Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)

2000-06-21 / 25. szám

Kultúra

2000. június 21. 13

Márai ma már a polgár emésztését elősegítő idegen test, csiklandozó gyöngykiválasztó kavics

A híres parittyakő

Nyerges András

Akinek csömöre van a meg- emlékezésdömpingtől, annak mondom: most egy másik Móráiról lesz szó, az újságíróról, aki minden totalitárius törekvést jobb- és baloldalon, itthon és külföldön pengeélen, a gorombaságig pontos szókimondással támadott, akinek leginkább arra volt gondja (műgondja!), hogy ne létezhessék olyan mondat, amit azért nem írhat le, mert tekintettel kell lennie valamely pártra, mozgalomra, taktikára, célt szentesítő eszközre. Születése évfordulóját azzal ünnepelte az egyik kiadó, hogy ezt a kivételes értékű publicisztikai termést kötetbe

Márai újságíróként mindmáig kellemetlen szerző.

gyűjtve kiadta - írnám szívesen, de nem írhatom, mert ilyen könyv nem jelent meg, és gyanítom, hogy egyhamar nem is fog. Márai tudniillik újságíróként mindmáig kellemeden szerző. Épp attól az, ami a legjobb benne, noha már akkor, amikor Párizsból hazatérve beállt az Újság című laphoz publicistának, a baloldal „temette” ; Fábry Zoltán (a „stószi remete”) ezzel mint elhanyagolható tételt „leírta” Márait. 1928-ban. Annak a nyolc évnek a kezdetén, amely azzal telt el, hogy Márai napról napra ádáz harcot vívott minden elien, ami a demokráciát fenyegethette. Közhelye a róla szóló tanulmányoknak, hogy Messiás a Sportpalastban című írása az első és máig a legtalálóbb beszámoló a hideri hatalomátvétel kezdeteiről. De már azt sem szokás számon tartani, hogy Márai máskor is, rendszeresen ráérzett olyasmire, amit az egzakt tudomány jóval később észlelt. Barna május című, 1932. május 1-jén megjelent cikkében például így: „Moszkvában, a fekete listán elsőbben szerepel, mondjuk, Weltner elvtárs, s csak a végin valahol Gömbös.” Magyarán: a bol- sevizmus toleránsabb az ellenkező véglettel, mint a potenciális szövetségessel, a szociáldemokráciával. Fél év múlva a német események dermesztő módon igazolták Márai megfigyelését. Vitatkozunk róla, vajon a demokrácia diadala-e, ha a szélsőjobboldalnak módja van benyomulni a hatalomba? Márai erről 1933-ban így vélekedett: „Hider nem magától jött (most nem a személyre és mozgalomra gondolok, hanem a szellemképre, melyet képvisel), hanem jött, mert jöhetett, mert állásról állásra ürítettük ki előtte a fedezékeket, rosszul harcoltunk, mert amíg jól harcoltunk, mukkanni sem tudott...” Márainak esze ágában sincs azt mondani, hogy az lett volna a jó, ha a H betűs pártvezér folyamatosan „mukkanni tud”, ízig-vérig liberális és demokrata volt, ráadásul olyasmiről, mint a holokauszt, még ködös elképzelése sem lehetett. Ha újra kiadnánk akkori cikkeit, azzal is szembe kellene néznünk, hogy milyen félelmetesen pontos volt a diagnózisa: „ösztönükkel érzik, tágult orrcimpával szimatolják az egyeben veszélyt, mely

Archív felvétel

minden diktatúrát fenyeget: a szellem kritikájának veszélyét.” Amikor 1933-ban Budapesten ülésezett a nemzetközi sajtókongresszus, az „apolitikus” Márai ilyesmiket ajánlott a figyelmébe: „A sajtó dolga igenis politika, ha nem akar sajtpapír lenni, s ha a világsajtó felismerte kötelességét a szovjet terrorjával szemben, és tudott energikus és hatásos propagandával védekezni a bolseviz- mus veszedelme ellen, itt a pillanat, amikor a szellem veszélyeztetett pozícióit köteles a másik fronton is megvédeni. Csak a szovjet merte eddig megcsinálni, amit a nemzed szocialista »forradalom« művelt a német sajtóval: óriási lapvállalatokat egyszerűen zsebre vágtak a nácik...” Csoda-e, ha a kortársak közt időről időre akadt, aki az újságíró Máraiban fedezte fel az író Márai rossz szellemét? A Szocializmusban Csömöri József balról látta úgy, hogy „Márai, a költő, értékes és számba veendő egyéniség. Márai, a publicista kifejezője a polgárság ama fajtájának, melyet mazochista-rabszol- gai hajlamai tesznek képessé arra, hogy a mindenkori hatalmat (ha itt-ott gúnyosan kritizálja is)

