejem, honnan teremtsem elő a prágai út költségeit. Kiszámítottam, hogy kétezer korona kellene - de honnan? Ha kifizetem, felborul a családi költségvetés, nem lesz mit ennünk. Aztán támadt egy ötletem: szakszervezetünk nemrég megszavazta, hogy sürgős és súlyos esetekben egyszeri gyorssegélyt ad a tagoknak. Kérvényeztem is rögtön az ösz- szeget, megjelölve az okot. Azt a választ kaptam, hogy az én esetem nem tartozik a sürgős rászorultság kategóriájába. Más volna persze, ha beteg volnék, és orvosságra kellene, vagy közeli családtagom temetésére. Részleges hozzájárulás a felvételi vizsgával kapcsolatos kiadások fedezéséhez szóba sem jöhet, még precedenst teremthetne. Ehhez mit szólsz?!” „Füttyentsd le, kölcsönzők neked kétezer koronát” - mondom. N. kedvetlenül legyint: „Nem, köszönöm, már fülig el vagyok adósodva. Értsd meg, itt elvről van szó. Ez nem szakszervezet, hanem valami morbid társulás. Nem az életet támogatja, hanem a halált. Szívesen ad koszorúra, koporsóra, mert az nem teremt precedenst, egy embert általában csak egyszer szokás eltemetni. De mondd, van életbevágóbb dolog egy gyerekember jövőjénél? Sínre tenni egy tehetséges embert, segíteni megteremteni az egzisztenciáját, hogy a jövőben ne szoruljon segélyre - ez nem fontos, nem ér meg kétezer koronát? A közvetlen családtagomnak csak a temetésére kaphatok segélyt, az életére nem? Milyen abszurd logika ez? Minden megváltozott Értelmes embernek aligha jelenthet vigaszt, hogy a bajban nincs egyedül. körülöttünk, csak a szakszervezet a régi. Tömegek csúsznak le a létminimum küszöbére, kerülnek önhibájukon kívül válságos helyzetbe, de a szakszervezet még mindig kizárólag üdülésben, Mikulásban és temetkezési koszorúkban képes gondolkodni, mint a szocializmus idején.” Sajnálom, de nem tudom megvigasztalni N.-et. Értelmes embernek ugyanis aligha jelenthet vigaszt, hogy a bajban nincs egyedül. Rengetegen vannak N.-éhez hasonló helyzetben. Elég, ha csak azt a fiúcskát említem, akiről a pozsonyi balettkonzervatórium tanára beszélt. A tanár - szakmájának fanatikusa - minden évben felfedező körútra indul az alapiskolákba. Jó felépítésű, mozgékony gyerekeket keres, akik alkalmasak a táncospályára. Hogy valóban alkalmasak-e, az a felvételi vizsgán dől el. Az egyik kisváros iskolájában felfigyelt egy élénk, jó mozgású fiúcskára. Úgy tűnt, a jóisten is táncosnak teremtette. Megbeszélte vele, hogy eljön a szüleivel Pozsonyba, a konzervatórium felvételijére. Az adott napon azonban hiába kereste a jelentkezők között. A tanárt nem hagyta nyugton az eset, s bár lezárult a felvételi vizsga, felhívta az iskolát. Kiderült, hogy a gyereknek még két testvére van, apja is, anyja is munkanélküli. Segélyből élnek, amely elfogyott a felvételi idejére, így nem volt annyi pénzük, hogy valamelyik szülő felutazzon a gyerekkel Pozsonyba. A történetnek nincs happy endje. Lehet, hogy pár száz korona miatt Szlovákia szegényebb lett egy Nizsinszkijjel vagy egy Nurejewel. Vagy ha nem lett is volna a srácból világsztár, talán olyan emberré válhatott volna, aki szereti és tudja csinálni azt, amit csinál. Mert ez sem kicsiség. Ha az volna, nem úgy nézne ki ez az ország, ahogy kinéz. Rudolf Schuster köztársasági elnököt a múlt szerdától Innsbruckban gyógyítják. Állapota lapzártánk idején is válságos volt. tasR/AP-feivétei Vezércikk Állandó készültségben Kövesdi Karoly __________ Im már több mint két hete izgalomban az ország, hogyan képes megbirkózni Rudolf Schuster szervezete az alattomos