Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-06-14 / 24. szám
Modern élet - Hirdetés 2000. június 14. 5 Olyan a légkör, mint egy ’50-es évekbeli kommunista országban vagy Richelieu udvarában Botrány a Vatikánban Mérgezések, pénzügyi skandalumok, összeesküvések, pedoíil papok, szexuális viszonyok püspökök és apácák között, bíborosok és pápák gyanús halála, üldözött szentek, politikai botrányok és minden, amit egy katolikus erkölcstelennek tart - most napvilágra került. Nem Umberto Eco regényéről van szó, nem is Boccaccio Dekameronjáról, sőt még csak nem is Borgia Sándor pápa XVI. századi történetéről, hanem a Vatikán elmúlt 50 évéről, amelyet egy Olaszországban nemrég megjelent botránykönyv foglal össze, és amelyet hamarosan az egész világon lefordítanak. A leleplező írás mottója: Promovea- tur ut amoveatur, azaz aki botrányba keveredett, azt felfelé buktatták a Vatikánban, hogy elkerüljék a skandalumot. Amikor februárban megjelent az Elfújta a szél vatikáni módra című könyv a KA- OS nevű kis, antiklerikális kiadó gondozásában, nem lett belőle botrány, mindössze 7000 példányt adtak el. De amint a Szentszék rágalmazási pert indított Lu- igi Marinelli püspök, az eddig egyeden ismertté vált szerző ellen, alig egy hónap alatt 100 ezer példányt adtak el a könyvből, és azóta vezeti a sikerlistát Olaszországban, és vüágszerte megindult a verseny a fordítási jogok megszerzéséért. A szerzők a „millenárisok”, olyan papok, akik a Vatikánban dolgoznak, és szoros kapcsolatban állnak a katolikus egyház legfőbb vezetőivel. Egyedül a _______ nyugalmazott M onsi- gnore Luigi Marinelli vallotta be szerzőségét, aki több évtizedet töltött el a Vatikánban, de ő sem volt hajlandó megnevezni munkatársait. Még az is lehet, hogy ő az egyetlen írója a könyvnek, és a „Millenari” nem más, mint a Marinelli név anagrammája. Kétségtelen, hogy a könyv nyíltan szembeszáll a II. Vatikáni zsinat utáni egyház irányvonalával, és a fő célpontok éppen azok, akik az új kurzus vezéregyéniségei voltak, mindenekelőtt a néhai VI. Pál pápa. A könyv számos botrányt mesél el, és vatikáni szakértők szerint ezek mind igazak vagy legalábbis hihetőek. A tartalom bizonyos esetekben valóban robbanásveszélyes. A könyv legmegrázóbb része az, amelyben a szerző elmondja, hogy Montini herceg, a későbbi A szerző elmondja, hogy VI. Pál pápa kapcsolatot tartott a kommunista országokkal. A tartalom---------------------------------------------j bizonyos esetekben robbanásveszélyes. VI. Pál pápa - XII. Pius államtitkára - miként tartott a pápa tudta nélkül kapcsolatokat a kommunista országokkal. Egy titkos vizsgálat kiderítette, hogy a jezsuita Tondi atya, Montini közeli munkatársa átadta a szovjeteknek a Szovjetunióban illegálisan működő püspökök és papok névsorát. Ennek következtében valamennyiüket letartóztatták és kivégezték. Az erősen an_______ tikommunista XII. Pi us, hogy eltávolítsa a Kúriából Montinit, „előléptette” Milánó érsekévé. Nem ez az egyetlen súlyos ügy, amely VI. Pál számláját terheli. Milánói érsekként kapcsolatba lépett Umberto Qrtolanival és más híres szabadkőművesekkel, akik később állandó szereplői lettek az olasz lapok fekete krónikáinak. Egy kemény, szitkokkal teli levele okozta állítólag a novarai püspök halálos szívrohamát. Hogy a bizonyítékot eltüntesse, az éjszaka kellős közepén érkezett Milánóból Novarába, és magához vette