kiszolgálja.” 1936 végén Márait, Kosztolányi megüresedett helyére, áthívták a Pesti Hírlaphoz. A baloldal, mely már 1928-ban eltemette, most tovább is ment. Szvatkó Pál örökítette meg az Új Szellem hasábjain, hogy mi történt: „Márai átment a jobboldalra, - felelik pesti irodalmi körökben, ha az ember megkérdi, mi újság. Márai az Újságtól átszerződött a Pesti Hírlaphoz. Néhány erdélyi lap árulásról beszél, és Márait beilleszti a gyűlölt nemzetközi fasiszták galériájába. André Gide mellé...” Hogy Márai lapváltása tényleg nézeteinek elárulását jelenti-e (elvben ez sem kizárható), döntsék el a szövegek. Mondjuk az 1937. január 10-i, A német négyes című cikke. „A német művészeti kamara rendeletet adott ki, melyben utasítja a művészeket, hogy a jövőben legalább négy gyermeket pingálja- nak a képekre. Tilos tehát olyan családi kör megfestése, ahol csak két gyemek pihen a mama ölében. Színdarabban, regényben akkor szabad kisebb családot szerepeltetni, ha gúnyolódnak vagy szánakoznak felette...” Ezzel, Márai szerint, „egy pártiroda propagandafőnökeinek szellemi szintjére szállítják le” a német népet, és ehhez „igenis van közünk”. Innentől már félreérthetetlenül többről van szó, mint a német viszonyról. „Kezdetben megtiltják,

Hogy Márai lapváltása tényleg nézeteinek elárulását jelenti-e, döntsék el a szövegek.

hogy másképp erezz, mint ahogy a Szent Párt legfőbb tenyéijósai üdvösnek tartják. A párt, mely azonosítja magát a nemzettel, már úgy érzi, ő az állam s nemcsak engedelmességet követel, de belső, feltétlen odaadást is...” A végére figyelmeztetést biggyeszt: ez így járvány, „nem árt előzetesen védekezni ellene”. Hát kellhet nekünk 2000-ben ez a Márai, akár kavicsnak, akár parittyakőnek?

Millennium

Heti kultúra

Könyvespolc

Vladimír Holan:

Éjszaka Hamlettel

„Holannak e hatalmas verse folyamatosan kettősségek között feszül, s mintha beszédszólamában is leképezné Hamlet kibékíthetetlen dilemmáit: poémájában a szcenikusan is megjelenített orfikus költészet igéző erejének varázsa egyszerre hat a mottóban is felidézett menip- poszi szatíráknak racionális és abszurd iróniájával - mintha Rilke nagy duinói elégiáinak hangja szólalna meg s hangza- nék mindvégig, ám nem a metafizikai és allegorikus emlékekben gazdag rilkei világnak, hanem a végletesen lecsupaszított, sivár, mindent elnyomó, kafkai világnak közép-európai díszletei között. Holan Hamlet- je, aki a huszadik század közepének értelmiségi tudathasadásának „természetes” tudásával és öntudatával él „énje és önNyári tábor

A Segítsd a Gyermeket Alapítvány társrendezőkkel nemzetközi ifjúsági tábort szervez 12-18 éves magyarországi és határon túli magyar származású fiatalok részére. A Millennium tiszteletére, hagyományteremtő céllal szervezendő tábor a magyar és angol nyelv ápolását, népünk és más népek történelmének, kultúrájának megismerését és a nemzeti összetartozás tudatának erősítését tekinti feladatának. A tábor helye Debrecen, Magyarország második legnagyobb városa.

