Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-01-26 / 4. szám
4 2000. január 26. Háttér - Hirdetés Két táborra szakadt a pártvezetés. Az egyik ragaszkodik a CDU mostani arcához, a Kohl-mítoszhoz, a másik további fejeket követel Dagadó német botránylavina Archív felvételünkön Helmut Kohl, aki lemondott tiszteletbeli pártelnöki tisztségéről, és Wolfgang Scháuble, a CDU jelenlegi elnöke, akit majdnem leváltottak. TA SR/EPA Malinak István ____________________ Kile ncvennyolc szeptembere óta hazai sajtóberkekben divat lett - az egér és az elefánt kettősének mintájára - párhuzamba állítani a nálunk és a Németországban zajló folyamatokat. Itt is, ott is ugyanakkor voltak a választások, majdnem egy időben alakult meg a két kormány, a németek is korszakváltást emlegettek, a kormánykoalíció népszerűsége egy év alatt ott is a mélypontja zuhant, mindkét országban robbantak ki pártfinanszírozással kapcsolatos botrányok. A különbség „csupán” annyi, hogy ami ott történik, arra odafigyel a világ, a német belpolitikai megrázkódtatások nemzetközi jelentőségűek. Már úgy hozzászoktunk a milliárdos csalásokhoz, privatizációs botrányokhoz, hogy nehezen értjük, a németek miért teszik ki ekkora meghurcoltatásnak Helmut Kohlt, amikor pusztán 2-2,5 millió márkáról van szó. Látni kell, itt nem elsősorban a híres német precizitásról van szó, hanem arról, hogy valamivel komolyabban veszik a demokráciát, s egyetlen párt sem engedheti meg magának, hogy a csalás árnyéka vetüljön rá. Ez a magyarázata annak, hogy a Kohl-botrány miatt az utóbbi hetekben a CDU is két táborra szakadt. Nem a büntetés - a szóban forgó összeg kétszerese - miatt aggódnak a kereszténydemokraták: az igazi veszteséget, a politikai károkat pénzben nem lehet kimutatni. Vége szakadhat annak a sikersorozatnak, amelyet a CDU a tavalyi tartományi választásokon elkönyvelhetett. Hogy ez bekövetkezik-e, nagyon hamar kiderül: Schleswig-Hol- steinben már februárban (Észak- Rajna-Vesztfáliában pedig májusban) választanak új tartományi parlamentet. Tavaly a politikai erőviszonyok úgy alakultak, hogy a CDU - némi túlzással persze - már félig a padlóra küldte az SPD-t, majd mintha megelégelte volna e sikersorozatot, a pénzügyi botránnyal bevitt egy megrendítő erejű ütést saját magának is. Bizonyítja ezt egy érdekes példa: az SPD hesseni vezetői, akikhez utóbb Gerhard Schröder kancellár is csatlakozott, előrehozott választásokat követelnek a tartományban. Érvelésük: az eltitkolt pénzforrások igénybevételével a CDU jogosulatlan előnyt biztosított magának az egy évvel ezelőtti kampányban. Azért érdekes az ügy, mert az SPD-Zöldek koalíció tavaly Hessenben kapta az első nagy és váratlan pofont a választóktól. A választások február 7-én voltak, s bár a tartomány a szociáldemokraták fellegvárának számított, mégis CDU-FDP kormány került itt hatalomra. Az akkori kommentárok többsége ezt úgy értékelte, hogy a piros-zöld kormánykoalíció első száz napjáról mondtak lesújtó véleményt a polgárok. Tehát Hessenben kezdődött a kormánypártok lefelé csúszása, majd több, hasonlóan kiábrándító eredmény után szeptember 19- én Szászországban érték el a mélypontot. Az SPD csak valamivel szerzett többet 10 százaléknál, a Zöldek be sem kerültek a tartományi parlamentbe. Ráadásul az SPD egyenesen a harmadik helyre esett vissza, ugyanis a posztkommunista Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS) jött fel Mindörökre ő marad az egyesítés kancellárja, már életében mítosszá vált. a második helyre. Érdemes megemlíteni a tavalyi tartományi választások egyik jellemzőjét: nemcsak a baloldali szélsőségesek erősödtek meg, hanem a jobboldaliak is; a Német Népi Unió (DVU) két tartományi parlamentbe került be. Mindez szövetségi szinten is lecsapódott: a német parlament felsőházában (Bundesrat), ahol a tartományok képviselői ülnek, a kormánykoalíció elvesztette többségét. A közvélemény-kutatási adatok szerint szeptemberre az SPD támogatóinak aránya 30 százalék körülire esett vissza, a