betegséggel. Talán nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy Szlovákia első, az ország polgárai által szabadon választott elnökének állapota senkit sem hagy hidegen. A fővárosban akadtak, akik szerda délután, Innsbruckba szállításakor kimentek a repülőtérre, hogy lássák, mi történik, s hogy némi reménysugarat nyerjenek, nem kell felkészülni a legrosz- szabbra. Mert ebben a kis országban állandóan akad valami stresszhelyzet, ami nem hagyja békén az embert. Amikor azt hinné, végre nyugodtan élhet, mindig beüt valami ménkő. Az aggodalom nem alaptalan, hiszen az ilyen kiélezett helyzetekben derül ki, hogyan képes működni egy ország, stabil-e alkotmányos rendszere, szembe tud-e nézni a váratlan nehézségekkel. Rudolf Schuster betegsége egyúttal egy nagyobb, komplexebb betegség diagnózisát is megmutatta. Kiderült, hogy az alkotmány ugyan rendelkezik arról, hogy szükség esetén hogyan éljenek tovább az elnöki kompetenciák, mi az, ami a kormányra és a parlamentre hárul a jogkörökből, de azonnal megmutatkozott az is, mekkora a bizonytalanság. Dzurinda miniszterelnök ugyan határozottan bejelentette döntését, hogy két fontos törvény aláírása várhat augusztus elejéig, de amit a polgárjoggal elvárhatott volna, az elmaradt. Az tudniillik, hogy nyilvánosan és világosan történjenek a dolgok. Az elnöki jogkörök átvétele nem történhet úgy, ahogy nálunk történt. Az alkotmányban foglalt elveknek - miszerint „ha az elnök súlyos okok miatt nem képes ellátni hivatalát”, s a kompetenciák egy része a kormányra, más része a parlamentre hárul - nem kapkodással, totojázással kell érvényt szerezni, mint azt tapasztaltuk. Az elnöki jogköröket hivatalos orvosi jelentés után veheti át a kormány és a parlament, nem csak úgy ad hoc, ahogyan a történt. Nem csodálkozhatunk rajta, hogy a külföld aggodalommal figyeli a szlovákiai fejleményeket. Azt, hogy az elnököt összevissza hurcolták egyik kórházból a másikba, hogy a belügyminisztérium kórházában (ahol egyébként kiváló orvosok vannak) hiányzik a megfelelő műszaki ellátottság, s hogy az ország legfőbb közjogi méltóságával kapuk előtt kellett ácsorogni az éjszakában, hogy az egészségügyi miniszter enyhén szólva nem állt feladata magaslatán. Az aggodalom oka természetesen nem ezeknek a szlovákiai „specialitásoknak” szólt, hanem Rudolf Schuster személyének, aki a külföld szemében a szlovákiai stabilitást jelenti. Nem csoda, hogy az elnök állapota is hozzájárult a korona árfolyamának eséséhez, az OECD-tagság további halasztásához. A kiváráshoz: mi fog történni. Nem túl megnyugtató érzés úgy élni egy országban, hogy a kormányon belül harcok dúlnak, az egyik kormánypárt a koncra éhes ellenzékkel osztozkodik a kulisszák mögött, a másik segédletével azon ügyködik, hogyan lehetne (akár alkotmány- ellenes praktikákkal) a miniszterelnököt adó pártot felbomlasztani, ahol futni hagyják a legnagyobb bűnözőket, s ahol mindig attól kell tartani, hogy holnap ismét készülhetünk a visszarendeződésre, a diktátornak és csapatának visszatérésére. A permanens feszültség állapotában természetes, hogy nem úgy működnek a dolgok, ahogyan kellene. Egy dologban úgy látszik, teljes az egység a kormányzó többségi urak táborában: múlt héten a kormány döntött az ország új közigazgatási felosztásáról. Mi, akik az alkotmány szerint nem vagyunk államalkotó tényezők, ismét a rövideb- bet húzzuk. Ez a különös kontinuitás (prioritás?), vészhelyzet ide, stabilitás oda, állandóan megmarad. A fóbia, szinte a stabilitás zálogaként.
