Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-02-09 / 6. szám
Kultúra 2000. február 9. 13 Izgalmas, ellentmondásos alakja még korunk szőke énekesnőjét is dalra fakasztja Casanova vendégjátéka Kocur László Előző két Casanova-recenzi- ómban két olyan művet tűztem tollhegyre, melyek Casanova életét tematizálják, s így némiképp referenciálisan olvashatók, olvasandók. A szép női tekintetek örökös foglya azonban hatalmas, 3675 fólió terjedelmű emlékiratain túl írt történelmi tárgyú munkákat, regényeket, drámákat és színműveket, szatírákat, gúnyiratokat, mi több, matematikai értekezéseket. Terjedelmileg mindenképpen monumentális életművénél talán csak az több, amit róla írtak. Izgalmas, ellentmondásos alakja még korunk szőke dancefloor énekesnőjét is dalra fakasztja, nem csoda, hogy a századok során számtalan művészt megihletett. Az ismert irodalomtörténész, Elizabeth Frenzel Stoffe dér Weltliteratur című irodák mi tárgylexikonának másfél oldalra van szüksége, hogy felsorolja, ki mindenkit. A névsor rangos: Auernheimer, Stern- heim, Geissler, Aldington, Stefan Zweig, Arthur Schnitz- ler, hogy csak pár nevet említsek. S a jeles szerzők közt helye van a mi Márai Sándorunknak is. Annak a Márai Sándornak, aki 11 éve, 1989-ben épp olyan etikusan tudott meghalni, mint ahogy élt és írt, mert kevés szerzőnél szervesül úgy eggyé a művek mély etikai megalapozottsága és emberi tartás, mint esetében. Nem feladatom e helyen vitatni, miért ingerli Casanova alakja állásfoglalásra a művészeket, miért akarja mindenki elmondani a saját véleményét, saját Casanova-interpretá- cióját, s miért van az, hogy ezek szinte kivétel nélkül férfiak... Csak jelzem, Márainak is volt Giacomóról véleménye, nem is akármilyen. Ezt Vendégjáték Bolzanóban című regényében fejtette ki. A könyvet rendhagyó módon jegyzettel kezdi, melyben az Olvasó figyelmébe ajánlja: „Hősöm arc- és jellemvonásaiban az olvasó bizonyára felismerni véli Giacomo Casanova, a 18. század e hírhedt kalandorának jellegzetes arcélét. (...) Mentségem annyi, hogy hősöm élettörténetéből engem nem a regényes történet érdekelt, hanem a regényes jellem. Ezért más egyebet, mint szökésének időpontját és körülményeit, nem is kértem kölcsön a hírhedt Emlékezésekből. Minden más, amit az olvasó e regényben talál, mese és kitalálás.” Mese és kitalálás - int M. S. mester, regénye mégis annyira eredeti, hogy enyhe rosszmájúsággal megkockáztathatjuk, jobb, mintha Casanova írta volna. Márai nagy formaművész, ezt bebizonyítja Szindbád hazamegy című regényében is. Kevesen tudják a szerzőtárs nyelvi modalitását ilyen hitelesen eltalálni, s ily módón társszerzővé tenni, mint ő. A könyv egy szerelem természetrajzát mutatja be, a kalandok közepette is a férfi és nő kapcsolatának lényegét igyekszik ábrázolni. Giacomo, miután megszökött a hírhedt velencei ólombörtönből, egyenesen Bolzanóba indul. Természetesen híre már mérföldekkel előtte jár. Úton- útfélen mindenki róla beszél, sőt „a gyóntatószékben is említették nevét, térdelő asszonyok, mélyen lehajtott fejjel, az imakönyv mögül rebegték nevét, mellüket verték, és bűnbánatot fogadtak”. Mért éppen Bolzanóba? - foglalkoztatja a kérdés a rendőrfőnököt és a bolzanói szépasszonyok férjeit egyaránt. S a választ Casanován kívül csak egy ember tudja, a tartomány ura, Párma grófja. A szépasszonyok férjeinél sokkal nagyobb az ő féltenivalója: hitvesébe, Franciskába egykor Casanova is szerelmes volt. Ennek öt éve már. Akkor Pistoiában, éjfélkor, egy szál karddal a kezükben megküzdöttek Franciska kegyeiért. Ott „állt Franciska, a grófi kert omladozó kőfala mellett, éjjeli pongyolában, karcsúan és tizenöt évesen; fekete haja homlokába hullott, egyik kezével öszefogta keblén a fehér selyemkendőt, s tágra nyitott szemekkel bámult...” Ott, akkor