Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-02-02 / 5. szám
Vasárnap Szlovákiai magyar családi magazin 2000. február 2. • 33. évfolyam Riport Az anyanyelv gazdagon termő fa, meséket terem az otthonokban és q az iskolákban. O 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 2000. február 5-étől 11-éig Sport Ronaldinho, az új brazil csillag legszívesebben az FC Barcelonához 15 igazolna. Segíteni kell a szekértolásban, de nem minden áron Kinek a leckéje? Kövesdi Károly _____________ Bár a szlovákiai magyar választó szinte mást sem hall, mint hogy az MKP a sokszínű kormány legstabilabb láncszeme, és a magyar politikusoknak oroszlán- részük van abban, hogy Szlovákia ismét visszakerült az európai uniós csatlakozás élvonalába, azért a legújabb fejleményeket tapasztalva egyre szaporodnak a kérdőjelek. Senki sem hihette komolyan, hogy egyévnyi kormányszerep visszafordítja a magyar iskolák erózióját, s abbéli reményeink sem lehettek vérmesek, hogy a diszkriminatív nyelvtörvény után az új parlament azonnal megajándékoz bennünket a kétnyelvűség természetes jogával. Hiszen ha Pozsony nem Bukarest is, azért Berntől vagy Helsinkitől is messzire esik. S hogy milyen nehéz visszacsinálni, amit egyszer elbaltáztak, azt tanúsítja az ország közigazgatási felosztásának újabb kormánytervezete, amely számunkra ismét hátrányos lesz. Azt is sejthettük, hogy az MKP- nek nem lesz könnyű a konfis- kált, kolhozosított földeket visz- szajuttatnia tulajdonosaiknak, vagy legalábbis meggátolni, hogy a szlovák vörösbárók fiai és unokái szerezzék meg a csallóközi hektárok ezreit. Mert az csak Koncos falmelléki dumája, hogy az államé legyen, ami egyébként az önkormányzatokat és a helyi lakosságot illetné, hogy azok fiai és unokái rendelkezzenek fölötte, akiktől annak idején elzabrálták. „Itt pénzről van szó!” - böfögte a kamerákba a minap, mintha valami falrengető titkot árult volna el. Naná, hogy pénzről! A „demokratikus” baloldal minisztere, miközben XIV. Lajosnak képzeli magát, tovább munkálkodik a több évtizedes nacionalista gyakorlaton, sőt újabb konfiskálásokat szorgalmaz. Csak hát míg az állam megfoghatatlan, nagyon is isSenki sem hiheti komolyan, hogy az EDU-vétó mögött egyetlen szobor áll. mertek azok az újgazdagok, akik rátenyereltek a máséra, mintha sosem lett volna itt rendszerváltás, s még mindig ott tartunk, hogy kriptokommunisták frö- csögik a „földet vissza nem adunk” jelszót. De a jobboldallal sem könnyebb dűlőre jutni, hiszen Ján Carno- gursky, amellett, hogy szétszereli a kormányt, ott tesz keresztbe a magyaroknak, ahol csak tud. Senki sem hiheti komolyan, hogy az újabb EDU-vétó mögött egyszem városi szobor lappang. (Amit mellesleg nagyon könnyű lenne letesztelni. Kapják meg Carnogurskyék a maguk Cirill- Metód szobrát, Komárom városa meg állíttasson mellé egy Szent István-szobrot, emlékeztetőül arra, hogy népeink történelme közös. Mindjárt kiderülne, képesek-e ugyanazt az európai levegőt szívni a szlovák keresztény- demokraták, mint a magyar demokraták.) Hanem a kormányzati szerep egyre inkább sántít. Bokaficam lesz belőle, ha a kormánya programját elszabotáló Koncos a helyén marad. Tudjuk, persze, milyenek az erőviszonyok a kormányban és a parlamentben, s mekkora mozgástérrel rendelkezik az a maroknyi demokrata, aki komolyan gondolja az ország sorsát és a demokráciát. Túl nagy árat fogunk fizetni, ha azt hisszük, nekünk kell egyedül Szlovákia szekerét belökdösni az unióba, ha a szekérnek nem akaródzik arrafelé roszogni. Ha ebben az országban mind a baloldal, mind a jobboldal (hogy Szlovákia legnépszerűbb politikusának csapatát se felejtsük ki a képből) azon munkálkodik, hogy Szlovákia lehetőleg úgy masírozzon be az Európai Unióba, hogy nem tesz érte semmit, nem mond le a nacionalizmus több évtizedes gyakorlatáról, akkor kézenfekvőnek