A tábor programja:

I. Oktatás, előadások

1. Intenzív angol nyelvi oktatás, napi négy órában, anyanyelvi tanárokkal;

2. Angol és amerikai irodalom;

3. Magyar irodalom - Haza és nemzettudat, Szerelmes líra;

4. Magyar történelem - Népünk eredete, Honfoglalás kori történelmünk, a Szent

maga között állva / a szakadék érdekében kezdett szólni”, úgy beszél mindvégig, hogy egyszerre van tudatában annak, hogy megszólalása, történeti egyszerűsége és személyes meg- ismételhetetlensége különös, időn és társadalmon kívüli fenséget képvisel és hordoz, ám annak is, hogy beszéde s szerepjátszása az idő keretein végtelenül esendő, viszonylagos és társadalmilag hatástalan.”- margócsi Korona, Szabadságharcaink.

II. Kulturális programok

1. Magyar, amerikai és ír népzenei koncertek, táncházak;

2. Komolyzenei és könnyűzenei koncertek;

3. Nyári színház, színművészek és előadóművészek bemutatói;

4. Kirándulás, városnézés: Bu- 'dapest, a Hortobágyi-puszta, Nádudvar, Hajdúszoboszló, Debrecen és környéke.

III. Fakultatív programok magyar, amerikai és ír néptáncok oktatása; lovaglás; íjászat; kézművesség.

A tábor időpontja: 2000. augusztus 15-étől augusztus 22- éig. Elhelyezés: főiskolai kollégiumban, kétágyas és négyágyas szobákban. Ellátás: napi háromszori meleg étkezés. Utazás: csoportosan, autóbusszal.

Részletes tájékoztatás, jelentkezés július 20-áig az alábbi címen: Szacskó Éva, 077 01 Kráfovsky Chlmec, Hlboká 51; telefon: 0949-632-2641.

A magyar határon azonban Belgrád városparancsnoka megtiltotta a görögnek a kiutazást a bizánci birodalomból, úgyhogy ez végül is a tengeren átjutott el Rómába, és onnan Franciaországon keresztül Trierbe. Körülbelül 1028-1030 táján maga a trieri érsek, Poppo ment Jeruzsálembe, és Simeon kísérte. Az érseket útban hazafelé Szent István fogadta, és gazdagon megajándékozta. Simeon pedig ezúttal már akadálytalanul visszatérhetett Trierbe.

István király birodalmában nemcsak jámbor vándorok részesültek barátságos fogadtatásban. A biztonság és rend javukra szolgált olyan buzgólkodóknak is, akik az aszkéta magányban keresték az örök üdvösségre vezető utat. A remeteség a keresztény Keleten született, azonban a nyugati bencés regula is megengedte „a remete magános harcát”, de csak olyannak, aki már hosszabb időn át kiállta a kolostori közösség próbáját. Itáliában, amely állandó szoros kapcsolatban állt a Kelettel, a remeteség az egész korai középkoron át tovább élt, sőt az évezredforduló táján újra felvirágzott. Az olasz reformmozgalmaknak, amelyek Szent Romuald kamalduli rendjének az alapításához vezettek, épp az adta meg sajátos jellegüket, hogy visszanyúltak a Szent Benedek előtti remeték aszkéta ideáljához. Az aktív térítőmunkát azonban nem lehetett a magány aszkézisé- vel összeegyeztetni. Maga Szent Romuald csak egykori tanítváStephanus rex

Történelem és legenda Bogyay Tamás

19.rész

nya, Querfurti Brúnó vértanúhalála után tett egy sikertelen kísérletet magyarországi misszióra. A gorze-trieri reformmozgalom, a keleti misszió szellemi ihletője viszont a tökéletesedés bizonyos csúcspontját látta a remeteéletben, és nagyra becsülte mint az erőgyűjtés eszközét. István király, Adalbert egykori tanítványa és bérmagyermeke ezért szívesen látogatta a remetéket is. Hősi önlegyőzésük vagy akár önkínzásuk nem mutatott ugyan mindenki

számára járható utat az égbe, de magábaszállásra indíthatott, és biztosan gyarapította a magyar egyház szellemi kincsét.

