Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-05-17 / 20. szám
10 2000. május 17. Kópé Verssarok Dénes György Borókafa Borókafa, borókafenyő, ott a hazád, ahol terem a kő. Bozontos ágaid sziszegnek, remegnek, mostoha reménnyel feszülsz a szeleknek. Gyalogfenyő, borókafenyő, ott a hazád, ahol fakad a kő. Fogódzik gyökered fenyérbe, hegyhátba, ha nincs más menhelyed, kiülsz a sziklára. Cseresznyézők Elindultunk Szilicére hamar érő cseresznyére. Teleszedtük kebelünket, kalapunkat, a zsebünket. Hasunkat is teleraktuk, a sok magot elhullattuk. Bár tilosban cseresznyéztünk, szerencsésen hazaértünk. Gondolkodom, tehát... Ha a négyzetekbe beírod az alábbi meghatározásoknak megfelelő szavakat, egy magyarországi város nevét kapod meg a beírt szavak összeolvasásával: 1. Nagy testű, értékes prémű, rágcsáló víziállat. 2. Füves, sík terület, kaszáló, rét. 3. Kijelölt helyen, áru kirakodásával járó nagy adásvétel. 4. A térnek egy része. 12 3 4 Akalapizséima és a nap Akalapizséima, a bátor ifjú vadász a rengeteg erdő szélén lakott kis kunyhójában. A kunyhótól nem messze tágas tisztás volt, annak a közepén hatalmas öreg fa. Amikor legmagasabban állt a nap az égen, Valománg, a varangy mindig felkapaszkodott a fára, és terebélyes lombjai között hűsölt. Akalapizséima, a bátor ifjú vadász egyszer meglátta, amint felmászik a fára, és azontúl mindennap odalopakodott, leste az alkalmat, hogy megfogja a varangyot. Valománg sejtette, hogy rosszban sántikál az ifjú vadász, és egyszer- kétszer le is szólt a fáról:- Tudom ám, miben töröd a fejed, te vadász! De ha foglyul ejtesz, pórul jársz, mert én nem vagyok akármicsoda béka, nagy az én erőm, és belehajítalak a tengerbe. Akalapizséima csak nevetett magában. „Akármit fecseg is ez a nyomorúságos varangy, egyszer úgyis foglyul ejtem” - gondolta. Egy napon aztán sikerült is meglesnie Valomángot, amint leereszkedett a fáról. Erősen megragadta, de az kisiklott a kezéből, derékon kapta a vadászt, elvonszolta a tengerhez, és belehajította, majd a hátára ugrott, lenyomta a víz alá, és jó sokáig úszott vele, egészen addig, míg egy szigethez nem ért. Ez a sziget alig volt tenyérnyi, s rajta csupán egyetlen fa, amelyen saskeselyűk tanyáztak. Valománg a fa alá hengergette áldozatát, aztán sorsára hagyta. Akalapizséima aléltan hevert a fa alatt, s hullott rá a madárpiszok. Lassan besötétedett, és hideg szél támadt. Akalapizséima dermedten ébredt, vacogott a foga a hidegtől. Majd meghalt rémületében, amikor látta, micsoda elhagyatott helyre vetette balsorsa. Sehol egy teremtett lélek, sehol emberi hajlék; csak a keselyűk neszeztek a fán, körös-körül pedig a végtelen tenger. Akalapizséima fölnézett a magasba, és meglátta Kaiuanógot, a hajnalcsillagot. Esdve szólt hozzá:- Vigyél föl magadhoz az égbe, vagy bocsáss rám meleget, mert különben elpusztulok az éhségtől és a hidegtől. Kaiuanógot nem hatotta meg a könyörgés.- Eredj a naphoz - mondta ridegen -, segítsen rajtad az. Eleget etetted maniókalepénnyel, nekem meg soha nem adtál semmit. Felőlem akár el is pusztulhatsz! A hajnalcsillag ezzel hátat fordított a kétségbeesett ifjúnak, és többé rá sem hederített. Az igazság pedig az volt, hogy a vadász a frissen sült manióka- lepényeket mindig a kunyhója tetején szárította, s ilyenkor megengedte a napnak, hogy falatozzék belőle. A hajnalcsillag eltűnt, s utána megjelent az égen Kapói, a hold. Akalapizséima most őt kezdte kérlelni, hogy segítse vissza otthonába, vagy legalább melengesse meg dermedt tagjait. Kapői azonban csak hideg sugarát bocsátotta rá, s gúnyosan mondta:- Bezzeg most jó volna, ha segítenék, de a manióka- lepényedet a nappal etetted föl, nekem semmit sem adtál! Eredj hát a naphoz, kérd az ő segítségét. Azzal beburkolózott egy felhőbe, és eltűnt. Végre-valahára felkelt az égbolt alján Véi, a nap, és sugarai lassan átmelegítették a boldogtalan ifjút. Véi, a nap beültette ladikjába, a leányai megmosdatták, megfésülték, tiszta ruhába öltöztették, s Akalapizséima megint az a szemre- való legény lett, aki régen volt, mielőtt a szigetre került volna. Véi, a nap végigmustrálta, aztán azt gondolta, jó lenne valamelyik