Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-02-09 / 6. szám
2000. február 9. 10 Verssarok Végh György Tündértánc A háztetőn ül a kémény, majdnem kint a tető szélén, lábat lógáz bent a mélyén Ozalinda tündér-néném. Le is jönne, hogyha kérném; vagy a néném, vagy a kémény, de rám szólna még a végén, mért nem hagytam ott fenn békén. Hajnal Anna A musztáng Igaz, csak képről ismerem, de a musztángot szeretem, magasban a hegyekben él, vagy a prérin fut, mint a szél. Ó, rövid, boldog préri-nyár! a musztáng selyemfűben jár, de akié a legfőbb jó, azt hinnéd, a musztángcsikó; mert ha ő felnő is, szabad, ha akar, pihen vagy szalad, s rejti a magas prérifű (a prérifű csak nyáron hű), s nem nyomja se hám, se nyereg (bár istállója sincs meleg), üldözik éhes farkasok, jaj, félelmes a farkasfog, s jeges a szél, éles a szél, és hosszú,jaj, hosszú a tél... Gondolkodom, tehát... Kinga királynői ruhát öltött egy bizonyos alkalomból. Hogy milyen mulatságra készül? Kitalálod, ha helyes sorrendbe rakod a királylány melletti betűket, és összeolvasod őket. A megfejtést levelezőlapon küldd be szerkesztőségünk címére Kópé jeligével ellátva. ________Kope A só Reich Károly rajza Volt egy öreg király s annak három szép leánya. Szerette volna mind a három lányát férjhez adni. Ez nem is lett volna nehéz, mert három országa volt, mind a három leányára jutott hát egy-egy. Hanem amiképpen nincs három egyforma alma, a három ország sem volt egyforma. Azt mondta hát a király a leányainak, annak adja a legszebb országát, amelyik őt legjobban szereti. Sorba kérdezte a leányokat, kezdte a legidősebbiken.- Felelj, édes lányom, hogy szeretsz engem?- Mint a galamb a búzát.- Hát te, édes lányom? - kérdezte a középsőt.- Én, édesapám, mint forró nyárban a szellőt.- No, most téged kérdezlek - fordult a legkisebbikhez -, mondjad, hogy szeretsz?- Mint az emberek a sót! - felelt a kicsi királykisasszony.- Mit beszélsz, te haszontalan- förmedt rá a király -, kitakarodj az udvaromból, de még az országomból is, ha csak ennyire szeretsz! - Hiába sírt, könyörgött a királykisasszony, nem volt kegyelem, vüággá kellett mennie. Elindult keserves sírás közt, s betévedt egy rengeteg erdőbe. Onnan nem is tudott kivergődni, szállást vert egy odvas fában, s ki-kijárt az erdőbe, szedett epret, málnát, mogyorót, s amit csak talált, úgy éldegélt egymagában. Egyszer, mikor már egy esztendő is eltelt, arra vetődött a szomszéd királyfi, s megpillantotta a királykisasszonyt. De a királykisasszony is észrevette a királyfit, s nagy ijedten beszaladt a fa odvába. Utánamegy a királyfi, s beszól:- Ki van itt? A királykisasszony meghúzódott az odúban, s egy szó nem sok, annyit sem szólt. Újra kérdi a királyfi:- Hé, ki van itt? Ember-e vagy ördög? A királykisasszony most se mert szólni. Harmadszor is kérdi a királyfi:- Hé, ki van itt? Szóljon, ember-e vagy ördög, mert mindjárt lövök! - Erre már a királykisasszony kibújt a fa od- vából nagy szipogva-szepeg- ve. Rongyos, piszkos volt a ruhája, szégyellte magát, s keserves könnyhullatás között mondta el a királyfinak, hogy ki is ő. Megtetszett a királyfinak a királykisasszony, mert akármilyen rongyos, piszkos volt a ruhája, szép volt, kellemetes az arca. Megfogta a kezét, hazavezette a palotájába, ott felöltöztette aranyos-gyémántos ruhába, vendégeket hívtak, megesküdtek, s csaptak nagy lakodalmat. Telt-múlt az idő, a fiatal pár békességben élt, úgy szerették egymást, mint két galamb. Mondta egyszer a király:- No, feleség, amikor először megláttalak, nemigen firtattam, hogy miért kergetett el az apád. Mondd meg nekem a tiszta valóságot.- Lelkem uram - mondta a kiályné -, én másként most sem mondhatom. Azt kérdezte az édesapám, hogyan szeretem őt, s én azt feleltem, mint az emberek a sót.