Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)

2000-02-02 / 5. szám

2000. február 2. Sport Nem kedveljük a határokat, csúcsokat akarunk, őrült száguldozást, pokoli gyorsaságot, kiélezett helyzeteket, nagy és látványos bukásokat Hová siklik a versenyző és a néző? Tomi Vince Hagyományos világ körüli útját járja a fehér cirkusz, a sí Világ Kupa. Száguldanak, futnak, ug­ranak a versenyzők. Emlék­szem, bő harminc évvel ezelőtt Marc Hodler, a Nemzetközi Sí Szövetség svájci elnöke a követ­kező megrendítő be­jelentéssel lepte meg a világot: „Uraim, van egy Világ Ku­pánk!” A sí akkor még nem volt világdivat, jósze­rivel az alpesi orszá­gok, illetve a skandi­návok és a szovjetek privilégiumának szá­mított, mármint az alpesi, illetve az északi számok. Hogy hobbi, szórakozás, őrület, világot meg­hódító szenvedély lett belőle, ahhoz kellett az alpe­si Világ Kupa is. Korábban ugyanis a hagyományos nagy versenyeket mind-mind külön, egymástól függetlenül rendez­ték meg. Kandahar, Hahnen- kamm... Túl nagy volt a szünet az olimpiák és a világbajnoksá­gok között, igazán komoly ver­seny nélkül. A nemzetközi szö­vetség ugyan saját égisze alatt kiírt seregszemléket, csak éppen a részletekből nem állt össze az egész. A VK keretbe rendezte a telet - és az alpesi sísporton messze túlmutatott. Ma már tudjuk: példaértékű lett, az első igazi olyan sorozat, amely fel­öleli az egész versenyszezont, pontozásos rendszer alapján ál­lapítja meg az idény legjobbját. Napjainkban már csak elvétve akad olyan sportág, amelynek ne volna meg a saját Világ Kupá­ja. De maradjunk a síelésnél. A nyugati televíziós társaságok rá­kaptak, sorra műsorra tűzték az alpesi sorozatokat. És ahogy ki­derült, mutatós do­log ez a tévében - nemcsak egészséges sport a szabadban, hanem érdekes a la­kásból nézve is -, hát elkezdődött a körfor­gás. 1968-ban Grenoble téli olimpi­ájának zárónapján hangzott el a legen­dás mondás (az Atomic cég főnöke pöttyentette el) a sí­versenyek addig nem tapasztalt nép­szerűsége láttán: Azonnal haza kell repülnöm, hogy kibővítsem a gyárat!” Hol van már a 30 évvel ezelőtti hó! Manapság a síipar 200 millió svájci frank körüli összeget pumpál évente a sportágba. Ak­kor mennyi lehet az éves forga­lom? Hány millióan síelnek nap­jainkban? Cipő, léc, ruha, kesz­tyű, sapka, szemüveg... Nem so­roljuk tovább. Maradjunk a szá­guldássá fajult, nem éppen ve­szélytelen alpesi versengésnél. Nem vitás, napjaink lesiklóver- senye a sport legnagyobb kihí­vása. Veszély és kockázat egy­szerre. Amikor pár évvel ezelőtt a Kitzbühelben induló 60 spor­toló közül 20 kirepült a pályá­ról, az osztrák tévé riportere egyenes adásban követelte a verseny azonnali megszakítását, mert szerinte az ember gonosz leleményessége a lesiklópályák kijelölésével minden idők leg- brutálisabb sportjává avatta a VK-t. Valóban morbid látványt nyújtott, hogy amíg a célban tombolva ünnepelték a jó idő­eredményeket elérőket, addig a rajtolók az életükért imádkoz­tak a zuhanórepülés előtt. So­kan őszintén bevallják: „Aki azt állítja, hogy nem fél, hazudik.” Mások imigyen beszélnek. „Aki fél, sosem győzhet.” Bárminek nevezzük is a verseny előtti állapotot, a lesiklás min­dig kaland. A kalandot pedig mindig idegesség, feszültség, belső nyugtalanság kíséri. „Nincs ebben semmi különös - mondta a Herminátornak becé­zett