CDU-é viszont közel járt az 50- hez. Schröderék ezzel negatív rekordot állítottak fel, nem egészen egy évvel azután, hogy történelmi győzelmet arattak a 16 évig kormányzó Helmut Kohl"és az általa vezetett CDU felett. A CDU pedig huszáros tettet hajtott végre: öt hónapra volt csak szüksége ahhoz, hogy a súlyosnak tekinthető országos választási vereség után ismét rendezze sorait. Most újból fordulhat a kocka, ez a trend változhat, de nem biztos, hogy egyértelműen a kormánypártok javára. Az igazsághoz tartozik, hogy Schröder kancellár nagyon következetesen és keményen végrehajtja programját, tekintet nélkül arra, hogy pártja ezért sorozatos vereségeket szenved. Még a CDU gazdasági szakértőinek egy része is elismeri: Schrödernek igaza van, amikor azt állítja, hogy takarékossági csomagtervének nincs alternatívája. A szociális kiadások kurtítására, a nyugdíjak befagyasztására, a munkanélküli-segélyek szigorítására azért volt szükség, mert a Kohl-kor- mányzattól közel 1,5 billió márkás államadósságot örökölt, s csak a kamatok törlesztése évi több mint 80 milliárd márkát emésztett fel. Schröder szerint a hihetetlenül nagylelkű szociális háló költségeinek lefaragását, vagyis a szociális reformot már az utolsó Kohl-kormánynak végre kellett volna hajtania, de taktikai okokból nem tette meg. Schröderéknek kellett vállalniuk e hálátlan feladatot. És talán az sem növelte szavazótáborukat, hogy ledöntöttek egy lélektani határt: a második világháború után először vállalt külföldön tevőleges katonai szerepet a német hadsereg. A koszovói háborúban való részvétel az SPD-n belül is heves vitákat váltott ki, a régi vágású szocdemek következetesen ellenezték, a Zöldeknél pedig valóságos földrengést okozott. A hagyományosan háborúellenes környezetvédőket megdöbbentette, hogy korábbi vezérük, Joschka Fischer külügyminiszter tisztségéből adódóan a katonai beavatkozást támogatta. A Zöldektől a tagság egy része és a szimpatizánsok jelentős hányada elfordult, persze nemcsak Koszovó, hanem a kormány atomenergia-politikája miatt is. Visszatérve a CDU gondjaihoz: Helmut Kohl sokáig tagadott, s csak azt követően ismerte el az ellene felhozott vádakat, hogy volt főtitkára bevallotta: ő is tudott a titkos kontók létezéséről. 1993 és 1998 között 2-2,5 millió márka került a CDU nem hivatalos, ún. fekete bankszámláira, ebből a pénzből támogatták az anyagi gondokkal küszködő regionális (főleg keleti) szervezeteiket, s bizonyos személyeknek is juttattak kisebb-nagyobb összegeket. Kohl beismerte, hogy vétett a pártokra vonatkozó törvény ellen, és vállalta ezért a felelősséget; de jellemző, hogy nem volt hajlandó elárulni, kik adták a pénzt, és azt sem, hogy kik kapták. Kohl nem tartja magát bűnösnek, többször hangsúlyozta, hogy a pártot szolgálta, s nyilvánvalóan sértődött volt, amiért ilyen kicsinyes ügy miatt támadják. Persze azt senki sem gondolja, hogy akárcsak egy fillért is megtartott volna magának. Viszont sokan vélik úgy, hogy egy pártelnök és kancellár nem sérthet törvényt, s ha mégis megteszi, akkor felelnie kell. Rendkívül kényes és kínos ez a helyzet. Az általános megítélés szerint ez az ügy nem kisebbítheti Kohl történelmi szerepét, érdemeit. Mindörökre ő marad az egyesítés kancellárja, már életében mítosszá vált. Hozzá kell tenni: a lakosság körében is népszerű ember, és ebből származik a CDU dilemmája is. A pártvezetés egy része úgy szeretné tisztára mosni a CDU-t, hogy megőrizzék a Kohl-mítoszt, a Kohl-örökséget. A másik tábor - Angéla Merkel főtitkárral az élen - szerint a CDU akkor tud megújulni, ha igenis átértékeli a Kohl-örökséget. Ez a szárny fejeket követel. Merkel kijelentette, hogy „a pénzügyi visz- szásságoknak személyi és szerkeBevitt egy megrendítő erejű ütést saját magának is. zeti következményeik lesznek”. Ez a szárny tűnik erősebbnek, a múlt héten sikerült rákényszerí- tenie Kohlt, hogy mondjon le a CDU tiszteletbeli elnökségéről. Távozott a hesseni CDU-elnök is, és majdnem menesztették Kohl