Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-01-19 / 3. szám
4 2000. január 19. Háttér Az oroszok a múltban sokszor vérmes reményeket fűztek a legfelsőbb szinten történt személycserékhez, majd később kijózanodtak Bábu volt vagy önkényúr Borisz cár? Bármennyire kiszámíthatatlan elnök volt is, Oroszország mégis az ő demokráciához. Megdöbbenést keltő szilveszteri lemondásával lezárult az újkori Borisz cár nevével fémjelzett korszak, az orosz történelem egyik rendkívül drámai időszaka. De senki sem tudja, mi jön ezután. Csak egyvalami bizonyos. Borisz Jelcin távozásával serryni lényeges nem változik, az orosz autokrata hagyományok áttörésére irányuló számos kísérlet után sem. Oroszországban az utóbbi években már számtalanszor keringtek garantáltan hitelesnek mondott hírek Borisz Jelcin állítólagos haláláról, illetve lemondási szándékáról. A parlament pedig nemegyszer megrendült egészségi állapotára hivatkozva szorgalmazta menesztését. Nemegyszer megtörtént, hogy Jelcin gyanúsan hosszú időre eltűnt a nyilvánosság elől, ezért az oroszok egyszerűen már nem is figyeltek az ilyenfajta hírekre. Emiatt volt sokkoló erejű a múlt év utolsó napján az élő kapcsolás: Jelcin elnök tragikomikus arca, a jól látható könnyekkel a szemében, s a megható, érzelgős beszéd az orosz ünnepeket politikai show-vá változtatta. A sokk pár óra leforgása alatt általános népünnepéllyé változott. A Vörös téren összesereglő emberek pezsgősüvegeket törtek össze a kőburkolaton, petárdákkal célozták meg a Kreml tornyán lévő ötágú csillagot, és kiabáltak: „Éljen Jelcin, Putyin egészségére!” Újév napján azonban megkezdődött a kijózanodás. Szó szerint és átvitt értelemben is. Az agyaglábakon álló óriási birodalom új vezérrel és új reményekkel lépett be 2000be. Csakhogy az oroszok már hányszor fűztek reményeket a legfelsőbb szinten lezajlott személycserékhez, hogy aztán kijózanodjanak! Egyébként is az oroszok mindig is erőskezű uralkodó után áhítoznak. A despotikus és autokrata hajlamokkal megáldott uralkodótól ugyanakkor tartottak is mindig. Az erős kezet az oroszok imádják is, gyűlölik is. Az oroszok viszonya a hatalomhoz az alkoholfüggő emberhez hasonlítható, aki gyógyulni akar: teljes szívéből gyűlöli a vodkát, de élni sem tudna nélküle. Az orosz állam éppen Jelcin országlá- sa idején és egészen bizonyosan neki köszönhetően közeledett leginkább a demokráciához. Azonban (nemcsak az ő hibájából) a demokratikus elvek nem találtak termőtalajra, sőt mi több, az emberek néhány éves sajtó-, gyülekezési és szólásszabadság után újra kemény kéz után áhítoztak. Nem véletlenül szerepel ismét az első helyen a kilencvenes évek derekától a közvélemény-kutatásokban a népszerűséget illetően az orosz hadsereg. Mert az volt mindig is a stabilitás és a rend garantálója, ami az oroszok szemében a totalitárius rendet jelenti. A demokráciát pedig a káosszal azonosítják. Meglehet, hogy az állam nagyságára, az orosz lélek sajátosságaira és a hagyományokra, a viszontagságos időjárási viszonyokra való hivatkozás nemcsak puszta kibeszélés. Ha valaki a moszkvai metrón utazik, rájön, abszurd dolog elvárni az emberektől, hogy mielőtt felszállnak, először engedjék utastársaikat kiszállni. A moszkvaiak úgy tódulnak ki a szerelvényből, mintha az életükről volna szó, akik pedig fel akarnak szállni, csaknem közelharcot vívnak a kiszállókkal. A gyengébb veszt, és a peronon marad. Éppen ilyen az élet is Oroszhonban - szüntelen harc a túlélésért. Két reformátor. Jelcint gyakran I. Péter cárhoz hasonlították. Valóban, mindketten megérdemlik, hogy reformátorként emlegessék őket. Mindketten kétségbeejtő állapotban levő országot vettek át. Oroszország mindkét