a levelét. Ez Novara segédpüspöke, Ugo Poletti közreműködésével sikerült neki, aki később - egyesek szerint némi zsarolás árán - a legmagasabb hivatalokat töltötte be a Vatikánban. A gyanús haláleseteket sem kit sem vádol nyíltan, de például Albínó Luciani, azaz I. János Pál mindössze 33 napos pápasága után hunyt el. Vajon természetes halállal halt? - teszi fel a kérdést. Ugyancsak kétségbe vonja a szerző, hogy Jean Villott bíboros, a nagy hatalmú „alpápa” hirtelen halálát tényleg betegség okozta. A vatikáni légkör a szerzőik) szerint ma jobban emlékeztet egy ’50-es évekbeli kommunista ország kormányára vagy Richelieu bíboros XVII. századi udvartartására, mint olyan gyülekezetre, amelynek tagjai Isten és a felebaráti szeretet elkötelezettjei. Gyakoriak a telefonlehallgatások, a rágalomhadjáratok, hogy lejárassák ellenfeleiket. Minderről az öreg, beteg, gyakran amnéziás zavarokkal ______ kü szködő II. János Pál pápa vagy semmit sem tud, vagy alig tud valamit. A vatikáni érdek- csoportok megpróbálják minél többet távol tartani Rómától a Szentatyát, ezért találták ki számára a „Világjáró Főpásztor” imá- zsát. Karéi Wojtyla megromlott egészségi állapota miatt erősödtek a belső harcok a pápaválasztásra várva. Nem hallgatja el a könyv a vatikáni pénzügyi botrányokat sem. Kű Gyakoriak a telefonlehallgatások, a rágalomhadjáratok. hagyja szó nélkül a könyv. Sen- lönösen gyakran hivatkozik két bíborosra, akik milliárdos vagyont hagytak örököseikre. Az egyik csőd okozta Olaszország történetének legnagyobb pénzügyi skandalumát, Az egykori szereplők közül Michele Sindo- nát, egy magánbank tulajdonosát a börtönben megmérgezték, a szabadkőműves bankár Roberto Calvit, akinek sok barátja volt a Vatikánban, a londoni Fekete Testvérek hídja alatt találták meg felakasztva. Nagyon sok szexuális botrányra utalnak a szerzők, de a neveket nem hozzák nyilvánosságra. Egy kisebb püspökség fejét felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság, mert megerőszakolt egy fiatalembert. A kis vidéki várost természetesen el kellett hagynia, de máshol állást kapott, ma fontos hivatalt visel a római Kúriában. Tőle néhány szobával odébb pedig egy olyan Monsignore dolgozik, akit a rendőrség szerelmi légyotton csípett a Circus Maxi- mus közelében egy sportkocsiban, szintén egy ifjú emberrel. Egy campaniai püspök pedig egyszerűen képtelen ellenállni a nőknek. Bárhol szolgált is, Svájctól Kenyáig, folyton a szép, fiatal apácák körül legyeskedett, és gyakran elcsábította őket. A könyv egy része ismert eseményeket tárgyal. Különösen emlékezetes Padre Pio, a pietrelcinai szent életű szerzetes esete, akit II. János Pál pápa boldoggá avatott. A barátot sokáig zaklatta a Kúria, azzal vádolták, hogy nőnemű híveivel szexuális kapcsolatot tartott. Poloskákat helyeztek el a gyóntatószékébe, és hamis felvételeket akartak felhasználni ellene. Később derült ki, hogy mindez rágalom. Egy másik szentként tisztelt pap, Don Luigi Orione, Padre Pio barátja és védője még kegyetlenebb bánásmódban részesült. Őt is _______ nőkkel való szexuális visz onnyal vádolták meg. Sőt, egy orvosi vizsgálat megállapította, hogy Don Luigi szifiliszbeteg. Ez megakadályozta a szentté avatását, s csupán évekkel később vallotta be a halálos ágyán egy messinai borbély, hogy egy borotvavágást „tisztított meg” fertőző folyadékkal. A mérget egy paptól kapta... Miután