lánya férjének. Amit gondolt, nyomban ki is mondta:- Feleségül adom hozzád egyik lányomat, de jól vigyázz, ne merészelj más asszonyra szemet vetni! Véi ladikját a tenger párái a magasba emelték, s már fönt úszott az égen. Kikötöttek egy malókánál, vagyis egy törzsi háznál, ahol a nap atyafisága lakott. Véi és a leányai partra szálltak, és bementek a malókába. Előbb azonban megparancsolták Akalapizséimának, ki ne mozduljon a csónakból, és főleg rá ne nézzen más asszonyra. Alighogy Véi és leányai eltűntek a házban, a vadász kiugrott a ladikból, és a parton mendegélt. Szembejött vele egy szép ifjú hajadon, a saskeselyű lánya. Akalapizséima egy szempillantás alatt beleszeretett, s amikor Véi és lányai visszatértek a csónakhoz, ott találták őt a saskeselyű lányával.- Nem megparancsolta apánk, hogy ne mozdulj a csónakból?! - lármáztak a nap lányai. - Elfelejtetted már, hogy apánk hozott el az átkozott szigetről, hogy mi, a lányai mostuk le rólad a szennyet, fésültük meg a hajadat, öltöztettünk tiszta ruhába? Azzal hálálod meg jóságunkat, hogy beleszeretsz a saskeselyű lányába? Véi is megharagudott, s ezt mondta a vadásznak:- Ha megfogadtad volna tanácsomat, és feleségül vetted volna egyik lányomat, örökre ifjú és szép maradtál volna, mint én. De te eljátszottad a bizalmamat, nem engedelmeskedtél parancsomnak, ezért lakolnod kell. Arra kárhoztatlak téged is és utódaidat is, hogy ifjúságtok és szépségtek rövid legyen, kevés évszakot viruljon, s kövesse a hosszú és rút öregség. Máris teljék be rajtad az átkom! Ezzel Véi és lányai elvonultak, Akalapizséima pedig leheveredett és elaludt. Saskeselyűk között ébredt, öreg volt és rút, amint Véi megmondotta. Akalapizséima feleségül vette a saskeselyű egyik lányát, és élt tovább, mint minden közönséges halandó. Véi átka pedig megfogant: Akalapizséima utódai, az indiánok, alig cseperednek fel, alig virul szép ifjúságuk, csak annyi az egész, mint a sas röpte, s máris jön a hervadás, a rút öregség. (Taulipang indián mese) A magyar történelem nagy alakjai II. Rákóczi Ferenc (1076-1735) I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona gyermekeként született 1676-ban. Munkács ostromát édesanyja mellett élte át, majd a vár feladása után a kis Ferencet Bécsbe vitették, s ott jezsuita szellemben nevelték. Édesanyját többé nem.láthatta, s mire felnőttként hazakerült, már a bécsi divat szerint öltözködött, feleségével franciául társalgott, német kísérettel vette magát körül. A környékbeli nemesek azt mondogatták, hogy még magyarul is elfelejtett. Hazatérése után Sáros megye főispánja lett. Eközben Magyarországon egyre magasabbra csaptak az elégedetlenség hullámai. A Bécs- ben hozott törvénytelen intézkedések egyaránt sújtották a nemességet és a jobbágyságot. A nemesség előjogai megsértése miatt háborodott fel, a parasztok pedig a már-már elviselhetetlenné váló terhek miatt fordultak szembe a Habs- burg-uralkodóházzal. Rákóczi az 1697-es hegyaljai felkelést követő véres megtorlás láttán cselekvésre szánta el magát. Bercsényi Miklós segítségével a nemesség köreiben szervezkedni kezdett, és XIV. Lajos francia királyhoz levélben fordult segítségért. Mikor a levélváltás kitudódott, Rákóczit a bécsújhelyi börtönbe zárták. Onnan Lengyelországba szökött. Itt keresték fel 1703ban a tiszaháti parasztok, hogy fölkérjék a felkelés irányítására. Rákóczi a szabadságharc élére állt, és parasztokból álló seregével néhány hét alatt elfoglalta a Tiszántúlt. 1704- ben Gyulafehér- várott Erdély fejedelmévé választották, majd 1705-ben a széc- sényi országgyűlésen a magyar rendek vezérlő fejedelemmé kiáltották ki. II. Rákóczi Ferenc a szabadság- harc sikeres folytatásához maga próbált külföldi szövetségeseket keresni. 1711- ben, amikor I. Péter cárhoz utazott, hogy tőle segítséget kérjen, Károlyi Sándor megkötötte a szatmári békét, ami a szabadságküzdelem végét jelentette. Rákóczi nem ismerte el a szégyenletes békeszerződés pontjait, és inkább száműzetésbe vonult. Néhány főből álló kíséretével Rodostóban élt 1735-ben bekövetkezett haláláig. A fejedelem és kísérete ottani életéről hűséges íródeákja, Mikes Kelemen levelei szólnak.