esetben jelentősen le volt maradva Európa, mögött, és csak a nagyon optimisták sorolták Európához. Péter idején a svédekkel viselt háború után az ország nagyon ki volt merülve, Jelcin pedig a hidegháború lezárulása után gazdaságilag romokban heverő államot örökölt meg. Mindkét uralkodó ehhez az orosz történelmen végigvonuló elvhez igazodott: az embereket akár erővel is kényszeríteni kell arra, hogy jobban éljenek. A változásokat, ha helyességükről az uralkodó meg van győződve, akár véráldozatok árán is meg kell valósítani. A monarchia vezetőit, a kommunista vezéreket és az első demokratikusan megválasztott elnököt, Borisz Jelcint hasonló viszony fűzte alattvalóihoz. Szinte valamennyien elérték, hogy valami lényegesen megváltozzon. Lenin végrehajtotta a villamosítást. Szörnyű áron. Sztálin megnyerte a háborút. Még nagyobb árat fizetett érte. Jelcin a kommunizmus által tönkretett országnak pontosan körülhatárolt szabadságjogokat ajándékozott, továbbá piacgazdaságot és útlevelet. Égyidejűleg azonban olyan hatalmat ragadott magához, hogy azt I. Péter is megirigyelte volna. Mindenről az elnök döntött. Ő engedte meg a sajtószabadságot és a külföldre történő utazást. „Személyes felügyeletem alá veszem az útleveleket és fizetéseket.” - jelentette be hatalomra lépésekor. „Autót adunk maguknak” - mondta 1995-ben a panaszkodó bányászoknak. És pár napon belül meg is kapták a gépkocsit az elnöktől. Járta az országot, megjátszotta az emberekhez közel álló cárt. De a korrumpálódott hivatalnokokkal, az összeomló gazdasággal és a piacgazdaság kihívásaival nem tudott megbirkózni. Jelcin magának sajátított ki több jogkört: visszahívta a moszkvai rendőrfőnököt, és beavatkozott a helyi önkormányzatok hatáskörébe. Meg volt győződve arról, hogy ő maga tudja legjobban, hogy mit kell tenni. Politológusok állítják, hogy aki Oroszországban nem csap rá erélyesen az asztalra, annak nincs esélye rá, hogy eredményesen uralkodjon. Ahogy azonban Jelcin keze gyengült, úgy kezdett hanyatla- ni az általa kiépített autokrata rendszer. Ugyanúgy, mint amikor Lenin tolókocsiba kényszerült, az orosz kormányrudat az intrikusok és a politikai alvilág képviselői ragadták magukhoz. Jelcinből hatalmas kompetenciákkal felruházott báb lett. Hagyta magát meggyőzni, hogy indítsák meg a csecsenföldi hadműveletet. 1993-ban a demokrácia és a szabadság nevében szétlövette a parlamentet Hogy miként alakul a jövőben az orosz helyzet, ennek több forgatókönyve lehetséges. Vlagyimir Putyin Kemény kezek nevű programja a viharos kilencvenes évek óta először kínál az oroszoknak biztonságérzetet. Nemcsak ezért szinte hihetetlenül magas, 63 százalékos a támogatottsága. Most Putyin az, aki a kilencvenes évek elején Jelcin volt. Borisz cár uralma vége felé gyengélkedő és betegeskedő öregúrként kínos ittassági sztorijaival nevetségessé tette a néhai nagyhatalmat. De ha Putyin elveszti a csecsenföldi idejében közelített leginkább a háborút, vagy túl sok orosz katona tér majd haza koporsóban, más léphet a helyére. Sőt, még a katonai államcsíny veszélye sem zárható ki. Csakis tábornok ígérhet ugyanis az oroszoknak még keményebb kezet, mint a volt KGB-tiszt, Putyin. (Az Agentúra Epicentrum anyaga alapján: pve ) Az újraválasztásáért küzdő Jelcin táncra is perdült. Vélemények „Borisz Jelcin lemondása valójában palotaforradalom következménye, amelyet oligarchák és katonatisztek, valamint a titkosszolgálat embereinek egy kisebb csoportja hajtott végre.” (Zbigniew Brzezinski) „Lemondásának időzítésével Jelcin túlnőtt önmagán.” (Dér Standard) „Borisz cár mindig az egyik szimbóluma marad a hidegháború befejezésének, Oroszország kommunizmusról demokráciára való