osztrák Hermann Maier, miután a naganói olimpián 120 kilométeres sebességgel kire­pült a pályáról, szétszakítva a védőrácsot. - Mfjcétszer akkora különpénzt kapunk a lesikló- győzelemért (a mostani szezon­ban már mintegy ötmillió szlo­vák koronának megfelelő össze­get keresett a VK-versenyeken; tavaly a norvég Kjus volt a leg­gazdagabb, 13 millióval - a szerk.), mint például az óriás­műlesiklás első helyezettje. Ezt vállaljuk, s ezzel együtt - ha kell - a kórházat is.” Igen. Gyakran még a halált is. Amióta alpesi síelés létezik, mindig a lesiklás, a királyi szám okozta a legtöbb izgalmat, zűrzavart, tragédiát. Itt nem kell a kapukat kerülgetni, az egyetlen cél a minél sebesebb Manapság a síipar 200 millió svájci frank körüli összeget pumpál évente a sportágba. A síugrás kifejezetten a bátor emberek sportja. Olykor nyaktörő, de lenyűgöző. TA SR-felvételek siklás. Következésképpen itt kö­vetkezik be a legtöbb baleset is. Sajnos, túl gyakran rohantak már lesiklók a halálba. Jellem­ző, hogy a svájciak 19, az ola­szok 13, az osztrákok 6 élver­senyzőjüket temették el. Köz­napinak számítanak az olyan bukások, amelyek „csak” ma­radandó sérüléseket okoznak. Nem kedveljük a ha­tárokat. Az eszeve­szett rohanás, az al­pesi csontzene ma­gyarázata az üzleti érdek. Ezt ma már egyetlen sígyáros, rendező vagy sporto­ló sem vitatja. A ver­senyek pedig évről évre veszélyesebbé válnak, a vonalveze­tésükben mind egyenesebb, me- redekebb pályák szakaszonként akár a 130 km-es sebesség eléré­sét is lehetővé teszik. Segítik a sebességfokozást a szélcsator­nában kikísérletezett sílécek és az angolnasimaságú ruhák is. Az elmondottak után milyen egyszerű lenne a megoldás: a rendezőknek elfogadható mér­tékre kellene csökkenteniük a kockázatvállalást. Azaz a pályán több kanyar beiktatásával igényesebb technikát követelő síelésre s az ezzel járó sebesség­csökkentésre kellene késztetniük a ver­senyzőket. Milyen idealisták vagyunk! A rendezőknek eszük ágában sincs így gondolkodni. Adatokkal bizo­nyítják, hogy a ve­szélyes pályáknak 30-60 százalékkal nagyobb a látoga­tottságuk. A tévétár­saságok is ezekre, és az előbbiek miatt a reklámcégek az ilyen versenyekre többet áldoznak. Vagyis minél több a veszély, a bukás, annál nagyobb az érdeklődés, s ezzel együtt a bevétel, a pénz. Az üzleti szellem és a lesiklás veszélye elválaszt­hatatlan egymástól, mint Rómeó és Júlia - magyarázzák a buká­sok és a tragédiák után a síspe­cialisták. Hát így. De vajon az eszeveszett rohanásban meg le- het-e őrizni az emberit? Nehéz. Mert nem kedveljük a határo­kat, egyszerűen képtelenek va­gyunk arra, hogy elfogadjuk. Csúcsokat akarunk. Az üzlet­emberek és a versenyzők re­kordbevételeket, a nézők őrült száguldozást, pokoli gyorsasá­got, kiélezett helyzeteket, soha nem látott nagy és látványos bukásokat. Ne mutogassunk egymásra, mert a nézők - mi vagyunk. Mi, akik félve nézünk le 12. emeleti lakásunk erkélyé­ről, de csak akkor ujjongunk, tapsolunk, ha mondjuk, a síug­ró 100 kilométeres sebességgel repülve 160-190 méternél fog talajt. Hiába no, századunk em­bere ugyanúgy ámulva figyeli a veszélyes sporteseményeket (például a Forma-l-et is), mint néhány ezer esztendeje a gladi­átorok nézőközönsége tette. Sőt, olyan tapasztalatokra tet­tünk szert, hogy ha egy őrült ismét gladiátorjátékot rendez­ne, nem maradnának üresen a lelátók. Ilyen világot élünk ma­napság. Mindig a lesiklás, a királyi szám okoz­ta a legtöbb izgalmat, zűrzavart, tragédiát. Továbbpasszoljuk Benedek: mégis nyolc hónap A nemzetközi sportbíróság meghozta a végső döntést Be- nedek-ügyben. Megszületett a már végleges­nek tekinthető ítélet: Bene­dek Tiborra, a válogatott vízi­labdázóra nyolc hónapos el­tiltás vár. Mivel az eltiltás már az ügy­menet alatt is érvényben volt, időközben letelt több mint a fele. