Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-06-07 / 23. szám
12 2000. június 7. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató • • Ösztön Anthony Hopkinsról az a hír járta, hogy megcsömörlött Hollywoodtól, és felhagy a filmezéssel. Legújabb munkája, az Ösztön minden hasonló híresztelésre rácáfol. Ő alakítja Ethan Powell etológust, aki a főemlősök tanulmányozásával foglalkozik. Egész életét a tudománynak szenteli, annyira, hogy a hegyi gorillák alaposabb megfigyelése céljából Ruandába utazik, és négy éven keresztül nem ad életjelt magáról. A gorillacsapat befogadja, és ő követi új „családját” mindaddig, míg a vadászok fel nem fedezik őket. A tudós kettőt megöl a vadászok közül. A ruandaiak letartóztatják, majd átadják az amerikai igazságszolgáltatásnak. Ám a tárgyalásra nem kerülhet sor, mivel Powell nem beszél. Sem a családjával, sem az igazságszolgáltatás embereivel nem hajlandó kommunikálni. Az egyik legszigorúbb börtön elmebeteg rabok számára elkülönített részlegén némán vátja sorsa beteljesedését. Az ambiciózus fiatal pszichiáter, dr. Theo Calder kitűnő lehetőséget lát Powell esetében az áhított hírnév elérésére. Terápiába kezd, hogy megtörje a tudós hallgatását, és megértse cselekedeteit... A film tehát egy látszólag őrült ember lelke mélyén lapuló titok megfejtésének története. A baj az, hogy titokról szó sincs. Aki valaha is hallott arról, milyen brutális módon pusztítanak ki egész állatfajokat, hogy a hegyi gorillák, ezek a kedves, szelíd állatok már csak pár százan vannak, sejtheti, hogy Powell miért támadt a rájuk vadászó emberekre. A film ezen túl - kissé közhelyszerűen - általánosabb értelmű igazságként tálalja a nézőnek, hogy a mai társadalomban élő embernek vissza kellene találnia a természethez, s meg kellene tanulnia harmóniában élni vele. _______________Heti hír 102 kiskutya A fenti cím nem elírás - úgy fest, lesz folytatása a 101 kiskutyának. Persze nem a rajzfilmnek, hanem az 1996-os „élő” változatnak, amelyben Jeff Daniels és Glenn Close voltak a főszereplők (persze a dalmaták mellett). Nem tűnik túl logikus döntésnek ez a folytatás, hiszen a kritikusok az eredeti filmet „szétszedték” más filmekből túlzottan ismerős jelenetei miatt. No persze John Hughes szeret mást kopírozni, de legfőképpen saját magát. Mindenki emlékszik még a Reszkessetek, betörők! című nagyszerű komédiára az azóta elfeledett Macaulay Cul- kinnal a főszerepben. Nos, a Columbia azóta ennek a geg- jeit másolja át újabb filmjeibe, mint például tették ezt A szabadnapos baba vagy éppen a 101 kiskutya esetében. Az új epizódban szintén szerepel Glenn Close, ám partnere ezúttal Gérard Depardi- eu lesz. A stúdió kasszája eléggé megsínyli Close szerepeltetését, mivel a színésznő 12,5 millió dollárt kér Szörnyeik megformálásáért, ráadásul részesedést fog kapni ajegyek és a játékok eladásából is. A rendező pedig az a Kevin Lima lesz, akinek a Disney Az oroszlánkirály óta a legsikeresebb egész estét betöltő rajzfilmjét, a Tarzant köszönheti. Az igazi kérdés, amely a Columbia vezetőit érdekli: sikerül-e a folytatásnak elérnie a 101 kiskutya 130 millió dolláros bevételét az Egyesült Államokban. Tervez és tanít. Közben tanul. Boráros Henrik megszerette Prágát Üvegkerék és vasgolyó A jó díszlet segíti a színészt. A jó színész pedig segíti a díszletet. Dömötör Ede felvétele Bárány János Falusi udvar. Jobbra lakásbelső, fölötte padlás. Balra elöl kút, hátul istálló, középen sorompó. Az udvaron vasvilla, bicikli, talicska. A ház meg az istálló között ruhaszárító kötél. A konyhában sparhelt, petróleumlámpa, sez- lon. Szabó bakter és anyósa kicsi világa. Terek és tárgyak a színpadon. Indulás előtt a bakterház. A díszlettervező a Prágában tanuló Boráros Henrik. Négy éve főiskolát váltott. Pozsony után miért Prága következett? Valami hasznosat akartam