átállásának.” (Mladá fronta Dnes) „Moszkvában békés puccs zajlott le, s nem kizárt, hogy Vlagyimir Putyin, az új évezred legnagyobb ismeretlenje bírta ilyen-olyan módon váratlan távozásra Jelcint. (Die Presse) „Jelcin büntetlenül akart kikerülni egy olyan helyzetből, amelyet már nem tudott kézben tartani. Minden választási esélyt meg akart adni Putyinnak, aki egyedül képes volt szavatolni ezt a mentességet. ” (Dominique Moisi francia politológus) „Clinton és Jelcin politikai mézesheteinek időszakában az amerikai jó tündér még arról álmodott, hogy egyetlen varázsütéssel átváltoztatja az orosz Hamupipőkét kapitalista demokráciává.” (Corriere della Sera) Jelcin az ittasságaiból fakadó sztorikkal nevetségessé tette a Kremlét. Egy karrier állomásai Jelcin politikai karrierje 1985 áprilisa - Gorbacsov SZKP-főtitkár javaslatára Jelcin a moszkvai pártbizottság vezetője és az SZKP Politikai Bizottságának póttagja lett. 1987 októbere - Jelcin az SZKP ülésén bírálta a gorba- csovi reformok lassúságát, majd menesztették. 1990 márciusa - Jelcin az orosz parlament képviselője, majd elnöke. 1991 júniusa - Oroszország első elnökévé választották. 1991 augusztusa - Határozott fellépésének köszönhetően meghiúsult az ortodox kommunisták Gorbacsov elleni puccsa. 1991 decembere - Jelcin a belorusz és ukrán elnökkel feloszlatja a Szovjetuniót, és megalakul a Független Államok Közössége. Jelcin a Kremlbe költözik. 1992 januárja - Jelcin megindítja a gazdasági reformot, felszabadítják az árakat. A reformok nagy ellenállást váltottak ki, mert tovább rontották az életszínvonalat. Elhúzódó hatalmi harc kezdődött az elnök és a kommunista befolyás alatt lévő parlament között. Több sikertelen kísérlet történt Jelcin leváltására. 1993 szeptembere - Jelcin a volt Szovjetunió törvényeit megsértve feloszlatja a parlamentet, melynek épületében a képviselők elbarikádozták magukat, és államcsínyt kíséreltek meg. Az elnök speciális egységeket és tankokat vezényel ki a puccsista lázadók megfékezésére. A támadásnak több mint száz halálos áldozata van. 1993 decembere - A referendumban megerősített új alkotmány fontos kompetenciákat biztosít az elnöknek. Az újjáválasztott parlamentben újra a kommunisták vannak többségben. 1994 decembere - Jelcin kudarcba fúló támadást indít Csecsenföld ellen. 1996 januárja - Az egészségi gondokkal küszködő elnök népszerűsége 4 százalékra zuhan, ám mégis indul az elnöki székért folyó harcban. Fél évvel később elnökké választják, de még aznap infarktust kap. 1996 augusztusa - A Kreml beismeri a csecsenföldi hadművelet kudarcát, és kivonja az orosz egységeket. A háború 80 000 emberéletet, elsősorban polgári áldozatokat követelt. 1996 novembere - Jelcin by- pass műtéten esik át. 1997. júniusa - Denverben döntés született a gazdaságilag legfejlettebb országokat tömörítő G7-es csoport Oroszországgal való kibővítéséről, amit Jelcin régóta követelt. 1998 márciusa - Jelcin menesztette Viktor Csernomirgyin kormányfőt, s ezután futószalagon történtek a kormányfő- cserék. Jelcin 18 hónap leforAz elemében lévő Jelcin bármire képes volt. gása alatt négy miniszterelnököt menesztett. 1998 augusztusa - Az orosz pénzügyi válság veszélybe sodorta az elnök reformjait. 1999 májusa- A Duma sikertelenül próbálkozott Jelcin leváltásával. 1999 augusztusa - A külföldi sajtó megszellőztette a Jelcin család korrupciós ügyeit és állítólagos svájci bankszámláit. 1999 szeptembere - Jelcin egyetértésével Putyin kormányfő új csecsenföldi hadműveletet indított. 1999 decembere - A parlamenti választásokon sikerült megtörni a kommunisták domináns helyzetét a parlamentben. 1999 szilvesztere - Borisz Jelcin bejelenti lemondását.