a gróf diadalmaskodott. Tőre közvetlenül a szíve felett sebezte meg Casanovát. Akkor megígérte neki, ha egyszer Franciska közelében látja, megöli. De a gróf öregember már, karja és kardja sem a régi. Meg aztán az évek során belátta, Casanova több, mint egy csábító: ragály, betegség, kór, melyen át kell esnie Franciskának, hogy kigyógyuljon belőle. Furcsa és kegyetlen ajánlattal érkezik Giacomóhoz: a karnevál idején, mikor minden a feje tetejére áll, amikor a fent lent és a lent fent, amikor mindent szabad, és mindent lehet, egy éjszaka alatt gyógyítsa ki Franciskát ebből a szörnyű kórból. Játssza el vendégjátékát Bolzanóban. Casanova rááll, női ruhát ölt jelmezként a karneválra, éppen indulni készülne, amikor az ajtón Franciska lép be, férfiöltözetben. Giacomo elkezdi vendégjátékát. Ám úgy tűnik, kettejük közül inkább Franciska az, aki játszik, Giacomo inkább csak önmagát adja. Ezért végződik a regény úgy, ahogy... Miért ingerli Casanova alakja állás- foglalásra a művészeket? A gyóntató- székben is említették nevét, térdelő asz- szonyok, lehajtott fejjel. Heti kultúra Könyvespolc Alta Vásová: Szorításban Alta Vásová először 1997-ben megjelent kisregénye egy szlovákiai magyar asszony szorosra fogott, valós történetét mutatja be; falun töltött gyermekkorától ifjúkora küzdelmein, helytállásain és vállalásain keresztül fia haláláig, s az abból fakadó - a jelenbe mutató belső űrig. A szöveget mégsem az időbeliség fogja egybe, hanem a sorsfordulat meghatározta emlékezésfolyam, melyet az elbeszélő rendez önnön meghatározottságai, saját emlékképei szerint. így szélesedik a magyar asszony magnóra mondott életútja két nő találkozásának, az emberi érintés, megértés keresésének történetévé. Alta Vásová könyvének külső érdeme a szlovák irodalomban oly kevéssé reflektált közeg, a szlovákiai magyarság létkérdéseinek felvillantása. (Kalligram, Pozsony) Vasárnap Kisgaléria Millennium E z a könyv egy ember életéről szól, aki közel ezer éve tetteivel és példájával végleg a jövő útjára irányította a magyar népet. Nem lehet feladata elmondani a kor meg az ország történetét, sem pedig általában méltatni Szent István király közismert történelmi jelentőségét. Csak a többé-ke- vésbé biztos tényeket és értesüléseket gyűjti össze és vizsgálja, hogy közelebb hozza a mához az embert, aki szent volt. Ugyanis az első magyar királynak épp emberi egyénisége rejtélyes sokak szemében, akik úgy látják, hogy a hagyományban ránk maradt képe telve van ellentmondó vonásokkal. Igaz, hogy egy évezred választ el minket attól a Magyar- országtól, amelyben Szent István született, és amely hosszú uralkodása alatt sorsdöntő átalakuláson ment át. De egyáltalában megis- merhetjük-e a maguk emberi mivoltában olyan régen lezajlott események szereplőit? A kérdés majdnem olyan régi, mint a történettudomány, a felelet pedig főként a forrásoktól függ, de attól is, hogy meg tudjuk-e igazán érteni a régiek szavát. A forrásanyag elég bőséges, de nem sok benne az, ami többé-kevésbé közvetlenül tanúskodik István király tevékenységéről. Ezek az oklevelek és törvények. Habár eredetiben egy sem maradt ránk, mégis megbízhatóan és közvetleStephanus rex Történelem és legenda Bogyay Tamás 1. rész nül tanúskodnak az uralkodóról és az emberről. Sokkal több a tetteiről és intézkedéseiről szóló elbeszélő forrás. A legrégebbiek külföldön íródtak, mert a király már a kortársak figyelmét magára vonta. Ezek a korban közeli, de gyakran csak véletlen értesülések azért becsesek, mert általában elfogulatlanok és célzatmentesek. A hazai források természetesen sokkal többet mondanak el. Számra nézve tekintélyes sorozatuk azonban csak mintegy két nemzedékkel Szent István halála után kezdődik. Valamennyi a középkori történetírás és hagiográ- fia tipikus terméke. A