csinálni. Kevésnek tűnt, amit a Co- menius Egyetem képzőművészeti szaka adott. Több kellett. Ezt Prágában találtam meg. Nagyobb a tér, amelyben mozogni lehet. Még most sem eresztettem ott gyökeret, de jól érzem magam a színművészeti főiskola díszlet- és jelmeztervezői szakán. Mindjárt önálló feladatokat kapott, vagy kis munkákat nagy mesterek tervezéseiben? Lépésről lépésre haladok. Legelső munkám festés volt. Mentünk a tanárokkal, akik kultúrintézmények belső falára hatalmas képeket festettek, mi pedig segítettünk. Nekem a szecessziós Prága látképe jutott. Olyan volt, mint egy szakmai gyakorlat. Ebben az iskolában az első pillanattól kezdve bizonyítani kellett. Három év után jegyzetet írok, és vizuális kommunikációt tanítok egy szakosító iskolában. Melyik darabhoz tervezett először díszletet? Arthur Schnitzler Anatol című melodrámájához. Különös darab volt Anatolról meg a nőkről, aki a férfi vesztét okozták. Abból indultam ki, hogy mi miért történik a színpadon. A díszlet olyan lett, amilyenné kérette magát. Sem több, sem kevesebb nem volt a színpadon, mint amennyi kellett. Anatolt Euripidész Oresztésze követte, majd az Alexander című horvát krimikomédia. Egy francia darab díszlettervét nem fejeztem be. Nem tetszett, és minek erőltetni, ami nem megy? A próbák is abbamaradtak, a rendezővel sem jöttem ki. Fontos, hogy értsék egymást? A színház csapatmunka. Ha valaki más irányba evez, sohasem jutunk a kikötőbe. Odaérhetünk, csak lassabban, de kérdés, hogy úgy megéri-e. Adam Prazák rendező szakos évfolyamtársammal könnyen közös nevezőre jutottunk. Egyforma az ízlésünk. A francia darabon kívül csak vele dolgoztam. Nemrég Jean Génét Balkonjához terveztem díszletet, ami Adam vizsgadarabja volt. Ezzel az előadással nyitották meg főiskolánk DISK nevű házi színházát. A jó díszlet segíti a színészt? Kell, hogy segítse, mert ugyanarról szól. Egy rész az egészből. A jó színész pedig segíti a díszletet. A díszlettervező a próbákon a rendező és a színészek bőrébe bújik, hiszen egy csapatként hozzák létre az előadást. A színház térből, időből és emberből áll. Ha valamelyik kimarad, akkor nincs színház, nem a díszlet a legfontosabb, minden tényező az. Egyik a másik nélkül nem él meg. Ha valamiből több van a színpadon, zavaró. Az arányokat csak közös munka során találhatjuk meg. Tavaly egy nemzetközi szcenog- ráfiai kiállításon szerepeltek a díszlettervei. Az iskola mutatkozott be egy munkáinkból összeállított válogatással. És volt egy közös alkotásunk is, melyet Ionescu Haldoklik a király című darabja ihletett. A díszletkerék. Egy üvegből készült kerékben különböző darabok díszleteinek kicsi makettjei álltak, és egy vasgolyó. Ha megforgatták a kereket, a vasgolyó elpusztított valamennyit a makettekből, és más formában álltak össze, amíg valaki megint meg nem forgatta a kereket, s ezzel át nem rendezte a díszletkereket. Pusztított, egyben teremtetett. Mindenki olyan erővel pörgette a kereket, amekkora pusztulást akart. Senki sem foghatta meg a vasgolyót, csupán pörgethetett. Minden egyes forgatással más minőség jött létre. A pusztítás után maradt szemétnek egészen más jelentése volt, mint az eredeti, szép díszletmaketteknek. Nemrég zárta kapuit a Táj című kiállítás Komáromban, ahol több tájképét láttam a falon. Önkifejezési formám a képzőművészet, szerves része az életemnek. Farkas Rolanddal és Szabó Szilárddal régóta együtt dolgozunk. Most már formálisan is megalapítottuk a Csallóközi Ifjú Tájképfestők Társaságát. Összejövünk, aztán a Csallóköz peremén járunk természetet festeni. Az érintetlen tájjal foglalkozunk, ha még van üyen. A tájképfestés nekünk meditáció. Fontos számunkra az is, hogy idősebb festők után mi, fiatalok is szóljunk valamit a tájhoz. Mert még egy fát is más szemmel néz egy idős, mint egy fiatal. A Jókai Színházban, ahol a szülei vezető színészek, mekkora