látszik, hogy az MKP nem tanulhatja meg a többség helyett az önfejlődés nehéz leckéjét. A washingtoni hajléktalanok sincsenek könnyű helyzetben a kémény télben. TA SR/EPA-felvétel Vezércikk Circulus vitiosus Vojtek Katalin _____________ A magyar oktatási minisztérium a jövőben csökkenteni kívánja a magyar állami ösztöndíjjal magyarországi egyetemeken, főiskolákon tanuló határon túli magyar hallgatók számát. Ehelyett majd azokat a fiatalokat támogatja fokozott mértékben, akik szülőföldjük felsőoktatási intézményeiben tanulnak tovább. Tény, hogy nemigen akad a világon még egy állam, amely súlyos gazdasági gondjai ellenére olyan nagyvonalúan támogatná a határain túl élők továbbtanulását, mint Magyarország. Nincs ok tehát kételkedni abban, hogy a minisztériumot a legjobb szándék vezette fenti döntésében, mégsem hallgathatók el bizonyos kétségek. Az MTI által közreadott nyilatkozatban egy utalás erejéig sem szerepelt a döntés oka. Ez nem véletlen, mivel a gyakran hangoztatott ok - a Magyarországon továbbtanuló szlovákiai magyar fiatalok Magyarországon maradása tanulmányaik befejezése után - nem bizonyítható, nem támasztható alá statisztikai adatokkal. Ilyenek ugyanis nem készültek. Ennek ellenére a döntéshozók csak úgy látják biztosíthatónak a leendő szlovákiai magyar értelmiség otthon maradását, ha a fiatalok nem Magyarországon tanulnak, hanem szülőföldjükön. Nem biztos azonban, hogy erre ez a legjobb garancia, hisz a szlovák egyetemet végzett szlovák nemzetiségűek és a magyarországi egyetemet végzett magyar állampolgárok között is mindig akadnak, akik külföldön próbálnak szerencsét, a nálunk jóval mobilisabb nyugatiakról már nem is szólva. (Érdekes módon a Magyarországon tanuló szlovákiai magyar fiatalokat azok féltik a leghangosabban a vissza nem téréstől, akik maguk nem tértek vissza Szlovákiába, és Magyarországon csináltak karriert.) Amíg egy jó szlovákiai orvos szülőföldjén csak a szikének és a pácienseknek búcsút mondva, egy gyógyszergyártó cég ügynökeként képes magának emberi létformát teremteni, az ötletekben gazdag tervezőmérnök pedig csak rendszergazdaként, mert idehaza az ötletei a kutyának sem kellenek, pusztába kiáltott szó az „itt élned, halnod kell!” Otthon tartani csupán két dolog tudja a tehetséges fiatalokat - a jó munkalehetőség és a normális életfeltételek. A tehetősebb rétegek ma már középiskolába is külföldre - Ausztriába, Angliába, Amerikába - küldik gyermekeiket. A kevésbé tehetősek arra ítéltetnek, hogy most már főiskolásként se kaphassanak ízelítőt más rálátásból? Mert a magyarországi tanulás ezt is jelenti; horizonttágulást, új impulzusokat. A Magyarországról hazatért pedagógus, akinek a fizetéséből könyvre, színházra nem futja, évekig elélhet abból, amit a magyar- országi környezet kulturális infrastruktúrája adott, amit az ottani könyvtárakban, levéltárakban, múzeumokban, színházakban stb. szippantott magába. Rendkívül kényes, de kikerülhetetlen kérdés a magyarországi és a hazai oktatási intézmények egyike-másika között tapasztalható színvonalkülönbség. Ez tagadhatatlanul létezik, hisz ha más nem, azoknak a nemzetközileg elismert magyar szakembereknek, tudósoknak egész sora bizonyítja a magyarországi felsőoktatás kiemelkedő színvonalát, akikre az iskolai be- íratások idején olyan szívesen hivatkozunk. „Soha nem lesz magyar egyetem Szlovákiában, ha nem lesz elég diák” - hangzik az ellenvetés. Megközelíthetnénk a kérdést ellenkező irányból, a „nekünk Mohács kell” oldaláról is: soha nem lesz itt színvonalas oktatás, ha a diákok egyre csappanó száma észre nem téríti, és paradigmaváltásra nem készteti a hazai illetékeseket. A diákok visszaterelése, a szocializmusban megszokott nagy hallgatólétszám esetleg abba a hitbe ringathat egyeseket, hogy a hazai felsőoktatásban magyar vonalon minden rendben van.