mindez kitudódott, II. János Pál őt is boldoggá avatta, akár egykori barátját, Padre Piót. A férfi valószínűleg teherhordó lehetett Egy XIII. századi inka múmia titka A világhírű belga képregényszerző, George Rémi Hergé Tintin kalandjai sorozatának A nap temploma és A hét kristálygömb című történetében is megörökítette a brüsszeli Királyi Művészeti és Történeti Múzeumban őrzött, általa Rascar Capacnak nevezett inka múmiát. Az utóbbi képregényben a múmia egy viharos napon életre kel, elátkozza az őt vizsgáló hét kutatót, mire azok viszszafordíthatat- lanul mély álomba zuhannak, s Tintin megkísérli felébreszteni őket. Rascar Capac több mint másfél évszázada múzeumi látványosság. Jean- Baptiste de Terloo báró 1840-ben tett szert rá Limában. A 30-45 éves korában elhunyt, XIII. századi férfit az akkori inka szokások szerint felhúzott lábakkal, ülő testhelyzetben összekötözve, szövettel körültekerve temették el. Kiszáradással tartósítódott, hiszen az agya kivételével a helyükön vannak zsugorodott belső szervei. A tetemet nem mumifikálták, egyébként a kutatók nyomára akadtak volna a gyantának és azoknak az alRascar Capac, az inka múmia kaloidoknak, amelyeket erre a célra olykor az inkák is használtak. Minthogy a felhúzott lábak és a vállra helyezett karok akadályozzák a hagyományos röntgenvizsgálatot, s a tetem kiszáradása miatt a mágneses magrezonanciás vizsgálat sem jöhet számításba, a brüsszeli T. Appelboom reuma- tológus és J. Struy- ven radiológus számítógépes réteg- röntgenezéssel pásztázta át a múmiát. A felvételeken a mellkasban kirajzolódik a szívburok, benne a szív, alatta a fő verőér, kétoldalt pedig a bal és a jobb tüdő. A has- üregi szervek eléggé elmosódottak, ám a vesék jól láthatók a gerinc két oldalán. Bár a csontok törést és fertőzést nem jeleznek, a jobb oldali medenceízület egy kissé össze van nyomódva (nem gyulladásos eredetű ízületi elfajulásra utalva), s az ötödik ágyékcsigolya és a keresztcsont közötti rés is szűkebb a rendesnél. Ebből a két kutató arra következtetett, hogy az inka férfi valószínűleg teherhordó lehetett (a testét borító szövetdarab elemzése ugyanis nem utal arisztokrata eredetre, mint Hergé feltételezte), s bizonyára jobbkezes lévén, testének elsősorban az az oldala terhelődött meg. Az efféle ízületi elváltozás alighanem gyakori lehetett az ő idejében, ugyanis az inkáknak nem voltak sem lovaik, sem szekereik. Adatok híján csak fantáziálni lehet arról, hogy emberünknek voltak-e ízületi fájdalmai. Ha igen, azt biztosan csillapította őket, hiszen a prekolum- mbiánus civilizációkban elterjedt volt a reumás fájdalmak szúrásos, karcolásos, égetővasas, véreztetéses, masszázsos, kokaleveles és melegítéses kezelése. A feljegyzések szerint a szúrásos kezelést állatcsontokkal végezték, s bevett eljárás volt az andesi agyagból, valamint kőzetekből, állati eredetű anyagokból (a kondorkeselyű és a láma véréből) s növényekből készített péppel való borogatás is. P. T. Kiszáradással tartósítódott, mert a belső szervei a helyükön vannak. G . -ig 25%-kal olcsóbban YPOR - 400 mm széles pontos idomtéglák vásárlásakor 25%-os árengedményt és további kedvezményeket kap. Részletes tájékoztatást az építőanyagokat árusító szerződéses üzletekben, a 0862/5 462 235 {5 188 216) -ős INF0V0NAL0N és a http; // www.ypor.sk címen kaphat. ÖTÉVES AZ YPOR 40(L kap 300á ® YPOR és kezdhet építkezni VKV-297