Szent István korának három híres szent remetéjét már a Nagyobb Legenda megemlíti: Zoerardust, szerzetesi nevén Andrást, és Benedeket a Nyitra melletti Zobor-hegyről, és a niederaltaichi Boldog Günthert. Negyediknek járul hozzájuk szent Gellért, aki több évet töltött a Bakonyerdő magányában. András-Zoerard, aki a Zobor- hegyi kolostorban lett szerzetes, és tanítványával, Benedekkel a Vág völgyében, Trencsén közelében remetéskedett, egy keleti színezetű radikális, szinte öngyilkos jellegű aszkézis képviselője volt. Kettőjük remeteéletét és halálát egy rövid, de szemléletes és tárgyilagos életiratban Mór pécsi püspök beszéli el, aki Pannonhalmán tanuló korában még látta Zoerardot, és Benedekkel később gyakran beszélt. A késő középkor óta Lengyelországot, mégpedig a Dunajec-vidéket tekintik Zoerard hazájának. A filológus-történész forráskritika azonban legújabban rámutatott arra, hogy ez az elég fiatal hagyomány a származás latin nyelvű megjelölésének félreértésén alapul, és azonkívül a szent remete állítólagos szülőföldjét a 11. században még egyáltalán nem nevezhették lengyelnek. Boba Imre seattle-i profesz- szor szerint Zoerard valójában az isztriai Pula városa környékéről származott, tehát olyan vidékről, amelynek lényeges része volt az évezredforduló táján a remeteélet felvirágzásában. István királynak nyilván nem volt személyes kapcsolata Zoerarddal, aki „a parasztságból sarjadt, mint a rózsa tövisekből”, valamint tanítványához, Benedekhez sem, akit már három évvel mestere halála után rablók gyilkoltak meg.

gész más szerep jutott Magyarországon Boldog Günthernek, a híres német remetének. Azonban társadalmi háttere és jámborsága is más volt. Ugyanis a thüringiai grófi saij és lovag, aki már mint érett férfi mondott le a világról Niederaltaichban, a bajor reformkolostorban, rokona volt Szent Istvánnak, és az ő hívására jött 1015-1016 körül Magyarországra. A Nagyobb Legenda szerint többször is meglátogatta az

országot. Itt nem dönthetjük el, hogy Gizella királyné rokonságához tartozik-e, vagy pedig - mint újabban felteszik - a király egyik nővérének volt-e a fia. Günther származását és ifjúkorát nem tudta megtagadni, és azért asz- kézise is egész más volt, mint Zoerard önkínzása. Böjtölve és zsoltárokat énekelve utakat épített a bajor-cseh határvidék vadonéban, őserdőt irtott, templomot meg remeteházat emelt, és - jóllehet nem volt felszentelt pap - alkalmilag mint hittérítő és diplomata is működött. Günther mint szerzetes és remete is a tett és a harc embere maradt, aki sosem adta fel a küzdelmet. Mint a kortárs meséli, egyszer a Bajor-erdő legmélyén nagy hó esett. Amikor elvágva minden ellátástól már három napja kenyér nélkül volt, „nem akarta megkísérteni Istent az éhenhalás veszélyével szembeni tétlenséggel”. Amint sikerült neki néhány növényt találni a mély hó alatt és nyomorúságos ételt készíteni, így beszélgetett önmagával: „Nahát, Günther, gőgöd nem akar megelégedni a közönséges evéssel? Hol van most az illatozó finom sütemény? Hol vannak az ínycsiklandozó pávák

és fácánok különféle körítésekkel? Hol vannak a válogatott borok, amelyekkel nap mint nap te- leihattad magadat?...érd be hát most a szegénység harapnivalójá- val Jézus Krisztus, a te Megváltód nevében, aki szegény lett éretted, hogy te részesülhess az ő gazdagságában.”

Günther ilyen tapasztalatai és elmélkedései bizonyos történelmi valószínűséget adnak Szent István lakomája későbbi és néhány jellegzetes hagiografikus motívummal kicifrázott legendájának. Amint a 12. vagy 13. században írt Vita Guntheri (Günther élete) elmondja, egyszer a remetének, aki a király asztalánál evett, egy sült pávát tálaltak fel. Amikor fogadalma értelmében megtagadta, hogy egyen a tilos ételből, a király ráparancsolt, hogy egye azt, ami az asztalra kerül. Günther megígérte, hogy engedelmeskedik, de Isten segítségébe helyezte bizalmát. És íme mi történt! Mialatt a szokásos asztali imádságnál kezébe temette arcát, és könnyek közt kérte Isten irgalmát, a sült madár csodálatos módon újra életre kelt, és elrepült.

(folytatjuk)