utódját, Wolfgang Scháuble pártelnököt. Scháuble e hónap 12-én beismerte: rajta keresztül is jutott pénz a párt kasszájába anélkül, hogy annak nyoma maradt volna. ’94-ben egy ismert fegyverkereskedő készpénzben átadott neki százezer márkát, ő azt továbbadta a CDU gazdasági osztályának, ott azonban „elfelejtették” az előírásoknak megfelelően elkönyvelni. Scháuble azt mondta, csak most, az iratok átvizsgálása során bukkantak rá erre a mulasztásra, amelyért őt nem terheli felelősség. Az ügynek még nincs vége, a német sajtó naponta szolgál újabb leleplezésekkel, szenzációkkal, ü- letve ezek cáfolataival. Nem tudni, ki mindenki keveredik még bele, kit temet maga alá a lavinaszerűen dagadó botrány. Csak egy biztos: Európának is az az érdeke, hogy Németországban stabil, kiegyensúlyozott legyen a belpolitikai helyzet. A Frankfurter Rundschau is figyelmeztetett: „A CDU-t megrázó pénzügyi botrány történetének legsúlyosabb válságába taszítja Németország pártrendszerét, az államnak pedig számokban alig kifejezhető kárt okoz.” Ha felhívja a képen látható telefonszámot, Önnek lehetősége van:- hirdetést feladni, ekkor kap egy belépőkódot, amellyel hozzáférhet a saját postaládájához, • meghallgatni a legújabb hirdetéseket, melyekre azonnal válaszolhat, ■ meghallgathatja a saját diszkrét postaládájában levő üzeneteket. Kellemes ismerkedést kivártunk! > * > Bankrot* fölvállalja a csőd szélére jutott cégek vezetését, és Önök helyett felvállalja a csődeljárást 07/54 77 64 40, 0903/460 921. A KONZULTÁCIÓ INGYENES. www.bankrot.sk > > Válaszaikat a jeligés apróhirdetésekre a hirdetőiroda címére küldjék el. (Vox Nova, a. s., Hirdetőiroda, Prievozská 14/A, 824 88 Bratislava). A borítékra írják rá a hirdetés jeligéjét és számát, hogy leveleiket a megfelelő címre továbbítani tudjuk. Peter Uhl cseh ombudsman a kisebbségi nyelvek védelméért Ne Meciar legyen a példa! A Právo című prágai baloldali lap a múlt héten közölte Petr Uhlnak, a cseh kormány emberi jogi biztosának írását. A szerző kifejti: Csehországban, még mielőtt a parlament törvényt fogadna el a cseh nyelv védelméről, szükség van a kisebbségi nyelvek használatának szabályozására és törvényes védelmükre. Uhl szerint a többségi nyelv törvényes védelme minden esetben csalóka, ugyanakkor hozzáteszi: ha már az értelmiség képtelen kivédeni például az angol vagy a német nyelvnek a cseh nyelvre való kedvezőtlen hatását bizonyos területeken, akkor azt az államnak kell megtennie. Ezért megérti azt a képviselői javaslatot, amely törvényt szeretne elfogadtatni a cseh nyelvről mint hivatalos nyelvről. Mindezek ellenére óvni szeretne ennek a törvénynek az elfogadásától. Bár a kisebbségi és regionális nyelvek európai chartája használja a hivatalos nyelv fogalmát, ilyet sem az Európa Tanács, sem pedig az Európai Unió nem vár el Csehországtól. „Elvárják azonban a kisebbségi nyelvek használatának törvényes rendezését. A cseh nyelv védelméről szóló törvény elfogadása annak a törvénynek a jóváhagyása előtt, amely szabályozná a kisebbségi nyelvek használatát a hivatalokban, és más módon is védeni fogja őket, játék lenne a tűzzel. Meciar Szlovákiája is anélkül fogadta el az államnyelvről szóló törvényt, hogy biztosította volna a kisebbségi nyelvek védelmét, s erre nagyon ráfizetett.” Uhl rámutat: a cseh nyelv védelméről szóló képviselői előterjesztést a parlament első olvasatban már elfogadta, holott a kormány a javaslatot nem támogatta. Ha a törvényt elfogadják, az még önmagában a cseh nyelvet nem védi meg. Csehországnak pedig kárt okoz, mert az EU szemében olyan államként tünteti fel, amely nem viseltetik tisztelettel kisebbségei iránt. Tekintettel a szlovákiai precedensre, a törvény tartalma nem nagyon lesz fontos. A cseh nyelv védelméről szóló törvényt a parlament első olvasatban tavaly ősszel fogadta el. A nemzeti kisebbségek és a kisebbségi nyelvek védelmével foglalkozó törvény viszont csak most készül, s a tervek szerint idén ősszel kerülne javaslatként a parlament elé. (MTI)