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy április végén már hiva­talosan is játszhat. A hírnek örült is, meg nem is a játékos, hiszen továbbra is ragaszkodik álláspontjához: nem követett el vétséget, amikor bőrbetegségére felírt kenőcsöt használt. Végül is annak egyik alkotó­eleme volt az a Clostebol, amely a doppingteszten pozi­tív eredményt okozott. Benedek először nyolc hóna­pos eltiltást kapott, majd ez csökkent le még Olaszorszá­gon belül három hónapra, ezt azonban a nemzetközi szö­vetségben rossz néven vették, és „bekeményítettek”. Őket ne játsszák ki az ola­szok, ahogy kedvük tartja. Példát akartak mutatni, és felemelték a büntetést tizenöt hónapra; de aztán mégis meggondolták magukat az il­letékesek. Ennek köszönhetően a ma­gyar pólósztár ott lehet az olimpián. Börtönbe került az egykori bajnok Börtönbüntetésre ítélték az amerikai Michael Dokest, mi­vel az egykori profi nehézsú­lyú világbajnok 1998-ban sú­lyosan bántalmazta, illetve szexuálisan zaklatta élettár­sát. A 41 éves Dokes, aki 1982- ben az Ökölvívó Világszerve­zet (WBA) bajnoka volt, úgy megverte hajnalban hazatérő barátnőjét, hogy áldozatát a rendőrök nem tudták azono­sítani igazolványképe alap­ján. Az egykori bokszoló utóbb al­koholos és kábítószeres befo­lyás alatt megerőszakolni is megpróbálta élettársát. „Megbántam bűnömet, na­gyon csúnyán viselkedtem a barátnőmmel, akit teljes szí­vemből szeretek” - mondta a könnyeivel küszködő Dokes, aki legkorábban négy év és két hónap múlva szaba­dulhat, de legrosszabb eset­ben akár tíz évet is rács mö­gött kell töltenie. A név szerint nem említett élettárs úgy nyilatkozott Dokesról, hogy ha nem iszik és nem kábítószerez, akkor aranyos, kellemes em­ber. Baumann: a főügyész cáfol Hans Ellinger tübingeni fő­ügyész cáfolta a Dér Spiegel információit. A hetilap arról írt, hogy a rendőrség ártatlannak tartja Dieter Baumannt, Ellinger szerint azonban erről szó sincs. „Annyi történt, hogy a nyomozók még egy gyanús fogkrémet találtak a sportoló házában. A kölni és kreischai laborató­riumban vizsgálják meg a pontos összetételét, egyelőre egyáltalán nem biztos, hogy ugyanazt a szert tartalmazza, amit a futónál is kimutattak.” Dieter Baumann szervezeté- , ben az október 19-i és no­vember 12-i doppingvizsgála­tok során az anabolikus szte- roidok közé tartozó nandrolont találtak. Az ered­ményeket a decemberi B próbák is megerősítették. A kölni doppinglaboratórium munkatársai megállapították, hogy az olimpiai bajnok hosszútávfutó fogkrémé tar­talmazott nandrolont. Baumann ismeretlen tettes ellen súlyos testi sértésért tett feljelentést. A Német Atlétikai Szövetség (DLV) elnökségi ülésén a futó kétéves eltiltását javasolta a német sportdöntőbíróságnak, amely akkor foglalkozik majd Baumann ügyével, ha a rend­őrség lezárta a nyomozást. (zsl) l

Next

/
Oldalképek
Tartalom