feladat elé állították, amikor felkérték az Indul a bakterház kulisszáinak megtervezésére? Szeptemberben beszéltük meg Kiss Péntek József igazgatóval, hogy tervezhetném a népi bohózat díszleteit. Némi gondolkodás után örömmel vállaltam. Viccesnek találtam a szöveget, amikor elolvastam Rideg Sándor regényét. Ha az ember foglalkozni kezd egy díszlettervvel, anyagot gyűjt. Enélkül nem megy. Ez szituációs komédia. Konkrét térrel, eszközökkel. Nemigen lódulhatott meg az ember fantáziája. A szövegben minden benne volt, csak esztétikai, vizuális képek kellettek hozzá. írva volt, mondjuk, egy szék. Beterveztem, mert öt oldal múlva ugyanaz a szék következett. Ilyen munka volt vele. Alapos desztillálás után csupán annyi bútor maradt, amennyit a szereplők valóban használnak. Az előfüggönyre festett kis bakterház vizuális poén. Végig az udvart látjuk, amely a függöny elhúzása alatt tíz métert távolodik, ha más helyszínre megyünk. Szabó bakter háza után mi következik? Chrudim kerületi múzeuma. Egy állandó kiállítást rendezünk be ott az észak-morvaországi város történelméből. Utána Marokkó vár. Nagy pihenés barátokkal. Majd megint a főiskola. Most már a doktori cím felé. Matt Damon Cambridge-ben született, idén tölti be harmincadik életévét. A Harvardon diplomázott, és kitűnő filmszínész lett Ragyogó napfényben gyilkol a tehetséges Mr. Ripley Anthony Minghella, Az angol beteg című Oscar-díjas film rendezője szemgyönyörködtető képeslapot gyártott az 50-es évek itáliai dolce vitájába merült bohém amerikaiakról. A tehetséges Mr. Ripleyt a vizuális élmények éltetik, egy bestseller krimibe ágyazva. Patrícia Highsmith bűnügyi története már megihlette a francia René Clément-t, aki Alain Delonnal játszatta el a Ragyogó napfény című filmjében az életörömökre, nagyságra áhítozó fiatalember karriertörténetét. Minghella az emigráns olasz nosztalgiájával eleveníti meg három Oscar-díjra jelölt filmjében Mr. Senki önazonossági cserejátékát. Minghella a Hitchcockthrillerek idegfeszítő mechanizmusával építkezik, egyúttal a romantika, az érzelmek létjogosultságát hirdeti. Hőséül Hollywood egyik legtehetségesebb aranyifját választotta, az ártatlan képű Matt Damont olyan kiváló partnerekkel, mint az angyali mosolyú Gwyneth Paltrow és a gátlástalan, élvhajhász playboyt alakító Jude Law. Matt hozzászokott ahhoz, hogy úton-útfélen nemzedéke nagy bálványával, Leonardo DiCapri- óval versenyeztetik. Berlinben sem volt ez másként, a film európai bemutatóján. Ám míg Leó alig lát ki a személyét körülvevő tömeghisztériából, addig Matt szerényebb eszközökkel hódít. Winona Ryderhez fűződő szerelmével hallat magáról, amúgy pedig mindennél fontosabb számára tehetségének minél tartósabb és sokoldalúbb kiaknázása. (Többek között szívesen és jól sakkozik.) Az amerikai Cambridge-ben született, idén tölti be harmincadik életévét. A Harvardon diplomázott, majd színpadi és televíziós szerepekkel kezdte pályafutását. A Mystic Pizza című filmben debütált. 1998 vízválasztó év volt színészi és forgatókönyv-írói minőségében. Barátjával, Ben Affleckkel írta közösen a Good Will Hunting forgatókönyvét, amellyel elnyerte az Oscar-díjat, a legjobb színészi alakítás kateMatt Damon sorozatban aratja nagy filmsikereit. góriájában pedig egy Oscar-jelö- lést. Mint Berlinben nyilatkozta, Mr. Ripley szerepe szívéhez közel álló feladat volt: „Egy színész számára a lehető legizgalmasabb feladat kettős személyiséget alakítani. Az embereket öröktől fogva foglalkoztatja a kérdés, hogy milyen érzés lehet személyiséget változtatni. Önmagunkat feladni, mássá válni egyfajta menekülés a saját valóságunk, önmagunk elől. Ugyanakkor valami nagyon erős belső késztetés, elszántság kell hozzá. Tóm Ripley ezt életfeladatként, kihívásként éli meg, másfelől ösztönösen, a körülmények rabjaként sodródik bele a szerepjátszásba.”