középkori ember nagyon tisztelte a múltat, de hiányzott belőle a történelmi érzék, a folytonos változás tudata, ami valamiképp mindent viszonylagosnak tüntet fel. Tökéletesen tudatában volt minden földi és emberi dolog múlandóságának, de ami már elmúlt, azt csak a jelen formáiban tudta elképzelni, „megjeleníteni”. A művészek, ha nem kötötték őket mintaképek, a bibliai és a világi történelem jeleneteit saját koruk külsőségeivel, a Makkabeusokat és a trójai háború hőseit keresztes lovagoknak ábrázolták. Az írók hasonló módon igyekeztek kitölteni forrásaik hiányait vagy életközel- lé tenni elbeszélésüket, anélkül, hogy gondoltak volna arra, ezáltal történelmet hamisítanak. A modern kutatók azonban épp ezeknek az anakronisztikus részleteknek az alapján tudják többkevesebb pontossággal meghatározni a művek vagy betoldások korát. Előfordultak persze szándékos, többnyire politikailag indokolt ferdítések és betoldások is. A legrégibb Gesta Ungarorum szerzője az öreg Szent István és Gizella királyné történetét hamisította meg, tekintettel az Árpádháznak arra az ágára, amely I. Andrással került uralomra 1046- ban, miután Péter, akit annak idején István maga tett meg trónja örökösének, végleg megbukott. hagiográfiai, a szentek életéről szóló forrásokban nem találhatók ilyen tisztán politikai történelemhamisítások. Szent István jámbor életét pedig nem kevesebb mint három legenda mondja el, amelyek pár évtizeden belül egymás után keletkeztek. A szentté avatás érdekében, bizonyára még a holttest 1083- ban történt ünnepélyes felemeltetése előtt írták az úgynevezett Nagyobb Legendát, amely azonban befejezeden maradt. Szent Istvánnak ezt az első életiratát követte 1095 után a rövid, úgynevezett Kisebb Legenda, amely józan tárgyiasságával tűnik ki. Szerzője - mint maga úja - „az akkori idők tanúinak hiteles és igazmondó elbeszéléséből” merített. Nem sokkal azután keletkezett Hartvik püspök műve, amely később kánoni érvényűvé vált. A szerző, aki győri püspök és Kálmán királynak diplomatája is volt, tetemesen kibővítette a Nagyobb Legendát. Ehhez nemcsak a Kisebb Legendát és a Gesta Ungarorumot használta fel, hanem, ahol jónak látta, más forrásokat és hagyományokat is. Legfontosabb betoldása az a rész, ahol elmondja, hogyan ajándékozta a pápa Szent Istvánnak az eredetileg a lengyel hercegnek szánt királyi koronát és az „apostoli” keresztet. Ez az elbeszélés elárulja az utolsó Szent István- életrajz határozott egyházpolitikai célját. Az volt a feladata, hogy történelmileg igazolja és a gregoriánus reformpápaság számára elfogadhatóvá tegye a magyar királyoknak az akkori Európában már ritkaságszámba menő hatalmát országuk egyháza fölött. Ezeknek az életiratoknak a történelmi kiértékelésénél figyelembe kell vennünk, hogy szerzőik feladata nem egy ember földi életútjának lehetőleg teljes és tárgyilagos leírása volt. Inkább azt kellett bemutatniok, hogy nyilatkozott meg „hősükön” keresztül Isten hatalma és kegyelme. Olvasóikat nem egyszerűen tájékoztatni akarták, hanem inteni, hogy kövessék a szentek példáját. Áz igazi középkori vallásosság és ezzel együtt a hagiográfia világszemléletét és értékrendszerét Goethe szép szavaival lehet legjobban jellemezni: „Minden múlandó csak hasonlat.” Az egyetlen értelmes és igazi valóság, amire a legendaírók utalnak, „nem e világból való”, mert minden, ami ideiem megjelenik és történik, csak annyiban érdemel figyelmet, amennyiben az égi valóságra vonatkoztatható. Mindennapos természetélmények így kapnak allegorikus értelmezést, természetes emberi cselekedetek pedig természetfölötti indokolást. Ennek megfelelően kellett a szent életrajzírójának egy emberélet ismert tényanyagát szelektálnia, hogy megmutathassa annak igazi értelmét. (folytatjuk) Szabó Ottó: A kielégített vágy