- Jól van - mondta a király -, majd csinálok én valamit, tudom, visszafordul édesapád szíve. Befordult a másik szobába, levelet írt az öreg királynak, meghívta ebédre. Harmadnap jött az öreg király hatlovas hintón. Fölvezette a fiatal király az öreg királyt a palotába, ott már meg volt terítve az asztal két személyre. Leülnek az asztalhoz, hordják az inasok a finomnál finomabb ételeket; de a fiatal király megparancsolta volt, hogy az öreg király számára minden ételt külön főzzenek- süssenek, s abba sót ne tegyenek. Ez volt csak az ebéd! Megkóstolja az öreg király a levest, merít belőle egy kanállal, kettővel, de le is tette mindjárt a kanalat, nem tudta megenni a levest. Gondolta, ebből bizony kifelejtették a sót, de a főtt marhahúsban majd csak lesz. Nem volt abban annyi sem, mint egy mákszem. Hordták a pecsenyéket szép sorjában, de visz- sza is vihették, mert a vén király csak megnyalintotta, s bele sem harapott, olyan cudar, ízetlen volt mind. De már ezt nem állhatta meg szó nélkül az öreg király:- Hallod-e, öcsém, hát miféle szakácsod van neked, hogy só nélkül süt-főz?- Sóval süt-főz az máskor mindig, felséges bátyám- uram, de én azt hallottam, hogy bátyámuram nem szereti a sót, megparancsoltam hát, hogy fejét vétetem, ha egy mákszem sót is tesz az ételekbe.- No, öcsém, ezt rosszul tetted. Kitől hallottad, hogy nem szeretem a sót?- Én bizony a kigyelmed leányától, felséges bátyámuram- mondta a fiatal király. Abban a szempillantásban megnyílik az ajtó, belép a királyné, az öreg király legkisebbik leánya. Hej, istenem, megörült az öreg király, mert megbánta volt, hogy elkergette a leányát, s azóta kerestette mindenfelé. Bezzeg hogy a legkisebbik leányának adta a legnagyobbik országát! A fiatal király mindjárt kezére vette ezt az országot is, s még ma is élnek, ha meg nem haltak. A magyar történelem nagy alakja IV. Béla király A mongol törzseket a XIII. században Dzsingisz kán egyesítette. A nomád seregek 1236-ban indultak el belső-ázsiai hazájukból európai hadjáratukra, melynek során Magyarországot is végigpusztították. Ebben az időben a magyar király, IV. Béla az atyja által felelőtle- nül eladományozott birtokok erőszakos visszaszerzésével volt elfoglalva, s így magára haragította a főurakat. Ez a későbbiekben súlyos következményekkel járt. A tatárok közeledtéről a keleten maradt magyarok szálláshelyének felkutatására indult Julianus barát hozott először hírt. IV. Béla 1241-ben a Ve- reckei-hágó védelmét a nádorra bízta, és megparancsolta, hogy torlaszolják el az országba vezető utakat. (1235-1270) Az óvintézkedés eredménytelennek bizonyult. A tatárok betörését követő negyedik napon megérkezett a nádor is: elmondta, hogy megütközött az ellenséggel, de csatát vesztett. A király nagyon el- ámult a veszteségek hallatán, és azonnal megparancsolta a főuraknak, hogy szá- guldjanak szét az országban, és sereggel téljenek vissza. De a magyar haderő csak lassan gyarapodott, Béla király 1241 áprilisában kezdte meg a felvonulást a tatárok ellen. Szinte akadálytalanul jutottak el a Sajó folyóig, és tábort ütöttek Muhi mezején. így a folyó túlsó partján ólálkodó tatár hadak pontosan tájékozódhattak a magyar sereg létszámáról és felállásáról. Április 10-én este egy orosz fonyilai elől fejvesztetten menekülni kezdtek, maga Béla király is alig tudott elmenekülni. A hadsereg nagy része odaveszett. A visszavonuló tatárok megtalálták a király pecsétjét, s mivel attól tartottak, hogy a magyar nép a vereség hallatára a hegyekbe menekül előlük, kieszelték, hogy az elfogott papokkal levet íratnak, melyben a lakosságot helyben maradásra szólítják fel. Az üzenetet a talált királyi pecséttel hitelesítették. Ezzel a csellel az ország lakóinak nagy része a pusztítás áldozata lett. IV. Béla a tatáijárás után átértékelte politikáját. Várakat épített, és a főuraknak is engedélyezte várak építését. A főurak helyzete ismét meg-erősö- dött. Az országot szinte a semmiből szervezte újjá, ezért második honalapítónak is szoktuk nevezni. goly azzal a hírrel érkezett a királyhoz, hogy a tatárok az éjszaka folyamán megtámadják őket. A vitézek lóra szálltak, és az ellenséget visszaszorították a Sajó túlsó partjára, majd elégedetten tértek pihenőre. Kálmán herceg és Ugrin kalocsai érsek azonban nem tért nyugovóra, mert tartottak az újabb támadástól. Gyanújuk beigazolódott. Mire fölkelt a nap, a tatárok újra megkezdték a tábor bekerítését. Mikor az őrök riadót fújtak a magyarok táborában, a zavar a tetőfokára hágott. A tatárok A tatárjárás során a mintegy 1,8-2,2 millió magyarországi lakosnak majdnem a fele elpusztult. A képen a pihenő király menekülés közben.
